Sokszor álltak meg, rejtőztek el, de szerencsére most mindig időben észrevették az ellenséget, és ki tudtak térni a harc elől.

Körülbelül éjfél lehetett, amikor Piton megállította a társait.

- Itt a külső kör határa. Ide már csak mi léphetünk be! - nézett a mókusra, és letette a földre. - Hogy érzi magát, bírni fogja?! - kérdezte kételkedve, bár a seb szemmel láthatóan javult, és mostanra szinte teljesen rendbejött.

Lena megrázta magát, és most eredeti formájában állt a három férfi előtt.

Ránézett Perselusra, és bólintott.

- Menni fog! - mondta csendesen. Összeszorította a fogát, és tudta, semmiképpen nem fog meghátrálni, bármi várjon is rá. Itt ő otthon lesz, jobban, mint bármelyik varázsló.

- Kérdeznék egy-két dolgot, professzor úr, mielőtt belépnénk! - mondta halkan.

- Igen?! - Piton felhúzott szemöldökkel várta, hogy mire kíváncsi a lány.

- Amikor a Halálfalók haladnak át a körön, akkor azt el tudják különíteni odabent? Tudják, hogy barát jön?

- Igen, sőt azt is tudják, hogy személy szerint ki közeledik! Mikor belépünk, igazoljuk magunkat, csak aztán léphetünk tovább!

- Azt is tudják körülbelül, hogy mennyi idő alatt lehet megtenni az utat, ugye?! Tehát, ha valaki megáll út közben, az feltűnik?!

- Igen, de nem értem, miért fontos ez?!

- Ha így van, akkor nem mehetünk együtt!

- Ezt hogy érti?!

- Professzor úr, nekem valahogy fedeznem kell a menekülésünket Argussal. Engem nem érzékelnek, de Argust igen! Tegyük fel, hogy sikerül a szabadítási akció, mégpedig minden baj nélkül! Amint belépünk ebbe a körbe, azonnal rájönnek, hogy megszökött, hiszen ki más haladhatna a táborból kifelé, akit nem ismernek, mint a fogoly?!

- Utánunk fogják vetni magukat, ahányan csak vannak, és hiába tudok többet a varázserő nélküli életről, annyi férfival szemben egyedül nem boldogulhatok, ha nem készítek csapdákat, amik feltartóztatják őket, ez viszont időbe telik! Önnek nem szabad annyival tovább a körben maradni, mert gyanússá válik! Ezért arra gondoltam, hogy Ön bemegy a szokott tempóval, én pedig elhelyezem a csapdákat, és egy megbeszélt helyen lépek be a táborba, ott várhatna rám!

Gondoskodnia kellene róla, hogy ne legyen ott senki, legalább egy fél percig, amíg belépek, visszanyerem a varázserőm, és átváltozom!

- Rendben, megoldom! Melyik pont legyen az? - kérdezte Piton, miközben a levegőbe varázsolta a tábor térképét.

- Ez itt! - mondta Lena, és megjelölte az Argus Welsh börtönéhez legközelebb eső pontját a belső körnek.

- Mikorra ér oda körülbelül?

- Úgy számolom, úgy hajnali négy körül!

- Várni fogom! - bólintott Piton, és megpróbált nem gondolni arra, hogy mi vár rájuk, ha nem sikerül a terv. Elismeréssel nézte egykori tanítványát, és arra gondolt, hogy Dumbledore-nak megint igaza volt. A lány hihetetlenül logikusan és higgadtan gondolta át a helyzetet, látszott, hogy komolyan veszi a feladatát, érzékeli, hogy milyen veszélyes, mégis biztos volt benne, hogy nem fog meghátrálni.

"Több van ebben a gyerekben, mint gondoltam!" vallotta be magának.

- Nektek meg kellene várnotok a kisasszonyt, és segíteni neki és Argusnak elmenekülni, ha sikerül eljutniuk idáig! - fordult két társához Piton.

