3. fejezet 
Őszintén

Diane aznap éjszaka nem sokat aludt. Gondolataiba merülve feküdt az ágyon. Túl sok minden volt, ami zavarta. Például a feladata, amivel Dumledore megbízta őt.

Nem csoda, hogy az igazgató gyanakszik. Amióta belépett ide, ő is érzi azt az erőt, amiről az idős mágus beszélt. És ami a legijesztőbb, egyre intenzivebben, szinte percről percre erősebben.

A másik dolog, vagy inkább személy, aki zavarta , az maga Piton volt. Egyszerűen nem értette a viselkedését. Azt hitte már régen túltette magát a Harris-ügyön, de úgy látszik, nagyot tévedett. Pedig hányszor átkozta már magát, hogy azon az estén Sheelára hallgatott és kihasználta Perselus érzéseit. Hányszor próbálta tisztázni lelkiismeretét mindenféle őrült indokokkal és hányszor gondolt az emlékeiben élő feketehajú, zárkózott fiúra, aki senkinek sem volt hajlandó megnyílni… rajta kívül! És most, hogy itt van előtte teljes valójában úgy viselkedik vele a férfi, mintha nem is ismerné vagy legalábbis, mintha  köztük is a szokásos Griffendél-Mardekár viszony lett volna és egész életükben gyűlölték volna egymást.

Diane úgy ugrott fel, mintha puskából lőtték volna ki és azon kapta magát, hogy már a folyosón lépked Perselus szobája felé. Minden elszántsága ellenére az ajtó előtt azonban megtorpant.

Mi a fenét csinálok én itt? Nem állíthatok be hozzá az éjszaka kellős közepén azzal, hogy beszéljük meg kettőnk ügyét! Nem csak a szobájából, de még a Roxfortból is kiátkozna egy életre! Akkor is tisztáznom kell vele  a dolgokat!- próbálta meggyőzni saját magát. – Ne légy hülye, kislány! Megint a szíved után mész, az meg eddig sosem jött be!

A lány vett egy nagy levegőt és bekopogott a férfi szobájának ajtaján. Nagyon fülelt, de semmi neszt nem hallott odabentről. Ezek szerint nincs bent! Hála az Égnek! Már úgyis megbánta, hogy ekkora butaságra vetemedett. Éjszaka egy férfi szobájába bekopogni, ha ezt az anyja látná…Ugyan, hisz nem történt semmi! Az igaz, de a szándék megvolt! – győzködte magát.

Kétségtelen, hogy legyőzte saját félelmét és ezt bizonyos fokig elégedetten nyugtázta. Ő megpróbálta tisztázni a helyzetet. Arról meg nem tehet, hogy Perselus nem volt a szobájában!

Miután meggyőzte magát, hogy jól cselekedett mosolyogva indult vissza saját szobájába, azonban mikor a sarkon be akart fordulva neki ütközött Pitonnak. A férfi olyan sebességgel közlekedett a folyosón, hogy elsodorta a lányt, aki néhány másodperc múlva már a hideg kövön találta magát.

-Hát te meg mi a fenét keresel itt?- hallotta a férfi meglepett hangját a szőke teremtés.

-Nem jó kedvemből csücsülök a földön, Perselus! – motyogta a lány maga elé és elfogadta a tanár felé nyújtott kezét, hogy az felsegíthesse. – Igazán kedves vagy, köszönöm! – és már indult is volna, csak ne kelljen magyarázkodnia. Eldöntötte, hogy nem fordul vissza bármi is történjék.

-Várj csak! – hallotta a bársonyos hangot, aminek soha nem tudott ellenállni. Most sem sikerült. Szinte érezte, ahogy a lábai a parancsszóra cselekszenek, hirtelen megállt és szembefordult a férfival.

-Mi van? Mit akarsz? – kérdezte kissé idegesen.

-Én?! Már megbocsáss, de talán engem találtál a szobád előtt a ,,földön csücsülve”?- sziszegte felháborodottan a tanár.

-Először is, te sodortál el és képzeld, nem azért ültem a hideg kövön, mert annyira vártam rád! Másodszor pedig és az a fontos: eltévedtem! – bökte meg mutatóujjával a férfi mellkasát.

