3.
Exhibicionista

Valóban exhibicionista lennék? Harry és Ron folyamatosan mondogatják.
Nem is tudom... Jó, azt el kell ismernem, hogy nem bírom elviselni, ha nem figyelnek rám.

De hogy - exhibicionista -?

Hmm, ha jobban belegondolok, lehet hogy van benne valami. Lehet, hogy tényleg csak figyelemre és elismerésre vágyom. Amit általában meg is kapok - kivéve egy embertől.

Csinálhatok bármit, őt akkor sem érdeklem és ez bosszant. Bosszant? Az őrületbe kerget!

Tegyük fel, hogy jelentkezem órán. Ne csak amolyan 'nos, én tudom a választ' jelentkezésre gondoljatok, hanem arra az igazi, 'én meghalok, ha nem nyöghetem ki másodperceken belül, amit mondani akarok' jelentkezésre. És erre ő? Megmondom én, mit csinál. Felvonja a szemöldökét, vagy ami még rosszabb, - végigsimít a haján - (ami olyan tökéletes és fényes és fekete... és igen, az utóbbi időben határozottan tiszta!) és elhúzza a száját. Vagy felszólítja azt a görényt. Malfoyt. Bah.

Már mindennel próbálkoztam. Komolyan. Egyszer még a pennám végét is elkezdtem szopogatni, miközben jelentőségteljesen, félig lehunyt szemekkel néztem rá (tudjátok, mint azokban a hülye mugli filmekben) - erre ő kivételesen nem felszólított? Kész égés.

Istenem, ha csak fele annyira lenne velem figyelmes az órákon, mint az ágyban....

...valóban exhibicionista lennék?