20. fejezet

Meggondolatlan magánakció

Lizy mikor rászánta magát, kivett egy szobát a Foltozott Üstben. Tom, a tulajdonos, döbbent némasággal nyugtázta, és szó nélkül teljesítette a fiatal boszorkány kérését. A kocsmában nem Ő volt az egyetlen, akinek kételyei támadtak. – Roxfort tanárnője, az év vége felé, és pont itt? – ha nem is pontosan ez, de körvonalaiban hasonló kérdések suhantak át a jelenlévők fején. Elizabeth megvárta, míg bealkonyodik, majd nekivágott London éjsötét utcáinak. Alig egy órát töltött a fogadóban, mégis érezte a feszültséget, amit saját maga teremtett. Ezért úgy döntött, szabad levegőn könnyebben tisztázza összekuszálódott gondolatait. És nem feszélyezi a kocsmában levőket tovább. Békés, csendes tavaszi este ölelte körül a fiatal boszorkányt. A Telihold úgy mosolygott, mint csillogó tekintetű, fényes szappanbuborék.

- Istenem, szegény Remus neki sem lehet könnyű éjszakája! – sóhajtott aggódva a lány. Keresztapjának vérfarkas énje miatt, minden Holdtölte gyötrelmes kihívást jelentett. Eliza lassan megnyugodott. A friss, élénk szellő testét-lelkét átjárta, és mintha a gondok nagy részét is magával ragadta volna. A kivilágított kirakatok bíztató fényükkel a legeldugottabb mellékutcát is meghitté varázsolták. Egyre csak azon töprengett, mihez kezdjen. Roxfortba semmiképp nem akart visszamenni. Pontosan tudta, felelőtlen viselkedésével minden tanártársa életét megnehezíti. Így, kicsit megnyugodva, tiszta tudattal, világosan átlátta a helyzetet. Caramelhez nem szívesen fordulna, habár a férfi felajánlotta, ajtaja és az aurori pálya lehetősége mindig nyitva áll előtte. – Lehet, ennek így kellett lennie! – mormolta félig hangosan maga elé. Vett egy mély levegőt, és igyekezett mérlegelni lehetőségeit. Mivel már nem tanárnő többé, bármilyen más hivatást választhat magának. Vagy folytathatja máshol ezt. Bármi újba kezd bele, nem ússza meg előkészítő tanfolyamok nélkül, és akkor már a három éves aurorképzés nem olyan vészes. – Legalább ez ügyben sikerült zöldágra vergődnöm! – állapította meg. - Harry, vele nem tudom mi lesz. Hogyan mondjam el neki ezt az egészet? – nyugtalankodott tovább. Akármennyire nem szerette volna, Perselus újra és újra eszébe jutott. – El kell Őt felejtened! – korholta magát, olyannyira hangosan, a szemközti üzlet tulajdonosa gyanakvó pillantásokkal méregette. Az elmúlt hónapok eseményei újult erővel törtek elő emlékeiből. A visszás vonatút, állandó szópárbajaik, a mindent enyhítő karácsony, és pár nappal ezelőtti, együtt töltött éjszakájuk. A férfi minden egyes érintését, csókját, gyengéd figyelmességét ott őrizte szívében, ám ez jelen körülmények között csak fokozta fájdalmát. Akárhogy is küzdött eszével, a szívében szunnyadó szerelmet képtelen volt kiszakítani.

Harry, Ron és Hermione Csámpás és Hedvig kíséretében még mindig a klubhelyiségben ültek a pattogó kandallótűz fényénél – Csak úgy elengedett? Szó nélkül? – hitetlenkedett Hermione. Harry röviden beszámolt barátainak, mi történt, miután Piton kirángatta a könyvtárból.
– Szerintem köze van ahhoz, hogy Lizy forgószél módjára távozott – jelentette ki határozottan Ron.
– Kinek? Pitonnak?! Ron, ezt már túltárgyaltuk, úgy hiszem! – torkollta le a lány. Pedig ez azon ritka alkalmak egyike volt, mikor tökéletesen egyetértett vörös hajú barátjával. Ron csak Harry sokat sejtető sóhaja és veséig hatoló, Pitont is meghazudtoló szigorúságú pillantása miatt maradt csöndben.