-Leköteleznél, ha nem bökdösnél a csinos kis ujjacskáddal, mert piszkosul idegesít ! – fogta meg a lány ujját és mélyen a szemébe nézett. Diane úgy érezte, beleszédül abba a fekete szempárba és elkeseredetten próbálta kiszakítani pillantását belőle, de sikertelenül!

-Engedd el a kezem! – próbálta kipréselni magárból ezt a néhány szót Diane.

-Nem, amíg nem mondod el, mit kerestél itt? – válaszolta csendesen Perselus.

-Már mondtam… eltévedtem!

-Elég furcsa helyeken járkálsz, ha idetévedtél! – szólt gúnyosan a férfi, a lány ujját még mindig kezében tartva. – Ugye nem kémkedtél utánam? – kérdezte gyanakodva, miközben egyre közelebb lépett lépett hozzá. A lány már szinte arcán érezte a férfi leheletét, reflexszerűen hátralépett és megérezte a hideg falat a hátánál. Most kell kitörni, mert különben mindennek vége!  - gondolta Diane kétségbeesetten. Szinte kitépte ujját a férfi kezéből és elugrott előle.

-Miért kémkednék! Ne légy gyerekes! Mondtam…eltévedtem és kész. Hagridnál jártam és kicsit eltévesztettem az irányt. Igen így volt! – válaszolt zavartan a lány és már indult is, hogy ebből a kínos szituációból mihamarabb szabaduljon. – Jó éjt!

Perselus még egy darabig gyanakodva nézte, amint Diane eltűnik a sarkon. Elmosolyodott és megcsóválta a fejét: ez a lány semmit sem változott.

Másnap reggel Piton még a szokásosnál is elcsigázottabban ébredt. Úgy érezte magát, mint akire legalább százszor kimondták a Crutiatus  -átkot. Reggelizni nem sok kedve volt, ezért inkább úgy döntött sétál egyet.

Ahhoz, hogy elérje a hatalmas vaskaput, amin keresztül kijutott a kastélyból el kellett mennie Dumbledore irodája előtt. Mielőtt azonban bekanyarodott volna, hogy elérje célját, ismerős hangok ütötték meg a fülét: Diane és az igazgató. Úgy gondolta meghúzza magát, hátha választ kap néhány kérdésére.

-Tudom, hogy furcsának találja, de így van! – hallotta a lány hangját. – Nem találtam semmit, pedig majdnem lebuktam!

-Ez biztos? Egy apró jelet sem? Semmit? – kérdezte Dumbeldore kétségbeesetten.

-Nézze, tudom, hogy nem bízik benne százszázalékosan , de semmi jelét nem találtam, hogy áruló lenne!

-Folytatnia kéne a kutatást!

-Azt fogom tenni, de nagyon veszélyes! Tegnap éjszaka is ott talált…

-Talán jobb, ha az irodámban folytatjuk a beszélgetést! – szakította félbe az idős mágus a lányt. Amint az ajtó becsukódott Piton szinte azonnal előjött rejtekhelyéről. Agya abban a pillanatban iszonyatos tempóban járni kezdett és kezdte összeilleszteni a kirakós darabjait. Mégis csak jó volt a megérzése. Dumbledore nem bízik benne és Dianet hívta ide, hogy kiderítse az igazságot! A pokolba már megint! A lány már megint elárulta! Most azonnal tisztázni kell az igazgatóval, hogy nem áruló és az ő oldalán áll! Várjunk! Ez így nem jó! Nem ronthat be most, Dumbledore végig sem hallgatná! Majd akkor, ha az igazgató egyedül lesz!

Ingerülten elindult a kijárat felé, fejében ezer gondolattal és kétséggel.

-Foglaljon helyet kisasszony!-szólt Dumbledore, miközben ő maga is leült íróasztala mögé, ami mellett üresen állt az igazgató főnixének állványa. – Szeretném, ha elmesélni, hogy mi is történt egészen pontosan!

