17. fejezet 

Szerteágazó utak

Másnap reggel Elizabeth Piton karjaiban ébredt. Óvatosan kibontakozott a férfi öleléséből, mert ő még az igazak álmát aludta. Örült, hogy nem kell azonnal tisztáznia a történteket a bájitaltan tanárral. Derűs szívvel gondolt a tegnapra, mégis kétkedéssel telve. Mi lesz, ha Perselusnak nem jelentett többet egy kis kalandnál? Most jött csak rá, mennyi mindent nem tud arról a férfiról, akivel a tegnap éjszakát töltötte. Hiába az elmúlt tíz év, Perselus még mindig tartogat meglepetéseket számára. Felöltözött, majd kinézett az ablakon. A reggeli napsugarak arany fénnyel takartak be mindent, ami útjukba került. A madarak halkan csiviteltek, mintha éreznék, nem szabad megtörni az új nap kezdetének áhítatát. Mikor Lizy tekintete a faliórára tévedt, akaratlanul is felkiáltott: - Szentséges ég, ez nem lehet igaz! – Majdnem háromnegyed kilenc volt. A tegnap hevessége miatt jóval később keltek fel, mint kellett volna. Ahogy Piton kinyitotta szemét, nem tudta mire vélni Elizabeth kétségbeesett pillantását. A lány fölé hajolva ébresztgette.

- Mi történt? – kérdezte álomittasan.

- Elaludtunk, alig van negyed óránk az első becsöngetésig! – aggodalmaskodott a lány. A férfi úgy pattant ki az ágyból, mint akit megcsípett valami, viharosan magára rángatva holmijait. – Én megyek is, talán még beérek időben! – köszönt el Lizy, és távozni akart. Perselus azonban gyengéden magához húzta, és forrón megcsókolta. A lányt az első pillanatban váratlanul érte a hirtelen jött “támadás”, utána viszonozta Piton közeledését. Egyszer csak kiszakította magát a férfi karjából, és sietősen elindult az ajtó irányába. –Ha nem megyek, el fogok késni – szólt félig bocsánatkérőn, félig felszólítón. A bájitaltan tanár kelletlenül bólintott egy grimasz közepette. Mikor Eliza távozott, félig álmosan öltözködött tovább. Gondolatait sötét felhők fedték. Nem tudta mire vélni a lány eszelős viselkedését.

- Minek is próbálom megérteni, teljesen reménytelen! – sóhajtott fel lemondóan. Titkon mégis remélte, Elizabethnek is jelentett annyit szerelmes estéjük, mint neki.

Lizy megdöntötte készülődési rekordját. Átvágtatott a folyosón, fésületlenül, félig nyitott talárban, majd mikor szobájába ért, bevágódott a zuhany alá, és kevesebb, mint tíz perc alatt végzett is. Alig pár percet késett az órájáról, ám a másodéves mardekárosok még ezen is nagyon csodálkoztak. Mindenki tisztában volt vele, tanárnőjükhöz órát lehetne igazítani. Ez volt az első eset, amikor nem jelent meg pontosan az órakezdéskor. Diákjai csak találgattak, mi történhetett. Eliza szuszogott egy picit, ahogy beért a tanterembe, azonban a gyerekek halk moraja ezt elnyomta. – Elnézést a késésért, most már azonban itt vagyok! – szólt nyugodtan, mégis tiszteletet parancsolóan. Rögtön csend lett, amin Lizy akaratlanul is elmosolyodott. – Akkor talán hozzá is kezdhetnénk a mai leckéhez! - és elkezdődött a “jól megszokott” óra.

Piton ezzel szemben korántsem volt ilyen jókedvű. Nem érkezett késve, mégis paprikásabb hangulatban volt, mint eddig bármikor. Ron fájdalmasan felsóhajtott, mikor meglátta közeledni “kedvenc” tanárukat. A dupla bájitaltan maga volt a pokol. Nem csak a diákoknak, Perselusnak ugyanúgy. Akárhányszor Harryre vetődött tekintete, mindig Lizy jutott eszébe, és ez jelen körülmények között még inkább elbizonytalanította. – Potter, még egy kardalén gyökeret sem képes felaprítani! Öt pont a Griffendéltől! – ilyen és hasonló megjegyzések röpködtek egészen az óra végéig. Piton úgy érezte, nem bír ki több bájitaltant ezzel a társasággal maradandó egészségkárosodás nélkül.

- Nem lehet igaz! Csak tudnám, ki bőszítette így fel? Még soha nem láttam ilyennek! Ha az illető most a kezem közé kerülne… - vagdalkozott Ron,mikor kiléptek a tanteremből, és ugyanabban a pillanatban bele is rohant Elizabethbe, aki miután hallotta a fiú morgolódását, cinkosan mosolygott. – Lizy ne haragudj, nem volt szándékos! – mentegetőzött zavartan.

