6. fejezet

Sötét varázslatok kivédése óra

Lizy hosszan beszélgetett aznap este Harryvel. Hajnal felé járt, mikor mindketten visszatértek a szobájukba. A lány úgy érezte, egy óriási hegy gördült le a szívéről. A nemsokára kezdődő órájától sem félt annyira, hisz tudta, öccse is ott lesz. Aki végre megtudta az igazságot. Néhány óra alvás után felkelt, hogy legyen ideje felkészülni az előtte álló napra. Lement reggelizni, de tudta, egy falatot sem lesz képes lenyelni. Ugyanolyan ideges volt, mint tegnap. Leült szokásos helyére Perselus mellé, s eldöntötte, ha törik, ha szakad, ma nem hagyja magát felidegesíteni.

- Jó Reggelt mindenkinek! - köszönt kedvesen, bár Pitonon és Flitwick professzoron kívül még nem volt más az asztalnál.

- Jó reggelt Miss Potter! Hogy érzi magát így kora reggel? Nem ideges a mai nap miatt? - kérdezte a bájitaltan tanár gúnyos mosoly közepette. Lizynek egy szempillantás alatt odalett az a kevés jókedve, ami volt – Mintha a vesémbe látna. Sajnos - gondolta a lány.

- Köszönöm, Perselus jól vagyok. Nem érzem magam idegesnek, esetleg mint egy kisgyerek, mikor nagyon várja a karácsonyi ajándékát. De idegesnek egyáltalán nem - tódította egy halvány mosoly keretében.

- Akkor jó étvágyat a reggelihez - Piton hangja még cinikusabb volt, majd felállt, és elindult kifelé. Eliza most az egyszer nem bánta, hogy a férfi hamar távozott. Tényleg nem volt valami jó étvágya. Gyorsan megitta kávéját, s elindult a terembe.

Lassan közeledett a tanítás kezdete. A diákok többsége már ott volt, izgatottan várták a kezdést. Harrytől és Rontól kapott egy-egy bíztató mosolyt, ez megnyugtatta kicsit. A Maredkáros padoknál viszont észrevett egy világosszőke hajú fiút, aki elég szemtelenül végigmérte tetőtől talpig. - Istenem, még egy Malfoy! Érdekes órának nézek elébe, az biztos - gondolta Elizabeth. Mikor becsöngettek, felállt az asztaltól, és így szólt: - Jó reggelt mindenkinek, Elizabeth Potter vagyok, én fogom oktatni a sötét varázslatok kivédését ebben az évben. Nem épp a legszórakoztatóbb és legkönnyebb tantárgyak egyike, mégis nagyon hasznos. Veszélytelennek sem mondható, amit tanulunk, de ígérem elegendő időt szánunk majd az egyes varázslatok elsajátítására. Pár diákot már volt szerencsém megismerni - Ron széles vigyora nem volt nem észrevehető - de többséget még nem, így szeretném, ha bemutatkozna mindenki pár szóval. – köszöntötte őket Lizy. - Kezdjük például Önnel fiatalember. Ahogy látom úgyis eléggé közlékeny – a szőke fiúra pillantott, aki egész eddig Pansy Parkinsonnal beszélt. A fiú felállt, újra végigmérte Lizyt és ezt mondta: - A nevem Draco Malfoy. Szeretek fekete mágiával foglalkozni. Kíváncsi leszek a tanárnő is csak egy évig marad-e, mint a többi tanárunk eddig - szólt gúnyos mosoly közepette, majd leült a helyére. Ront úgy kellett Harrynek és Hermionénak két oldalról lefognia, hogy ne rontson oda rögtön Dracohoz.

- Köszönöm az őszinteségét, Mr. Malfoy. Majd meglátjuk, meddig leszek itt. Mindenesetre igyekszem addig a lehető legtöbbet tanítani - felelte Lizy szemrebbenés nélkül.

- Mr. Weasley, kérem, mondjon nekem valami olyasmit, amit még nem tudok Önről - fordult Lizy Ronhoz, mert látta, barátai már nem sokáig bírnak vele. A fiú rögtön felpattant a székről.

- Tanárnő, mától a sötét varázslatok kivédése a kedvenc tantárgyam - mosolygott, s közben elpirult a füle búbjáig.

- Köszönöm, remélem lesz alkalma megmutatni a tanév során – válaszolt Elizabeth. Jólestek neki Ron bátorító szavai. - A mai óra még csak bevezetés lesz. A tanév során igyekszem a legkülönfélébb veszélyes átkok, személyek, és tárgyak lefegyverzését megtanítani - kezdte Elizabeth a mondandóját, miután mindenki bemutatkozott. Elővett egy karórát, és letette az asztalra. Az első ránézésre teljesen átlagosnak tűnt.

