21. fejezet

Reménysugár

Csak állt ott kővé meredve, ám a teljes kétségbeesés közepette is eszébe jutott egy kósza ötlet. Felkapta az eszméletlen lányt, és sietve elindult a kijárat felé. Sirius hirtelen megragadta. – Ide figyelj Piton, ha több kárt teszel benne, én saját kezűleg fojtalak meg! – fenyegetőzött a férfi. Piton mogorván megfordult: - Azt hiszem további bajt senki sem tudna benne okozni, hacsak nem kételkedsz, és továbbra is társalgásra pazaroljuk a drága időt, mert akkor nem hiszem, hogy Elizabeth megéri a holnap reggelt! Úgyhogy fogd be a szád, és életedben először bízz meg bennem! – a bájitalok mestere csendesen közölte, amit akart, és Sirius, csodák csodája, beleegyezően bólintott, és követte. Ahogy kiértek az udvarra, látták, a Nap már magasan járt. Mintha együtt érezne velük, a ragyogó napsütés ellenére sejtelmesen sivár volt minden. Nem messze a rozoga épülettől, egy hatalmas tölgyfa alatt, a három férfi Piton vezetésésvel hoppanált, és a következő pillanatban már a Szent Mungóban találták magukat. Perselusnak eszébe jutott a morfin ellenszere, a nalorfin, ami ha kis mennyiségben is, de megtalálható a varázslók kórházában. Az ügyeletes nővér azonnal a segítségükre sietett. Piton elmondta, miért jöttek, amit az ápolónő viszakozva fogadott. – Uram, a nalorfint nem lehet orvosi engedély nélkül beadni! Ez a mugliknál és nálunk is így van! – felelte végül.

- Figyeljen ide, kisasszony, ez a fiatal lány a kezeim között fog meghalni, ha továbbra is ilyen makacsul ragaszkodik a szabályokhoz! – kezdték leveszíteni türelmüket. Mindannyiuknak fontos volt Eliza, és a lány összekapcsolta őket, ha szerették volna, ha nem. Csapatként kellett együtt dolgozniuk, s ha nem is tudatosult bennük, lekük mélyén érezték. Szerencséjükre akkor jött ki a nagyvizitről Dr. Helmholtz, Remus régi barátja, és azonnal hozzájuk sietett.

- Jó napot, mi történt? - tért a lényegre rögtön. Remus röviden beszámolt az eseményekről. A doktor rosszallóan ingatta fejét. – Mégis mekkora dózist kaphatott? – kérdezte komolyan.

- Elég nagyot, hogy meghaljon, ha nem teszünk azonnal valamit! – türelmetlenkedett Piton.

- Már elnézést uram, de a szemtelenségétől nem leszek okosabb – felelte az orvos higgadtan. Perselus is belátta, nyers, barátságtalan modorával csak kedvese esélyeit rontja.

- Ha jól tudom, egy egész fiolányit megittatak vele, és abban kb. 250 mg-nyi morfin lehetett – közölte. A fehér köpenyes férfi egy szobába terelte őket, és hozzálátott Eliza megmentéséhez. – Sajnos nincs annyi ellenszerünk, hogy sokáig életben tartsuk, de …- kezdte volna a tények közlését.

- Mennyi időre elegendő, ami a kórházban található? – vágott a szavába Perselus.

- Maximum két- három óra, és nem több – felelte meglepetten.

- Van a kórháznak egy laborja az alagsorban, ugye? Használhatnám, hogy előállítsam a további szükséges antiszert? – faggatózott Piton tovább.

- Igen van laborunk, de honnan gondolja, hogy oda csak úgy bárkit beengedünk? – az orvos percről perce döbbentebb arcot vágott.

- Frank, Ő az egyik barátom, Perslus Piton. Biztos hallottál már róla – szólt közbe csendesen Remus.

- Miért nem ezzel kezdtétek! Akkor Ön biztosan Roxfort bájitaltan professzora! Mr. Piton laborunk ajtaja nyitva áll Ön előtt, remélem sikerül a ténykedése odalenn - enyhült meg a deres hajú férfi. Piton kelletlenül, de bólinott, és sietve elindult az alagsor felé. Nem először volt itt, ismerte a járást, így nem kellett elkísérni. Az orvoshoz közben csatlakozott két nővér is, akik kedvesen kitessékelték a két férfit a váróba, és becsukták az ajtót, senki és semmi ne zavarja őket munkájukban. Sirius idegesen járkált fel s alá, míg Remus leroskadt az egyik székbe, s próbált a legjobbra gondolni.

- Még Piton is tehet érte valamit, mi meg itt ülünk tétlenül, és nézzük, ahogy… - akaratlanul is elharapta a mondat végét, nem szeretett volna vészmadár lenni. Remus odalépett hozzá, és vállára tette a kezét.

