1. rész

- Apu, mesélj valamit!

Perselus bosszúsan sóhajtott fel. Miért is kellett neki gyerek?

- Alicia, tudod hogy nem tudok mesélni.

- Na, Apu, légyszi! Csak egy rövidet! - követelõzött a kislány. Alicia egyedül fekete haját és sápadt bõrét örökölte édesapjától, minden másban - köztük akaratos természetében is - az anyjára ütött.

- Majd én segítek! - próbálkozott a nyolc éves elszántan. - Meséld el, hogy jöttetek össze Anyuval!

- Nem azt mondtad, hogy valami rövidet szeretnél hallani? - kérdezte Perselus fanyarul, ám tiltakozása ellenére leült lánya ágyának szélére és mesélni kezdett. - Az egész a háború idején kezdõdött...


***


- Kiállhatatlan kis szipirtyó! - dühöngött Perselus. - Ezt nem hiszem el! Hogy volt képe hozzányúlni a terveimhez!?

- Perselus, nyugodj meg - próbálkozott Harry. - Hermione jobbnak látta, ha nem csak egy ember dolgozik a stratégián, és...

- Te pedig megengedted neki, hogy átírja az összes eddigi jegyzetet!? Az ÉN jegyzeteimet!? Szóval szerinted ennyit ér a munkám!?

- Perselus, félreérted...

- Nagyon is világos, Potter! Egyébként hol az a kis boszorka? Ha megtalálom, én esküszöm...

- Valami gond van, Perselus?

Piton a lépcsõ tetején álló Hermionére szegezte vad tekintetét.

- Gond? Igen, te vagy a gond! - mutatott a nõre, majd sarkon fordult és kiviharzott az ajtón. Harry tehetetlenül nézett utána. Hermione megvonta a vállát, majd fölényesen mosolyogva megfordult, hogy visszamenjen a könyvtárba és folytathassa Perselus terveinek 'meggyalázását'.


***


- Miért haragudtál Anyura? - vágott közbe Alicia zavartan. Piton meghökkenve nézett lányára.

- Hogy miért? Mert nem volt joga tönkretenni más munkáját!

- Ugyan Apu, Anyu biztosan csak talált pár hibát és kijavította õket.

Perselus lemondóan felsóhajtott, meg sem próbálva menteni önbecsülése utolsó darabkáit. Tanárként mindig igaza volt - férjként és apaként azonban nem nyerhetett két ördögi nõszeméllyel szemben.

- És aztán mi történt? - kérdezte Alicia türelmetlenül.

- Szóval Anyu belebar... beleírt a terveimbe, én pedig...


***


- Hogy mit csinált!? - visította Hermione, majd idegesen a hajába túrt.

- Ahogy hallottad! Elment Malfoyért! Egyedül! - Harry hevesen gesztikulált és fel-alá járkált a szobában. Sötét haja még a szokásosnál is ziláltabbnak tûnt.

- Az az önfejû barom! Mégis mit képzel, mit csinál!? Kinek lesz jó, ha most megöleti magát? Vagy megkínozzák és önkéntelenül is elárul minket? Harry, csinálnod kell valamit!

Harry megtorpant és dermedten nézett barátjára.

- Nekem? Mégis mit tehetnék, Hermione? Menjek utána?

- Például!

- Hermi, az Isten szerelmére, teljesen meghibbantál? Piton tudja, mit csinál. Felelõsségteljes felnõtt varázsló, nem szólhatok bele, hogy mit tesz, kivel, mikor és hogyan.

- Harry Potter! Ezt nem hiszem el! Hát nem érted, hogy az a megálltalkodott, önfejû marha keresztbe húzhatja a számításainkat!?

- Hiába dühöngsz itt nekem, én akkor sem tehetek semmit! - felelte Harry konokul. Hermione arckifejezése elsötétedett. A nõ kihúzta magát, majd vállára kanyarította könnyû õszi kabátját és az ajtó felé indult. A fekete hajú férfi döbbenten nézett utána.

- Most hová mész?

- Pitonért.

- De Hermio....

- Fogd be, Harry. Ha te nem teszel semmit, majd teszek én.


***


- Fúú, Anyu ilyen bátor volt?

- Anyád világ életében önfejû és meggondolatlan volt - felelte a férfi, majd egy apró mosollyal hozzátette: - És a legbátrabb nõ, akit valaha ismertem.


***


Hermione nesztelenül közelítette meg a Malfoy-kúriát, majd az ezernyi védõvarázslatot leküzdve behoppanált a birtokra. A kastélyba bejutni már nem volt ennyire könnyû a fel-alá járõrözõ halálfalóknak köszönhetõen, így a fiatal nõ elõször fedezék után nézett, ahol átgondolhatja további lépéseit. A legmegfelelõbb helynek a kastélytól pár száz méterre álló istálló tûnt, s a boszorkány tétovázás nélkül hoppanált.


***


- Eközben te hol voltál?

Perselus fanyarul elvigyorodott.

- Mindjárt megtudod, csak légy türelemmel.