18. fejezet 

Kétségek közt

Elizabeth feldúltan vonult be a tanáriba. Becsapta az ajtót maga mögött, jó nagy fuvallatot keltve. – Elnézést! - szabadkozott, mikor észrevette Minerva, Bimba professzor és Madame Hooch zavart arckifejezését.

- Semmi baj Elizabeth, minden rendben? – kérdezte az átváltozástan tanárnő aggódó pillantások közepette.

- Hogyne – felelte egy erőltetett mosollyal fűszerezve. Azt hitte, egyedül találja a férfit, mert mindenképp beszélni akart vele a Minisztérium főnökének látogatásáról. Elhatározta, addig nem dönt. A férfi élete részévé vált, úgy érezte, addig nem határozhat, míg nem kérte ki a véleményét. Piton épp akkor nézett fel az előtte tornyosuló dolgozatokból. Idegesnek tűnt, bár nála ez nem volt szokatlan jelenség.

- Perselus mondanom kell valami fontosat! – fordult Lizy hozzá.

- Hallgatlak – hangzott a modoros válasz.

- Ha lehetne négyszemközt… halaszthatatlan… - értetlenül meredt a férfira, aki olyan hideg és kimért volt, mint egy antarktiszi jégtömb.

- Szerintem nincs mit kettesben megvitatnunk! Ha olyan sürgős, kezdj bele, én itt vagyok! – nem lehetett eldönteni cinizmusa vagy szurkálódása dominált kijelentésében. Lizy úgy érezte, rögtön sírva fakad. Nehéz hetek voltak a háta mögött. Épp elég volt a tanítással járó gond, ezt még az újévi életveszélyes kis kalandja a halálfalókkal és Cornelius Caramel hirtelen jött állásajánlata is tetézte. A gondolatra összeszorult a szíve. Fogalma sem volt, hogyan közölje kedvesével. Nehéz volt elé állnia, egész éjszaka álmatlanul forgolódott, mit is mondjon pontosan. Száz és száz féle módon belekezdett gondolatban, ennek ellenére egyiket sem találta megfelelőnek. Végül úgy döntött, nem rágódik rajta tovább, kialakul minden menet közben. Most azonban megdöbbent. Eszébe nem jutott volna, hogy a bájitaltan tanár végig sem akarja hallgatni.

– Ez a makacsság tökéletesen rá vall. Miért is lepődöm meg? - korholta magát. Szíve mélyén kétségek gyötörték, mivel bánthatta meg ennyire a férfit. Közben a három tanárnő jobbnak látta egyedül hagyni a “fiatalokat”. Különféle átlátszó kifogásokkal távoztak.

- Nemsokára kezdődik a hatodévesekkel az órám. Jobb, ha időben elindulok! – kezdte Minerva.

- Nekem is sok tennivalóm van az üvegházakban. Elkísérlek – csatlakozott Bimba professzor.

- Beszélnem kell Poppyval, megígértem, kölcsönadok neki egy könyvet – folytatta Madame Hooch. Közben óvatosan, nem túl feltűnően kivonultak, halkan becsukva az ajtót maguk mögött. Lizy mélyen felsóhajtott. Hálás volt kolléganőinek, amiért kettesben hagyták őket. Piton továbbra is rendületlenül javította a beszámolókat, mintha Eliza ott se lenne.

- Az rendben van, hogy rosszkedvű, de ennyire… - töprengett a lány.

- Nos, mit óhajt közölni velem a kisasszony? – kérdezte élezett hangnemben.

- Perselus mi a baj? Mivel bántottalak meg ennyire? – fakadt ki keserűen. Együtt töltött éjszakájuk óta a férfi nem beszélt vele ilyen hangnemben. Lassan a kétségbeesés kerülgette, mi történhetett. Sejtelme sem volt arról, a bájitaltan tanár mindenről tud.