- Rejtőzzetek el, pár méterre innen van egy barlang, a múltkor fedeztem fel, nem hiszem, hogy rajtam kívül ismeri valaki, mindjárt megmutatom! Legyetek nagyon óvatosak, szinte állandóan jár erre valaki! Holnap tíz óra felé érhetnek ide legjobb esetben, addig el kellene kerülnötök a lebukást, mert ha elkapnak benneteket, teljesen magukra maradnak!

- Miért, Te hol leszel?! - vágott a szavába Sirius.

- Én nem hagyhatom el a tábort, hiszen ha eltűnök, méghozzá a fogoly szökésével egy időben, azonnal rájönnek, hogy közöm volt a dologhoz, és soha többé nem mehetek vissza közéjük!

- És ezt persze tragédiaként élnéd meg, ugye?! - gúnyolódott a másik férfi.

- Én nem, de talán Dumbledore igen!

- Persze, hiszen te pótolhatatlan vagy! - vágta oda Black.

- Nem vagyok pótolhatatlan, de a hírek, amiket időnként hozok, igen! - mondta Piton halkan, de nagyon dühösen.

- Élvezed, hogy ilyen fontosnak érezheted magad, igaz?! Sosem voltál fontos életedben, hát most fürdesz ebben a szerepben, és képes vagy Lenat magára hagyni emiatt! - dühöngött Sirius.

- Élvezem?! Ezt?! Neked elment a maradék eszed is, Black! - szűrte összeszorított fogai közül a szavakat Perselus, és szénfekete szeme villámlott, ahogy társára nézett.

- Azt hiszed mindenki az én helyemre pályázik?! Ki kell, hogy ábrándítsalak! Tudj’ Isten, miért, de nem tapostuk egymás sarkát a nagy tülekedésben, mikor arról volt szó, hogy kémkedni kellene a Sötét Nagyúr után! Csak egy hozzád hasonló idióta hiheti azt, hogy élvezetből csinálom!

Sirius a pálcája után kapott, de Lena és Lupin egyszerre álltak közéjük.

- Elég legyen már, a mindenségit neki! Megint akarunk egy kisebbfajta csatát, hátha ezúttal sikerül fűbe harapnunk?! - sziszegte Lena.

- Nyugalom, ez nem a megfelelő hely és idő erre! - próbálta barátját csillapítani Remus is.

- Megmutatom a barlangot! - vett mély levegőt Piton, hogy valahogy megnyugodjon. Legszívesebben apró darabokra átkozta volna a másik férfit, annyira bosszantotta az állandó kekeckedés. Gyors léptekkel a barlanghoz sietett, talárja suhogva repült mögötte.

Lena mosolyogva nézett utána. Már diákkorában is imádta, mikor a tanár így robogott el valamerre, pedig semmi jót nem jelentett számára, ha ilyen dühös volt, viszont a látvány mindenért kárpótolta.

A bájitaltan tanár megmutatta a helyet, ahol két társuk elrejtőzhetett, aztán hátat fordított, és várta, hogy a lány kövesse. Búcsúzkodásra szemmel láthatóan semmi rá nem bírhatta volna a jelenlegi körülmények között, igaz Sirius sem próbált a nyakába borulni. Lena felsóhajtott, és megcsóválta a fejét.

Miért nem tud ez a két ember kijönni egymással?! Hiszen mindegyik olyan értékes ember, a maga nemében! Még jó, hogy legalább Lupin nem kötekedik állandóan!

Hálásan pillantott a sápadt, vékony alakra, aki most odalépett Pitonhoz, és minden jót kívánt neki. A fekete hajú férfi csak biccentett egyet.

Remus most a kicsi barna lányhoz lépett, és szeretettel átölelte.

- Várni fogunk rád, csak idáig próbálj eljutni valahogy! - mondta csendesen.

Lena bólintott, és viszonozta az ölelést.