- Semmi baj Ron, én sem figyeltem – felelte kedvesen. A helyzet több mint komikus volt. Valamivel el akarta terelni a témát. – Mégis mi baj van? - kérdezte komolyan. - Ahogy végigtekintett rajtuk, látta elkeseredettségüket.

- Áh semmi, Piton professzor elviselhetetlenebb volt, mint eddig valaha! Csak tudnám miért? – válaszolta a legifjabb Mr. Weasley.

- Nincs valami ötleted, mi üthetett belé? Úgy viselkedett, mint egy megkergült ámokfutó – fűzte hozzá Hermione. Eliza megpróbált közömbös maradni, mégis érezte, ahogy a vér arcába szökik.

- Sajnos semmi ötletem sincs! – felelte tettetett hidegvérrel. – Ha megbocsátotok, most mennem kell – azzal gyorsan otthagyta őket. A gyerekek megilletődve néztek utána.

– Itt valami nem stimmel! Először Piton, most meg Lizy viselkedik nagyon furcsán. Mesélték, hogy reggel elkésett az első órájáról! Pont Ő! Mióta itt van, ez az első eset. Felettébb gyanús! Ki kell derítenünk, mi történt! – hangzott el a jól ismert mondat Harry szájából. Ron beleegyezően bólintott, Hermione azonban közbeszólt:

- Harry, tényleg furcsán viselkedtek ma mindketten, szerintem mégis jobb lenne, ha ebbe nem ütnénk bele az orrunkat! – szólt csendesen.

- Hermione, ezt nem gondolhatod komolyan! Mi lesz, ha kiderül, hogy Piton megmérgezte Lizyt, és mi nem tettünk ellene semmit? – csattant fel Ron.

- Ne butáskodj, Ő nem csinál ilyet – ingatta fejét rosszallóan a lány.

- Honnan tudod? És ha megfenyegette valmivel? Vagy esetleg zsarolja? Gyűlöli Harryt, ez köztudott. Ráadásul a rég áhított állását is Lizy kapta meg. Oka lenne rá bőven, így nem hagyhatjuk cserben szegényt! – magyarázta kétségbeesetten.

- Túl sok krimit meg horrort néztek, az a Ti bajotok – mondta végül, és otthagyta őket. Lelke mélyén érezte, jobb nem belefolyni abba, ami két tanárával történik.

A bágyadt napsütéses délutánt Lizy szobájában töltötte dolgozatjavítással. Gondolatai újra és újra elkalandoztak Perselus, és a tegnap este felé. Tisztában volt vele, milyen szerencsétlenül jött ki a reggel, és ezt hamarosan meg kell beszélniük. Épp eldöntötte, megkeresi a férfit, és jöjjön, aminek jönnie kell. Nem jutott tovább a szomszédos folyosónál, mikor szembetalálta magát Cornelius Caramellel, a Mágiaügyi Minisztérium főnökével. – Jó napot Miss Potter, épp Önt keresem! - köszöntötte barátságosan.

- Jó napot Mr. Caramel! Ugye nem történt semmi különös? – érdeklődött.

- Nem, szerencsére minden a legnagyobb rendben van! – válaszolta a férfi teljes nyugalommal. Igaz Ő a bajt akkor sem venné észre, ha az orra hegyén csücsülne, és onnan bökdösné. – Viszont szeretnék Önnel beszélni valami nyugodt helyen, ha lehetséges – fűzte hozzá.

- Menjünk ki a kertbe. Ott nem zavar senki. A diákok ilyenkor már rég a klubhelyiségben tanulnak – az idős varázsló beleegyezően bólintott. Mikor leültek az egyik padra, nem sokkal később, Caramel halkan, vontatottan beszélni kezdett:

- Nem csak az én döntésem, amit most közlök Önnel, Miss Potter! Az egész testület egy emberként egyetértve döntött róla! Szeretném, ha ennek tudatában gondolkodna el arról, amit mondani fogok! – kezdte mondandóját. Elizabeth furcsán érezte magát a férfi szavaitól. - Szeretnék Önnek felajánlani egy aurori állást – tért a lényegre.

- Tessék? – Lizy teljesen értetlenül meredt a férfira.

- Ahogy mondtam, megtisztelne minket, ha betöltené az egyik megüresedett helyet az aurorok közt, minél hamarabb! – folytatta Caramel.

- Megüresedett? Mégis mi történt? – kérdezte, bár sejtette a választ.

- Hiába jó képesség sajnos nem véd meg mindentől, az egyik emberünkön különös módon hagyott nyomot az Imperius átok. Kómába esett két hete, és azóta is eszméletlen. Az egyik legjobb emberem, de nincs mit tenni. Ezért kellene a segítsége minél előbb Miss Potter! – sürgette a lányt.

