|
6. fejezet: Segítségben bízva
6. fejezet
Segítségben bízva
Hosszú másodpercekig csak ülök, és üveges tekintettel bámulok magam elé. Kívülről valószínűleg úgy tűnhet, mintha éberkómába zuhantam volna, pedig az agyam lázasan jár. Piton ott volt, mikor megölték a szüleimet. Lehet, hogy ő maga is részt vette benne. Szerelmes vagyok a családom egyik kiírtójába. Segítettem neki megszökni a Rend és az aurorok elől. A gyűlölet, amely elönti az egész testemet, szinte lángokba borít. Gyűlölöm magam! És gyűlölöm Pitont!
- Sidney, jól vagy? – hallom meg Bill hangját. Lassan felnézek rá. A szemei csillognak az aggodalomtól. Vajon, akkor is aggódna értem, ha tudná, mit tettem? Vajon megbocsátana, segítene? – teszem fel magamnak a kérdést. Nincs más választásom, mint kockáztatni.
- Bill, mondanom kell valamit… - kezdem el összeszoruló szívvel és torokkal. – De előtte kérdeznem kell valamit. Ha elkövettem volna valami hülyeséget, nem azért, mert rosszat akartam, hanem mert iszonyúan ostoba voltam, segítenél helyrehozni?
- Mit csináltál? – kérdezi kissé nyugtalanul.
- Előbb felelj! Segítenél? Elhinnéd nekem, hogy nem tudtam, hogy rosszat teszek? Tudnál még bennem bízni? – tudakolom félve.
- Tudom, hogy direkt sosem ártanál senkinek. Mit csináltál? – kérdezi meg újra.
- Tudom, hol van Piton – súgom neki halkan.
- Mi? – a szemei a csodálkozástól kitágulva merednek rám. – Szólnunk kell a Rendnek, el kell fognunk! – felpattan, és az ajtó felé indul.
- Ne! – sietek utána, és megragadom a kezét. – Nem mondhatod el senkinek!
- De hát, miért nem? – néz rám gyanakodva. – Figyelj, ha azt tervezed, hogy bosszúból egyedül végzel vele, akkor felejtsd el! Túl veszélyes!
- Nem. Nem ez az ok – rázom meg a fejem.
- Akkor micsoda?
- Az, hogy eddigénbújtattampitont – hadarom el gyorsan, mintha a szavak égetnék a számat.
- Hogy mit tettél? – csattan fel a hangja.
- Eddig én bújtattam Pitont – ismétlem meg lassabban, majd félve Billre pillantok.
- Te nem tudod, mit beszélsz! – néz rám elképedve. – Megőrültél?
- Nem. Kérlek, hallgass meg! – könyörgök neki a szavaimmal és a pillantásommal. Mikor nem mozdul, úgy gondolom, ez „Rendben”-t jelent, így folytatom. – Tudom, hogy egy idióta vagyok, de azt hittem, hogy Piton a mi oldalunkon áll.
- Megölte Dumbledore-t?! – tárja szét a kezét Bill, és olyan dühösen néz rám, hogy érzem, közel járok a síráshoz megint. – Mit kellett volna még tennie, hogy igazi halálfalónak nézd?
- Én csak… én csak azt hittem, hogy ez Dumbledore egyik terve… Hogy Piton az ő parancsára tette…
- Nem gondolod, hogy ha ez így lenne, akkor Dumbledore beavatott volna legalább egy rendtagot, hogy megvédje a bosszúnktól Pitont?
- Nem tudom… Lehet…
- Nem lehet, hanem biztos! – kiabálja Bill, majd megragad a karjaimnál fogva, és megráz. – Hol van Piton?
- Ha elmondom, én is az Azkabanba kerülök. Nem akarok odajutni. Kérlek, segíts! Nem tudom, mit tegyek! – esek teljesen kétségbe. Újra zokogni kezdek, és Bill karjaiba vetem magam. Először azt várom, hogy majd eltaszít magától, mint egy leprást, de ehelyett még jobban magához húz, és simogatni kezdi a hátam.
- Jól van. Jól van. Megoldjuk. Kitalálunk valamit – suttogja.
- Tényleg? – nézek fel rá könnyes szemekkel. Egyszerűen nem hiszem el, hogy még mindig bízik bennem, hogy segíteni akar. – Annyira sajnálom… Kérlek, ne haragudj rám!
- Nagyon nagy butaságot csináltál, ugye tudod? – néz rám úgy, mintha egy gyerek lennék, aki véletlenül betörte az ablakot egy labdával. Gyengéden végigsimít az arcomon, majd zavartan elenged, és hátrébb lép.
- Tudom – bólintok. Kutakodva keresem a pillantását, de ő kerüli a tekintetemet.