- Sirius, amit lehet, megtettünk, most Frankon és Perseluson a sor, hogy tudásuk legjavával segítsenek Lizynek – próbálta csitítani a férfit.

- Hát épp ez az! Az a kis… még Ő is lenn ügyködik odalenn, pedig legszívesebben az Északi sarkon látnám, akkor talán elég távol lenne Lizytől. Én meg a mai napok bujdosok, egy olyan gaztettért, amit nem is követtem el! És ha most az mered mondani, hogy rejtőzzek el valahová, amíg nem tudsz meg valami konkrétabbat, esküszöm az egész kócerájt széjjel szedem! – fakadt ki a férfi.

- Nyugodj meg barátom, maradj itt, ha úgy gondolod – felelte a férfi, minden érve dacára. Nem akarta Sirus pattanásig feszült idegeit tovább húzni, pedig tudta, most már nagyobb bajban van, mint eddig valaha. Mégis, ha észreveszi valaki, akkor is el tud menekülni. Leült, és feszülten figyelt mindenkit, aki elhaladt mellettük. A kórházban levő embereknek úgy látszik, meg volt a maguk baja, és nem nagyon figyeltek senkire sem.

- Szóljunk Dumbledorenak és Samuelnek, vagy várjuk meg, amíg valami konkrétabbat is tudunk? – kérdezte Sirius.

- Szeirntem ne idegesítsük Őket feleslegesen, majd ha kiderül valami, szólunk nekik – javasolta Remus. Sirius szemével intett, igaza van, miközben fáradtan és kétkedéssel telve leült mellé.

Ezalatt Piton lázasan dolgozott a laborban, ami nem volt épp a legkönnyebb, mert tele volt mugli szerekkel és eszközökkel. – Oh, Eliza milyen könnyedén kiismerné itt magát! - sóhajtott fel cinikusan a férfi. Fáradt volt és elcsigázott, a lánnyal való veszekedésük óta egy fikarcnyit sem aludt. A múlt éjszaka közepén a nyugtalanító érzés, ami egész nap ott motoszkált benne, urrá lett rajta. Valamiért felkelt, magára rángatta ruháit, és elindult, maga sem tudta hova. Megérzése azt súgta, Lizy az Abszol úton van. Oda is hoppanált, és nem sokkal később összetalálkozott Remussal és Siriussal. Ők elmondták, Remus kérdezősködött, és valaki látta Elizabethet, amint „Sirius Black” elviszi a General Parkból. Perselusnak hirtelen beugrott, hol bujkált Black a legszívesebben. Intett a két férfinak, akik szó nélkül követték, és pár pillanat múlva már egy ódon kastély előtt találták magukat…

A férfi letörölte verejtéktől gyöngyöző homlokát, és újult erővel látott neki a munkának. Már csak le kellett desztillálnia a kapott folyadékot, hogy kinyerje a kívánt terméket. Mikor végzett, sebesen egy üvegcsébe öntöte a folyadékot, és sietett fel vele.

Ezalatt a kórteremben már a legoptimistábbak is elvesztették a reményt, hogy a fiatal lány élve megéri az estét. Remus és Sirius is ott álltak Elizabeth ágyánál. Mindkettejükön eluralkodott a páni félelem, amit látszólagos tehetetlenségük tovább fokozott. Lizy egyre szaggatottabban és lassabban vette levegőt. Magas láza miatt nem volt magánál, arca kipirult, és mégis falfehér volt egyszerre. Kis idő múltán Piton beviharzott az ajtón, kezében a szérummal. Szó nélkül odalépett a fiatal boszorkányhoz, és megitatta vele az életmentő folyadékot. Végtelennek tűnő pillanatokig nem történt semmi – amíg mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt – majd egyszer csak Eliza szabályosan kezdett lélegezni, egy felszabadító köhögés után. A megkönnyebbülés egy halk morajban valósult meg. Ahogy kinyitotta szemét, és körülnézett, öt döbbent ember tekintetével találta magát szemben. Csak egy alak volt, aki csendesen, minél észrevétlenebbül húzódott meg ágya legtávolabbi részénél. – Perselus! - Elizának ezen felül egy fáradt mosolyra futotta erejéből, majd vissza huppant ágyára. Ha nem is volt még jól, látszott, az élet lassacskán visszaszökik belé, így Remus késztető pillantásaira a bájitaltan tanár kivételével mindenki távozott a szobából. A férfi tétován odalépett a lány ágya mellé, és leült egy székre. Eliza megfogta kezét, és bátorítón rámosolygott. – Ne haragudj! – mondták teljesen egyszerre.

- Mégis miért? – kérdezte Piton meglepetten.

- Amiért nem hittem Neked! – felelte fáradtan Eliza.