- Vigyázz magadra, kislány, ettől az alaktól úgysem remélhetsz túl sokat! - kapta a karjába Sirius is.

- Gondolod?! - kérdezte Lena, és nagyon bosszús lett, de nem akart az utolsó pillanatban összeveszni a forrófejű varázslóval.

Rámosolygott a két barátra, aztán Perselushoz lépett.

A bájitaltan tanár azonnal a kör széle felé indult, látszott, hogy még mindig forr benne az indulat.

- Professzor úr! - próbálkozott a lány csendesen.

- Mi van még?! - csattant fel a férfi.

- Szeretném megmutatni Önnek, hogy hogyan működnek a csapdák, amiket állítani fogok!

- Minek?! Nem elég, ha maga tudja?! Semmi kedvem ezekhez a mugli trükkökhöz! - vágta oda dühösen Piton.

- Pedig jó lenne, ha tudná, mire számíthat, mert némelyik halálos lehet, és nem szeretném, ha pont Ön sérülne meg! - válaszolta halkan a lány.

- Miért sérülnék meg?!

- Valószínűleg Önnek is üldöznie kell bennünket, ha nem akarja, hogy gyanús legyen a társai szemében, és megtörténhet, hogy pont Ön szalad bele egy ilyen akadályba. Én egyszerűen csak nem szeretném, ha baja esne! - mondta egyszerűen és nagyon őszintén Lena.

A férfi kutatóan nézett a szemébe. Ez a kijelentés egy pillanatra szíven ütötte. Aggódik?! Miatta?! Ugyan már! Csak a fene nagy lelkiismerete! Mindegy, még így is jólesett neki, hogy félti őt.

- Rendben van! Amint beléptünk a körbe, megmutathatja, annyi még belefér az időbe, pár perc késés még nem lesz feltűnő! Itt is vagyunk! - sóhajtott fel önkéntelenül és megtorpant.

Lena felvetette a fejét, és elszántan fürkészte az előtte elterülő tájat. Ez hát az a hely, ahol szüksége lesz a tudására, amit a mugli világból hozott. Összeszorította száját és elhatározta, hogy nem hoz szégyent a szüleire. Győzni fog! Mugli módszerrel, ha azzal kell!

Félrefordította a fejét, hogy ránézzen Pitonra, és a látványból erőt merítsen.

Megdöbbenve látta, hogy egykori tanára olyan feszült, amilyennek még sosem látta. Uralkodott magán, az arca rezzenéstelen volt, más valószínűleg semmit nem vett volna észre rajt, de a lány szerető, féltő tekintete többet és jobban látott, mint bárki másé. Éppen az a merevség volt árulkodó, ami az arcából és a testéből sugárzott.

Lena pár pillanat gondolkodás után arra is rájött, hogy mi a baj, és dühös lett magára, amiért olyan érzéketlen volt, hogy ez eddig eszébe sem jutott… Könnyen el tudta képzelni, hogy milyen rettenetesen kiszolgáltatottnak érezheti most magát a férfi. Megszokta, hogy varázsló… Nem is akármilyen… Az ő számára a varázserő teljesen mindennapi dolog volt, úgy hozzátartozott, mint egy muglihoz a karja, a lába... Most pedig itt állt, és tudta, hogy ha még egy lépést tesz, mindent elveszít, legalábbis egy időre, amire az életét alapozta, ami meghatározta a mindennapjait, amivel védekezett, ha megtámadták…

"Szörnyű érzés lehet!" gondolta a lány, és nagyon szerette volna valahogy megnyugtatni, könnyebbé tenni számára a változást, de tudta, hogy a végtelenül büszke Perselus Piton a gondolatot is visszautasítaná, miszerint ő bárki segítségére rászorulna, vagy aggodalommal töltené el bármi. Nem szólt hát inkább egy szót sem, csak figyelte, ahogy a bájitaltan tanár mély levegőt vesz, és átlépi a kör határát. Követte őt, és tudta, hogy mostantól a Halálfalók tudatában vannak annak, hogy egy társuk belépett a külső körbe. Egyre nagyobb tisztelettel nézte a férfit, aki ügyet sem vetve a torkát szorító kellemetlen érzésre, határozott léptekkel haladt a tábor felé.

