Ha akarod elmondom


A férfi értetlenül nézte a fergeteges jókedvet és kérdően-sürgetően tekintett a lányra.
Reena nagyokat sóhajtott és a könnyeit törölgette.
- Micsoda sötét kis trükkjeid vannak, Perselus! De egyáltalán nem volt rá szükség. Pontosan azért jöttem, hogy elmeséljem neked. Ha nem rohantál volna el, akkor már rég tudnál mindent.
A férfi megkönnyebbülve mosolygott a lányra:
- Hát akkor mondd!
- Rendben – szólt a lány és nagy levegőt vett – Reena Eija Polixénia.
- Tessék?
- Reena Eija Polixénia.
- Értem. – nézett a lányra értetlenül. - Pontosabban, egyáltalán nem értem. Polixénia? Mintha már hallottam volna valahol. Igen..igen, azt jelenti, hogy vendégszerető. Vendégszerető erdő. Igaz, kissé fura név, de azért titkolni nem túlzás? És az Eija?
- Hát az nem is név. – felelte szégyenlősen a lány. – Egy finn szó, valami olyasmit jelent, hogy hurrá.
- Édesanyád biztosan boldog volt, amikor megszülettél – nevetett a férfi. – De miért is kaptál ennyi nevet?
- Tudod anyám valóban boldog volt mikor megszülettem. Mikor összeházasodtak édesapámmal legalább három gyermeket szerettek volna, de sajnos nem sikerült neki teherbe esnie. Már majdnem negyven éves volt mikor állapotos lett velem. Örömében minden nevet nekem ajándékozott, amit valaha a lányainak szerett volna adni.
- Jó, de akkor sem értem, hogy miért kell ezt szégyellned és titokban tartanod?
- Tudod, amikor idejártam ötödéves voltam, mikor összekülönböztem egy mardekáros testvérpárral, Kendra és Tom Feltonnal.
Ennél a pontnál a férfi elhúzta a száját és szigorúnak tettetett hangon így szólt a lányhoz:
- Csak óvatosan drágám, ha nem említettem volna én is mardekáros voltam, sőt jelenleg én vagyok a Mardekár házvezető tanára.
- Remek. – felelt a lány negédes mosollyal. – Szóval ez a két..khm….kedves mardekáros valamiért rám szállt, és folyamatosan piszkált, amiért csak lehetett. Leggyakrabban nyilvános helyen hoztak kínos helyzetben. Egy alkalommal éppen Hagriddal beszélgettünk a kunyhója előtt, mikor Kendra arra tévedt a barátnőivel és egy szörnyen sértő megjegyzést tett édesanyámra, és rám, amiért ilyen neveket kaptam. Én szörnyen dühbegurultam és gondolkodás nélkül megátkoztam. Egy csigahánytató bűbájt küldtem rá, de valami félresikerült, mert az átok nem Kendrát érte, hanem Hagrid kertjét.
- Rendben, most már mindent értek. De véleményem szerint sem a neved, sem ami történt nem annyira szörnyű, hogy így kellene titkolnod. Kissé gyermeteg húzás, nem gondolod? – azzal felhúzta a lányt a karosszékből és szorosan magához ölelte. – Tudod, hiányoztál.
Szájával már Reena ajkait kereste és csókolta forrón, mohón mint egy kiéhezett vad – egészen addig míg a lány felhevült ölét a férfi ágyékához nem nyomta, kétséget sem hagyva vágyai felől. Ruháján keresztül is érezte, ahogy a férfi nadrágja egyre csak duzzad és keményedik. Legszívesebben ott az ajtó előtti szőnyegen odaadta volna magát, csak hogy szabaduljon végre a fájdalmasan kínzó, mardosó éhségtől. A férfi azonban ekkor gyengéden eltolta magától, bár ehhez hatalmas akaraterőre volt szüksége.
- Jobb ha most mész, elég késő van és holnap lesz az első tanítási napod. Kipihentnek kell lenned.
A lány szégyenlősen elmosolyodott elrebegett egy „jóéjt”-et és elindult kifelé. Az ajtóban Piton még visszafordította és így szólt hozzá:
- Múlt éjjel nem jöttél el álmomban, hideg volt nélküled az ágy.
A lány egy gyengéd csókot lehelt a férfi ajkaira és elhagyta a szobát.
Ezt az éjszakát egymás karjaiban töltötték. Persze csak álmaikban.

