2. fejezet

Hazatérés-régi emlékek

Amikor megérkeztek a roxforti állomásra, mindketten szedelőzködni kezdtek.

- Segítsek vinni a csomagjait Miss Potter? - kérdezte Piton, maga sem tudta miért.

- Nagyon köszönöm professzor Úr, szívesen elfogadom - felelte a lány. Jól esett neki, hogy Perselus ilyen udvarias is tud lenni.

- Semmi különös, elvégre egyfelé megyünk – reagált gyorsan, mert nem akart előzékenynek tűnni. Sötétség uralta a tájat, mikor leszálltak a vonatról. Roxfort fényeit az állomásról is jól lehetett látni. – Itt minden olyan gyönyörű, mint régen – sóhajtott magában Lizy. Az út nagy része csendben telt. Piton nem érezte kötelességének szóval tartani újdonsült kolléganőjét. Érezte, elég volt belőle egy napra ennyi. Lizy pedig okos lány volt, és tudta, jobb, ha békén hagyja a professzort, amíg odaérnek. Hagrid a kapuban találkoztak össze, épp az állomás felé indult.

- Végre itt van az én virágszálam! Nocsak, jó korán beért vonat, még azt hittem van egy negyed órám! - nevetett az óriás, miközben csomagostul felkapta a lányt, és megpörgette.

- Szervusz Hagrid, jó újra látni Téged! – Lizy nagyon örült régi, kedves ismerősének.

- Nem akarok ünneprontó lenni, de az igazgató már várja Önt Miss Potter! – a bájital tanár hangja feszült volt. Elizabethet sokan szerették az iskolaévei alatt, és ez rettentően idegesítette. - Még egy Potter, aki az iskola középpontja akar lenni! - morogta mindig magában, de jól tudta, hogy ez nem igaz. A lánynak kevés jó barátja volt, és legtöbbször velük töltötte szabadidejét.

- Megyek Piton professzor. Hagrid később még beszélünk - szólt a lány, és sietős léptekkel a férfi után indult.

Mikor már nem messze voltak Dumbledore irodájától, összetalálkoztak Minerva McGalagonynyal. - Elizabeth, Perselus örülök, hogy megérkeztetek. Remélem, kellemesen telt az utazás - mondta Minerva.

- P-p-persze, McGalagony professzor - válaszolta a lány bátortalanul.

- Ugyan gyermekem szólíts csak Minervának, elvégre Te is egy diplomás tanárnő vagy, és nem egy roxforti diáklány - mosolygott a professzor asszony.

- Rendben, Minerva – bólintott mosolyogva a lány. Végre valaki, aki mellőzte a cinizmust és az iróniát.

- Kérem, jöjjetek velem, Albus már nagyon szeretne látni titeket. A csomagjaidat majd a házi manók elintézik, hagyd csak itt - és azzal elindult fölfelé.

- Engem is, most rögtön? - kérdezte a bájitaltan tanár meglepetten.

- Igen Perselus – válaszolta Minerva, de nem állt meg. Felfelé úton Lizy minden ablaknál és átjárónál felidézett egy-egy kedves emléket diákkorából. – Igaza volt Piton professzornak, itt tényleg nem változott semmi – nyugtázta magában elégedetten.

Pár perc múlva felértek a második emeleti szoborhoz, amit Minerva megütött a pálcájával, miközben kimondta a roxfortiaknak cseppet sem szokatlan jelszót: kókuszdrazsé.

A szobor kinyílt és egy csigalépcsőn elindultak az igazgató irodájába. Albus Dumbledore, az iskola feje, hosszú, ezüst szakállú és hajú, mosolygós tekintetű öreg varázsló volt. Mélykék talárjában úgy festett, mint egy tapasztalt tengerész. Mikor meglátta a lányt, odalépett hozzá és megölelte.

- Örülök, hogy újra itt vagy köztünk gyermekem. Jól telt a vonatút? – érdeklődött, miközben kutatóan Pitonra nézett.

Lizy ezt azonnal észrevette. - Igen, igazgató Úr, minden a legnagyobb rendben volt. Piton professzor volt olyan kedves, és szóval tartott az út folyamán – felelte gyorsan.

- Ez igazán kedves Tőled Perselus, remélem, a továbbiakban is ilyen segítőkész leszel, ha Elizabethről van szó - hunyorgott Dumbledore.

A bájitaltanár tombolt dühében. Úgy érezte még egy perc, és nem bírja tovább. Nem elég neki ez a szemtelen kis fruska, aki jóval tapasztalatlanabb nála, elorozza rég áhított állását, és még a jó tündért is játssza, hogy megvédje Dumbledore előtt.