- Ugyan! Ki hinne egy halálfalónak? – kérdezte csüggedten. Elizabeth megsimogatta arcát, és mélyen a férfi tekintetébe fúrta övét. - Hogyhogy megváltoztattad a véleményed? Nem úgy ismerlek, mint aki könnyen meggondolja magát? -

- Solomos mondott egy-két dolgot, és be kellett látnom, hogy tévedtem. Azt hittem, már nem lesz alkalmam rá, hogy ezt elmondjam Neked… - sokat sejtető sóhaja többet mondott minden szónál.

- Az a fő, hogy itt vagy! – bíztatta a férfi.

- Hogyhogy nem haltam meg? Hisz a méreg?… - Elizabetnek sejtése sem volt a történtekről.

- Van ellenszere, csak körülményes előállítani, és nem sok helyen található!- válaszolta Piton.

- Ha jól sejtem, akkor Neked köszönhetem az életem? – Elizának kezdtek összeállni a férfi elejtett szavaiból a dolgok.

- Szóra sem érdemes, bárki meg tette volna a helyettem – szabadkozott a féri. Így is elég kínos volt a szituáció, hát még Lizy bocsánatkérő pillantása, és puha keze az ő kezén…

- Perselus tudom, hogy nem tartozik rám, főleg azok után, amit műveltem Veled, de mégis miért nem mondtad el nekem az igazat? – vallatta a lány puszta kíváncsiságból.

- Lássuk be, nem reagáltál volna semmivel se másképp, ha előbb mondom el az igazságot – mondta a bájitalok mestere. Lizy mély levegőt vett, majd szó nélkül bólintott.

- Sajnálom, hogy nem bíztam benned – szólt csendesen.

- Nem is lett volna okod rá – hangzott a gyors felelet. A lány átkarolta kedvesét, és szorosan hozzábújt. A szenvedélyes ölelkezésnek Dr. Helmholtz vetett véget.

- Elnézést, de beszélnem kell a pácienssel! – szólt lényegre törő udvariassággal. Persleus már indult is kifelé, ám a fital boszorkány megfogta karját.

- Nincsenek titkaink egymás előtt, mondja csak nyugodtan doktor Úr! – mosolygott kedvesen. A bájitalok mestere visszafojtott büszkeségtől dagadó mellkassal ült vissza párja mellé. A doktor huncutul bólinott, majd folytatta:

- Minden rendben van Miss Potter, pár nap szigorú pihenés, és el is felejtette az eseményeket. Úgy látom, nem szükséges itt tartanunk, ha betartja az utasításaimat. A szigorú pihenés alatt tényleg fekvést értek! Tehát esze ágában ne legyen dolgozni, és felejtsen el minden hasonló felelőtlen akciót! - Piton nem tudta elfojtani gúnyos vigyorát, amit Eliza rosszalló pillantással vett tudomásul. – Akkor minden jót Önöknek! - köszönt el a fehér köpenyes férfi. Perselus nem sokat teketóriázott, óvatosan karjaiba vette a fiatal boszorkányt, és elindultak kifelé. Remus jókedvűen mosolygott, míg Sirius kétkedő-kérdő tekintettel meredt rájuk. – Mond csillagom, jól érzed Magad? – kérdezte keresztapja

- Igen, semmi bajom, pár napos pihenés, és újra a régi leszek az orvos szerint is – a jól megszokott huncut fény ismét ott csillogott szemében, ez minden orvosi véleménynél nyilvánvalóbb diagnózis volt.

- Csak ki fogja az ágyhoz láncolni, hogy tényleg ott is maradjon? – incselkedett Remus.

- Majd én vigyázok rá! – Perselus maga is meglepődött őszinte kijelentésén. Lizy egy kedves mosollyal, és egy puszival nyugtázta kedvese „kirohanását”, ezzel szemben Sirius morgott valamit a bajsza alatt, mígnem Remus finoman oldalba bökte.

- Sirius, nem kerülsz bajba, ha itt vagy? Bárki megláthat, és Solomos bűnét is Neked kell viselned! - Elizabeth hamar átlátta a dolgokat.

- Ne aggódj értem kedvesem. Én tudok magamra vigyázni, Veled ellentétben! – rosszalló hangvétele mögött a féltés okozta ingerültség volt felfedezhető.

