13. fejezet 

Karácsonyi meglepetések

Csak egy nap volt hátra karácsonyig. A tanítás utolsó napján végre leesett az első hó. Már régóta hideg és szeles volt az idő, de szilárd csapadéknak addig a napig nyoma sem volt. Mikor megérkezett, úgy döntött bepótolja eddigi lemaradását, mert reggel óta sűrűn szállingózott szép szabályos pelyhekben. Pár óra alatt fehér paplan fedte be Roxfortot és környékét. A diákok tekintetét semmivel nem lehetett elvonni az ablaktól. Lizy is úgy döntött nem tartja a szokásos tempót az utolsó órákon, hisz nagyon jól haladt az összes évfolyammal, úgy gondolta, ilyenkor mindenki megérdemel egy kis pihenést. A kastély is az ünnepnek megfelelően volt feldíszítve. A Nagyteremben lévő két karácsonyfa, tele színesebbnél színesebb díszekkel, a mennyezetig ért. Lizy nagy örömét lelte benne, mikor segített Bimba és McGalagony professzornak feldíszíteni őket. A folyosón is számtalan helyen színes szalagokkal díszített magyal- és fagyöngy koszorúk lógtak. Este a tanulók nagy része hazautazott. Harry és Lizy megbeszélték, hogy itt maradtak. Ronnak ezek után esze ágában sem volt az Odúban tölteni az ünnepeket. Testvérei ugyancsak hasonlóan döntöttek, mert úgy gondolták, rá fér a szüleikre, ha maradnak karácsonyra. Hermione szintán elhatározta, nem utazik haza. Mindenki érezte, kellemes karácsonynak néznek elébe.

Végre felvirradt a nagy nap. Miután a gyerekek megcsodálták új kincseiket, Harry úgy döntött átadja nővérének ajándékát. Annyira sietett, hogy nem vette észre az épp arra tartó Pitont és belerohant.

- Jó reggelt Mr. Potter! Hova ilyen sietős karácsony reggelén, hogy nem törődik senkivel, aki a folyosón közlekedik? Még ilyenkor sem tud nyugton maradni? – a bájitaltan tanár végigmérte a fiút, és vallatóan nézett rá.

- Jó reggelt Piton professzor. A nővéremhez megyek. Elnézést, hogy nem figyeltem, de nagyon siettem – szabadkozott a fiú.

- Azt látom Potter. Most megússza pontlevonás nélkül. Legközelebb ne a hátán hordja a szemét. Mindenesetre… Kellemes Karácsonyt - mormolta alig hallhatóan a férfi.

- Önnek is Tanár Úr! – hadarta Harry, miközben tovább száguldott a folyosón. Piton fejcsóválva nézett utána.

- Potterek! Pokollá teszik az életemet! Még jó, hogy nincsenek többen! - füstölgött magában.

Amikor Harry megkapta az ajándékát Lizytől, nem tudta, mit mondjon az örömtől. Édesanyja arany nyaklánca volt, benne egy fénykép a szüleikről. Harrynek könnyek szöktek a szemébe a csomag kinyitásakor.

- Nagyon köszönöm, nem is tudom, mit mondjak. Ez csodaszép – tényleg küszködött szavaival.

- És én? Azt hiszem mindenképp hasonlóakat – mosolyodott el nővére. Harry legnagyobb kincsét, Hagridtól kapott fényképalbumát adta oda. Lizy pontosan tudta, mit jelenthet ez Harrynek, aki nem ismerte szüleit. Ő még csak rendelkezett néhány homályos emlékképpel, de testvére aligha.

- Lenne kedved reggeli után kijönni hógolyózni velünk? – érdeklődött öccse.

- Persze. Nagyon szívesen. Hiányoltam volna, ha ez a téli szünetem hó csata nélkül telik el, az egyetemen is sokat voltunk kinn ilyen időben –emlékezett vissza Lizy.

- Akkor reggeli után találkozunk a folyosón – köszönt el Harry, megölelve nővérét, majd elindult a Nagyterembe reggelizni. Eliza egyedül maradt gondolataival. Azon tépelődött, hogy adja oda Perselusnak az ajándékát. Nem fogja a férfi tolakodásnak venni? Egyáltalán mit fog hozzá szólni? Úgy döntött, ezzel később foglalkozik, és ő is elindult reggelizni.