- Kell egy terv, amivel el tudjuk fogni Pitont, de te nem keveredsz gyanúba – indul el az ablak felé. – Hol rejtőzik most?
- A nagynéném nyaralójában. És Draco Malfoy is vele van – jut eszembe hirtelen.
- Ez csak tovább bonyolítja a helyzetet… - feleli elgondolkodva, miközben a tájat fürkészi. – Rendben. Elmondom, mit fogunk tenni! – fordul hirtelen felém. – Először is, ott kell tartanod Pitont a nyaralóban. Én szólok a Rendnek, és elmondom, hol vagytok. Odamegyünk, elfogjuk őt és a Malfoy fiút. Én pedig, elmondom a rendtagoknak, hogy én terveltem ki, hogy férkőzz Piton bizalmába és csaljuk csapdába.
- De akkor azt fogják mondani, hogy meggondolatlan voltál… Felelősségre is vonhatnak ez miatt! – aggodalmaskodom.
- Legfeljebb leszidnak, és egy ideig nem adnak önálló feladatot. Még mindig jobb, mintha az Azkabanba küldenének téged – vonja meg a vállát.
- Én… Jaj, Bill! – ugrom a nyakába újra. – Én nem is tudom, mit mondjak! Hogy hálálhatnám meg?
- Csak legközelebb ne keveredj bele ilyesmibe.
- Rendben, megígérem! – mosolygok rá, és a szívemre teszem az egyik kezem. – Tényleg, nagyon köszönöm!
- Rendben, rendben! Ne hálálkodj! Most pihend ki magad, aztán visszamész a nyaralóba, én pedig, beszélek Harryékkel. Gyerünk, be az ágyba! – tol engem az említett bútor felé. Megvárja, amíg bebújok a takaró alá, majd lehajol, és egy puszit nyom a fejem búbjára.
Mikor pár óra múlva elindulok vissza a nyaralóba, látom rajta, hogy iszonyúan aggódik értem. Molly még marasztalni akar, de nemet mondok, mert minél hamarabb túl akarok lenni ezen az egészen. Bill kikísér a ház elé, és megölel.
Újra seprűre szállok, és irány a pokol. Ahogy közeledek a célomhoz, úgy szorul össze egyre jobban a gyomrom. Mikor leszállok a kertben, már úgy érzem, hogy viszontlátom Ginny hagymalevesét. Remegő kézzel nyitom ki az ajtót, és lépek be a házba.
- Na végre, hogy kegyeskedett hazajönni! – hallom felcsattanni Draco hangját. – Már azt hittem, hagy minket itt éhen halni! Az az álló, fagyos ládaizé teljesen üres, a gépeket nem tudjuk használni. Merlinre, éhen halok! – panaszkodott.
- Öhm… Mindjárt összeütök valamit – mondtam zavartan. – Piton professzor hol van?
- Itt vagyok – hallottam meg az ismerős hangot a lépcső tetejéről. – Látom hazajött! És egyedül. Okos kislány! – mosolyodott el gúnyosan.
- Nem volt más választásom – felelem, és a konyha felé indulok. Próbálok minél természetesebben viselkedni, de érzem, hogy minden porcikám remeg. Hatalmasat ugrok, mikor valami megkocogtatja az ablakot. Ijedten kapom oda a fejem, és érzem, hogy egy ütemet kihagyott a szívem. Egy kék postásruhát viselő férfi mosolyog be az ablakon, és int, hogy előre megy az ajtóhoz. Piton kérdőn néz rám, de én intek neki, hogy semmi gond.
- Jó napot! Miben segíthetek? – kérdezem, mikor kinyitom az ajtót.
- Jaj, jó napot! Fúh, már egy órája keringek itt. Jó eldugott helyen van ez a ház – panaszkodik a postás.
- Hát, igen… - dadogom kissé megzavarodva. – Miben segíthetek? – teszem fel újra a kérdést, és közben kinézek az udvarba. Nagyon nem örülnék neki, ha egy mugli előtt jelennének meg Billék, és alakulna ki egy varázsharc.
- Egy levelet hoztam – közli, és a táskájából elővesz egy vörös-arany színű borítékot.
- Nekem? – lepődöm meg. – De hát, senki sem tudja, hogy itt vagyok.
- Igen, eredetileg nem is erre a címre küldték, ezért is késett ennyit a kézbesítés – magyarázza a férfi, és átnyújtja a levelet. – Majdnem egy fél éve adták fel. Remélem, nincs benne semmi sürgős – vigyorog rám. – Kérhetnék egy aláírást? – nyújt felém egy papírtömböt és egy tollat.