-Semmi akadálya! – válaszolta nyugodtan a lány, miközben kényelembe helyezte magát.- Tegnap éjjel úgy gondoltam, utána nézek annak, amivel megbízott. Azt hittem ilyenkor már nem zavarhat senki. Felmentem hát a könyvtárba, hogy megtudjam miről is van szó és hogy minél pontosabban tudjak beszámolni Önnek. Mire megtaláltam volna a könyvet, amit kerestem, Madame Cvikker rám akadt és faggatni kezdett, hogy mit keresek ilyen késői órán a könyvtárban. Mégsem mondhattam meg az igazat. Hiszen azzal az egész ügyünket leleplezem. Inkább visszatettem a Legendás Lények című könyvet a polcra és elsétáltam. Ma viszont korán reggel visszamentem és utána olvastam ezeknek a lényeknek. Kétlem, hogy egy házimanó be tudná csempészni észrevétlenül. Még a kifejletlen példányok is hatalmasak. De legalábbis jóval nagyobbak egy manónál!

-Igen, de mégis Winky szobájában volt, amivel idecsalta!

-Ne felejtsük el a tavalyi esetet! Voldemort távolról is képes végrehajtani az akaratát egy egyszerű hipnotizálással! Nem tartom kizártnak, hogy ez a bébi troll is így kerülhetett be a kastélyba!

-Igaza lehet! Itt mindenkiben megbízom! A kollegák közül senki nem áruló! Az életemet is rájuk bíznám!

Diane bólintott és a kijárat felé vette útját.

-Még valami, Miss Westbridge! – szólt utána az igazgató. – Szeretném, ha senkinek nem szólna erről az ügyről! Senkinek!

-Megbizhat bennem igazgató úr! – válaszolta mosolyogva a lány és kisétált Dumledore irodájából.

Rendben! Akkor most mit csináljak? Semmi munkám, Dumbeldore megkért, hogy csak este folytassam a kémkedést! Sétálni kéne! Olyan szép idő van!

Piton úgy érezte, menten megőrül! Nem elég, hogy Voldemort is bármikor hivathatja, még Dianera is ki kell találnia egy jó mesét, mert abban biztos volt, hogy a Nagyúr már mindenről tud! Az életét kockáztatja minden egyes alkalommal és Dumledore ennek ellenére sem bízik benne!

Egy pillanatra megdermedt, mert zajt hallott. Érzékszervei a Halálfalók között tökéletesre fejlődtek! Ha már másban nem, ezekben mindig bízhatott! A zaj egyre erősödött! Keze már a pálcája után kutatott, hogy azonnal támadni tudjon, ha szükséges. A zaj forrása egyre közeledett ő pedig hirtelen előrántotta pálcáját és már majdnem elhagyta száját az Avada Kadevra- átok, mikor meglátta támadóját.

-Hé, azért nem kell leátkozni a fejem!  -szólt ijedten Diane. Perselus megesküdött volna, hogy egy kis mosoly bujkál a lány szája sarkában.

-Remélem tudod, hogy nem sok választott el attól, hogy egy jó kis átkot kapj a nyakadba! – sziszegte gúnyosan a férfi, miközben pálcáját talárja zsebébe csúsztatta.

-Látom elemedben vagy!- jegyezte meg a lány, miközben átlépett a kidőlt fát, hogy a férfihoz közelebb lehessen. – Talán egy nagy természetjáróhoz van szerencsém? Ezt az oldaladat még nem ismerem!

-Nagyon sok mindent nem tudsz még rólam! Nem mondták neked, hogy veszélyes egyedül bóklászni az erdőben?

-Miért? Talán megesz a farkas? – nevetett fel a lány.

Ez az!- döbbent rá a férfi.- Ez a csilingelő hang hiányzott az életéből!

-Még az is lehet! Sok a vadállat errefelé!

-Most aztán nagyon megijedtem! Azért az megnyugtat, hogy te itt vagy!

-Igen! Számíthatsz rám! Majd elmegyek segitségért!  -gúnyolódótt a férfi.  – Most mennem kell! Dolgom van! Bár ahogy ismerlek, te sem hiányozhatsz onnan, ahova megyek!

-A Rend gyűlésére gondolsz? Nem kizárt, hogy találkozunk!

Piton sarkon fordult és elindult a kastély felé. 

Mikor a bájitaltan tanár belépett Dumledore irodájába, szinte már mindenki ott volt a Rend tagjai közül.

-Jöjjön, jöjjön! Már csak magára várunk – invitálta az idős mágus. Perselus biccentett egyet köszönés képpen és leült egy üresen álló székre. Amíg Dumbledore elmondta a többieknek, amit ő már tudott, nevezetesen, hogy egy új taggal bővül a csapat, az alatt volt ideje arra, hogy végignézzen társain. Lupin, akivel Sirius halála óta szinte már-már jóban voltak, a sarokban állt. A fiatal férfi rosszabbul nézett ki, mint eddig bármikor. Nem csoda, hiszen néhány napja volt holdtölte – jutott a tanár eszébe. – Még az újabb adag farkasölő főzetét is el kell készíteni.