- Oh, Te nem, hisz tökéletes vagy! Soha senkit sem bántasz! A dolgok csak úgy maguktól megtörténnek körülötted! - gonoszkodott Piton. A lánynak ez már sok volt. Érezte, ahogy szeme megtelik könnyekkel, és azok lecsorognak arcán. Azt hitte, a férfi már nem tudja döbbenetét tovább fokozni, mégis tévedett. A bájitalok mestere nem szólt semmit, tekintetével zavartan figyelte Elizát. Olyannyira mérges volt rá, hogy a lány szomorúsága a legkevésbé sem hatotta meg. Mikor Lizy belenézett abba a feneketlen mélységű fekete szempárba, nem látott mást, mint elfojtott dühöt és mérhetetlen bánatot. Legszívesebben azonnal maga mögött hagyta volna ezt a kellemetlen szituációt, mégsem tehette meg. Épp azon volt, hogy belekezdjen mondókájába, ám képtelen volt megszólalni. Szíve összefacsarodott és gombóc volt a torkában. Nem akarta, hogy Perselus továbbra is ilyen állapotban lássa, ezért sarkon fordult, és remegő léptekkel mégis elindult az ajtó felé. Piton hirtelen feleszmélt. Bármennyire dühös és sértett volt, az a nő állt előtte, aki mindenkinél fontosabb számára. Ő pedig könnyek, és kétségek között akarja útjára engedni. A lány után ment, és még a szobában el is érte. Megragadta karját, és szorosan magához ölelte. Egymásra néztek. Lizy szeme még mindig könnyekkel volt tele. Hirtelen összerezzent, ahogy a férfi megragadta. Erre Piton még jobban magához ölelte és megcsókolta. Forrón és szenvedélyesen. Érezte a lány könnycseppjeinek sós ízét az ajkán, amik még mindig nem akartak elapadni. Lizy nem ellenkezett. Még ha akarta, se lett volna esélye kibontakozni a férfi szoros öleléséből. Mikor elváltak egymástól, Elizabeth remegő hangon így szólt:

- Mi volt ez Perselus? – nem csak hangja, ő maga is reszketett.

- Egy búcsúcsók - felelte a férfi halkan.

- Búcsúcsók?! Mégis miért? Magyarázd el, kérlek! –Eliza végképp nem értett semmit.

- Azt hiszem, pontosan tudod mi az oka. Hisz azért vagy most itt, hogy elmondd nekem. Erre azonban semmi szükség. Tudok róla, hogy Caramel itt járt… - itt elhallgatott. Lizynek minden világossá vált egy szempillantás alatt.

- Perselus Te azt hiszed… hogy én… egyáltalán nem… - kereste a megfelelő szavakat, amik nem létezetek ebben a helyzetben.

- Nem hiszem, TUDOM!- sziszegte indulattal telve.

- Még nem döntöttem, mit válaszolok Caramelnek – bökte ki végre Elizabeth.

- Igazán? Még gondolkodsz rajta? Kicsit megvárakoztatod Őket, hadd legyen még nagyobb az izgalom? A végén úgyis igent mondasz… - dühöngött tovább. A lány elkeseredettsége szinte kézzel fogható volt. Még mindig rázta a hangtalan zokogás.

- Veled akartam megbeszélni. Fogalmam sincs, mit tegyek. Nem tudok dönteni. Főleg miattad. Számtalan okom lett volna, hogy gondolkodás nélkül igent mondjak. Mégis meg akartam Veled beszélni ezt az egészet. Amint látom erre képtelen vagy. A sértett önérzeted mindenen túltesz! – rótta meg a fiatal boszorkány. Pitont fejbe kólintotta a lány válasza. Álmában sem gondolta volna, Lizynek bármiféle kétségei lennének az állással kapcsolatban. Tudta róla jól, diákkorban is auror akart lenni, hogy megtorolhassa a családjával történt tragikus eseményt. Ráadásul a lány minden képességnek birtokában volt már akkor is, ami ehhez a pályához csak kell: bátorság, kitartás, eltökéltség, no meg a kiváló tanulmányi eredmény. Többek között ezért is lepődött meg, mikor összetalálkozott vele nyár végén a Roxfort Expresszen. Mennyi minden történt azóta! Ha bárki mondja neki, jön az iskolába egy szeleburdi kis fruska, aki az egész eddigi, jól megszokott életét a feje tetejére állítja, biztos nem úszta volna meg egy Cruciatus átok nélkül. És tessék! Nem telt el egy teljes év, és milyen eseménydús volt mégis. Időközben odaajándékozta szívét. Ő, aki még tulajdon szülei előtt is titkolta érzéseit, mégis megnyílt. Képes volt szeretni, és most már biztos volt benne, viszont szeretik. Elizabeth bebizonyította előbbi kijelentésével. Élete legfontosabb válaszútja előtt áll, és nem akart nélküle döntést hozni. Ennél nyilvánvalóbb magyarázatot nem is kaphatott volna. Ez azon kevés alkalmak egyike volt, mikor nem tudott mit mondani.

- Én azt hittem... – kezdte suttogón, de Lizy közbevágott.

- Te mindig úgy gondolod, mindenkinél jobban tudsz mindent – felelte keserűen. Ahogy ott állt Piton előtt kisírt, szívbemarkoló fájdalmat tükröző tekintetével, a férfinak mélységes bűntudata támadt.