- Persze – firkantom le gyorsan a nevemet. – Köszönöm. Viszlát! – mondom gyorsan, és a postás orrára csukom az ajtót.
Közelebbről is megnézem a borítékot, és egy pillanatra elakad a lélegzetem, mikor meglátom a feladó nevét. Albus Dumbledore. Feltépem a borítékot, és kihúzom belőle a vörös levélpapírt.
Kedves Miss Collins!
Mikor ezt a levelet megkapja, én már valószínűleg nem leszek az élők sorában. Ha minden jól megy, akkor mélyen tisztelt tanárkollégám, Perselus Piton professzor lesz a gyilkosom. Sajnálom, hogy nem avathatom be teljesen a terveinkbe, de a jó védelmének érdekében kérem Önt, hogy segítse és védje Piton professzort minden rá leselkedő veszedelemtől, így a Főnix Rendjének bosszújától is. Perselus csak azt cselekedte, amit én kértem tőle. Ő az egyetlen esélyünk arra, hogy Harry Potternek esélye legyen győzelemre vezetni a Rendet. A professzor tudja, hogy mit kell tennie, az Ön dolga annyi, hogy azt tegye, amit Ő kér.
Bízom benne, hogy teljesíti a kérésemet!
A legőszintébb tisztelettel:
Albus Dumbledore
Ahogy az utolsó betűt is elolvasom, a papírdarab lángra lobban. Ijedtemben kiejtem a kezemből, és végignézem, ahogy a padlón hamuvá válik.
- Mi volt az? – lép ki a konyhából Piton.
- Egy levél – nézek rá. Most már magam sem tudom, hogy mit gondoljak. Ma reggelig biztos voltam benne, hogy Piton a jó oldalon áll, aztán egy perccel ezelőttig meg mertem volna esküdni, hogy egy kegyetlen gyilkos. Most pedig, a mára már halott Dumbledore közli velem, hogy a professzor mégis az ő embere.
- Milyen levél? – ül ki a gyanakvás az arcára.
- El kell tűnnünk innen! – jelentem ki hirtelen. Azt kell tennem, amit Dumbledore akar. Nem hiába volt ő a világ legnagyobb mágusa!
- Tessék? – vonja fel a szemöldökét Piton.
- Elárultam magukat. A rend mindjárt itt lesz! – jelentem ki kétségbeesve. – El kell tűnnünk!
- Elárult? – Piton előrántja a pálcáját, és rám szegezi. Draco csak áll az ajtóban, a szemei csillognak a rémülettől.
- Igen, de most segítek. Bízzon bennem! – kérem.
- Bízzak magában, hiszen, most vallotta be, hogy feladott!
- Ha nem akarnék segíteni, nem szóltam volna. Tudok mindent! Az a levél az előbb… Dumbledore írta a halála előtt.
- Albus? – suttogja maga elé a tanár.
- Azt mondta, segítsek magának. Hát ezt teszem! Menjünk már! – siettetem őket. Bólint, és mindhárman az ajtó felé indulunk. Éppen kilépünk rajta, mikor egy átok a szőkeség feje mellett csapódik az ajtófélfába.
Visszaugrunk a házba, és bevágom magunk mögött az ajtót. Ijedten pillantok körbe.
- Most mit csinálunk? – kérdezi Draco, hol rám, hol Pitonra pillantva, miközben további átkok csapódnak az ajtóba. A hátsó kijárathoz rohanok, és a többiek követnek. Már majdnem elérjük, mikor az kicsapódik, és Bill áll meg előttünk, egyenesen Pitonra szegezve a pálcáját.
- Sidney, gyere ide! – nyújtja felém a kezét.
- Bill, hallgass meg… - kezdem.
- Gyere, minden rendben van – néz rám, várakozóan.
- El kell engedned minket! – közlöm vele.
- Tessék? – néz rám megint úgy, mintha elment volna a maradék eszem is.
- Nem magyarázhatom el, de Piton a mi oldalunkon áll. A Rend nem kaphatja el! Hadd menjünk… - könyörgök neki.
- Nem tudod, mit beszélsz! – rázza meg a fejét.
- De tudom. Kérlek Bill! – próbálkozom tovább. Közben hallom, hogy a többiek bejutottak elől.
- Capitulatus! – kiáltja Piton hirtelen, és Bill a falnak csapódik.
- Megőrült? Ezt meg miért kellett? – ordítok a professzorra, aki odalép Billhez, és felrángatja a földről. A támolygó férfit odataszítja Dracónak, majd magához ránt engem, és a pálcáját a nyakamhoz szegezi. – Mit… - kezdem, de ekkor megjelenik Potter és még néhány auror.
- Álljanak meg! – sziszegi Piton. – Különben megöljük őket!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