- Ha nincs rám szükség, visszavonulnék - mormolta Piton.

- Egy percre még Perselus. Tényleg szeretném, ha törődnél Elizabethtel. Ti úgy is jól ismeritek egymást - az igazgató hangjából érezhető volt a komolyság.

- Így lesz - válaszolta a férfi, csak hogy minél előbb szabadulhasson. - Jó éjszakát mindenkinek. Remélem gyorsan be fog illeszkedni, Miss Potter! - tette hozzá búcsúzóul a férfi, és kiviharzott a szobából. Utolsó kijelentését tényleg komolyan is gondolta, hisz a lány minél előbb szokja meg új helyzetét, ő annál előbb lesz tiszta lelkiismeretű az igazgató előtt.

Hosszú fekete talárja uszályként lobogott utána.

- Akkor én is mennék, ha megbocsátotok. Jó éjt mindenkinek. Nagyon örülünk, hogy újra itt vagy köztünk Lizy - szólt Minerva és elindult Ő is.

Amikor ketten maradtak, Elizabeth nem is tudta, melyik kérdést tegye föl a több tucatból, ami a fejében kavargott. Miért pont Ő kapta az állást, mikor ilyen fiatal. És mi lesz Harryvel? Talán ezek voltak a legfontosabbak a számára. Az igazgató, mintha a fejébe látott volna, hirtelen megszólalt.

- Ülj le lányom, és nyugodj meg. Tudom, hogy kétségeid vannak afelől, hogy az állásra alkalmas vagy, pedig tudod jól, meg van hozzá minden tapasztalatod és erőd - itt megállt és a lányra mosolygott.

- Harry? Mi lesz vele? - kérdezte Lizy türelmetlenül.

- Meg fogja tudni az igazságot. Hamarosan - szólt Dumbledore. - Valamit azonban mondanom kell, mégpedig Perselusról. Nagyon régóta szeretné azt az állást, azt hiszem, ezt Te is tudod, de nem adhatom neki oda a saját érdekében… Ne kérdezd, miért, ezt sajnos nem mondhatom el - mondta az igazgató, mikor látta, hogy Lizy épp közbeszólt volna.

- Ahogy akarja - felelte halkan.

- Ezért ne csodálkozz, ha ellenséges lesz Veled, de őszintén remélem, előbb-utóbb megbékél. Tényleg szóval tartott az utazás alatt? - kérdezte végül.

- Így is mondhatjuk - válaszolta Lizy huncutul. Dumbledore is csak köhintett nevetve.

- Látom nem lesz itt komolyabb baj - somolygott az igazgató. - Pihenj le egy kicsit vacsora előtt, a szobád a második emeleten lesz, a folyosó legvégén. Remélem, jól fogod magad nálunk érezni. Apropó, még valami. Szólíts nyugodtan Albusnak - mosolygott szeretetteljesen.

- Rendben van, Albus - mosolygott a lány. Majd elindult lepihenni egy kicsit.

Elizabeth birodalma nem volt túl nagy, de annál otthonosabb. A szobában többek között volt egy míves, üvegajtós könyves szekrény, tele különböző kötetekkel, egy nagy, barokk stílusú íróasztal egy díszes kandalló Hálószobája is meghitt és hangulatos volt. Lizy elpakolta holmijait, majd ledőlt egy kicsit pihenni.

Kavargó érzései azonban nem hagyták aludni. Még mindig nem hitte el, hogy itt van Roxfortban, ahol annyira szeretett tanulni. Úgy érezte magát, mint a kisgyerek, mikor először eljut az édesség boltba és elcsodálkozik: “Jé, hát ilyen is létezik?” Emlékei, mint zubogó forrás törtek felszínre. Még diákkorában, volt két elválaszthatatlan barátja: Charles Weasley és Mark Watson. A fiúk, mintha csak a bátyjai lettek volna, mindig óvták és védelmezték a lányt. Jaj volt annak, aki őt bántani merte. Így többek közt Pitonnak is. A fiúk a legkülönösebb módokon vágtak vissza a bájitaltan tanárnak minden egyes pontlevonásért és sértegetésért. A legemlékezetesebb csínytevésük, mikor az irodájába lopakodtak be, megszerezni a szőkítő főzet hozzávalóit. Eliza csak sejtette, ha a fiúk tilosban jártak, ilyenkor általában utánuk ment, hogy lebeszélje őket a legújabb ötletükről, persze sikertelenül. A lány akkor sem tett másként. Hatodik érzéke súgta neki, a fiúk a pincében lesznek. Mikor odaért Piton terméhez, épp akkor szedték össze a lókötők a hozzávalókat. Nagyon megijesztette őket a lány váratlan feltűnése, ahogy hirtelen mozdulattal kinyitotta bájitaltanterem ajtaját.