˜ ˜ ˜

Egy óra múlva már kinn voltak a szabadban, és egyelőre csak beszélgettek. Harryéket feszélyezte tanárnőjük jelenléte. Nem mintha nem tekintették volna mindannyian inkább a nővérüknek, mint tanáruknak, de csak úgy rászabadulni a hógolyókkal, ehhez azért szemérmesek voltak. Eliza bő negyed óra után elkezdte kapizsgálni, mi a helyzet, és igyekezett a feszültséget oldani.

- Nem fogunk ma már megmérkőzni, vagy mindenki arra vár, hogy én kezdjem el a dolgot? – szólt Lizy barátságosan.

- Nem illik megdobálni csak úgy a tanárnőnket! – vigyorgott Fred.

- De nem ám! Csak ha engedélyt ad rá! – fűzte hozzá sokatmondóan George.

- Akkor megadva! - kacagott Elizabeth. A fiúknak nem kellett kétszer mondani, vad csata kezdődött egy szempillantás alatt. Az ikrek, Harry és Ron alkottak egy csapatot. A másik oldal Hermione-ból, Ginnyből és Lizyből állt. A lányok megérezték az emberhátrányt, mert mind a hárman sokkal vizesebbek voltak, mint a fiúk. Pedig derekasan helyt álltak a sűrűn záporozó hógolyók közepette. Amikor Ron Lizyt akarta telibe találni egy jól célzott dobással, feltűnt valaki a lány mögött. Eliza viszont nem látta, csak Ron épp közeledő labdáját, és gyorsan lehajolt. A hógolyó Perselus arcába csapódott. Mindenki kővé dermedt egy pillanat alatt a félelemtől. Ron remegett, mint a nyárfalevél. Tudta Piton ezért legjobb esetben is a fejét veszi. A többiről nem is beszélve.

- E-e-elnézést T-t-tanár Ú-úr! Nem Önt akartam eltalálni - dadogta zavartan.

- Csekély mentség Mr. Weasley. Nem tudtam, hogy ilyen közveszélyes is tud lenni – szólt, s közben vészt jóslóan körbepillantott. Ekkor vette észre Lizyt.

- Nocsak Elizabeth. Nem is gondoltam volna, hogy Te is részt veszel ebben a gyerekes játékban! – rosszalló pillantása felpiszkálta a lány szemtelenségét.

- Ugyan már Perselus! Nincs ebben semmi rossz, és főleg semmi szégyellnivaló. Egy kis hó még nem ártott meg senkinek. – hirtelen eszébe jutott valami. – Ki kellene próbálnod Neked is. Itt a jó alkalom, úgyis kevesebben vagyunk, és ha továbbra is így folytatják a fiúk, azt hiszem, semmi esélyünk nem lesz – mosolygott bátorítóan.

- Ahogy elnézem a becses társaságot, váltás száraz ruha és bögre forró cseresznye tea kellene mindenkinek, nem pedig további latyak a nyakatokba – mondta méltóságteljesen.

- Egy kis nátha nem ártott meg senkinek, és Poppy azonnal eltünteti, tehát semmi vesztenivalónk nincs. A segítséged viszont tényleg elkelne. Vagy nem tudsz hógolyózni? – csipkelődött Elizabeth.

- Azt hiszem, itt most nem ez a fő kérdés – Pitont úgy tűnt a mai napon nem lehet kihozni a sodrából. Lizy mégsem adta fel, mert mikor a férfi visszaindult, egy kisebb labdával megcélozta a hátát. És el is találta. Perselus megfordult. Villámló tekintetével és enyhén havas vállával kicsit visszás látvány nyújtott. Lizy halkan elnevette magát. Perselus lopva rápillantott. El kellett ismerni, ez a szemtelen boszorkány szinte minden nap tudott neki valami meglepetést okozni. A mai sem volt kivétel. Ráadásul, ahogy ott állt előtte, csurom vizesen, arca kipirulva, hajszálai csapzottan arcába lógtak, amik kiszabadultak copfjából, hirtelen nagyon kívánatosnak találta ezzel az “új külsővel”.

