Arany díszek

- Mi az ördögöt csinált már megint!? - emelte fel a hangját lemondóan Perselus Piton, akinek immár nem is tudta hányadik alkalommal zuhant egy illető a karjaiba.

- Én...

- Maga! Már megint itt van, nincs mese! - mondta sértődöttséget színlelve a férfi - Le tudna végre szokni erről az ugrálásról?

- De én...

- Semmi de, még egyszer nem "mentem meg"! - szakította félbe újra a megszeppent boszorkányt.

- Rendben - motyogott Anna az orra alatt.

- Nem hallottam - húzta el a száját Piton.

- Azt mondtam rendben... de... Ön nem akarna letenni végre? - kérdezte szemtelenül a kis boszorkány és szeme kihívóan csillogott.

Perselus zavartan nézett egy pillanatig és úgy eresztette el a nőt, mintha beteg lenne. Anna leporolta a ruháját, amit már megint megviselt a könyvesbolti élet és mint egy kisgyerek úgy vetette fel a fejét.

- Ha éppen tudni akarja, a díszeket akartam leszedni, ugyanis itt a karácsony. Csakhogy a legmagasabb helyre tettem őket -"én hülye"- és hát amint látja onnan nem könnyű őket leküszködni! - mutatott egy felső polcra hevesen.

- Nem tényleg nem - mondta közönyösen a férfi, de a nőnek úgy tűnt, mintha némi kuncogást hallott volna. Sértődötten felvonta a szemöldökét és visszamászott a tettes létrára.

- Mit akar már megint? - nézett hökkenten a férfi.

- Befejezni, amit elkezdtem! - ragadott meg egy dobozt - Vingardium Leviosa!

- Azt hittem már kézben akarja lehozni - gúnyolódott a férfi - Nincs még elege az ünnepekből? Tudja, családi összezörrenés azon az "előrehozott ünnepségen"... - utalt vissza kegyetlenül arra a kis kirándulásra, amire a nő rángatta el.

- Az más! Most itthon vagyok, ez az én "birodalmam" és azt csinálok, amit akarok! - akadékoskodott a nő, miközben leemelt egy újabb dobozt.

"Birodalom?" gúnyolódott a férfi, de csak magában, mert nem akart annyira sértő lenni, mint általában másokkal, ha olyan kedve van. A falnak támaszkodva elnézte, ahogy a nő egymás mellé teszi a dobozokat és leguggolva elkezd bennük kotorászni. Figyelte, ahogy pici mosolyok jelennek meg az arcán valahányszor egy érdekes darab akad a kezébe. "Hagyd abba, teljesen meg vagy bolondulva... igen ér... vagyis nem! Elég legyen! Térj már észhez!" rázta meg magát a férfi.

- Valami vicceset talál rajtam? - kérdezte a nő kuncogva. "Remélem nem azon gondolkodik, amin én, mert akkor biztos jó kedve lehet... illetve ki tudja, lehet, hogy csak én vagyok a hülye..." Anna elcsodálkozott magán, hiszen még gondolkodni sem volt képes logikusan, ez pedig enyhén felidegesítette volna rendes körülmények között. Viszont most jó kedve volt, sőt nagyon jó kedve volt, amióta hazajött a legutóbbi családi látogatásról. "Atyaég, hányszor végiggondoltam már!" mosolyodott el megint.

"A fene azt a mosolyt!" korholta magát Piton. "Hogy nem tudja levakarni azt a kifejezést a képéről, komolyan mondom megbolondulok!" szidta magát tovább.

- Min gondolkozik ennyire? - kérdezte a nő, aki immár harmadszorra húzta el Piton arca előtt a kezét.

- Tessék? - kérdezett vissza egy félmosoly kíséretében Piton.

- Semmi, csak megnéztem él-e még! - gúnyolódott Anna.

- Vicces - jutalmazta egy halvány mosollyal a tanár.

- Szerintem nem.

Anna visszasétált a dobozhoz, amit éppen kibontott és széthajtogatta a fedeleit. Kezébe vette a varázspálcáját és az asztalon sorakozó díszek közé varázsolta a következőket. Majd mikor ez megvolt intett egyet és az arany szalagok és díszek feltekergőztek az ajtófélfára, belepték az ablakpárkányt, összerajzolták az ablaküvegeket. A végeredmény egészen hangulatos és inkább egy gyerekjátékbolthoz hasonlítható lett bájosan eredeti mintáival és színeivel.

- Szerinted? - kérdezte lelkendezve a nő. Bámészkodva ált a helyiség közepén és maga is csodálkozott a jól sikerült munkán. Úgy öt perc múlva vette észre, hogy hogyan is szólította meg - Jaj, bocsánat. Szóval... mit szól hozzá? - mosolygott töretlenül. Egy újabb félmosollyal fejezte ki Piton a véleményét.

- Egész jó. Csak nem Hugrabuggos volt? - kérdezte bosszankodva a díszek színein csak úgy magában, mert az ottani klubhelyiségben látott ilyen díszeket.

- Talált, süllyedt! - nevetett a lány.

- Tényleg? - szaladt magasba a férfi szemöldöke.
 Anna mosolyogva bólintott.

- Tehát Maga nem lehet sokkal fiatalabb nálam, emlékeznék! Talán 23 éves… ezt nem igazán értem... - mondta zavartan Piton. Anna csak mosolygott.

- Pontosan két évvel vagyok fiatalabb - pontosított magától értetődően Anna.

- Tehát azt mondta...

- Igen Hugrabuggos voltam, de csak két évet töltöttem Roxfortban, mert a szüleim átírattak egy másik iskolába.

- Értem, ezek szerint valamikor egy helyre jártunk? - kérdezte meghökkenve Piton.

- Ezt ilyen nehéz megérteni? Le is írom magának, ha gondolja, de ne nézzen úgy, mintha most látna először! - nevetett rajta a nő.

Pitonnak beletelt egy pár percbe még be tudott férkőzni a tudatába egy újabb gondolat.

- Eszerint maga tudta ki vagyok, kezdettől fogva? - kérdezte gyanakodva. Anna elpirult és a díszeket kezdte tanulmányozni.

- Csak a nevét tudtam... - motyogta megsemmisülten. "Meg, hogy már akkor is ő volt a Mardekár furcsa figurája." - gondolta tovább.

- Értem - mondta Piton és ő is a díszek iránt kezdett érdeklődni.

- Perselus... - suttogta Anna halkan, miközben az ablakon át a hóesést "tanulmányozta".

- Igen? - kérdezte meglepve a férfi. Nem szokott hozzá, hogy a nő a keresztnevén szólítja.

- Boldog Karácsonyt! - vándorolt két csillogó szempár a mellette magasodó fekete taláros alakra. Anna lábujjhegyre állt és egy puszit nyomott a férfi arcára.

Piton pedig zavarában csak egy gyenge félmosolyt tudott erőltetni magára, de így is érezte, hogy most talán ez is megfelelő. Elég is volt ahhoz, hogy a kis boszorkány boldogan pördüljön meg és kezdje vidáman pakolgatni újra a dobozokat.

- Mit művel már megint? - szólt rá Piton, mikor látta, hogy a nő összeszedte az összes dobozt, és rájuk szegezi a pálcáját.