- Kérlek, ne haragudj, elhamarkodottan ítéltem. Megtisztelő, amit mondtál. Nem hittem volna sosem, hogy ennyit jelenthetek Neked. Kérlek hallgass végig! – emelte fel kicsit a hangját, mikor látta a lány mondani akart valamit. Nehéz volt belekezdenie, és félt, ha kedvese kizökkenti, nem tudná újra elkezdeni. – Te is fontos vagy számomra. Be kellett látnom, még ha nem is ment könnyen – Lizy először mosolyodott el szívből, mióta beviharzott a tanáriba. A bájital tanár háborgó lelkének mindennél hatásosabb gyógyír volt ez a mosoly. –Ám ez a Te utad, a Te felelősséged. Hálás vagyok, hogy helyem van benne, mégsem szólhatok bele mindenbe – szavai mérhetetlen komolyságot tükröztek vissza. Elizabeth nem is emlékezett rá, hallotta-e valaha is így beszélni a férfit.

- Nekem is fontos vagy! S köszönöm a szép szavakat. Még mindig nem tudom, mit válaszoljak Mr. Caramelnek, ha holnap után visszajön, mégis nagyon sokat segítettél – lépett közelebb a lány, és odabújt hozzá, fejét mellkasára hajtva. Perselus gyengéden átölelte. Már nem gyötörték kételyek a lány döntését illetően. Tudta, bárhogy is alakul, a nő, akit karjaiban tart, mostantól része az életének.

˜ ˜ ˜

Másnap reggel Elizabeth személyesen kereste fel Cornelius Caramelt a Minisztériumban. Egész délután, sőt éjszakába nyúlóan ült a kandalló melegénél, és mérlegelte lehetőségeit. Hajnalban végre elhatározásra jutott, bár korántsem volt biztos abban, amit tesz. Az idős varázsló soron kívül fogadta bokros teendői dacára, hisz nagyon érdekelte, mit mond neki Elizabeth.

- Miss Potter kérem, helyezze kényelembe magát. Megkínálhatom valamivel? Egy csésze teával, vagy kávéval? – fogadta udvariasan.

- Köszönöm, nem kérek semmit. Sokat gondolkodtam Mr. Caramel, mióta felkeresett, és ha nehezen is, de meghoztam a döntésem. Megtisztelő, hogy felajánlotta ezt az állást, de nem hagyhatom ott az eddigi életem – tért gyorsan a lényegre.

- Rendben Miss Potter, ha fájó szívvel is, de tudomásul veszem. Ha mi el is veszítettünk egy kiváló aurort, Roxfort mindenképp nyert egy csodálatos tanárnőt! – dicsérte meg leplezetlenül a fiatal boszorkányt.

- Köszönöm Mr. Caramel, a megértést és a dicséretet is, bár egyikre sem szolgáltam rá - szabadkozott a lány. – Ha megbocsát, én nem is zavarom tovább! Viszontlátásra! – köszönt el gyorsan.

- Miss Potter! Ha mégis meggondolná magát, az ajtónk mindig nyitva áll Ön előtt! – szólt utána bíztatóan az idős varázsló.

- Nagyon kedves Mr. Caramel, nem felejtem el, ígérem! – mosolyodott el, majd kilépett a folyosóra, ahol kellemtelen ismerősbe botlott.

- Nocsak, micsoda meglepetés! Miss Potter, mit keres Ön itt? Csak nem keveredett megint valami bajba? – a cinikus hang tulajdonosa nem volt más, mint Lucius Malfoy. Lizy akaratlanul is összerezzent, mikor meghallotta a férfi hangját, egy pillanattal később mégis bátran szembefordult vele. Bár szíve idegesen kalapált torkában.

- Jó napot Mr. Malfoy. Megnyugtatásul közlöm Önnel, nem kerültem semmilyen bajba, csupán Mr. Caramellel volt némi megbeszélnivalóm – felelte legmodorosabb hangnemében, miközben derekasan állta a férfi jéghideg, vallató tekintetét.

- Ahogy látom, mindenhol igyekszik a legmagasabb társaságba törni, kisasszony! Én az Ön helyében meggondolnám, kivel adom magam össze. Furcsa pletykák keringenek mostanság, kár lenne elrontania a jó hírnevét egy semmirekellő alak miatt – gonoszkodott a férfi. Lizy csak sejtette, mire gondolhatott előbbi megátalkodott kijelentésével.

- Lekötelez az aggódása Mr. Malfoy, mégis kötve hiszem, hogy ez Önre tartozik! - csattant fel élesen a fiatal boszorkány.

- Igazán? Én csak figyelmeztettem Önt, kisasszony. Mindenesetre, amikor visszaért Roxfortba, azt ajánlom, kérdezze meg a szeretőjét, miért is tud olyan sokat a sötét oldalról! Biztosan meglepően érdekes választ fog kapni! – szólt lekezelően, és otthagyta a lányt köszönés nélkül.