Malazár kis titka


Csend ült a konyhán és döbbent értetlenség az arcokon. Sokáig senki sem szólalt meg, aztán hirtelen mindenki egyszerre akart kérdezni. Dumbledore egyetlen kézmozdulattal elcsitította a zsivajt. Majd McGalagony kezdett el beszélni.
- Mindenki ismeri a Roxfort történetét. Tudjuk, hogy több mint ezer éve építették és azt is, hogy miután Mardekár összeveszett a többi alapítóval elhagyta az iskolát és többé nem hallottak felőle. Most már azt is tudjuk, hogy mi történt vele. Vándorolt a világban, hogy olyan helyet keressen, ahol a varázslók hasonlóképpen gondolkodnak mint ő. Ezen vándorlások alkalmával jutott el Finnországba is, ahol mint azt már tudjuk találkozott Reena ősével Imaya-val. Megtetszett neki a lány, ezért kapcsolatot létesített vele, ám Imaya beleszeretett Malazarba. Amikor kiderült, hogy gyermeket vár tőle Malazar eltaszította. Vissza akart térni a feleségéhez, Hugrabug Helgához, akit igazán szeretett. Helga egy nagyon szelíd, jóságos asszony hírében állt. Valójában, ha tudomására jutott volna a balkézről szerzett utódról, kikaparta volna Mardekár szemét. Ezért ő úgy döntött szó nélkül elhagyja Imaya-t. Imaya pedig végrehajtotta a varázslatot.
Újabb csend borult a társaságra. Nem volt könnyű megemészteni a hallottakat. A történet rengeteg kérdést vetett fel mindenkiben. Végül Piton törte meg a csendet.
- A feljegyzésben találtak valamit, ami segítséget nyújthat az átok megtörésében?
- Nos, nem egészen. – vette át a szót Dumbledore. Megtudtam belőle, hogy miután Imaya a varázslat segítségével elrabolta Malazar lelkének egy részét, Malazar teljesen legyengült, elvesztette szinte minden varázserejét. Mikor a halál mezsgyéjén állt, kétségbeesésében egy állat testébe költözött. Ez volt az utolsó varázslata, mely arra kötelezte, hogy addig éljen állati bőrben, amíg valaki ki nem szabadítja lelkét és nem töri meg a varázslatot. Ezenkívül kénytelen szolgálni a mindenkori leszármazottait.
- Azt akarod mondani Albus, hogy Mardekár Malazár talán még ma is él valahol egy állat testébe zárva? – kérdezte Piton.
- Pontosan. – felelte az igazgató. – Azonkívül azt is, hogy Reena legalább annyira a leszármazottja, mint Tom Denem.
- Sikerült még mást valamit is megtudni? – szólt közbe Tonks.
- Igen, de ez az értesülés elég kellemetlen. A dokumentáció alapján az éppen soron következő utód, vagyis jelen pillanatban Reena és a kristálytégely segítségével megtörhető az átok. Ez esetben Mardekár visszanyerhetné eredeti alakját. Sajnos több információm egyelőre nincs. Nem tudjuk, hogy milyen állat testébe költözött a lelke és azt sem, hogy pontosan milyen módon törhető meg a varázslat. Abban viszont biztos vagyok, hogy Reena-nak nem válna egészségére, ezért mostantól fokozottan kell ügyelnünk a biztonságára.
- Ugyan Albus, erre semmi szükség! – csattant fel a lány. Elfelejted ki vagyok. Azonkívül nem hiszem, hogy az ezeréves Mardekár mókus képében rámugrana, hogy átharapja a torkom.
A jelenlévők közül többen is elmosolyodtak. Akármilyen feszültek is voltak, ez az elképzelés akkor is mókás volt.
- Silvana professzor, ha az igazgató úr úgy gondolja, hogy szüksége van a védelemre, az nem ok nélkül van. Kérem, hogy a saját érdekében működjön együtt és ne feledje, hogy mint rendtagnak kötelessége engedelmeskedni. Ne aggódjon nem áll szándékunkban mindenhová kísérgetni, de bizonyos dolgokban elővigyázatosabbnak kell lennie. – utasította rendre McGalagony a lányt. – A Roxfort biztonságos, ott nem eshet baja. Ezért kérjük, hogy mostantól kezdve csak akkor hagyja el, ha feltétlenül szükséges, vagy ha a Rend gyűlésére jön és ez esetekben is csak kísérővel. – itt jelentőségteljesen nézett a bájitaltan tanárra.
