8. fejezet

Kellemetlen éjszaka

Lizy befejezte a teendőit a tanteremben. Körbepillantott még egyszer, előkészítette-e holnapra a szükséges dolgokat. Mindent rendben talált, így elindult a szobája felé. A folyosóra érve látta, milyen sötét van, mert még a Hold sem világított. Tudta, jóval vacsoraidő után járt már. Fáradt volt a mai hosszú nap után, és nem akart semmi mást csak visszaérni a szobájába, és aludni. Amikor befordult az egyik folyosón egy magas, hosszú taláros férfit pillantott meg. Egy pillanatig azt hitte Perselus az, hamarosan feltűnt neki, hogy a férfinak szinte világítóan szőke haja van.

–Csak nem Lucius Malfoy személyesen? Mit keres ő itt ilyenkor? - gondolkodott Lizy. A férfi mikor észrevette, viharos léptekkel elindult felé, s alig pár centiméterrel állt meg a lány előtt.

- Jó estét, Miss Potter! Vagy inkább már éjszakát! Nem gondolja, hogy kicsit késő van egy kastélybeli sétához? - hangja fenyegetően cinikus volt. Lizy sem volt egy alacsony teremtés, de Lucius Malfoy még így is legalább fél fejjel magasabb volt nála, és ezt a természet adta előnyét megpróbálta kihasználni, ahogy szemébe lenézett, a lány úgy érezte, mintha hipnotizálná.

- Istenem miért nem jár erre valaki? - érezte, valamit forgat a férfi a fejében, ami nagyon nem jó. - Jó estét, Mr. Malfoy. Én is joggal kérdezhetném ugyanezt Öntől. Mi járatban errefelé ilyen késői órán? - Elizabeth megpróbálta megőrizni magabiztosságát, mégis minden erejére szükség volt, hogy ne szaladjon el a lehető leggyorsabban, mint egy riadt őzgida.

- Én kérdeztem először kisasszony! És nem hiszem, hogy az orrára kéne kötnöm, mi járatban vagyok itt - felelte Lucius hűvösen.

- Mint a Roxfort tanárnője jogom van tudni, mit keres itt ilyen szokatlan időpontban! - csattant fel Lizy.

Lucius Malfoy nagyon feldühödött. Nem szokott hozzá, hogy ilyen hangnemben beszéljen vele bárki is. Főleg nem egy fiatal tanárnő, aki ráadásul a Potter nevet viseli. Érezte, hogy az indulat elborítja az agyát, és minden mást kisöpör belőle. Két kezével megragadta a lányt és a falhoz szorította, olyan nagy erővel, hogy Lizy felszisszent a fájdalomtól, mikor háta a falnak csapódott.

- Ne feledje el Miss Potter, hogy velem beszél! Velem, Lucius Malfoyjal! Akivel nem beszélhet ilyen hangnemben senki! SENKI! Megértette? - sziszegte, s hogy nyomatékot adjon mondanivalójának, megragadta Elizabeth haját a tövénél, és hátrahúzta, hogy a lány nem tehetett mást, egyenesen a férfi szemébe nézett. Látta, tekintetéből süt a fékezhetetlen indulat, és tudta, nem számíthat semmi jóra, mégsem félt a férfitól.

- Mr. Malfoy azonnal engedjen el! Jogom van tudni…- ekkor Lucius közbevágott.

- Mégis mihez van joga? Ön egy fiatal, szemtelen kis csitri, aki nem tudja, hogy kinek milyen tisztelet jár! Majd én megtanítom kisasszony, hogy elveszítsen valamit abból a híres nagy Potter büszkeségéből! – csattant fel Lucius Malfoy, majd egy rántással letépte a nő talárját, miközben másik kezével olyan erősen fogta Lizy karját, hogy a lány mozdulni sem tudott.