- Látom, ha az én szapulásomról van szó, az urak tökéletesen megértik egymást! – gúnyolódott a lány. Pontosan tudta, mindkét férfit sértett hiúságuk legérzékenyebb pontján találta el. Közben elindultak Roxfort felé. A Nap messze Nyugaton járt. Esti fénye mindent és mindenkit körbeölelt. Elizabeth fejét Piton vállára hajtotta, ezalatt Sirius minden másodpercben őket vizslatta. Remus elmondta neki, miért hagyta ott Lizy Roxfortot, mikor keresték a lányt. Siriust már akkor is fejbe kólintották a hallottak, ám most a saját szemével győződhetett meg az igazságról. Meg kell hagyni, egyáltalán nem volt ínyére a dolog. Mégsem szólt semmit – Ha Lizy őt választotta… - gondolta lemondóan. Pár perc múlva megérkeztek a kastélyhoz.

- Siriussal felmegyünk Dumbledore-hoz, Te pedig vigyázz Elizabethre – mondta Remus, és csodák csodája barátja is beleegyezően bólintott. A bájitaltan tanár elindult kedvese szobája felé. Útközben nem találkoztak senkivel, csak Dobby lesett utánuk tágra nyílt szemekkel az egyik lovagi páncél mögül.

- Megyek, lezuhanyozom – mondta a lány, és beviharzott a fürdőszobába. Ezalatt a férfi tüzet gyújtott a kandallóban, és hozott vacsorát mindkettejük számára. Nem sokkal később Lizy előkerült, egy fürdőköpenyben. Piton zavartan köhintett, és igyekezett kerülni a lány tekintetét. Most tudatosult benne, mennyire hiányzik neki Eliza közelsége. Igyekezett azonban a gondolatot elhessegetni a fejéből, hisz Lizynek pihenésre van szüksége, nem pedig az Ő „zaklatására”…

- Hoztam vacsorát, és Dobby feltétlenül a lekemre kötötte, mondjam meg, jobbulást kíván. Csak tudnám, miért üti bele mindenbe az orrát! – mérgelődött.

- Köszönöm!- felelte a lány kedvesen.

Vacsora alatt sok mindenről szó esett. Rég beszélgettek ilyen felszabadultan. Elizabeth jólesően vette tudomásul, Perselusnak kíváló humora van, és nem feltétlenül csak fanyar. Mégis volt valami, ami nem hagyta a férfit nyugodni. Egész este ott lappangott benne a kérdés, de nem tudta, hogyan induljon neki. – Elizabeth, mit válaszoltál Caramelnek az állással kapcsolatban? – bukott ki belőle egy merészebb pillanatában.

- Azt, hogy itt a helyem Roxfortban, ezért bármennyire is megtisztelő, nem fogadhatom el az állást! – szólt komolyan a lány.

- És azóta meggondoltad magad? – Perselus kíváncsian nézett rá.

- Meggondolni? Ugyan miért? – mikor kimondta, ugyanabban a pillanatban rájött kedvese kérdésének céljára. – Amit Caramelnek mondtam, most is így gondolom, amiért meg nem bíztam benned, csakis magam okolhatom.- idegesen felpattant gőzölgő teája mellől, és meg sem állt az ablakig. Perselus utána ment, és védelmezőn köré fonta karjait.

- Azt hiszem ezt már megbeszéltük, ne emészd magad! – suttogta Elizabeth fülébe. A lány megfordult, és megcsókolta a férfit. Ebben a csókban benne volt minden: elfojtott szenvedélyük, el nem mondott bocsánatkérésük, fel nem fedett érzéseik. A Hold mosolyogva küldte le rájuk ezüstös fényét. Az eső csendes kopogása megnyugtató volt mindkettejüknek. A kellemes fuvallat fel-fellibbentette a függönyt, sejtelmes hálóként lengetve körülöttük. Piton nehezen, de visszatért a realitás talajára, mert kibontakozott a lány szenvedélyes öleléséből, és így szólt: - Elizabeth, nyugalomra van szükséged, az orvos is megmondta!- próbálta nem túl bonyolítani a helyzetet. Tudta, nem sokáig lesz képes uralkodni érzelmein.

- Kedves, hogy így aggódsz, de azt hiszem elég nagy kislány vagyok ahhoz, eldöntsem, mi jó nekem… - kacsintott huncutul a lány, és újra a férfi karjaiban kötött ki. Piton megpróbált dacolni a helyzettel, ám mikor Lizy újra megcsókolta, ellenkezése megtört, és viszonozta közeledését. Most már senki és semmi nem állíthatta volna meg. Olyanok voltak egymásnak, mint szomjazónak a kortynyi friss víz. Minden egyes csók, simogatás, ölelés gyógyír volt háborgó lelkükre. Piton kézen fogva szíve választottját, és gyengéden a hálószobába vezette. Ruháikkal együtt lassan gátlásaikat is levetkőzték. Szenvedélyes szerelemmel szeretkeztek, testük-lelkük többször eggyé vált ezen az éjszakán, hol lázas vágyakozás közepette, hol visszafogott gyengédséggel. Mikor már derengeni kezdett, kellemes kimerültséggel szenderültek együtt álomba.