- Úristen Lizy, majdnem megőszültünk miattad. Azt hittük, a jó öreg Piton az – sóhajtotta Charley hamiskás mosollyal.

-Ő is lehetett volna. Miben sántikáltok? – nézett rájuk a lány komolyan.

- Csak kedvenc tanárodnak szeretnénk visszavágni a mai mínusz ötven pontért, és mert ügyetlennek nevezett. Téged, aki a legügyesebb vagy bájitaltanon. Ezt még a Mardekárosok is tudják - felelte Mark.

- Ugyan fiúk, ez csak kifogás, hogy… - de nem tudta befejezni, mert valaki közbeszólt.

- Szép Jóestét! Szabadna tudnom, az édes hármas mit keres ilyen későn az osztályteremben? Csak nem a tanulás iránti ellenállhatatlan vágy hajtotta magukat ide ilyenkor? – zendült Piton mézesmázos mégis baljós hangja a hátuk mögül.

- Jó estét Tanár úr! A fiúk nekem segítenek egy főzet elkészítésében - válaszolta Lizy, talán túl gyorsan is.

- Igazán? Milyen főzetben? Tudtommal nem adtam még Önnek újabb házi feladatot Miss Potter, de ha mégis, azt is CSAK Önnek, és nem az udvarlóinak - a tanár odalépett az asztalhoz, hogy megnézze, mit akartak kotyvasztani. - No lám, no lám - vigyorgott gúnyosan. – Melyikük gondolta úgy, hogy szőkítő főzetre van szüksége? Talán nincs megelégedve a hajszínével Miss Potter? – hangneme bántóan cinikus volt. Elizabeth most már értette a fiúk legújabb tervét, és megdöbbent. Tudta, két barátja nagy mókamester, de ezúttal túllőttek a célon. Piton észrevette a lány döbbent arckifejezését.

- Kisasszony, mi olyan meglepő? Ha megint csak a lovagjait akarja védeni…

- Ők a barátaim Tanár Úr, de nem a lovagjaim, kérem, ne nevezze így őket! - fakadt ki a lány. Ez volt az egyetlen dolog, amivel ki lehetett hozni a sodrából, és ezt persze a férfi jól tudta, ezért próbálkozott vele gyakran.

- Nem hiszem, hogy olyan helyzetben van Miss Potter, hogy utasításokat adjon nekem – húzta fel egyik szemöldökét Piton. – Az esti kis kirándulásuk következménnyel jár, harminc pont a Griffendéltől fejenként, és holnap este várom Önöket, jelentkeznek a büntetőfeladatukért. Most pedig menjenek a szobájukba! A fiúk elindultak, Lizy viszont habozott.

- Tanár Úr! - szólt vissza az ajtóból, mikor meggyőződött róla, hogy Charley és Mark már nem jönnek vissza.

- Igen kisasszony, van valami hozzáfűzni valója a dologhoz? – nézett rá kétkedve a férfi.

- Szeretnék bocsánatot kérni, az előbbiért. Egyedül az én… -

- Tudom Miss Potter. Most jön az, hogy csak az Öné a felelősség, pedig higgye el, nagyon jól tudom, csak a két mihaszna barátját akarja védeni - Piton a lány szemébe nézett, mintha a onnan akarná kifürkészni a választ.

- Egyáltalán nem! - ellenkezett, közben nagyon jól tudta a férfi igazát.

- Ezt most hagyjuk. Jó éjszakát! Mindenesetre választhatna magának jobb társaságot is! - a bájitaltan tanár komolyan nézett rá.

- Jó éjszakát Tanár Úr! Még egyszer bocsánat – szabadkozott utoljára Lizy, mielőtt elindult.

Eliza ezt sosem felejtette el, a mai napig belepirult a szégyentől, ha eszébe jutott. Nem volt az a tilosba járó típus, de soha egy percig sem habozott, ha barátai után kellett mennie,. Ebből nem kevés galiba származott diákéveik során. Egyszer a fiúk a Tiltott Rengetegbe is kimerészkedtek Babralevélért, ami az egyik tervükhöz elengedhetetlen volt. A lány - merő aggodalomból - utánuk ment, de visszafele “kedvenc” tanárukba botlottak, és csak az előmenetelük – ami nem hagyott kifogásolnivalót maga után, hisz mind a hárman iskola elsők és a fiúk ötödéves koruktól prefektusok voltak - és Dumbledore mentette meg őket a kicsapástól, no meg Piton haragjától. Elgondolkodtató, melyik rosszabb.