- Eresszen el azonnal! - Elizabeth minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon a férfi szorításából, mindhiába. Luciusnak fogytán volt türelmének, és miközben Lizy kapálódzásait igyekezett leállítani előhúzta pálcáját, és a lány torkának szegezte.

- Miss Potter nincs semmi esélye, hogy elmeneküljön előlem. Megmondtam, hogy megleckéztetem. És azt is megtanulja, hogy én mindig megkapom, amit akarok. Még valami, eszébe ne jusson kiabálni, mert nem állok jót magamért, ha még egy hang is elhagyja a száját. Megértette? – susogta vérfagyasztóan fenyegtően Lucius, és hogy nyomatékot adjon szavainak, eltette varázspálcáját, majd újra megragadta Lizyt két kézzel. Szegény lány belátta, hogy nincs esélye Lucius fizikai fölényével szemben, még akkor sem bírt el vele, amikor csak egyik kezével nyomta a falhoz. Most hogy teljes erejével lefogta, levegőt is nehezen tudott venni. A férfi egy újabb erőteljes mozdulattal széttépte Lizy blúzát, és közben mindenáron meg akarta csókolni, ám ő még mindig ellenkezett.

- Miss Potter igazán megkönnyíthetné a dolgomat egy kicsit. Nem kérek nehéz dolgot, ugye? - Lucius olyan gúnyos képet vágott, hogy Lizynek teljesen mindegy volt a helyzete, és arcul köpte a férfit. - Átkozott boszorkány! Ezért most megfizetsz! - Lucius pofon vágta Elizabethet, ahogy csak erejéből futotta. Lizy feje nekicsapódott a falnak, és érezte, forogni kezd vele a világ.

- Azonnal ereszd el Őt Lucius! - Elizabeth nem látta ki az, mert becsukta a szemét, hogy ne ájuljon el az előbbi ütés miatt, de hangjáról felismerte a bájitaltan tanárt.

- Perselus, ugyan már, nem történt semmi komoly. Egy kicsit összekaptunk Miss Potterrel, de előfordul az ilyesmi. Te is tudod, hogy van ez, barátom - szólt Lucius olyan nyájasan, ahogy csak tőle tellett.

- Egyáltalán nem tudom, hogy van ez Lucius. És nem is szeretném. Csak azt akarom, hogy ereszd el Elizabethet. Most azonnal! - Piton hangja fenyegetően sötét volt. Lizy ha máskor hallja, biztos megijedt volna, most viszont mégis megnyugtatta.

- Ugyan már Perselus. Csak nem akarsz megtagadni egy kis örömöt régi cimborádtól? Vagy az a baj, hogy én találkoztam vele össze ilyen ”kedvező” helyzetben? Együtt is elbírunk ezzel a boszorkánnyal, hidd el, van benne hév mindkettőnk számára is - mondta Lucius, mintha egy pohár itallal kínálta volna meg barátját.

- Elég volt!! – préselte ki fenyegetően halkan vékony ajkai közt Piton. Szeme szikrákat szórt, miközben megragadta varázspálcáját, és Luciusnak szegezte.

- Perselus! Ezt nem gondolhatod komolyan. Még egy kis tréfát sem értesz meg!? Hová lett a jó öreg humorérzéked? - próbálta Lucius menteni helyzetét.

- Tűnj el Lucius azonnal, amíg még szépen mondom, és eszedbe ne jusson még egyszer Elizabeth közelébe menni, mert…! - Pitonnak tényleg nem sok hiányzott, hogy elveszítse önuralmát. Keze, amelyikkel varázspálcáját Luciusra szegezte, most már remegett az indulattól. Malfoy is belátta, jobb ha elmegy, mielőtt a bájitaltan tanár türelme végére ér. Elengedte Lizy karját, ám mélyen a szemébe nézett, és ezt mondta: - Most szerencséje volt Miss Potter! Ne higgye, hogy ennyivel megúszta! Találkozunk még! Legközelebb nem lesz ott senki, aki megvédje! Akkor majd megismeri, milyen egy igazi Malfoy! - mondta Lucius sötéten, majd Perselushoz fordult.

