Céltalanul rótta folyosókat, nem tudta dühös legyen, sírjon-e vagy nevesen. Ez a férfi teljesen felkavarta, a megjelenése, a különleges, mély hangja, a tekintete….. Igen a tekintete volt az, ami megbabonázta. Az éjfekete szemei. Visszament a kastélyparkba és elindult Hagrid kunyhója felé. Messziről lehetett látni, amint a hatalmas termetű óriás a tökágyásban tevékenykedik. Biztosan a meztelen csigák távoltartásán ügyködik – gondolta magában a lány cseppnyi nosztalgia érzettel. Még ma is bűnbánóan gondolt arra a napra, mikor ötödéves korában egy meggondolatlan bűbájjal rászabadította a gondosan ápolt tökökre, ezeket a kártevőket. Sajnos a dolog visszafordíthatatlan volt. A csigák szinte másodpercek alatt letelepedtek és elkezdtek szaporodni az ágyásban. Soha nem sikerült őket végleg kiirtani, vagy elüldözni. Hagrid, bár igazából nem haragudott meg rá, szigorúan megtiltotta neki, hogy még egyszer a kertje közelébe menjen. Amint közelebb ért, odakiáltott a férfinak:
- Hagrid, ismerek egy új bűbájt a csigák ellen! Akarod, hogy kipróbáljam??????
- Hé, hahó!!!!!! Eija, Eija!!!!!!! Csak nem Silvana kisasszony személyesen?
- Jaj, Hagrid! Annyira örülök, hogy újra látlak, de kérlek ne hívj így! – ölelte a lány a férfit mikor odaért hozzá.
- Nem téged hívtalak így, csak örültem neked. – mosolygott bele a szakállába az óriás. A professzor említette, hogy te leszel az új sötét varázslatok kivédése tanár. Ismét egy olyan tanár, akitől tanulhatnak a gyerekek és akit személy szerint én is kedvelek.
- Köszönöm a bókot, igazán jólesett. Viszont szeretnék kérni tőled valamit. Ne szólíts a keresztnevemen, ha mások is a közelben vannak. Mindenki Silvana professzorként ismer.
- Ha mindenképp így akarod, nem bánom. De szerintem igen nehéz lesz titokban tartani, ha sokáig akarsz itt tartózkodni. Azonkívül a véleményem változatlan ezzel kapcsolatban. A keresztneved gyönyörű és különleges. Mindegyik. Habár a tökágyás a mai napig viseli a nyomát. – kuncogott alig észrevehetően.
- Tudom és hidd el, a mai napig nagyon sajnálom. Főleg azt, hogy nem sikerült a bűbáj. Az az ostoba liba jóval többet is megérdemelt volna egy kis csigahányásnál.
- Azért a végén elnyerte méltó büntetését – kacagott most már nyíltan Hagrid. Egy hétig bűzölgött a felrobbant bájital után.
A lányra rájött a vihogó görcs az emlék hatására.
- - Sidolus professzor sosem jött rá, hogy én dobtam a szárított sárkánytrágyával elegyített borzmirigyet Kendra hódító illat bájitalába. – görnyedt kétrét hasát fogva.
- Hát igen, ravasz kis boszorkány voltál mindig is. Hanem, lassan itt a vacsoraidő. Ha megvárnád, amíg egy kissé rendbe szedem magam, együtt mehetnénk fel a kastélyba.
- Mi sem tenne boldogabbá – válaszolt Reena egy színpadias pukedli kíséretében.
Merengve nézett a távoli rengeteg felé, míg az óriás a ház melletti dézsában mosakodott és hatalmas bakancsát tisztogatta a kertben ráragadt sártól. Miután végzett együtt sétáltak fel az ódon várba, hogy megtömjék a hasukat.

A nagyteremben csupán egyetlen asztalt terítettek meg, hiszen a tanárokon kívül egyelőre senki nem tartózkodott az épületben, ők viszont mindnyájan az asztalnál ültek, középütt Dumbledore professzorral.
- Elnézést a késésért, kissé elbeszélgettük az időt. – brummogta Hagrid, majd levágta magát Dumbledore és McGalagony közé. Már csak egy szabad hely volt az asztalnál. Piton rezzenéstelen arccal vette tudomásul, hogy újra a lány közelében kell tartózkodnia.
