16. fejezet 

Egy szerelmes éjszaka

Február volt. A tél a végéhez közeledett. Kellemes, kora tavaszi időjárás uralkodott. A hó lassan elolvadt, már nyomokban sem volt fellelhető, ám a hátrahagyott nedvesség és a sár erősen kitartott. Roxfortban minden visszaállt a régi kerékvágásba. Békésen és megszokottan teltek a napok, majdnem mindenkinek.

Perselus és Elizabeth úgy viselkedtek, mint a tétova kiskamaszok. Zavarban voltak, ha találkoztak, ilyenkor igyekezték kerülni egymás tekintetét. Nem mintha nem lettek volna tisztában érzéseikkel, mégsem tudtak színt vallani. Piton még mindig meg volt róla győződve, Lizy szándékai nem lehetnek komolyak az irányába, hisz annyira különböznek, amennyire csak lehetséges. Elizabeth Potter a fiatal, szép, mindenkivel kedves, életvidám teremtés. Ha pedig az önvizsgálatnál tartott, be kellett látnia, ő ezzel szemben egy mindig mogorva, cinikus, meggyötört és fásult alak. A lányt ugyanúgy kétségek gyötörték. Ő azt hitte, a férfi egy felelőtlen kis fruskának tartja, akit nem lehet komolyan venni.

Jonathan elhagyta a kastélyt, még a hónap elején. Dumbledore azonban gondoskodott a biztonságáról. Elizát is nagyon óvták, akinek fel is tűnt az iránta tanúsított túlzott figyelem, mégsem szólt érte. Akár Roxmortsba ment le vásárolni, akár a kertben szívott egy kis levegőt, valaki mindig elkísérte különféle átlátszó kifogásokkal. Egyik nap Perselusnak szintén Roxmortsban akadt dolga, épp mikor Eliza indulni készült. Valami ritka mandulacserje gyökérről zagyvált, amit az ott lévő fűszerkereskedésben lehet beszerezni. Ezt még Neville sem hitte volna el, nemhogy Lizy, mégsem tette szóvá, mert már nem ez volt az első esete az aggódásnak. Ha sétálni ment, Hagrid azon nyomban ott termett mellette, bár a kifogások kitalálásában jóval ügyesebb volt, mint Perselus. Talán nem gátolták úgy szégyellt, bontakozó érzései, mint a bájitalok mesterét. A kastélyban viszonylag szabad mozgástere volt. Egy idő után így is olyannak érezte magát, mint egy megfigyelés alatt lévő elítélt.

Harryék is megpróbáltak szeretett tanárnőjükre vigyázni a maguk módján. A szabadidejük nagy részét vele töltötték. Az óráin igyekeztek a lehető legjobban dolgozni, mindenféle rendbontás nélkül. Lizynek nagyon jól esett diákjai törődése, szárnyaszegettségét azonban semmi sem tudta pótolni

˜ ˜ ˜

Este Lizy a kastélyban sétált, mert nem akart kísérőt maga mellé. Szeretett volna egyedül lenni gondolataival, hogy kavargó érzelmei közt rendet tudjon teremteni. Beszéljen Perselussal? Ezen rágódott, több mint egy hete. Mégis valamilyen kifogással mindig lebeszélte magát. Az elmúlt hónapok furcsaságain is sokat töprengett. Még mindig nem értette, mi történt azon az estén pár héttel ezelőtt. Saját szavai azóta is sokszor visszhangzottak a fejében: ”Nem engedem meghalni a férfit, akit szeretek!!” A hangok akaratlanul hagyták el ajkát. – Ahogy Perselus akkor rám nézett! - sóhajtotta Elizabeth. – Vajon Ő is így érez irántam? Soha nem tudni, mit is forgat abban a jóképű fejében – tépelődött. Az egész nem volt több egy pillanatnál, hisz utána eltalálta egy varázslat. Mégis tökéletesen emlékezett rá. A férfinak nem esett szerencsére bántódása, egy szerencsétlen félreértés volt az egész. Lizy észre sem vette, akaratlanul is a pince szintre tévedt, ahol bájitaltan tanár szobája volt. Épp a lépcső legfelső fokán állt, amikor észrevette, hol is jár valójában. Úgy döntött nem kockáztat, és visszamegy a szobájába. Későn. Mikor megfordult, tőle alig pár centiméterre ott állt Piton. Amikor tekintetük találkozott, Lizy érezte, ahogy elönti a forróság.