- Lizy azt írta, ha eljön az idő, mindent megmagyaráz – próbált pontot tenni az ifjú boszorkánynövendék a tanácskozás végére.

- Jó, de mégis mikor? Rendben van, a jövő héten tavaszi szünet, tehát nem lesz tanítás, ám ez, mint jó párszor mondtam, felettébb furcsa – töprengett hangosan Harry.

- Mi lenne, ha megkérdeznénk Dumbledore professzort, Ő mindenre tudja a választ! – jutott Ron eszébe az ötlet.

- Nem olyan ez egy kicsit, mintha Lizy után kutatnánk eléggé elítélendő módon? – aggályoskodott Harry.

- Szerintem nincs más megoldás, ha meg akarunk tudni valamit, mégis azt javaslom, halasszuk holnapra a dolgot, mert egyáltalán nincs kedvem Pitonnal összefutni, miközben tilosban járunk! – vetette fel Hermione. Ron csodák csodájára beleegyezően, bár kelletlenül bólintott, Harryvel együtt. Így mindenki elindult a saját hálótermébe, hogy minél előbb felvirradjon a sorsdöntő holnap.

Mikor az éjszaka hangtalanul, könnyedén leereszkedett, és a gyerekek is álomba szenderültek a Griffendél- toronyban, Elizabeth még mindig rótta az utcákat. Lassan teljesen megnyugodott, mégsem akart visszamenni a Foltozott Üstbe. A General Park csodaszép, sejtelmesen susogó fái közt sétált, mikor hirtelen neszre lett figyelmes. Megfordult, de semmi szokatlant nem vett észre. Ugyanis a mellette lévő bokor táncoló ágai elkerülték figyelmét. Tanácstalanul megrándította vállát, és továbbment. Pár pillanat múlva érezte, semmi kétség, valaki áll a háta mögött. Villámgyorsam megfordult, ám ez sem volt elég, félig szemben érte a támadója által kibocsátott kábító átok. Ájultában felismerte Solomos Blacket a fekete csuklya árnyékában, akinek démoni kacagása és ördögi tekintete nem sok jóval kecsegtetett. Lizy érezte, ahogyan földre rogyik, és minden elsötétül előtte.

˜ ˜ ˜

A fiatal boszorkánynak fogalma sem volt róla, meddig és milyen állapotban töltötte az elmúlt időt. Sötét, dohos pincében ébredt, amennyire ki tudta venni, egy régi, rozoga ágyhoz kötözve. Mikor zsebeit kitapogatta, rájött, nincs nála varázspálcája, habár az igazat megvallva ezen nem lepődött meg a tapasztaltak után. Lassan eszébe jutottak a dolgok: Solomos Black és ahogy mindent uraló sötétség veszi körül. A poros, pókhálós, piciny ablakon is átszűrődött a hajnali napsugár, melegséget és reményt árasztva. – Ha már virrad, biztos keresni kezdenek Roxfortban – volt az első gondolata, ám rá kellett jönnie, senki sem fogja az iskolában hiányolni, hisz csapot-papot otthagyva távozott. A Foltozott Üst pedig nem arról híres, hogy kutatna vendégei után, ráadásul tegnap egy hét előleget kifizetett Tomnak. Félelem lett úrrá rajta. Sokkal inkább rettegett az előtte lévő ismeretlentől, mint Solomos Blacktől. Halálfalókkal ugyanis volt már dolga:

Hirtelen nyílt az ajtó, és egy fekete taláros alak lépett be, kezében zöld szérumot tartalmazó fiolával. – Nocsak, nocsak felébredt a mi kis hercegnőnk? - gúnyolódott Lizyt észrevéve. – Épp itt volt az ideje, lassan hasznodat kellene vennem! – fűzte hozzá vészt jóslóan. A fiatal boszorkány bármennyire elgyötört és csüggedt volt, mégis egyfolytában a szökésen járt az esze. Pálcája nélkül nem volt egyszerű, mégsem érezte teljesen kilátástalannak helyzetét. Amíg Solomos nem jött, az ágy egyik kiálló rugója segítségével próbálta köteleit elvágni. Hamar belátta, a mugli akciófilmekben sokkal de sokkal egyszerűbb minden. Ott, ha kell valami a főhősnek, még a legelveszettebb helyzetekben is keze ügyébe akad fondorlatos módon. Ezek ellenére sem adta fel béklyói leoldását, bár ereje fogytán volt. Nem sok hiányzott, mikor feltűnt fogvatartója. Tettetett nyugalommal nézett farkasszemet az őrült férfival, ám ez nem volt könnyű. Solomos Black hiába hasonlított testvérére, a téboly kétségtelenül rajta hagyta nyomait. Megtört, eszelős tekintete, démoni kacagása – amit elég gyakran hallatott – tovább fokozták a bizonyosságot. – Csak nem elvitte a kiscica a nyelved? Melegen ajánlom, találd meg minél előbb, mert ha nekem kell szóra bírnom, azt keservesen megbánod! Viszont nem szívesen bántanék ilyen szép, fiatal hölgyet – folytatta monológját, miközben Lizy mellé térdelt, aki az ágyhoz kötözve ült, és igyekezett minél távolabb kerülni Solomostól. A férfit felbőszítette Lizy makacs ellenállása és hangját felemelve közölte: - Hát jó, én megpróbáltam finoman bánni Veled, amint látom, ennek ellenére képtelen vagy az együttműködésre – tajtékzott az indulattól.

- Miért ilyen egyformák a férfiak? Még hogy együttműködés… - sóhajtott fel magában Elizabeth.

- Lásd kivel van dolgod, kapsz egy utolsó lehetőséget. Szeretném, ha elmondanál mindent, mire készül az a szenilis varázsló Roxfortban az ő talpnyaló, áruló kis csatlósával együtt! Minél több hasznos információt közölsz, annál könnyebb dolgod lesz – fogta mézesmázosra, még mindig a lány mellett térdelve. A fiatal boszorkány konokul hallgatott. – Legyen akkor, nem mondhatod, nem voltam türelmes. Ebben az üvegcsében eléggé sajátos Veritaserum van, halálos méreggel kombinálva. Először az Igazság szérum fejti ki hatását, és ez addig tart, míg van mit a kérdezőnek megtudnia. Igaz, maximum 10-12 óráig használható, de kötve hiszem, hogy ez alatt nem lehetne a világ összes titkát kifecsegni. Ezek után a méreg dominál, ami nagyon erős morfin, pár perc alatt kifejti hatását a légző rendszerre. Mugli találmány, mégis igen hasznos. Szóval kisasszony, a tények tudatában, utoljára megkérdezem, nem szeretnél inkább magadtól csiripelni nekem? – Solomos egyike volt a legádázabb és leghidegvérűbb gyilkosoknak. Még a halálfalók között is kiemelkedően kegyetlen és brutális volt, most mégsem állt szándékában megölni Elizabethet. Tudta ugyanis, Voldemortnak élve van szüksége a lányra. Legutóbbi gyűlésükön kifejtette álnok tervét: Perselus Pitont – egykori hívét, akiben legjobban bízott, mégis csúfondárosan elárulta – kínok kínja közt szeretné halni látni. Elizabethre pedig túszkánt van szüksége. Így a híres-neves Harry Pottert sakkban tudná tartani. Ő, Solomos Black pedig tálcán fogja felkínálni terve kulcspontját. Lucius Malfoytól értesült a kis boszorkány bájitaltan tanárral “folytatott viszonyáról” – Biztos, hogy Piton hanyatt- homlok rohanni fog szíve hölgyéért – mormolta gonoszsággal telve az elmúlt napokban jó párszor. Így három legyet üthet egy csapásra. És Voldemort meg mindenki rájön, alábecsülték képességeit. Hiába a tehetség nem minden, ha hiányzik az eltökéltség! Ott van az a kis pondró Perselus Piton! A bájitalok mestere, aki rútul elárulta a Sötét Nagyurat, és egész családját. Mégis jól emlékszik minden egyes estére, mikor Uruk sajátos módon megdicsérte Pitont. Ó, mennyire a pokolba kívánta akkor az egész bandát. Ám mindenért kárpótolta az a nap, mikor Főnöke kiszagolta az egészet, és tombolt dühében. Ő már jóval előbb rájött, Piton alattomos, megingatható személyével nem fog sokáig köztük maradni, mégis hallgatott. Nem kívánt fölösleges vitába keveredni a legsötétebb varázslóval. Senki sem úszta meg akkor este Imperius és Crutiatus átkok nélkül, ő ezt sem bánta. A fájdalom és kín közepette is az elégtétel uralkodott szívében.