- Mi olyan vicces Elizabeth? Lefagyasztom én azt a mosolyt az arcodról – fenyegetőzött halkan. A lány még mindig mosolygott. Elérte célját. Kiprovokálta Pitonból a revansot. A férfi Lizy felé lépett, ám nem vette észre az előtte lévő jegesre taposott részt, és sikeresen elcsúszott rajta. Elizabethet is magával rántotta, mindketten a hóban landoltak egymáson. Piton egy pillanat alatt zavarba jött, hiszen ajka alig volt pár centiméternyire Elizáétól.

- Elnézést – szabadkozott, és megpróbált gyorsan felállni, majd a kezét nyújtotta Elizabetnek, hogy felsegítse.

- Semmi baj Perselus. Mindenkivel előfordul – mosolygott a lány.

- Menjünk be, ha lehet. Azt hiszem, a fiatalság eléggé kitombolta mára magát – szólt kimérten.

- Rendben van. Gyerekek, kinn akartok még maradni egy kicsit? – fordult a megszeppent társasághoz. Némán bólogattak.

- Jó nem bánom, de csak ne sokáig. Fél órán belül szeretnék benn találkozni veletek. Jó szórakozást addig! – köszönt el. Piton csak biccentett és Lizy után ment.

- Elizabeth, tényleg nem zavar ez a gyerekes magatartás? Mikor tanulsz meg úgy viselkedni, ahogy egy felelősségteljes tanárnőhöz illik? – szurkálódott a férfi, alighogy utolérte.

- Mikor jössz rá Perselus, az élet nem csak felelősségből és gondokból áll? – volt a csattanós kérdés a válasz.

- Látom, még mindig egy diáklány vagy, csak épp véletlenül a katedra másik oldalára kerültél – állapította meg ironikusan. Eliza nem szólt semmit, rosszallón Pitonra nézett. Nem tudta, mit mondjon a férfinak. Részben igaza volt, de ezt mindig olyan bántóan adta elő, ilyenkor a lány képtelen volt komolyan venni. Szótlanul haladtak tovább. A fiatal boszorka már épp azon volt, hogy a fejéhez vág valamit a férfinak, ám a méregtől semmi épkézláb nem jutott eszébe. Egyszer csak ismerős hang ezt mondta: - Meglepetés! Ahogy ígértük! – Eliza hátra fordult, és ott álltak vele szemben barátai: Charley Weasley és Mark Watson. Charley le sem tagadhatta vezetéknevét. Hosszú, vékony fiú volt, vörös hajjal, és szép zöld szemekkel. Mark kicsit alacsonyabb volt és izmos, ami egy kviddics játékosnál nem hátrány. Sötétbarna hajával és kék szemével sok lányt megigézett már diák korában is. Lizy el is felejtette, hogy a fiúk megígérték neki, karácsonykor meglátogatják. Megölelte mindkettőjüket. Piton halkan köhintett. Minden szempár rá szegeződött.

- Jó napot Piton professzor! Boldog Karácsonyt! - felelték kórusban a fiúk.

- Önöknek is! – volt kimért, rövid válasz. – Ha megbocsátanak, én mennék – és sietve távozott.

- Ahogy látom Roxfortban mindenki és minden változatlan. Jó ezt tudni – jegyezte meg csípősen Mark.

- Hát igen. Többek között a mi “kedves” Piton professzorunk is. Remélem, rendesen viselkedik Veled. Mert ha nem,… – vagdalkozott Charley.

- Akkor mi lesz? Megint lesettenkedtek a pincébe, és készítetek valami bájitalt? – viccelődött a lány.

- Meglehet – kacsintott Mark. Lizy tüsszentett egyet.

- Egészségedre. Menjünk be, mielőtt megfázol – szólt Charley és elindultak.

- És hogy érzi magát a kisasszony Roxfortban? – vette át a szót másik barátja.