- Benned nagyot csalódtam barátom. Nem hittem volna, hogy eladod Magad! Méghozzá egy Potterért! Ez hallatlan - folytatta, majd elviharzott a folyosón. Lizy nem merte elhinni, mi történt. Még mindig zúgott a feje, de kinyitotta szemét, és látta Perselus döbbent tekintetét. A férfinak földbe gyökerezett a lába a történtektől. Lucius Malfoy egy gazember, aki nincs tekintettel senkire és semmire, ezt Ő is tudta, de most tényleg messzire ment. Ahogy Lizyre pillantott, látta, hogy a lány összeesni készül. Szerencsére még időben cselekedett, így Elizabeth a karjaiba ájult bele. Perselus látta az utolsó jelenetet, így tudta, mekkora pofont kapott attól a semmirekellőtől. Remélte, nincs semmi komolyabb baja. Óvatosan elfektette, fejét saját térdére tette, és megpróbálta a lányt felébreszteni.

- Elizabeth kérlek, térj magadhoz! - próbálta szólongatni, mindhiába. Már épp használni akarta volna a varázspálcáját, mikor Lizy kinyitotta szemeit és ránézett.

- Merlinnek hála, már azt hittem sosem térsz Magadhoz. Hogy vagy? - Piton aggódását nem lehetett nem észrevenni, még ha zord tekintetével próbálta is álcázni azt. Lizynek jól esett a férfi törődése és aggódása, holott inkább érezte, mintsem tisztában lett volna vele.

- Egy kicsit még kavarog a fejem, amúgy semmi bajom. És ezt Neked köszönhetem Perselus - Lizy hirtelen felült, de abban a pillanatban hirtelen megszédült és a férfi karjai közt találta magát.

- Ne olyan hevesen kisasszony. Amint látom, lett egy kis agyrázkódásod - mondta Piton, miközben még mindig szorosan tartotta a lányt, nehogy újra megszédüljön.

- Perselus ha nem vagy itt, én nem is tudom, mi történt volna. Nagyon köszönöm Neked… – szólt, közben átölelte, és olyan szorosan hozzábújt, hogy egymás légzését is hallották. A férfi hirtelen nem is tudta, mit csináljon. Esetlenül, óvatosan Ő is karjaiba zárta a boszorkát. Lizy érezte, ahogy akaratlanul is könnyek csordulnak ki a szeméből, és lecsorognak arcán.

- Elizabeth, a lényeg az, hogy az a gazember nem tud bántani többé. Nem tudom, mit keresett ilyenkor itt, de még egyszer nem teszi ide be a lábát, azt garantálom - hangja nagyon komolyan csengett. Ekkor észrevette, hogy Lizy könnyeitől egy kicsit vizes lett a talárja vállán. Két kezével megfogta Elizabeth arcát, és a szemébe nézett. A lány már szinte nem látott könnycseppjeitől a szemében. A férfi érzékelte, hogy Elizán egy kis remegés futott át. Levette talárját és ráterítette.

- Nehogy megfázz Nekem. Elvigyelek Madame Pomfreyhoz, vagy inkább menjünk a szobádba? - kérdezte, közben pedig gyengéden letörölte a lány könnyeit arcáról.

- Inkább a szobámba Perselus. Szeretném, ha ez kettőnk között maradna. Nem akarok senkit fölöslegesen megijeszteni. Azt hiszem, tudok a saját lábamon menni - felelte Lizy. A férfi látta, hogy kezd megnyugodni, és a könnyei is felszáradtak már.

- Rendben, akkor legyen a szobád. Jobban örültem volna, ha Madame Pomfrey is lát, viszont megértem, ha magányra vágysz. Azt azonban nem hagyom, hogy még egyszer elájulj. Felviszlek, és nem tűrök ellentmondást – jelentette ki határozottan, bár maga sem tudta miért. Rettentő kínos volt a szituáció. Idejét sem tudja, törődött-e valakivel ennyit egyszerre. És ha Elizabeth félreérti. Ha itthagyná, az lenne ám a nemes cselekedet. Belátta ez az, amit a kötelessége (és a szíve is) diktált.