Mélyen Lizy szemébe nézett, próbálta rákényszeríteni akaratát, mindhiába. Egyszer csak a fiatal boszorkány lassan, nyugodtan beszélni kezdett, ám abban szemernyi információ sem volt: - Idefigyeljen, Mr. Black, vagy akárki is maga. Fenyegethet akármivel, és be is válthatja ígéreteit, én nem maguk közül való vagyok, aki aprópénzre váltaná életét egy zavart elme őrült tervéért, hogy onnan kezdve könnyen megvásárolhatóvá váljak. Tőlem semmit, mondom SEMMIT nem fog megtudni! Ha annyira fontosak az információk, mint említette, esze ágában sincs megölni. Mégis meg kell hagyni, kiválóan blöfföl. Fel fog tűnni, hogy jó ideje nem vagyok Roxfortban, és ha a keresésemre indulnak, Ön nagyon nagy bajban találja magát. Amint látom a megalomán, hataloméhes barátai még nem csatlakoztak, és ha jól gondolom egy ideig még mellőzi becses társaságukat. Először azt hittem, puszta véletlenségből találkoztunk akkor este a kastélynál, be kell mégis látnom, már akkor is a jól kitervelt magánakcióját követte. Lenne egy kérdésem: Nem lesz ezért a feljebbvalója egy cseppet ideges? – jegyezte meg a végén. Olyan határozottan beszélt, mintha egyik közeli ismerőse figyelne rá, nem pedig halálos ellenségei egyike. A férfit mellbe vágták a lány őszinte és nyílt szavai.

- Ne hidd, hogy olyan könnyen megtalálnak. Ez London egyik legrégibb és legeldugottabb rejtekhelye. Már csak emlékezet leszel, mire a kedves barátai kiszimatolnának bármit is! – közölte mérgesen mély hangján. Nem volt meggyőző, akárhogy is szeretett volna az lenni. Lizy belelátott a lapjaiba, és tükröt mutatott a férfinak. – Azt viszont meg kell hagyni, némely pletykának igazságalapja is van, helyén van az eszed. Sőt, talán több is jutott, mint egy ilyen fiatal boszorkánynak kellene. Nem szívesen ölnélek meg, ebben igazad van, több okból is, ám ha továbbra is ilyen ellenségesen ellenálló maradsz, nem lesz más lehetőségem. Most pedig kíváncsian várom, mit fogsz nekem mesélni! - tért vissza a tárgyhoz Solomos.