"Hát igen, Voldemort nem bánik kesztyűs kézzel a Halálfalóival!" – állapította meg magában Lena, és arra gondolt, hogy azok a Halálfalók, akik Perselus önuralmának töredékével sem rendelkeznek, és szintén nagy múltú, aranyvérű családból származnak, milyen pocsékul érezhetik magukat minden alkalommal, mikor itt áthaladnak. A különbség csak annyi volt, hogy ha rájuk gondolt, némi kárörömöt érzett, míg Pitont szívből sajnálta.

"Vigyázz, ezt még megsejtenie sem szabad!" figyelmeztette magát fanyarul.

- Professzor úr! Itt az ideje, hogy elhelyezzem az első csapdát - szólt halkan.

A tanár megtorpant, és karját melle előtt összefonva, felhúzott szemöldökkel nézett a lányra.

- Akkor lássuk, Miss Flower! - válaszolta a bársonyos hang csendesen, de kicsit gúnyosan.

Lena nem zavartatta magát, inkább örült a megszokott hangvételnek, ami azt bizonyította, hogy a férfi ismét megtalálta saját magát és kedvenc stílusát.

Meghajlította egy fiatal fa ágát, és rögzítette egy kötéllel, de csak annyira, hogy ha valaki belebotlik a föld felett kihúzott zsinegbe, az ág rögtön visszacsapódjon, és a hozzá erősített könnyű, de nagyon hegyes tőr az illető mellébe fúródjon.

Mikor végzett, pár mozdulattal jelezte, hogy hogyan kell működnie, Piton pedig összevont szemöldökkel nézte, és egy kurta bólintással jelezte, hogy megértette a lényegét. Már nem mosolygott, és ezért a lány némi elégtételt érzett. A következő percekben még megmutatta a hurokcsapdát, a föld felett néhány centiméterrel kifeszített, pokolian erős, de szinte láthatatlan damilt, a fa tetején elhelyezett köveket, melyek azonnal alázúdultak, ha megmozdítottak egy rafináltan rögzített ágat, amit szinte lehetetlen volt kikerülni. Elmondta, hogy vermeket is fog készíteni, melyeket ágakkal és levelekkel takar el, és megbeszélték, hogy milyen ismertetőjeleket fog elhelyezni, hogy a férfi felismerje a fenyegető veszélyt, és ki tudja kerülni a csapdákat.

A tanár elhűlve figyelte egykori tanítványát, és bár nevetségesnek találta ezeket a módszereket, el kellett ismernie magában, hogy működőképesek, és varázserő nélkül bizony nagy előnyben van az, aki ismeri őket, és kelletlenül bár, de azt is belátta, hogy ha a lány nem mondja el, hogyan ismerheti fel ezeket a primitív micsodákat, könnyedén beléjük botolhatott volna ő is.

Lena kérdőn nézett rá, és ő bólintott, hogy minden rendben lesz.

- Akkor most Önnek sietnie kell, mert sok időnk elment, ha nem akarjuk, hogy gyanakodni kezdjenek, akkor hamarosan oda kell érnie - sóhajtott fel a lány. Egyáltalán nem örült neki, hogy mostantól nem lesz mellette a férfi. Varázserő ide vagy oda, megnyugtatta a közelsége, és minden mozdulata biztonságérzetet sugárzott belé, maga sem értette, hogyan, hiszen itt ő volt otthon, Pitonnak teljesen idegen volt ez a világ. És mégis…

Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a zavaró gondolatokat, és a tanárra szegezte a tekintetét. Az rezzenéstelenül viszonozta a pillantását, és magában arra gondolt, hogy nem szívesen hagyja magára ezt a gyereket, még akkor sem, ha az előbb bizonyította, hogy megállja a helyét, itt talán jobban is, mint ő. Vajon mi az, amit a szemében lát? Félelem, aggodalom, vagy valami más?

