3. fejezet

Egy vacsora és következményei

Lizy elkalandozott az emlékeiben, s észre sem vette, mennyire elrohant az idő. Este hét volt, vagyis fél óra múlva vacsora, amikor Dumbledore bemutatja a többi tanár társának. Azoknak, akiket eddig is jól ismert, mától mégis minden egy kicsit más lesz, hisz nem a tanárai, hanem a kollégái lesznek. Rendbe szedte magát, majd elindult a Nagyterem felé. A kastély csendes volt, és kihalt. Olyannyira, hogy még Elizabeth halk léptei is visszhangzottak, ahogy cipője koppant a köveken. Félúton járhatott - mélyen gondolataiba merülve - amikor az egyik saroknál belerohant a bájitaltan tanárba, mert nem vette észre.

- Ejnye Miss Potter! Egy diáklánynak még csak-csak megbocsátható, hogy ábrándozva sétálgat a folyosón, azonban egy tanárnő ezt nem engedheti meg magának. Legközelebb figyeljen oda, mert még feldönt valakit a nagy álmodozásban! - Piton felsőbbségteljesen végigmérte közben a lányt. Elizabeth legszívesebben megpofozta volna a férfit, de tudta igazát, és ezért azt kívánta, bárcsak máshol lehetne ebben a pillanatban.

- Elnézést Piton professzor, elkalandoztak a gondolataim, és siettem is, hogy odaérjek a vacsorára – hadarta. - Máskor jobban figyelek majd.

- Még valami Miss Potter! Miután kollégák vagyunk, bármilyen érthetetlen okból is, szólítson Perselusnak. Eléggé nevetséges lenne, ha, még mindig úgy kezelne, mintha a tanára lennék - mondta, de olyan hangsúllyal, mintha ő maga sem gondolná komolyan, csak a formaságok miatt tett így.

- Rendben van, … Perselus - szólt a lány bátortalanul. - De akkor én is kérnék valamit. -

- Igen? - a bájitalok mestere kíváncsian meredt rá.

- Annyit, hogy akkor Ön is… illetve Te engem Elizabethnek – folytatta, és egy félénk mosolyt küldött a férfi felé.

- Rendben, ez természetes - felelte a férfi, de úgy, hogy az minden volt, csak természetes nem.

Elindultak a Nagyterem felé, ahova már majdnem mindenki megérkezett. Lizy Piton és Minerva közt foglalt helyet. Maga sem tudta miért, de kereste a varázsló társaságát. Diákévei alatt is vonzódott a férfihoz, de megpróbálta elhitetni magával, ez csak tanára iránti mély tisztelet és megbecsülés. Még ha szerelmes is lenne Perselusba… á ez ki van zárva. Mindenki gyűlölte, és két barátja így is egyenesen árulásnak vette, hogy Elizabeth nem talált magának mást, akiért rajonghatott volna. Persze mindig elintézte a fiúk gúnyolódásait azzal, hogy Piton igenis jó tanár, és sokat lehet Tőle tanulni, csak nem a cinikus megjegyzéseire kell figyelni. Charley és Mark pedig túlságosan kedvelték a lányt, hogy emiatt vitázzanak vele.

Lizy viszont nem értette, mi történik ma vele. Vacsora alatt is, miután Dumbledore körbevezette a tanárok közt, és “bemutatta” mindenkinek, a férfi tekintetét kereste, és próbált társalgást kezdeményezni vele.

- Perselus, mondd, van valami új irodalmad a bájitalokról? Az egyetemen csak 2002-ig volt meg “Az Egyetemes Bájitalok és Varázserejű Főzetek” folyóirat, és úgy érzem, elég sok minden történt az idei “fél” évben ahhoz, hogy publikáljanak, és nem szeretnék nagyon lemaradni - nem értette, miért pont ez jutott eszébe, legszívesebben visszaszívta volna lehetetlen kérdését.

Piton azt hitte, rögtön félrenyeli azt a rántott hús darabot, ami épp a szájában volt, ám nagy nehezen mégis sikerült lenyelnie.

- Hogyhogy Elizabeth, még mindig érdekelnek a bájitalok? - kérdezte szokásos, gúnyos hanglejtésével.

- Természetesen, csak nem azt hitted, hogy miattad foglalkoztam csak ezzel a tantárggyal? - válaszolta Lizy huncutul csillogó szemekkel, kezdte visszanyerni jókedvét, és ettől magabiztosabban viselkedett.

