Rémálom


- Vissza kell mennem a szobámba.
- Nem töltöd velem a napot? – komorodott el a férfi tekintete.
- De, nagyon szívesen, csak a Hófehérke jelmez mára kissé elavult. Szeretnék átöltözni.
- Rendben, de nagyon siess! Nem sokáig bírom nélküled.
A lány sietős léptei visszhangoztak a kihalt folyosókon. Örült, hogy nem találkozott senkivel sem, akinek meg kellett volna magyaráznia miért viseli még mindig a tegnapi öltözékét. Egyetlen pálca mozdulattal nyitotta ki ajtaját, majd belépett a dolgozószobába. Körül sem nézett, csak átment a hálóba és gépies gyorsasággal kezdett el keresgélni a szekrényben.
- Ott ahová most megyünk, nem lesz szükséged másik ruhára. – hallatszott egy ismeretlen hang a szoba belsejéből.
A lány riadtan csapta be a szekrény ajtót, és az ismeretlent kutatta tekintetével. A kandallónál egy hosszú, fekete hajú boszorkány állt, arcán torz vigyorral. Egyik kezében a varázspálcáját tartotta, melyet a lányra szegezett, másik kezében pedig egy kicsiny, ezüst fedelű kristálytégelyt. Reena a pálcája után kapott volna, de megkésett. Az ismeretlen nő egyetlen apró mozdulatára, mintha megmerevedtek volna tagjai.
- Ki maga, hogy került ide és egyáltalán mit akar? – hadarta el egy szuszra.
- A boszorkány gúnyosan felnevetett.
- A nevem Bellatrix Lestrange, bizonyára hallott már rólam. Hogy hogy kerültem ide? Egyáltalán nem volt nehéz. A kandalló védőbűbájait még Umbridge helyezte el, azt pedig könnyedén kiszedtem Caramelből. Igaz, egy cseppet fájhatott neki – kacagott fel újra gyűlölettel teli hangon. Most pedig elviszem innen. Valaki már nagyon várja!
Megvetően méregette a lányt, miközben egy marék port szórt a kandallóba.
- Van Brehmen kúria – kiáltotta, azzal magával rántotta a lányt a lángok közé.

Piton már fél órája várakozott szobájában, de a lány csak nem akart visszaérni. Ennyi idő alatt már rég el kellett volna készülnie. – fordult meg a fejében. Nyugtalanul járkálni kezdett, majd úgy döntött, hogy megkeresi. Mikor a szobájához ért többször kopogtatott az ajtón, de nem kapott választ, ezért benyitott. Minden helyiség üresen tátongott. A hálószobában néhány szekrényfiók az ágyon feküdt, tartalmuk a földön hevert. Rosszat sejtve lépett a kandallóhoz, ahol hopp por nyomait fedezte fel. Kábultan rohant a folyosóra, majd onnan az igazgatói irodába.
- Albus, Reenát valószínűleg elrabolták!– rontott be feldúltan, majd elmesélte a történteket.
Az igazgató hívott egy házimanót és elküldte McGalagonyért és Potterért. Utóbbinak megüzente, hogy hozza magával az apja térképét is.
Mindketten perceken belül megjelentek, bár Harry kissé zilált volt.Látszott rajta, hogy ruháit sebtében kapkodta magára.
A pergamen tüzetes átvizsgálása után kiderült, hogy a tanárnő valóban nem tartózkodik a Roxfort területén.
- Malfoy, csak is Malfoy rabolhatta el! Az az átkozott! – kelt ki magából a férfi.
- Biztos benne? – kérdezte az igazgató, mire megtörten bólintott.
- Mit gondol hova vihette?
- Nem tudom, valószínűleg nem a Malfoy kúriára. Túl kockázatos lett volna. A legtöbb búvóhelyét már rég felfedték, ha csak….Igen. Hollandiában van egy romos kúria, amit szinte soha nem használt, épp ezért senki, vagy csak nagyon kevesen tudtak róla. A Van Brehmen-villa
- Rendben – felelte az igazgató - hamarosan itt lesz Remus és Nymphadora. Hárman utánuk mehetnek, ha egy órán belül nem térnek vissza, küldök még néhány embert.
Hamarosan ott álltak az igazgatói iroda kandallója előtt, eltökélt arccal. A bájitaltan tanár egy marék port szórt a lángok közé és már csak hűlt helye volt a három varázslónak.

Reena, egy számára ismeretlen helyiségben landolt. Bellatrix egy székbe lökte majd
szó nélkül magára hagyta. Úgy tűnt nem aggódik amiatt, hogy esetleg megszökik. A lány felállt és körbesétált a kisebb fajta szalonban. A kandallón kívül egy apró asztalka, kanapé, néhány karosszék és egy bárszekrény állt. Két ajtót is látott, de hiába próbálkozott. És bár a pálcáját meghagyták, egyik általa ismert varázsige sem segített neki a kijutásban. Elkeseredve vetette magát a kanapéra miközben csak úgy kavargott a feje a kérdések özönétől. Istenem, ki a fene hozatott ide és miért? És mit akarhat a balzsammal? Hiszen csak alig néhányan tudtak róla.
Nem érzékelte az idő múlását, nem tudta, hogy percek, vagy órák múltán, de hirtelen kinyílt az ajtó, és a szobába belépett Perselus Piton.
A lány szeme kitágult a megdöbbenéstől. Szavakat formált volna ajkaival, de nem jött ki hang a torkán.
- Perselus, mégis mi a csuda folyik itt? – hebegte végül zavarodottan. – Ki ez a nő, és miért hozattál ide? Ez valami tréfa? Mi folyik itt az Isten szerelmére?
A férfi nem válaszolt. Lassú léptekkel megközelítette, majd hirtelen magához rántotta és keményen megcsókolta. Reena szinte újra érezte a fellobbanó vágyat, de a helyzet túl abszurd volt ahhoz, hogy ez az érzés ki is bontakozhasson. Így végül elhúzódott a férfitól.
- Csak sorjában kedvesem. – felelt a férfi hideg, gúnyos hangon. – A nő, azaz Bella a szeretőm, már jó ideje. És egyáltalán nem egy kis tréfa miatt hozott ide.
- Talán még emlékszel erre – folytatta, miközben a zsebéből előhúzott egy kisebb ezüst szelencét.
A lányt annyira megrázták a hallottak és a látottak, hogy szótlanul sápadtan állt a férfira meredve.
- Ugye ez nem igaz, ez csak tréfa! Mond, hogy tréfa, vagy rosszat álmodom! Bármi, csak ne legyen ez a valóság! – sikoltott a lány magából kikelve.
- Mit vagy úgy oda? – fintorgott a férfi megvetően. – Tudtad, hogy halálfaló vagyok! Komolyan azt hitted, hogy beléd szerettem? Nevetséges vagy! Tudod mit jelent ez a szelence? Igen, én mészároltam le a családodat és egyáltalán nem bánom. És most végre megszereztem a tégelyt is és vele téged. Most már semmi nem tarthat vissza, hogy kiszabadítsam Mardekárt! – nevetett fel a férfi eszelősen.
- De hát miért? Voldemort miért akarja kiszabadítani Mardekárt, és hogyan? Ha tudná is, hol van, milyen állat képében? Ha kiszabadítaná Malazár elvenné a hatalmát!
- Ostoba vagy! Nevetségesen ostoba! Miből gondolod, hogy Voldemort tud erről? Én fogom megtenni! És akkor Mardekártól olyan hatalmat kapok, ami jóval túlmutat Voldemorton. Érted már, te szerencsétlen, szánalmas kis liba?