Másnap Reenát teljesen lekötötte a diákokkal való ismerkedés és a tanítás. Az elsősökkel nem volt különösebb gondja, hiszen ők is újak voltak, így tehát közösen botladozhattak a tanulás rögös útjain.
A felsőbb évfolyamokon már nehezebb dolga volt. A tavalyi tanár után mindenki gyanakodva fogadta a lányt, de neki sikerült hamar eloszlatnia a tanulók kételyeit. Harry-vel és barátaival sikerült egy kissé közelebbről is megismerkednie. Nagyon megkedvelte a három kamaszt, kicsit saját gyermekkori énjére emlékeztették.
Ebédidőben a nagyterembe sietett és megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Piton egy apró félmosollyal üdvözölte. Leült mellé, majd egy merészet gondolva az igazgatóhoz fordult:
- Látja, most már tényleg nincs miért aggódnom. Fogadni a boldogságomra viszont nem volt úri dolog.
Az igazgató zavartan megköszörülte a torkát:
- Ezek szerint tud róla.
- Drága Albus, ne felejtse, hogy auror vagyok, nem is akármilyen. Higgye el, nem könnyű előlem eltitkolni a csínytevéseket. Mindazonáltal szemet hunyok felette, csak vigyázzanak nehogy Perselus is rájöjjön, mert az ő jóindulatáért nem tenném tűzbe a kezem.
Az idős tanár és Reena összekuncogtak és ki-ki visszatért a saját tányérjához.
Nagyon szép időszak volt ez Reena életében. Bár a diákok miatt nem verhették nagydobra kapcsolatukat, arra mindig akadt lehetőség, hogy az órák közti szünetekben szenvedélyes pillantásokat váltsanak, ebédnél egymás társaságát élvezzék. Az estéket is egymás társaságában töltötték, hol egyikük, hol másikuk szobájában. Beszélgettek, varázslósakkot játszottak, vagy egyszerűen csak ültek egymás mellett és csendben olvastak. Egyre jobban vágytak a másik után, mégsem történ meg a beteljesülés. A férfi tartotta a távolságot, a lány nem értette. Egyik este bekopogott a férfihoz és vágyakozva simult a karjába. Szenvedélyesen csókolta miközben kezei egyre lejjebb és lejjebb kutakodtak a testén. Piton hirtelen összefűzte ujjaikat és gyengéden a lány fülébe súgott:
- Még korai, még …… - nem fejezte be.
Még nem ismered a múltamat, még nem tudod, hogy ki vagyok, ki voltam. – gondolta keserűen.
A lány csalódottan távozott, nem sejtette miért utasították vissza.

Hiába vigyáztak azonban a diákok előtt már az első héten kiderült édes kis titkuk. Reena egyik nap igen csak kimerült volt a nehéz órák után. Vágyott a férfi csókjaira, csak egy ölelésre, amitől újra feltöltődhet. Tanítás után lement az alagsori bájital tanterembe. Szerencséjére a férfit egyedül találta. Éppen az egyik szekrényben rakodott, mikor csendesen mögéje osont és befogta a szemét.
- Felesleges settenkedned, bármilyen csendes is vagy, az illatod messze megelőz.
- Oh, hát erre nem gondoltam. Csak egy csókért jöttem és már itt sem vagyok. – mosolygott a lány pajkosan. Hát nem kellett külön kérvényt benyújtania.