Piton szólni sem tudott. Maga sem tudta, a megdöbbenéstől, vagy a dühtől. Kezdte elveszíteni híresen hírhedt önuralmát. Nem emlékezett volna rá, hogy valaki egy percen belül kétszer is így megtáncoltassa a vérnyomását. - Azt hittem, azért választottad a bájitaltant fakultásnak, hogy könnyebben jobb jegyet kaphass. Persze engem ilyen trükkökkel nem lehet megfogni - mondta.

- Már akkor is tudtam, nem hat meg, ki fakultál a tárgyadból, nem is ezért tettem, mert érdekelt, és ez a mai napig így van. Az egyetemen is a sötét varázslatok kivédése mellett meghallgattam jó pár bájitalkészítésről szóló előadást, csak hogy edzésben maradjak – felelte a lány.

- Következő tárgynak a bájitaltant szeretnéd tanítani a sötét varázslatok kivédése mellett? - kérdezte Piton, és mintha egy mosolyféle jelent volna meg a szája sarkában.

- Nem, egyáltalán nem, azt meghagyom annak, aki tényleg ért is hozzá - mondta Lizy, és rámosolygott a férfira, aki önkéntelenül is viszonozta ezt egy alig látható félmosollyal. Jólesett a lánnyal beszélgetnie, és saját maga is meglepődött, néha szarkazmusát is sikerült félre tennie. Akaratlanul is jót tett az egojának, hogy Elizabeth beszélgetni próbál vele, és ráadásul nem is badarságokról, hanem a bájitalokról. Ritkán volt alkalma szakmai konzultációra, hála visszavonult életformájának. A mai napig azt hitte, a lány csak nyakasságból vállalta a bájitaltan fakultációt, most viszont meggyőződött róla, fiatal kolléganőjét tényleg érdekli ez a tudományág.

- Rendben, vacsora után gyere le az irodámba, odaadom az idei számokat, ha tényleg érdekel – mormolta félhangosan, és elindult kifelé.

- Akkor nemsokára találkozunk Perselus – szólt utána Eliza búcsúzóul.

Alig hitte el, ami történt. - Ha nem számítjuk, Perselus milyen cinikus volt az elején, egész jól elbeszélgettünk. És még a folyóiratait is kölcsönadja. – összegezte Lizy az eseményeket elégedetten.

A vacsora további része is kellemesen telt. Elizabeth Minervával és Albussal beszélgetett, s bár igyekezett nem mutatni, hiányzott a bájitaltan tanár társasága. Megpróbált nem túl hamar távozni a Nagyteremből, mert nem akart feltűnést kelteni. Mikor elindult Piton alagsori irodája fel, a szíve a torkában dobogott. – Ugyan, már ne légy ilyen gyerekes, nincs Tőle semmi félnivalód - biztatgatta magát. - Vagy ez nem is félelem? - Lizy még most sem merte magának bevallani, nem közömbös neki a bájitaltanár. Hirtelen azt vette észre, ott áll Perselus irodája előtt. Bekopogtatott.

- Ki az? - hangzott a barátságtalan felelet.

- Én vagyok, Elizabeth - mondta félve a lány. A férfi ajtót nyitott.

- Gyere be - most már valamivel biztatóbb hang szűrődött ki bentről.

- Köszönöm - válaszolta Elizabeth

- Elő kerestem Neked a folyóiratokat. Ha még mindig érdekelnek - volt az olyan jól ismert hangvételű válasz.

Elizabeth sóhajtott egyet. Úgy érezte, a férfi sohasem fog megváltozni, mindig ilyen tüskés és cinikus lesz. - Igen, még mindig - de most valahogy hiányzott a hangjából a szokásos hevesség, amivel vissza szokott vágni.

- Már megint megbántottam, hogy nem tudok néha csomót kötni a nyelvemre! - gondolta Perselus. –Egyáltalán, miért érdekel ez a nőszemély? Minek aggódóm miatta - próbálta nyugtatni magát, ám lelke mélyén érezte, hatással van rá a lány, és ezért még jobban haragudott rá, mint eddig valaha.

- Foglalj helyet nyugodtan - próbálta menteni a helyzetet a maga módján.