- Köszönöm, menjünk. Nagyon jól. Úgy érzem, mintha itthon lennék. – válaszolt mosolyogva.

- Ez helyes. Egy kicsit más lehet nélkülünk, de biztos megszoktad – provokálta Mark.

- Kicsit? Ti most vicceltek ugye? Minden teljesen más, mint azelőtt. Először is tanítok… – de Charley közbevágott.

- Ahogy hallom nem is akárhogy – dicsérte meg barátját.

- Ugyan, csak igyekszem a lehető legtöbbet tanítani a gyerekeknek – szabadkozott Elizabeth.

- Lizy és az Ő híres szerénysége. Látom, nem változtál semmit barátosném – mondta Mark majd egy puszit nyomott a lány arcára. Lizy elmosolyodott. Megérkeztek a lány szobájához.

- Átöltözöm, mert tényleg nem szeretnék megfázni. Az ünnepségen találkozunk. Rendben van? – kérdezte a boszorkány.

- És az ebéd? Azzal mi lesz? Már dél is elmúlt – volt Charley kötekedő megjegyzése.

- Én azt hiszem, ezt most kihagyom. Vacsoránál látjuk egymást. Addig legyetek jók! – köszönt el két barátjától

˜ ˜ ˜

Hamar leszállt az este. A havazás még mindig nem akart elállni, makacsul hullt alá az égből. A Nagyterem teljes díszében pompázott. Csak a tanári asztal volt megterítve, mert egy- két tanáron, a vendégeken, és pár diákon kívül nem sok mindenki maradt. Lizy Harryékkel vonult be a terembe. A fiúk már ott ültek, helyet hagyva neki Mark és Perselus között. Elizabeth egy királykék selyemtalárt viselt, ami visszafogottan kiemelte nőies alakját. Haját ízléses kontyba csavarta, ez kicsit megkomolyította gyerekesen lágy vonásait.

- Lélegzetelállítóan csinos vagy, kedvesem! – állapította meg Mark.

- Köszönöm. Igyekeztem az alkalomnak megfelelően öltözni – szerénykedett a lány.

- Egyet értek Markkal. Egyszerűen nem találok rád szavakat! – folytatta Charley. Lizy érezte, ahogy a vér felszökik az arcába, és teljesen elárasztja. Pillantása keresztezte Perselusét, akin látszott, őt sem hagyta hidegen a lány szépsége. Ámulattal vegyes csodálata visszatükröződött szemében. Ron, mikor meglátta bátyát, meglepetten felkiáltott.

- Charley! Hogyhogy itt? - közben Lizyre nézett, aki lesütötte a szemét – Persze, már megint titkolóztatok! Ti ezt sosem unjátok meg? – kérdezte csalódottan.

- Ugyan öcsi, el tudom képzelni, milyen képet vágtál, mikor megláttad Lizyt az első nap – vigyorgott Charley. Ron sem tett másként.

- Jó, bevallom, a meglepetés elsöprő ereje nem volt elhanyagolható mértékű – vallotta be nyíltan, miközben leültek.

- Harry, Hermione hadd mutassam be Mark Watsont. Ő a másik gyerekkori osztálytársam. Charleyt már ismeritek. – kacsintott huncutul.

- Nocsak egy Potter, egy Weasley, és egy Granger. Látom triumvirátusban nincs hiány most sem - vigyorgott Mark.

- És ha még tudná, mennyire hasonlítanak Önökre, Mr. Watson – jegyezte meg Piton élesen.

- Igazán? És mire gondol professzor Úr? – érdeklődött szemtelenül Charley.

- Azt hiszem a szabályokkal szembeni kritikus viselkedés mindannyiukról elmondható – pillantott rájuk méltóság teljesen. Eliza nehezen tudta elfojtani kitörő kacaját.

- Boldog Karácsony mindenkinek! És jó étvágyat! – szólt közbe az igazgató, mielőtt kitört volna a vita. A vacsora kellemesen telt el. Mark és Harry nagyon hamar megtalálták a közös témát: a kviddicsről beszélgettek egész este. Mindenki jól érezte magát, csak Piton volt feltűnően csendes. Amióta a két fiú megérkezett, kínzó féltékenység gyötörte. Jól emlékezett Lizy kijelentéseire, mikor kikérte magának, a két fiú nem az udvarlója, “csupán” a barátai.