- Mégis mit akar tudni? Jaj, jut eszembe, elfelejtettem mondani, Dumbledore felállított egy több ezer fős hadsereget démonokból, mumusokból és még különféle teremtményekből. Ugyanis egyik reggel felébredt, összehívta a tanári kart és kijelentette: “Mától fogva nincs jó és rossz oldal, mi is a HELYES utat követjük végre. Tegnap megvilágosodtam. Az álom tisztán és világosan kifejtette, mit is kell tennünk!” Szóval teljesen fölöslegesen aggódik Mr. Black – terelte a témát cinikus hangnemben másfelé a lány.

- Oh, és még humora is van! Ritka párosítás, meg kell hagyni: szép, eszes és humoros. Egy valamire kíváncsi lennék: Mivel fogtad meg azt az aljas árulót, Perselus Pitont? Szükséged volt bájitalra is, vagy a személyes vonzerőd elég volt, hogy megszédítsd? – Solomos maga sem tudta, csak fel akarja bőszíteni Elizabethet, vagy személyes kíváncsisága hajtja.

- A szerelmi életem kitárgyalása is elengedhetetlen az őrült tervéhez, vagy pusztán érdeklődött? - jegyezte meg gúnyosan.

- Nem a kíváncsiság hajt, ne féljen. Az áruló is meg fogja kapni, amit érdemel – villogott vészt jósló tekintete. – Látom, nem lesz más választásom, hogy beszédre bírjam, mint beadni ezt a szérumot. Köszönje kedvesének, aki ilyen agyafúrt dolgokat képes kitalálni – mosolygott lenézően. Elizabeth sosem vett be Veritaserumot, sokat olvasott azonban róla, így tudta, önfegyelem és akaraterő képes legyőzni a bájital hatását. Persze ez leírva és olvasva mind szép és jó, megvalósítani jóval nehezebb. Mikor heves ellenkezése ellenére Solomos beadta neki, érezte, ahogy teste könnyeddé és légiessé válik, mintha nem lenne akarata. Hasonlított az Imperius átok hatásához, mégis annál kellemesebb volt. Amikor a férfi beszélni kezdett hozzá, úgy érezte, a hang belülről jön. – Nahát akkor, mi terve van Dumbledore-nak mostanság? – szegezte neki Solomos az első kérdést. A következő pillanatban már nyílt is volna válaszra ajka, hogy mindent elmondjon, többek között a Labilis Labirintus környékén tett intézkedésekről, Hagrid hegyes fülű denevérjeiről, akik éjszak őrizték Roxfortot és környékét. Ezeket a lényeket csak fokhagymás pirítóssal lehet lekenyerezni, viszont utána kezes bárányokká válnak. Szerencsére alig néhányan ismerik ezt a titkot, így a mai napig kiváló házőrzők. Ahogy mindezek végigszáguldottak Lizy fejében, eszébe jutott előbbi elhatározása. Összeszorította fogait, makacsul megrázta fejét, és próbált valami másra összpontosítani, mint a beszéd. Természetesen Perselus volt az első gondolata, és ettől igazán dühös lett. Szégyellte magát, hogy lehetett ilyen naiv, nem vette észre Perselus sötét dolgait. Egy dolog mégis kételyt ébresztett benne: - Albus sosem tűrne meg egy halálfalót az iskola falain belül, ha csak… - Perselus késői, kétségbeesett mondatai kezdtek értelmet nyerni. – Lehet, hogy tényleg kémkedett? Akkor minden egyes szava igaz volt. Én meg otthagytam, mint egy sértett iskolás lány! Most már úgyis mindegy, pár óra és… - nem akart arra gondolni, mi lesz, ha a méreg hatni kezd majd. Arra sem akart gondolni, milyen elhamarkodottan ítélt Perselussal kapcsolatban. Milyen igaza volt Mrs. Fletchernek! Hallgasson a szívére… - sóhajtott fel. A kényszer, hogy kifecsegjen mindent, újult erővel jelentkezett, amikor Solomos hozzá lépett, kezével megfogta arcát, és mélyen a szemébe nézett: - Nos? – hangzott a rövidke mondat. Lizy újra összpontosított, és sikerült önfegyelmet tanúsítania, de úgy érezte erejének végére ért. Nem bír ki még egy kérdést, akkor megtörik az ellenállása. Solomos ingerültebb volt, mint eddig bármikor. Nem tudta hogyan lehetséges mindez. A következő próbálkozás után belátta, semmi esélye nincs, még ezzel a módszerrel sem képes szóra bírni a lányt. Ráadásul a méreg mindjárt hatni kezd és az értékes kis madara kirepül a kalitkából. Dühében rögtön Adava Kedavrával akarta elhallgattatni a lányt. Már emelte is a pálcáját, kimondani a halálos átkot, mikor kicsapódott az ajtó, és azonnal három kábító átok lövellt Solomos felé. A férfinak ideje sem volt felfogni, mi történt, ájultan esett össze. Elizabeth látta kinek köszönheti, ha rövidke időre is életét: Perselus, Remus és Sirius egy pillanatig azt sem tudták, mit tegyenek a megrökönyödéstől. Aztán Remus eloldotta a lány köteleit, miközben Sirius is odatérdelt hozzá és megkérdezte:

- Mi történt kedvesem? – kérdezte, miközben Piton megkötözte Solomost a biztonság kedvéért. A fiatal boszorkány még a Veritaserum hatása alatt állt, ha nem akart volna válaszolni, az újabb erőfeszítésébe kerülne. Így is az ájulás környékezte, vett egy mély lélegzetet, és röviden, néhány perc alatt összefoglalta az elmúlt eseményeket, a parkban történtektől egészen mostanáig. Sem Siriust, sem keresztapját nem akarta Perselussal történt vitájáról tájékoztatni, noha olyan érzése volt, a két férfi mindenről tud. Amíg elmesélte a történteket. Srius és Remus két oldalról mellételepedtek, ellenben Pitonnal, aki merev tartással állt velük szemben. Mikor jéghideg, szomorú tekintete összefonódott Elizabethével, a lány úgy érezte, megszakad a szíve. Annyi mindent el akart még mondani kedvesének, és mégsem lesz rá lehetősége. Amikor ott tartott, Solomos mivel mérgezte meg, a két férfi egyszerre szisszent fel a dühödt tehetetlenségtől. Piton nem mondott semmit, még inkább gondolataiba temetkezett.

- Akkor most faggassalak, amíg ki nem találunk valamit? - kérdezte keresztapja kétségbeesetten. A fiatal boszorkán mély, mindent elsöprő fáradtság lett úrrá. Érezte, nem vágyik semmi másra, csak egy nyugodt, kiadós alvásra. Szemei újra és újra lecsukódtak, feje egyre jobban elnehezült. Sirius erősen megrázta a lányt két karjánál fogva.

- Kedvesem, nem aludhatsz el, ne add fel! Piton kitalál valamit, biztos vagyok benne! – és esendőn a bájitaltan tanárra nézett. Perselus lázasan gondolkodott még mindig, mi lenne a megoldás. Jól ismerte a szérumot, és hatását is, hisz annak idején saját maga készítette a Sötét Nagyúr parancsára. Hogyan kerülhetett Solomoshoz? Nem akart és nem is volt ideje ezen morfondírozni. A szeretett nő haldoklik attól a méregtől, amit ő főzött! Ez már több mint abszurd! Nem volt elég a múltja miatti önmarcangolása, ez már sok(k) volt. Legszívesebben ordítva rohant volna ki a világból, mégsem tehette meg. Tisztában volt vele, mi a méreg ellenszere, ez azonban ritka és nehezen elkészíthető anyag. Nem lett volna rá idő, itt helyben elkészíteni. Eszébe kell jutnia, hol lehet ezt az antiszert villámgyorsan megtalálni. Sirius riadt kiáltása keltette fel gondolataiból: - Elizabeth, ne hagyj itt minket! – a bájitalok mestere soha ilyen elveszettnek nem érezte magát, mint ebben a kilátástalan pillanatban.