Emlékkönyv

Hermione Granger professzor rendkívüli megfigyelőképességgel és memóriával rendelkezett. Barátai, kollégái és diákja tisztában voltak ezzel, mint ahogy ő maga is. Bármi történt is körülötte, Hermione észrevette és agyában elraktározta az információt, első kis részlettől az utolsóig.

Azonban volt pár momentum a boszorkány életében, pár fontos momentum, mely csupán érzéseket hagyott hátra. Képek és szavak töredékeit, melyek végül egésszé álltak össze. Olyan érzés volt ez, mintha egy könyvet olvasott volna újra és újra, melynek közepéből hiányoztak bizonyos lapok. Az első és utolsó lap mindig érintetlen volt.

Volt egy ilyen emléke, melyet különösen szeretett feleleveníteni.
Az első lap itt is kristálytiszta volt.

- Min jár az esze, Granger? - kérdezte, s könyökeit az asztalra helyezve közelebb hajolt a nőhöz.

- A holnapon - felelte ő lesütött szemmel, csendesen.

Halkan hümmögöt, mintegy tudomásul véve; hallotta a választ.
Csend.
Aztán...

- Számít ez?

- Hogyne számítana. Mit ér a ma a holnap nélkül?

- A világot, Granger, a világot.

Hiányzó lap. Majd mégegy. Hetedik oldal.

Olyan volt őt először csókolni, mint először dohányozni. Furcsa, fullasztó, elbűvölő.
A kezdeti nehéz érzés hamar átcsapott valami sokkal kellemesebbe. Hermione hozzászokott, s abban a percben tudta; függővé vált.

Hiányzó lap. Utolsó oldal.

- Mire gondolsz?

- A mára.

- És a holnap?

- Majd jön, aminek jönnie kell - súgta vissza, s meztelen testével szorosabban simult az őt ölelő férfihez.

- Kitűnő, Miss Granger. 10 pont a Griffendélnek - suttogta a varázsló, s forró csókot nyomott a boszorkány homlokára.


Régi könyv volt ez, szamárfüles lapokkal, de Hermione tudta; örökké a kedvence marad.