Jesszusom, ez a jósnővé avanzsált holdkóros még mindig tanít? – futott át a lány agyán miközben elfoglalta helyét. És persze bűbáj herceg. Hiába, nekem mindig kijut a jóból.
- Kedves kollégák – szólalt meg az igazgató – van szerencsém bemutatni Önöknek iskolánk legújabb sötét varázslatok kivédése tanárát, Silvana professzort.
A tanárok kedvesen üdvözölték, érdeklődtek, hogy alakult az élete a Roxfort után, elismeréssel adóztak munkájának, tehetségének.
Közben az asztalon álló tálak megteltek, persze közel sem volt akkora a választék, mint évközben. Úgy döntött azért jól belakmározik, mert reggel óta nem evett és ezt meglehetősen érezte. Nem számolt azonban a férfi közelségével és az általa kiváltott érzésekkel. Mert hogy azok voltak. Ritmikus gyomor összeszorulás, heves szívdobogás, sűrű nyelések, teljes étvágytalanság. Megpróbált nem figyelni a férfira, de képtelenség volt nem érezni bőrének kesernyés, fanyar illatát, a feléje áradó magnetikus kisugárzást. Szinte a teste melegét és a lélegzését is érzékelte. Kedvtelenül turkálta az ételt, miközben időnként a férfira sandított, remélve, hogy az nem veszi észre. Istenem, mennyire vonz – gondolta, pedig úgy látom nem a közkedvelt társasági emberek körébe tartozik. És mégis, elegáns mozdulatai, a finom, hosszúkás keze, ahogy az ételt a szájába veszi…….. még az is izgató, ahogy eszik. A férfi látszólag nyugodtan, szinte egykedvűen tolta magába az ételt. Úgy tűnik itt csak én vagyok felizgatva – gondolta magában letörten a lány. Mivel Perselus Piton mestere volt az érzelmek eltitkolásának, nem tudhatta, hogy a férfi gyomrában lepkék rajzanak, mióta ő belépett az ajtón és hogy csak keserves kínok árán volt képes úgy étkezni mellette, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga és mintha meg sem fordult volna a fejében, hogy legszívesebben az asztal alá ráncigálná, hogy ott rögtön a magáévá tegye. Piton több mint tíz éve önmegtartóztató életmódot élt, és mindez idáig nem is okozott neki különösebb gondot. Most viszont nem tudta mihez kezdjen ezzel az érzéssel. Csak azt tudta, hogy amíg a közelében van minden érzékével figyelnie kell rá.
- Remélem megbocsátott már a délutáni kis incidens miatt. – fordult hirtelen a lányhoz, saját magán is meglepődve. Eddig nem igazán érdekelte, ha netán valaki engesztelhetetlenül megharagudott rá, de ha a lány haragudna rá, vagy faragatlannak tartaná, az valamiért nem tudta volna elviselni.
Reena szintén meglepődött, a hirtelen kezdeményezésen. Azt hitte a férfi nem akar róla tudomást venni.
- Természetesen Perselus. A kollégáktól úgy hallom nem túl mézes a modora, úgy hogy ne aggódjon, ezentúl sem számítok Öntől több udvariasságra. – szúrta oda ironikusan a lány, bár nem igazán ez volt a szándéka. Valójában örült neki, hogy halhatta a férfi bársonyos hangját. Most valahogy mégis elment az étvágya. Letette a villáját és épp felállni készült, mikor a férfi hirtelen a karjára tette a kezét.
- Kérem, úgy emlékszem már bocsánatot kértem. És még azt sem árulta el, hogyan szólíthatom.
- Nyugodtan szólíthat Silvana professzornak, ahogy eddig is.
Tisztában volt vele, hogy ez meglehetősen udvariatlan dolog volt tőle, de kis titkához botor módon ragaszkodott. És a férfi eléggé felkavarta ahhoz, hogy ne tudjon uralkodni az érzésein. Felállt az asztaltól, udvariasan elköszönt a társaságtól, majd maga mögött hagyva a szaporán pislogó férfit, kecsesen kivonult a teremből.
Dumbledore elgondolkodva meredt Pitonra. Majd harminc éve ismerte a férfit, de még soha nem látott embert, - se férfit, se nőt – aki zavarodott ábrázatot tudott volna varázsolni a férfira.