Befuccsolt puccskísérlet

- Te átkozott gazember! – üvöltötte, miközben néhány ugrással a páros előtt termett.
A másik férfi a nem várt eseménytől megzavarodva elengedte a lányt.
- Hogy találtál meg? – kérdezte valamennyire magához térve.
- Szinte minden kis sötét titkodat ismerem, vagy nem emlékszel? – sziszegett a tanár.
- Kár volt idejönnöd! Ez a kis ribanc nem ér annyit! Még élhettél volna.
- Gondolod, hogy te vagy az akitől féltem az életem? – jött a válasz egy gúnyos szemöldökrándulás kíséretében.

Reena egyre zavarodottabbá vált. Riadtan kapkodta tekintetét egyik férfiről a másikra. Jó időbe telt, mire felfogta a helyzetet.
- Perselus, te…… - hebegte ijedten a később jövőnek.
- Én, persze, hogy én! Miért mit hittél?
- Én…..én nem tudom. Akkor maga ki? – pillantott a másik férfira. – Ne, nem kell mondania, már tudom. Hiszen éreztem is, csak…….Lucius Malfoy!
A férfi egy gúnyos főbólintással nyugtázta a lány elmés felismerését.

Piton majdnem felborult, mikor kedvese hirtelen hevességgel a nyakába vetette magát.
- Bocsáss meg, kérlek bocsáss meg mindenért, amit mondtam.
Értetlenül nézett a lányra.
- Ha kíváncsi vagy rá pontosan el tudom ismételni. – röhögött a képébe Piton-Malfoy.
- Semmi szükség rá, el tudom képzelni. Gondoskodom róla, hogy többé ne legyen alkalmad a bőrömbe bújni!
Mire az ál Piton feleszmélt egy hatalmas piros fénycsóva a szoba túlsó végébe repítette. Malfoy azonban rögtön feltápászkodott.
- Rictusempra! – üvöltötte, keze azonban megremegett, így az átok célt tévesztett. Reena egy fájdalmas kiáltás kíséretében a földre rogyott.
- Kitépem a szívedet és lenyomom a torkodon! – üvöltötte az időközben Malfoy-já alakult ál Pitonnak, miközben a lány mellé térdelt.
Miután ellenőrizte a pulzusát egy lefegyverző bűbájt küldött a szőke varázslóra, majd visszafordult a lányhoz. Talárjából előhúzott egy kis fiolát, kinyitotta, tartalmát pedig megszagoltatta vele.
Reena kinyitotta a szemét, és felült.
- Malfoy? – kérdezte, de szeme szinte azonnal a fal mellett heverő alakra siklott.
- Elájult. Mennünk kellene. Nem egyedül jöttem, itt van Tonks és Lupin is. Valahol a földszinten lehetnek. Jobb lesz, ha megkeressük őket és visszamegyünk a Roxfortba.
- Rendben, - felelte a lány és a férfi karjára támaszkodva felállt a földről – de a szelencét és a tégelyt magunkkal kell vinnünk, különben Malfoy nem nyugszik, amíg a véremet nem veszi.
- Azt hiszem a zsebében lehet, megkeresem és mehetünk.

Nem vették észre, hogy az említett férfi időközben magához tért és feltápászkodott a földről. Pálcáját rájuk szegezve vicsorgott.
- Sigillus! – üvöltötte, mire a párt egy kék fénnyel ragyogó rács vette körbe.
Piton egyetlen mozdulattal megszüntette a jelenséget.
- Tudsz te ennél többet! – szólt és eltolta a lányt magától. – Rajta, lássam mire vagy képes, mielőtt megszűnsz létezni!
Innentől kezdve nem volt megállás. Szünet nélkül röpködtek a különbnél különb átkok amiktől hol az egyik, hol a másik férfi görnyedt össze, vagy rogyott a földre.
- Ruborus! – Malfoy testén fájdalmas kelések jelentek meg.
- Rictusempra! – Piton elvágódott és fektében vagy három métert csúszott a földön.
- Expressus! – hangzott, mire a szőke varázsló villámgyorsan elkezdett forogni, lassan a levegőbe emelkedett, majd visszazuhant a szőnyegre.
- Enormius! – suttogta fektében, amitől a bájitaltan tanár karjai hirtelen hátracsavarodtak, ám ő másodpercek alatt lerázta magáról az átkot.
- Linguito! – üvöltötte fájdalmában, Lucius Malfoy pedig hirtelen úgy érezte, mintha valaki összevarrta volna ajkait a nyelvével.
Pálcájával arca felé mutatott, hogy hatástalanítsa a bűbájt, másik kezével pedig ajkait tapogatta. A gyűlölet fellobogott a szemében, mikor ismét a feketehajú varázslóra szegezte pálcáját.
- Capitulatus! – lökte oda egy gúnyos szájrándulás kíséretében.
Piton ismét a földre került, de az eszköz, amivel megvédhette volna magát immár ellenfele kezében lapult.

Reena csak kapkodta a fejét, ahogy a színes fénycsóvák röpködtek keresztül-kasul a helyiségen temérdek fekete átok kíséretében. Ám amikor úgy tűnt, hogy szerelme vesztésre áll, villámgyorsan cselekedett. Pálcája olyan gyorsan került elő talárja ujjából, hogy a mugli westernfilmek híres-hírhedt cowboy-ai is megirigyelhették volna. Villanásnyi idő múltán már három pálca volt a kezeiben, míg Malfoy kínlódva fetrengett a földön. Nem hiába volt elismert auror.
Malfoy nyögve feltérdelt és szitkok özönét zúdította a lányra. Ám Ő valahogy nem tűrte jól a keresetlen megjegyzéseket.
- Még egy szó, vagy mozdulat, te varázslók szégyene, és biztosítalak róla, hogy a szemgolyóid helyet cserélnek a heréiddel! – mérte végig undorodva.
- Ah, micsoda hév! Most már értem miért döntött ágynak Piton. Csak azt sajnálom, hogy én nem tehettem egy próbát. – felelte amaz aljas vigyorral a képén.
A lány fenyegető mozdulatot tett felé, amitől végül úgy látta, hogy jobb lesz ha elhallgat. Ezt a csatát most elvesztette.
Fegyvertelenül, a rászegezett pálcával szemben semmi esélye. Felállt a földről és hanyagul egy karosszékbe vetette magát. Onnan figyelte, ahogy a nő lehajol ájultan fekvő kedveséhez. Rezzenéstelen arckifejezése mögött gondolatai szélsebesen jártak. Valahogy muszáj volt felülkerekednie az eseményeken. Nem akarta élete nagy lehetőségét elveszíteni.
Piton lassacskán magához tért és átvette pálcáját a lánytól. Ez még inkább rontotta az esélyeit, de mint ahogy arra hamarosan Ő is rájött, nem ez volt a legnagyobb problémája.
Az ajtó kicsapódott és csuklyás, maszkos alakok léptek be rajta, két eszméletlen alakot lökve a földre Piton mellé. Majd Voldemort lépett be, egyik oldalán a Bellatrix Lestrang nevű némberrel, másik oldalán pedig hatalmas kígyója, Nagini tekergőzött.
- No lám csak, milyen érdekes egy összejövetel! – fagyasztotta meg a levegőt sziszegő, sípoló hangja.
Malfoy tudta, hogy kezdhet imádkozni a Teremtőhöz.