Régi "szerelem"



Egy távoli helyen, egy rég elfeledett, kívülről romosnak tűnő kúriában ketten beszélgettek.
- A te dolgod lesz kideríteni, hogy mit tud a nőről és mennyire szoros a kapcsolatuk. És fogd vissza magad, nem kell rá másznod, ha nem feltétlenül muszáj!
- Lucius, kérlek! Ne nézz amatőrnek! Perselus amúgy se hagyná, hogy rámásszak, gyűlől engem! – felelte Bellatrix. Megpróbálnom viszont akkor is muszáj lesz, ha már ott vagyok.
- El nem tudom képzelni, hogy mit eszel ebben a mogorva denevérben. Mi a fenét tud?
- Te mit eszel Narcissán? Olyan, mint egy szőke parókába bújtatott fridzsider. Perselus viszont, szenvedélyes és odaadó szerető.
- A feleségemet hagyd ki ebből. – fújta ki dühösen a levegőt a varázsló. Amúgy csak nem azt akarod mondani, hogy jobb szerető nálam? – fortyogott.
- Hagyjuk ezt, igazán nem szeretek hasonlítgatni. Te éppen úgy remek vagy az ágyban, csak másképp. Benned a vadságod és durvaságod az, ami izgató. – kacagott fel kihívóan a boszorkány.
- Ha már ott vagy, ne felejtsd el megszerezni, amit kértem.

Harmadszor kopogott az ajtón.
- Kérlek, engedj be! Vagy csak nyisd ki! Esküszöm nem akarok semmi rosszat! Csak beszélni szeretnék veled, aztán rám vághatod az ajtót!
Reena az ágyban kucorgott és kezét a fülére szorította. Nem akarta hallani.
Piton sebbel-lobbal vágtatott végig az üresen kongó folyosókon. Mégis mit vártam? Ugyan miért is nyitna ajtót, egy ilyen állatnak?
Belépett a szobájába és meglátta a lányt. Az ajtónak háttal állt és a tűzbe bámult. Fényes, fekete haja szabadon omlott borvörös talárjára.
A férfi szíve hangosan megdobbant a látványtól. Odasietett a lányhoz és hátulról átölelte.
- Reena, oh Reena! Bocsáss meg kérlek! Nem voltam ura a szavaimnak sem a cselekedeteimnek. Tudom, hogy amit tettem megbocsáthatatlan – szólt és gyengéden maga felé fordította a nőt – de….
Döbbenten nézett a másik arcába, majd undorodva lökte el magától.
- Bellatrix, mit akarsz itt? – szólt fagyosan.
- Téged drága Perselus, csak is téged. Hiányoztál. Rég találkoztunk, de egy percre sem felejtettelek el. Te voltál az egyetlen szerelem az életemben.
- Na persze – nevetett fel a férfi gúnyosan. Annyira szerettél, hogy rögtön hozzá is mentél, ahhoz a sötét Lestrange-hoz.
- Tudod, hogy így kellett lennie. De most itt vagyok, újra együtt lehetünk. Tudom, hogy még mindig szeretsz.
Belemarkolt a férfi fekete fürtjeibe és rátapadt a szájára, de a férfi újra ellökte magától.
- El sem tudod képzelni, hogy mekkorát tévedsz. Valójában sosem szerettelek, de erre sajnos túlságosan későn jöttem rá.
- Szánalmas vagy! Csak nem a kis tanárnőbe bolondultál bele! Ugyan, nézz rá, hiszen csak engem akarsz pótolni. Ugyanaz az alkat, hosszú fényes, fekete haj, hosszú szempillák! A vak is látja, hogy rám hasonlít!
- Pontosan annyi közös van bennetek, amennyit felsoroltál. Ezenkívül pedig Reena olyan nő, akinek a kisujja is többet ér nálad! – a férfit már meg sem lepte, hogy Bella ennyire ismeri kedvesét.
- Ha-ha kacagnom kell! Valld be, hogy még mindig érzel irántam valamit! Kár tagadni!
- Az egyetlen dolog amit irántad érzek az a mélységes undor. – azzal megfogta a lány karját és a kandallóhoz rángatta.
- Talán meglátogatom a te kis imádottadat is és hozzá nem leszek ilyen kedves! – fröcsögött a nő.
- Bella, próbáld meg, és esküszöm, hogy megöllek. – válaszolt a férfi a tőle telhető legnagyobb nyugalommal. Azzal egy cseppet sem gyengéden a zöld lángok közé lökte a fekete hajú veszedelmet.
Ideje megerősíteni a kandallóra szórt védővarázslatokat, mielőtt még a halálfalók átjáró háznak használnák a szobámat.
Azzal egy marék port szórt a lángok közé a kandalló párkányán álló kis dobozkából.
- Dumbledore professzor, ha tud kérem jöjjön le. Nagyon fontos. – szólt a lángok közé, és néhány perc múlva kopogtattak az ajtón.
- Köszönöm, hogy itt van igazgató úr! Arra kell kérnem, hogy segítsen megerősíteni a kandalló védőbűbájait. - és elmesélte az előző két látogatást.
Az igazgató nem szólt csak hümmögött, de nekilátott a munkának. Mikor végzett komótosan letelepedett a kandalló mellé, majd egy pálca mozdulattal elővarázsolt egy tányér süteményt és egy teáskészletet, majd intett Pitonnak, hogy üljön le.
A férfi engedelmesen levetette magát az asztal mellé.
- Mit tettél az ügy érdekében? – nézett ki félhold alakú szemüvege fölött.
- Elmentem hozzá, de be sem engedett. Most már elhiszed, hogy nem tehetek semmit?
- Gondolom, nem kötöttél mindent a vén görbe orromra, igazam van?
- Ne haragudj, de ez mégis csak a magánéletem. Nem hiszem, hogy pontról pontra be kellene számolnom.

Közben Bellatrix visszatért a távoli romos kúriába.
- Nos, mit tudtál meg? – kérdezte a kanapén fekvő szőke férfi.
- Ezt is azt is, de nem túl sok mindent. – válaszolt a fekete boszorkány miközben a férfi térdére ült és fürge ujjaival elkezdte gombolgatni az ingét. Tenyerét becsúsztatta a ruha alá és finoman karmolászta mellkasát.
- A férfi szemében tűz lobbant fel, de elkapta a nő csuklóját. Ez a téma jelen pillanatban még a testiségnél is jobban izgatta.
- Beszélj, ne úgy kelljen minden szót kihúzni belőled! Persze ha azt akarod! – szegezte hirtelen a nőre pálcáját.
Bellatrix felkacagott:
- Cruciatus-szal, te kis kegyetlen! Élveznéd, mi? Na jó, annyi a lényeg, hogy tényleg oda van azért a kis ribancért. Egyáltalán semmilyen hatással nem voltam rá.
- Rendben van, akkor ez megvan. Megszerezted, amit kértem?
A nő kelletlenül kihúzta a kezét a férfi inge alól és a zsebéből elővett néhány hollófekete hajszálat. A férfi elvette és gondosan egy kis dobozkába zárta.
- Jól van te gonosz némber, te aztán tudod mivel lehet örömet szerezni egy férfinak! – dicsérte meg a nőt, miközben az övét bontogatta. – Tudod mit, én most megengedem neked, hogy hatással légy rám! – azzal öléhez rántotta a nő fejét.