"Nem mindegy?!" kérdezte magától dühösen.

- Várni fogom a megbeszélt helyen! Lehetőleg próbáljon meg a nagy csapdaállítgatás közben nem megfeledkezni erről! - mondta ridegen, és lobogó talárjában szinte elsuhant a meglepett lány szeme elől.

Lena magára maradt, és elszántan dolgozni kezdett, hogy készen legyen a megbeszélt időre.

Megpróbált a feladatára gondolni, de akárhogy is igyekezett, állandóan elkalandoztak a gondolatai, méghozzá a megszokott irányba.

"Perselus Piton… Hát ez nem lehet igaz! Minek kellene vajon történni ahhoz, hogy kimenjen a fejemből?! Itt állok egy szinte teljesíthetetlen küldetés közepén, pár mérföldre egy egész sereg Halálfalótól és Voldemorttól, én pedig min tűnődöm már megint?! Hogy vajon miért mondta azt, amit mondott, dühös volt-e rám, vagy csak a szokásos Perselus-féle kedvességből kaptam egy adagot?!" mérgelődött magában.

Dühe legalább arra jó volt, hogy kettőzött erővel haladjon előre.

Közben Piton egyre közelebb ért a célhoz, és legalább olyan dühös volt, mint a lány mögötte.

"Remek!" gondolta a rá annyira jellemző öngúnnyal. "Mindjárt beérek a belső körbe, lehet, hogy rögtön a Sötét Nagyúr elé kell állnom, aki megpróbál szokás szerint az agyamba férkőzni, én meg képtelen vagyok a gondolataimat megfékezni! Már csak ez hiányzott!"

Összeszorította a fogait, és kényszerítette magát, hogy csak az maradjon a fejében, amire szüksége van, és minden érzelmet száműzött, ahogy mindig is szokta. Azért élt túl annyi mindent, mert tudott uralkodni magán! Még a Nagyúr előtt sem hagyta el a hidegvére, akármennyire rettegett is, mindig képes volt védekezni a koponyáját mohón kutató ujjakként átfésülő akarathullámok ellen. Most is így lesz, mert így kell lennie!

Elérte a belső kör szélét, és máris láthatta a fogadására felsorakozott Halálfalókat.

- Valóban Perselus Piton! Rendben van! - zendült egy intelligens, de jéghideg hang.

- Lucius! - köszöntötte egy főhajtással a jól ismert alakot.

- A Nagyúr már vár, Perselus! Beszélni akar Veled! Gyere velem! - hangzott az utasítás ridegen.

A hollófekete és az ezüstszőke hajú férfi egymás szemébe nézett egy pillanatig, aztán a kifürkészhetetlen szénfekete szemek még áthatolhatatlanabbá váltak, és Piton egy biccentéssel engedelmeskedett. Magában arra gondolt, hogy legszebb pillanata lenne az életének, ha végre elküldhetné a pokolba Malfoyt az utasításaival együtt. De ennek még egyáltalán nem jött el az ideje!

Érezni kezdte a szokásos jeges szorítást a gyomrában, ami mindig jelentkezett, ha a Nagyúr hívatta. Sosem lehetett tudni, hogy kifogása van-e valami ellen, rájött-e valamire, vagy egyszerűen csak érdeklődni akar, hogy mit végzett, mit tudott meg Dumbledore-ról. Ezért fogadta vissza annak idején, ezt ígérte cserébe a bocsánatáért… Kémkednie kellett az igazgató után…