- Köszönöm, de sietek, és nem akarlak zavarni. Kedves Tőled, hogy előkerested – szabadkozott a lány, és a folyóiratokért nyúlt. Piton ugyanígy tett, aminek következményeként az újságok nagy részét lesöpörték a földre. Lizy keze Pitonhoz ért, ahogy szedték fel az újságokat. A férfit elöntötte a forróság, mégis libabőrős volt a hidegtől. A lány érezte, ahogy megremegnek a lábai a férfi érintésétől. Perselus, maga sem tudta miért, megfogta Elizabeth kezét, és mélyen a szemébe nézett. Lizy sejtette, ha még sokáig kell állnia a férfi égető pillantását, a karjaiba szédülne, és ezt nem akarta megkockáztatni.

- Ne haragudj, de mennem kell – bökte ki zavartan.

Perselust mintha arcul csapták volna, oly hirtelen engedte el a lány kezét, és nem is tudta, mit mondjon. – Rendben, akkor jó éjszakát! - felelte olyan hangon, miközben felszedte az újságok maradék részét a földről, hogy Elizabeth ereiben majdnem megfagyott a vér. Érezte, sikerült megbántania a férfit, mégsem akarta így itt hagyni. Viszont a közelsége olyan érzéseket váltott ki belőle, nem merte megkockáztatni, sokáig maradjon még. Hirtelen kinyújtotta kezét, és végigsimította Piton arcát. Perselust még jobban hatalmába kerítette az előbbi érzés, de nem tudta mire vélni a lány viselkedését. Azt hitte, Elizabeth csak játszik vele, és hirtelen nagyon dühös lett. - Azt mondtad, menned kell! – fakadt ki mogorván, és odaadta a lánynak a folyóiratokat. Elizabeth tudta, most még jobban megsértette Peselust, s egyhamar nem fog megbékélni.

- Igen, nem is zavarlak tovább. Jó éjszakát! - helyeselt Elizabeth, egy halvány mosolyt mégis ajándékozott Perselusnak. Ekkor hirtelen eszébe jutott valami – A folyóiratokat mikor hozzam vissza? - kérdezte.

- Ráér, nekem van most más olvasnivalóm - a férfi rettentő kimért volt. Nagyon ügyelt rá, hogy ne látszódjanak érzelmek az arcán.

- Rendben, akkor még egyszer Jó éjszakát, Perselus! – köszönt el a lány, és elindult kifelé.

- Jó éjszakát Neked is! - szólt Piton, a tőle telhető leghűvösebb hangon, mikor kinyitotta a lánynak az ajtót. Még egyszer hátra fordult, és rámosolygott Pitonra, majd elindult a szobája felé.

A férfi csak úgy tombolt a méregtől és az elfojtott érzelmeitől. - Mi a csudát műveltem az előbb? - tette fel a kérdést magának. Nem tudta uralni az érzéseit, és rettentően kiborította. - Mit képzel ez a lány, csak úgy felbukkan a semmiből évek múltán, hogy elhalássza az állásomat, és pokollá tegye az életemet? – a férfi fel-alá járkált, mindent lesöpörve vagy eldobva, ami a keze ügyébe került, miközben szeme szinte szikrákat szórt. Szerencsére senki nem volt a közelében. Úgy döntött, inkább átmegy a szobájába és lefekszik aludni, semhogy Elizabeth érthetetlen viselkedésén töprengjen, és ez alatt teljesen tönkretegye a szobáját. – De ahogy rám nézett, az nem lehetett hazugság! - próbálta magát győzködni, még lefekvéskor is. Sokáig forgolódott és tépelődött, mielőtt elnyomta az álom.

Egy emelettel feljebb Lizy sem tudott aludni a pincében történtek miatt. – Istenem, ahogy az ellenállhatatlan, mélységes tekintetével rám nézett. Azt hittem, ott helyben a karjaiba omlok - emlékezett vissza. – Miért nem hagytam magam sodorni az árral? Hisz nem közömbös számomra és lehet, hogy én sem neki - a lány nem értette saját magát sem lassan.

- Hogy tegyem jóvá? - töprengett. - Semmivel, úgyis csak rontanál a helyzeten - volt a beismerő válasz. - Holnap reggelinél legkésőbb látom, és akkor majd meglátjuk - nyugtatta magában. Mégis sokáig gondolkodott az estén, aztán lassan álomba szenderült.