Mégis irigyelte őket, amiért olyan könnyen megtalálták az összhangot. Csak egymásra néztek, mosolyogtak, és máris tudták, mire gondol a másik. Úgy érezte, nem bírja sokáig ezt a vidámságot. Mikor végzett az evéssel, elköszönt, és elindult kifelé.

- Látom Piton professzornak még mindig nem sikerült karácsonyi hangulatba kerülnie – jegyezte meg Mark.

- Ha megbocsátotok, megyek és beszélek vele – Eliza a férfi után sietett. Az első emeleti folyosón érte utol. Még akkor is jóval előtte járt.

- Perselus! Kérlek, várj meg! – kiáltott a férfi után. Piton visszafordult.

- Nocsak Elizabeth. Miért nem maradtál a barátaiddal ünnepelni? – kérdezte keserűen.

- Beszélni szerettem volna Veled. Mert… - egy pillanatig nem tudta folytatni. – Boldog Karácsonyt! – mondta zavartan.

- Neked is Boldog Karácsonyt! – suttogta sejtelmesen a férfi. Szemében még mindig szomorúság uralkodott.

- Igazából szerettem volna odaadni az ajándékod – Lizy zavarba jött, és elpirult. Átnyújtott egy kis csomagot. Piton meglepődve nézett rá.

- Nahát. Igazán köszönöm. Az igazat bevallva, én is készültem Neked valamivel - és zavartan elmosolyodott, mikor odaadta a lánynak a meglepetését. Nem szóltak semmit. Pillantásuk összefonódott. Ekkor valaki hirtelen megszólalt.

- Ezt a szép gesztust most kellőképpen illene megköszönni! – Dobby állt nem messze Tőlük, széles vigyorral az arcán, és a fejük felé mutatott.

- Boldog Karácsonyt! – szólt, s mikor látta hogy észrevették, csak csettintett egyet, és eltűnt. Mindketten felnéztek, és rögtön megértették, mire gondolt a házi manó: egy fagyöngy koszorú alatt álltak meg. Eliza lesütötte szemeit, Perselus pedig köhintett egyet zavarában. Mikor egymásra néztek már nem volt semmi kétség: Mindketten ugyanazt akarták. Piton közelebb lépett Lizyhez, és átölelte. Mindkettejük szívverése felgyorsult, és egyre szaggatottabban vették a levegőt. Elizabeth hozzásimult a férfihoz, és becsukta a szemét. Mámorító érzés volt a férfi karjaiban lenni, beszívni bőrének finom, fűszeres illatát. Ajkaik lassan megtalálták egymást és összefonódtak egy hosszú, szenvedélyes csókban. Sokáig álltak ott a folyosón egymást ölelve, nem akarták hogy véget érjen. Mikor elváltak egymástól, nem szóltak semmit. Lizy végigsimította a férfi arcát, ugyanúgy, mint legelső este. Perselus most nem lett mérges, ellenkezőleg, gyengéden megfogta a lány kezét, és megcsókolta. Hirtelen zajt hallottak a lépcső felől. Váltottak egy utolsó gyors csókot, és mindketten elindultak a szobájuk felé. Egy szót sem váltottak egymással, nem is volt rá szükség. Tettek önmagukért beszéltek.

Lizy nem sokkal később kibontotta ajándékát. Egy iskolai értékelő lap volt, Perselus kézírásával:

Lizy szívét jóleső melegség járta át, és legördült arcán egy könnycsepp. Perselus nem sokkal később ezt a dedikálást olvasta egy 2003-as megjelenésű "Különleges és ritka előfordulású bájitalok" című könyvben:

Kedves Perselus!

A bájitaltok mesterét ebben a pillanatban furcsa érzés kerítette hatalmába. Nem zavarta semmi, nem tudott a realitással törődni. Egész este Elizabeth és a szenvedélyes csókuk körül forogtak a gondolatai. Ha akarta, se tudott volna elaludni ezen az éjszakán.