"IS!" jegyezte meg magában nem kis megvetéssel saját maga és kétségbeejtő helyzete iránt. Persze azért, nem ment ilyen simán… Egy ígéret, és máris megbocsátva, hogy az első jelre nem rohant Hozzá… Gondolni sem akart a sok Crucio-ra, amiket olyan kéjjel suttogott el a Nagyúr. Kétszer akkora kéjjel, mintha valaki másról lett volna szó…

"Most mit akarhat vajon?!" – gondolta görcsbe ránduló idegekkel, és megpróbálta az agyát a lehető legjobban lezárni. Feltárult az ajtó, és ő ott állt szemtől-szemben a világ leghatalmasabb mágusával. Térdre borult, ahogy azt minden engedelmes Halálfalónak tennie kell, aztán lehajtott fejjel várta, hogy mi következik.

- Mi hírt hoztál, Perselus? - hangzott a kérdés, mint a kígyósziszegés, és Piton úgy érezte, mintha jeges hideg kúszna végig a gerincén.

- Nem tudok semmi újat, Nagyúr! - mondta alázattal, amit még csak színlelnie sem kellett. Voldemorttól nehéz lett volna megtagadni a tiszteletteljes félelmet valakinek, aki annyit tudott Róla, mint ő.

- Dumbledore nem tudja még, hogy hol keresse Argus barátját?! - hangzott a következő gúnyos kérdés, és a nem emberi vörös kígyószemek a szénfekete szempárba mélyedtek.

- Nem, Nagyúr, pedig minden létező módon keresteti! - hangzott a válasz, és a fekete hajú férfi minden erejét megfeszítette, hogy a rettegés ne nyissa meg elméjét a másik előtt. Nem tudhat Lenaról. Lena! Nemsokára itt lesz, és ha még sokáig tart a kihallgatás, ő nem fog odaérni!

"Ne gondolj rá, te őrült! Ne gondolj semmire! Semmire, csak a mély alázatra, amit érzel urad és parancsolód iránt! Nem lehet oka gyanakvásra, nem tudhat semmit! Talán…"

- Rendben van, Perselus! Most elmehetsz, de elvárom, hogy amint megtudsz valamit, bármit, értesíts! Nagyon ajánlom, hogy így legyen! - a halk hangban annyi fenyegetés volt, hogy más valószínűleg összeroppant volna belé, de Piton kitartott, bár érezte, hogy kiveri a hideg veríték a rémülettől.

- Úgy lesz, Nagyúr! - válaszolta tisztelettel, és amikor Voldemort intett, megkönnyebbülten hagyta el a szobát.

Sietett, hiszen Lenanak hamarosan meg kellett érkeznie. Mikor a megbeszélt helyre ért, rémülten látta, hogy pont ott beszélget három Halálfaló, ahol a lánynak fel kellett bukkannia a tervek szerint.

"Mi lenne, ha valami simán menne?!" dühöngött, és hirtelen a lélegzete is elakadt, mert egy fa mögött észrevette a barna fejet. A nagy barna szemek az ő tekintetét keresték. Elszántan lépett oda társaihoz, és feltett pár kérdést a családjukról, miközben úgy fordult, hogy a három férfi kénytelen legyen a hátát mutatni Lena felé.

A karcsú kis alak azonnal, habozás nélkül indult befelé. Pár gyors, könnyed lépéssel besuhant a belső körbe. Még át is kell változnia, úgy, hogy meg ne lássák… Piton próbált érdeklődést színlelni a Halálfaló családi történetei iránt, miközben pokolba kívánta az egész famíliáját, és fél szemmel azt figyelte, mi van a lánnyal.

Lena másodpercek alatt átalakult, az egyszer már bevált bagoly alakot öltötte magára, hiszen még mindig sötét volt, azért is időzítették erre az időpontra az érkezését.

Látta, ahogy felröppen a levegőbe, és elindul Welsh börtöne irányába.

Pár szót váltott még a három másik férfival, aztán elindult ugyanarra, amerre a bagoly, hátha segítségre lesz szükségük.