- No lám, Elizabeth, mi járatban errefelé? Csak nem engem kerestél? - kérdezte Piton, s látszott rajta, nagyon élvezi, Lizy zavarát.

- N-nem, egyáltalán nem, Perselus. Csak sétálgattam… - szólt, de a férfi közbevágott.

- És teljesen véletlenül erre tévedtél? - a bájitaltan tanár cinikus hangja még jobban zavarba hozta a lányt.

- Igen - úgy érezte, ezt a rövid szót is alig bírja kimondani. Megpróbálta a férfit kikerülni, de ő mindig az útját állta.

- Hová ilyen sietős Elizabeth? - Piton szája sarkában egy mosoly jelent meg. Rettentően élvezte fölényét.

- Eressz el Perselus, dolgom van! - csattant fel Elizabeth.

- Igazán? Én viszont szeretnék Veled beszélni - gúnyolódott a férfi.

- Majd később, most tényleg dolgom van - szólt Lizy, s a hangjából érezhető volt a bizonytalanság.

- Ez nem lehet igaz!! Mégis hogyan beszéljek így vele? - füstölgött magában Piton. - Majd én megmutatom neki…

Abban a pillanatban magához ölelte Lizyt, és az ajkát hevesen a lányéra tapasztotta. Rögtön elfelejtett mindent és mindenkit, csak egy dolgot akart: együtt lenni ezzel a szemtelen, szívének mégis kedves boszorkánnyal.

A lány nem is tudta egy pillanatig, mi történt, ám mikor felocsúdott, viszonozta a férfi közeledését. Szétnyitotta ajkait, és Perselust nem kellett biztatni, szenvedélyesen csókolni kezdte. Még sokáig álltak ott, érzelemteljes ölelésben és csókolózásban. Az elfojtott szenvedély, mint a fellobbanó tűz ölelte őket körül. Mikor hosszú idő után ajkaik elváltak egymástól, Perselus így szólt: - Még mindig sietsz valahova? - hangja most cseppet sem volt cinikus, sőt, nagyon gyengéd és megnyugtató volt.

- Nem, egyáltalán nem - mosolygott, és még jobban hozzábújt a férfihoz.

- Akkor jó - Piton hirtelen karjaiba kapta a lányt, és határozott léptekkel elindult vele a szobája felé. Közben Elizabeth szorosan hozzásimult, és csókokkal halmozta el a férfi nyakát és arcát. Perselus felsóhajtott, jólesett neki a lány gyengédsége. Amikor odaértek, rájött nem tudja kinyitni az ajtót, mert Lizyt tartotta a karjaiban.

- Hagyd csak, majd én - mondta Elizabeth és előhúzta a varázspálcáját: “Expando Claustrum!” szólt halkan, és a férfi szobájának ajtaja rögtön feltárult.

- D-de, h-honnan tudtad? - kérdezte teljes megdöbbenéssel.

- Valahogy éreztem, hogy nem lehet kinyitni a szobádat csupán egy elsősöknek tanított ajtónyitó varázslattal, és ez a levédő bűbáj nagyon is Rád vall. Gondoltam megpróbálom, s ha nem ez, akkor majd Te megmondod nekem, mi a varázsszó - Lizy szemében huncut fény csillant meg, mikor Perselusra mosolygott. A férfinek eszébe jutott, a lány diák korában is mindig ilyen sejtelmes volt, amikor ő munka közben oktalanul szidalmazta.

- Egy megátalkodott kis boszorkány vagy! – suttogta Perselus szenvedélyesen, és egy lépéssel a szobájában termett, Lizyt még mindig a karjaiban tartva. A lány bezárta az ajtót és rábocsátotta újra a védőbűbájt, utána Perselus elindult vele a hálószobája felé. - Óh, milyen éles megfigyelés, erre mikor jött rá a Tanár Úr? - csipkelődött Elizabeth kedvesen. Piton csak mosolygott rá, és gyengéden letette őt az ágyára. Egy pillanatig csak állt, és nézte a lányt.

- Nem mindennapi nőszemély vagy, ugye tisztában vagy vele? – kérdezte félig cinikusan félig komolyan, miközben hozzásimult a lányhoz. Lizy lesütötte a szemeit, nem volt hozzászokva a férfitól ilyen érzelem kitöréskre. A bájitalok mestere szintúgy meglepődött önmagán, de az egyre jobban hatalmába kerítő szenvedély, minden porcikájából kiűzte kétes gondolatait.