- Azt hiszem a legalkalmasabb személy erre Perselus lenne. – vetette közbe az igazgató.
- Erre nem kell külön kérned. – szólt az említett férfi csendben, miközben Reena megadóan sóhajtott.

Kimerülten feküdtek az alagsori szoba, hatalmas ágyán. Éjfél felé járhatott. Hosszan és gyengéden szeretkeztek és most pihegve bújtak össze. Reena körülnézett a sötét szobában és elmosolyodott. Amit látott annyira jellemző volt a férfira. Magas sötét bútorok, fekete ágynemű. Rengeteg könyv mindenhol és persze bájital hozzávalók. Az általában fűtetlen szobában most magasra csaptak a kandalló lángjai és ez barátságossá tette a helyiséget. Minden zug a férfi személyiségét sugározta vissza, még a jellemzően fanyar illatát is lehetett érezni. A lány itt tökéletes biztonságban érezte magát.
- Úgy tűnik mostantól te leszel a testőröm. – mosolygott a férfira.
- Bánod? – kérdezett vissza Piton.
- Hát, ha elég jól őrzöd a testemet, akkor nem. – felelte incselkedve.
Röpke két óra múlva meggyőződhetett róla, hogy kedvese profizmusát kétségbe sem lehet vonni.
Bár mostantól kezdve a kastély „foglya” volt, nem is igazán kívánkozott sehová. Aki fontos volt számára, azt úgyis mindig a közelében tudhatta.
Minden erejével a tanításra koncentrált, még a DS-t is engedélyezte, sőt időnként maga is részt vett a diákok által alapított tankör foglalkozásain. Így jóval gyorsabban fejlődtek a gyerekek, mintha ugyanezt titokban kellett volna csinálniuk és persze sokkal többen is csatlakoztak. Egy-néhány hét után kinőtték a Szükség Szobáját. Reena engedélyt kapott az igazgatótól, hogy ezentúl a Nagyteremben gyakorolhassanak heti egy alkalommal. Néha még a bájitaltan tanár is besegített a gyakorlásba, bár ennek a tanulók nem annyira örültek.
Reena olyan gondtalanul boldog volt, hogy teljesen megfeledkezett a Rend főhadiszállásán történtekről
Teltek-múltak a hetek és Halloween már a küszöbön volt. A tanulók nagy örömére az igazgató úgy döntött, hogy álarcosbált rendeznek. Az iskola-apraja nagyja lázasan készülődött. A lányok jelmezötleteket tárgyaltak meg, szabásmintákat cserélgettek, vagy éppen katalógusokat böngésztek. Még a tanárokat is elfogta a hév. Reena is sokat gondolkodott milyen maskarába is bújhatna. Szeretett volna valami mókásat, de ugyanakkor nagyon szépet és különlegeset is. Feltétlenül tetszeni akart kedvesének, ezért az utóbbi változat mellett maradt. Hosszas fontolgatás után úgy döntött hogy Hófehérkének öltözik. Néhány apróbb termetű elsős fiú lelkesen jelentkezet törpének, mikor meghallották.
Egyik este a lány fürdőkádjában üldögéltek.
- Mond Perselus, te minek öltözöl? – kérdezte Reena mintegy véletlenül.
- Nem öltözöm. – felelte morózusan Piton.
- Ezt meg hogy érted? Mindenki be fog öltözni, neked is muszáj lesz! Elég furcsa lenne, ha a sok maskara közt egyedül te viselnéd a szokásos ruháidat.
- Jó, akkor varázslónak öltözöm.
- Perselus!
- Mit szeretnél jelentkezzem hozzád törpének, vagy legyek inkább a szőke herceged? – kérdezte félig viccesen, félig gúnyosan a férfi.
- Ohohó Perselus, micsoda humorod van ma! Csak nem bevettél valamit a bájitalaid közül? – vágott vissza.
A férfi erre belenyomott egy adag habot a lány arcába.
- Buh, Peherselhus – sikított a lány – aljas vagy, vedd tudomásul!
- Hoppá, ezek szerint kiestem a szőke herceg szerepkörből!
- Nekem nem kell szőke herceg! Feketét akarok! – mosolygott a lány, mikor végre sikerült kitörölnie a habot a szeméből.
- Esetleg én elég fekete leszek neked? – kérdezte Piton végre megkomolyodva.
- Oh, igen!
- Nem bánom - felelte a férfi megadó sóhajjal – de koronát nem teszek fel! Roppant erőszakos nőszemély vagy!
És roppant elégedett! – gondolta magában a roppant erőszakos nőszemély.