- Mr. Caramel, megtisztelő, hogy egyáltalán eszükbe jutottam, de van állásom, amit nem szeretnék feladni. Tanárnő vagyok, ez a hivatásom – válaszolta higgadtan.

- Én ezt nem vitatom, de meg van minden adottsága ahhoz, hogy kiváló auror váljék Önből kisasszony. Ráadásul megtisztelő lenne újra egy Potter a csapatban – tette hozzá egy cinkos szemvillanással. Lizy mélyet sóhajtott.

- Mr. Caramel, ezt nem tudom itt és most eldönteni. Egy kis gondolkozási időre van szükségem – vallotta be.

- Rendben van. Bár nem igazán erre számítottam, ám legyen. Adok Önnek egy hét haladékot a válasszal. Addig lehet, hogy Mr. Rosen is felépül, Önt akkor is szívesen látjuk. Viszontlátásra egy hét múlva! – köszönt el a férfi, majd elindult a kastély felé. Elizabethnek fogalma sem volt, mihez kezdjen most. Aurori állás! Ezt még álmában sem remélte volna soha! Igaz diákkorában jó párszor eljátszott a gondolattal, milyen lehetne édesanyja állását betölteni, végül mindig elhessegette azt. Tudta, itt van öccse, akiért felelősséggel tartozik, nem teheti nap, mint nap kockára az életét. Ez most még inkább igaz volt, most Harry mellett a többi roxfortos diákért is felelt, hisz tanárnőjük volt. Nem teheti meg velük, hogy a félév közepén csak úgy itt hagyja őket. És Roxfort nem csupán a munkahelye, a családja is. Mindenki szereti, bízik benne, nem okozhat csalódást nekik. Perselus! Be kellett látnia, nem tudná itt hagyni a férfit, álmai állása dacára. Legszívesebben kifutott volna a világból! Szíve egyik fele azt súgta, menjen, hisz ez az a lehetőség, amire egész életében várt. Aurorként megbosszulhatja szülei halálát, megvédelmezheti az elesetteket, és szembeszállhat Voldemorttal! Azzal a megalomán, skizofrén őrülttel, aki az Ő, és még ki tudja, hány varázslócsalád életét tette tönkre. Véget vethetne ennek az egésznek. Mégis lelke másik fele nem akarta elengedni. Családja, barátai, tanítványai, és a férfi, akit szeret. Mindezzel szemben csak egy állás, ami mégis megváltoztat mindent. Elindult, hogy körbejárja a kastélyt és kiszellőztesse gondjaitól túlcsorduló elméjét. Nem tudott, és nem is akart dönteni.

A beszélgetésnek még egy fültanúja volt. Mikor Elizabeth és Caramel leültek a kertben, Piton épp akkor jött vissza a Tiltott Rengetegből. Csak ott nőtt a bíborbökő, ami az egyik vértisztító bájital alapanyaga. Nem elég, hogy a növény a sötét és lápos helyeket kedveli, mérgező, hanem még szúrós tüskék fedik mindenütt, így nem egy leányálom beszerezni. Ám ha elfogyott, akkor elfogyott. Pitonnak szüksége volt rá, így legyőzte undorát, és a legutolsó órája után felkerekedet. Viszonylag zökkenőmentesen megszerezte a növényt, csak megtalálni volt nehéz, mert ha egyszer már elvirágzott, nem hajtott ki még egyszer ugyanott. Így védte magát a betolakodóktól. Miután végzett, sietett vissza. Ahogy kiért az erdő szélére, megpillantotta Elizbethet a Mágiaügyi Minisztérium fejével társalogni. – Mit kereshet Caramel itt? És mit akarhat Lizytől? – rossz érzés lett rajta úrrá. - Sonus Distenditur(közeledjék a hang)! – suttogta, miközben varázspálcáját feléjük irányította. Ezek után mindent úgy hallott, mintha ott lenne harmadik személyként. Érezte, gyerekes dolog, amit művel, mégis kíváncsisága felülmúlta lelkiismeretét. Nem sokáig kellett fülelnie, mire rájött, mi a helyzet. Azt hitte, ott helyben összeroskad a hír hallatán. Lizy, mint auror! A sors kegyetlen fintora! És még milyen kínzóan kegyetlen! Piton egy pillanatig sem hitte, a fiatal boszorkány itt marad Roxfortban egy ilyen állásajánlat után. Érezte, fájdalmasan belehasít az egyedüllét tudata. Oly sok év után odaadta valakinek a szívét, feledve kiszolgáltatottságot és csalódást. Képes volt szeretni, és remélte, viszont szeretik. Most minden hite szertefoszlott egy másodperc töredéke alatt.