- Ahogy akarod Perselus - Lizy fáradtan mosolygott a férfire, aki óvatosan karjaiba vette, és elindult vele szobája felé. Eliza tudta micsoda szerencséje van, hogy Perselus épp arra járt. Nem akart belegondolni, mi lett volna, ha Lucius karmai közt marad. Érezte, ahogy a fáradtság átjárja testét. Fejét Perselus vállára hajtotta, és becsukta a szemét. Pitont nem hagyta hidegen a lány közelsége. Jóleső bizsergés uralta minden porcikáját. Igyekezett elhessegetni a gondolatot a fejéből, hogy Lizyt tartja a karjaiban. Hamar odaértek a második emeletre. Piton bevitte a szobájába, és gyengéden letette az ágyra. Betakarta, majd felállt, és egy suhintással tüzet gyújtott kandallóban.

- Most már nincs semmi baj. Aludj nyugodtan. Ha beszélni szeretnél velem, tudod, hol találsz meg - mondta a férfi, és elindult kifelé.

- Perselus! Kérlek, ne hagyj itt! Nem szeretnék egyedül maradni. Tudom gyerekes, de ha itt vagy velem, úgy érzem, nem lehet semmi bajom - kérte Lizy, s mikor Pitonra nézett, a férfi ezt mondta:

- Ez csak természetes. Azt hittem, jobb szeretnél egyedül maradni - felelte. Hozott egy széket, s leült Lizy ágya mellé.

- Itt maradok. Aludj el, nem lesz semmi baj – nyugtatta meg egy olyan stílusban, amit a boszorkány azelőtt sosem hallott tőle. Lassan álomba szenderült, Piton egész éjjel őrizte az álmát. Reggel, mikor felébredt, még mindig ott ült mellette a férfi, bár megviseltebbnek látszott, mint tegnap.

- Jó reggelt Elizabeth, remélem, jól aludtál és jobban vagy. Hoztam egy kis reggelit – ébresztette.

- Köszönök mindent Perselus. Olyan figyelmes vagy – a lány felült az ágyban. Még mindig a férfi talárja volt rajta. A bájitaltan tanár megijedt, hogy a lány megint el fog ájulni, de nem így történt. Lizy észrevette Piton aggódó mozdulatát, és akaratlanul is elmosolyodott.

- Semmi bajom, már tényleg jobban vagyok - bizonygatta.

- Képes vagy tanítani, vagy mentselek ki valamilyen indokkal? - kérdezte a férfi.

- Köszönöm Perselus, úgy érzem, képes leszek megtartani az óráimat. Tényleg mennyi az idő? Kilenckor Harryékkel lesz órám – aggódott a lány.

- Még csak háromnegyed nyolc. Bőven van időd elkészülni, ne idegeskedj. Ha nem érzed jól magad, ne menj tanítani. Én most magadra is hagylak - szólt a férfi és elindult kifelé.

- Perselus. Nagyon köszönöm, amit, tettél. Én…

- Ez csak természetes. Bárki megtette volna - szabadkozott a férfi, és becsukta maga mögött az ajtót.

Lizy megreggelizett, utána lassan készülődni kezdett. Lezuhanyzott, hogy kitisztuljon a feje, majd átöltözött. Végig a tegnapi nap járt a fejében, ahogy Perselus viselkedett vele. Amikor átölelte, a karjaiba vette. Tudta, a férfi mindezt kötelességből tette, mégis a visszaemlékezéskor kellemes borzongás járta át.

- Bárki megtette volna. És Ő is bárkiért megtette volna – vallotta be Lizy magának keserűen, majd elindult a tanterem felé.