- Ez egy lélekemésztő. Sötét átok működteti. Minden egyes perccel, amíg az ember a kezén hordja, elveszíti lelke egy-egy darabját. Ez az ártalmatlannak tűnő karóra még a legnemesebb, legönfeláldozóbb embert is kegyetlenné teheti. Viszont nem lehetetlen megtörni a varázst. Csak gyakorlat és lélekjelenlét kérdése. Megmutatom, hogyan kell ártalmatlanítani, ha egyszer már ránk került - amikor felcsatolta a karórát, látszott, nem épp a legkellemesebb dolog, ami történhet az emberrel. Az óra szinte összeforrt a csuklójával. Lizy pár pillanatig a kezén hagyta az órát, majd varázspálcáját felemelve kimondta a hatástalanító bűbájt: - Tempore Exsolvo! - az óra lecsatolódott a kezéről és az asztalon koppant.

- Arról lehet felismerni, ha a kezünkre kerül, fájdalmas dolog, mintha egy rózsatövist szorítanának a csuklónkra. De a fizikai fájdalomnál is rosszabb, mikor lelkünk egy-egy darabját elnyeli az óra, érezzük, hogy a sötétség és a gonoszság beférkőzik a testünkbe - mondta Lizy komolyan. Látta, hogy Hermione jelentkezik.

- Igen, Miss Granger - szólt Lizy.

- Tanárnő kérem, ha ez ilyen veszélyes, hogyan próbálhatjuk ki itt az órán? Ha valakinek nem sikerül elsőre, akkor rögtön elveszti a lelke egy darabját? - kérdezte a lány, aggódó tekintettel.

- Nagyon jó a kérdés Miss Granger. Kíváncsi voltam, ki fogja először feltenni. Amikor kimondja valaki a leoldó varázsigét, és ez a valaki bárki más is lehet, akkor az illető személy visszakapja elveszett lelkének minden darabját. Ezért döntöttem úgy, hogy gyakorolhatnak egy ilyen tárgyon. Persze mint minden sötét átokkal működő tárgy, ez sem teljesen veszélytelen, ám itt vagyok, és nem engedem, hogy bárkivel rossz dolog történjen. Úgy érzem elég nagyok ahhoz, hogy egy ilyen tárggyal közelebbről is találkozzanak. A tények ismeretében ki szeretné először megpróbálni? - mosolygott Lizy bíztatóan.

- Én megpróbálom! - Ron úgy pattant fel a székből, mintha szögbe ült volna.

- Rendben, Mr. Weasley a bátorságát elöljáróban is értékelem. Jöjjön csak nyugodtan - szólt Elizabeth. Mikor a fiú odaért, ő így szólt: - Ne feledje, az erős akarat sok mindent legyőz. A másik fontos dolog a varázsige: Tempore Exsolvo! - Ron csak némán bólintott. Lizy odalépett hozzá, és rácsatolta karjára. Ron úgy érezte, éles kések forognak a csuklójában, és pár pillanat után valami olyan következett be, ami ennél is sokkal ijesztőbb volt, valami nagyon rossz beférkőzött a testébe, és nem tudott mit tenni ellene. Hirtelen erőt vett rajta a kétségbeesés. Ám ekkor Lizy szavai visszhangoztak a fülében: - Ne feledje Mr. Weasley, az erős akarat sok mindent legyőz - Ekkor előhúzta varázspálcáját, és kétségbeesetten kiáltotta: - Tempore Exsolvo! - az óra abban a pillanatban már nem volt Ron kezén. Úgy állt ott, mintha maratont teljesített volna. Arcáról csurgott a veríték, és még mindig érezte a hidegséget a testében. Amikor Lizy rámosolygott, egy kicsit jobban érezte magát.

- Gratulálok, Mr. Weasley, ez nagyon szép teljesítmény. Tíz pont a Griffendélnek. Most pedig üljön le, és pihenje ki magát. Ki lesz a következő? – bátorította őket.

- Én megpróbálom Tanárnő! - hallatszott Draco magabiztos hangja.

- Jöjjön, Mr. Malfoy - mondta Lizy komolyan. Draco higgadtnak tűnt. Addig, amíg a lány nem csatolta fel az órát a karjára. Akkor hatalmába kerítette az elkeseredés és a félelem. Nem tudta még a kezét sem megmozdítani, hogy a varázspálcájáért nyúljon. Elizabeth még várt egy- két pillanatot, majd saját maga mondta ki a varázsigét. Draco hirtelen azt sem tudta, mi történt vele, csak állt, és nézett a tanárnőre.

- Ne csüggedjen el Mr. Malfoy, nem mindenkinek sikerül elsőre. A bátorságát viszont díjazom, öt pont a Mardekárnak - mondta Lizy. Draco megszégyenülten és botladozva a helyére ült.

- Azt hiszem, mára elég ennyi. Na aggódjon senki, lesz még bőven alkalmuk foglalkozni ezzel a félév során. Akinek pedig az órai gyakorlás nem elegendő, bármikor állok rendelkezésre, csak szóljatok bátran. Viszontlátásra a következő óráig - mondta Elizabeth, s még a csengő előtt távozott a teremből. Hallotta, ahogy a sugdolózásból egyre hangosabb beszélgetés lett, ahogy távolodott. - Nem is sikerült olyan rosszul - mosolyodott el magában.