- Ugyan már Perselus…- Lizy nem szerette, ha dicsérik, ráadásul a férfitól várta volna utoljára, hogy bókoljon neki, még ha ilyen visszás módon is. Piton nem szólt semmit, tekintetét Lizy barna szemeibe fúrta, s újra megcsókolta a lányt, miközben talárját levette róla. Lizy is ugyanígy tett. Hirtelen felnyögtek felszínre törő érzelmeiket szabadon eresztve. Egy hosszú pillanatra tekintetük keresztezte egymást, s mindketten látták a másik szemében az égető vágyat. Perselus csókokkal halmozta el Lizyt mindenhol, miközben igyekezett megszabadítani többi ruhadarabjától. Érezte, hogy minden egyes csókjával és simogatásával még jobban tűzbe hozza kedvesét, és ettől benne is fellángolt a szenvedély. Ahogy még jobban hozzásimult a lányhoz, Elizabeth érezte Piton tettre kész férfiasságát, és hangosan felnyögött: Oh, Perselus! A férfi érezte, már nem bírja sokáig épp ésszel. Hevesen lefejtette Lizyt melltartóját, miközben a lány kigombolta Perselus ingét, mindkét ruhadarab a többi közt landolt a földön. A levegőt egyre szaggatottabban vették, szívverésük felgyorsult, és csókjaik is percről-percre intenzívebbé váltak. Mikor Eliza keze Piton nadrágjához ért, a férfi érezte, ahogy a forróság szétárad egész testében. Bensőséges csókolózás közepette Lizy megszabadította Perselust nadrágjától. A férfi szorosan magához ölelte Lizyt - olyan szorosan, hogy a lánynak néha még a légzése is kihagyott - és beszívta bőrének finom illatát. Lizy érezte, ahogy Perselus bőrén át a forróság még jobban beférkőzik a testébe, és hangosan felsóhajtott. Piton ezt sürgetésnek vélte, és egy szempillantás alatt lerántotta a lány fehérneműjét. Pár másodpercig csak nézte Elizabethet, eredendő szépsége még jobban megbabonázta. Szorosan hozzásimult, és a vágyakozástól elfúló hangon a fülébe súgta: - Téged a Mindenható jókedvében teremtett kedvesem! - Lizy átölelte a férfit, karjait nyaka köré fonta, mélyen szemébe nézett, és egy mosollyal ajándékozta meg. Piton ajka összeforrt Lizyvel, miközben a lány lehúzta a férfi utolsó ruhadarabját. Ekkor Elizabeth vágyakozástól elhaló hangon sóhajtott. Pitont nem kellet tovább bíztatni, szenvedélyesen megragadta kedvesét, és magáévá tette. Lizy hirtelen felnyögött, majd a lehető legszorosabban Perselushoz simult. A férfi pár pillanatig nem mozdult, csak szorosan ölelte a lányt. Lizy forró, nedves nőisége minden racionalitást kisöpört a fejéből. Lassan mozogni kezdett, miközben átkarolta és simogatta lányt. Ahogy Piton csípőmozgása egyre gyorsabbá és intenzívebbé vált, úgy lettek a csókjaik és öleléseik is viharosabbak. Mindketten érezték, a forróság még jobban elönti őket, bár azt hitték, ez már nem lehetséges. A szerelem tüzében égtek, s alig bírták kivárni a mindent elsöprő, utolsó fellángolást. Elszakadtak a realitástól, nem érzékeltek semmit, csak egymást és a másikból áradó szenvedélyt. Lizy érezte, ahogy testében rövid remegések futnak végig. Már nem sok hiányzott, hogy együtt átlépjék érzelmeik határát. Perselus szemében is látszott, nemsokára kiteljesednek vágyai. Egy utolsó, határozott mozdulattal annyira egyesült a lánnyal, amennyire csak képes volt rá, majd kéjesen felnyögött a lány nevével ajkán. Ekkor Elizabethet is elérte a beteljesülés, és ő is felsóhajtott: Perselus! … Ajkaik összefonódtak egy utolsó, szenvedélyes csókban. Szívverésükkel együtt érzelmeik is lassan lecsillapodtak.

Elizabeth boldogan nézett a férfira. Mindketten érezték, ennél csodálatosabb még nem történt velük az életükben. Szorosan egymáshoz bújtak, és lassan elaludtak. A Hold sarló alakja halványan megvilágította a szobát. Az éjszaka sötétségét a hajnal szürkesége váltotta fel. Első szerelmes éjszakájuk lassan a végéhez közeledett.