Tonks közvetlenül Lupin mellett ült. A metamorf mágus most éppen rózsaszín hajával hívta fel magára a figyelmet. Perselus kedvelte a lányt, soha nem volt vele semmi problémája. Tonks inkább visszavonult egy-egy vitában, ha látta, hogy a tanárnak rossz kedve. Ez pedig valljuk meg őszintén, nem volt ritkaság.

Mordon mint mindig, most is gyanakodva szemlélt mindent és mindenkit. Hatalmas üvegszeme vadul fogott üregében. Soha nem kedvelték egymást az öreg aurorral, de kölcsönösen elismerték a másik tudását.

-Nos, barátaim! Örülök, hogy itt vannak! Arthurnak fontos feladata akadta a minisztériumban, ezért nem lehet most, de biztos vagyok benne, hogy Charlie Weasley majd mindenről tájékoztatni fogja  -mosolygott az egyetlen jelenlévő Weasleyre az igazgató.

-Hol van a lány?- kérdezte mennydörgő hangján Mordon.

-Nos, Miss Westbridge számára van egy kis feladat, amit el kell végeznie. Majd később csatlakozik hozzánk!

Remek! Szinte biztos voltam benne! – gondoltan bosszúsan a bájitaltan tanár és megrázta a fejét, hogy figyelni tudjon.

-Talán van valami baj, Perselus? – kérdezte az igazgató, miközben a férfi szemébe nézett.

-Ami azt illeti lenne egy kis problémám! – válaszolt csendesen Piton, miközben fel-alá kezdett sétálgatni a szobában.

-Hallgatom!

-Nem igazán értem, hogy miért kell egy idegent tájékoztatni a Rend üléséről. Ha emlékeim nem csalnak, mindannyian esküt tettünk, hogy ami itt elhangzik, azt soha senkinek nem adjuk ki! Történjen bármi is.

-Perselus! Itt mindenki ismeri Miss Westbridget. Ilyen körülmények között egyáltalán nem nevezném idegennek. Esetleg van tudomása valamiről, ami alapján nem kellene megbíznom benne?- kérdezte Dumledore szúrós tekintettel a férfit. Piton egy ideig állta a pillantását, majd megrázta a fejét.

-Nem! Nincsenek ilyen információim.

-Remek! – mosolyodott el az igazgató.- Akkor talán üljön vissza a helyére, fiam!

Dumbledore megvárta, míg a tanár ismét elfoglalja helyét és folytatta:

-Perselustól megtudtuk, hogy Voldemort egy titkos terven töri a fejét. Azt még ugyan nem sikerült kideriteni mi az, de eddigi információim szerint, jó okunk van feltételezni, hogy Voldemort ismét a hipnózis eszközéhez nyúlt és egy különleges bájital elkészítését kérte a professzortól. Olyat, ami hatalmat ad neki. Jóval nagyobbat, mint amekkora most van. Ha a bájital elfogyasztása után megöl egy varázslót vagy boszorkányt, akkor az áldozata ereje átszáll hozzá! Perselus! – fordult oda  férfihoz – El tud készíteni egy hasonló bájitalt, kisebb hatással?

-Természetesen! De ezzel csak időt nyerhetünk. Mindössze néhány napot! Ha rájön az igazságra, akkor el kell készítenem neki az igazit.

-Tudom, és éppen ezért gyorsan kell cselekednünk. Minden egyes nap számit. Remus! El tudná vinni Harryt a Weasley családhoz? Már várják! – fordult Lupinhoz aki azonnal az ajtó felé vette útját. Egy szót sem kérdezett, csak cselekedett.  –Alastor! Keresd meg Dianet, kérlek! Beszélnem kell vele. A többieknek köszönöm, hogy itt voltak! Szólok, ha szükségem lesz magukra! Perselus! Maga maradjon, kérem!

Mordon döngő léptekkel szelte át a folyosót és útját a könyvtár felé vette. Remélte, hamar megtalálja Dianet. Nem sok kedve volt mászkálni a lány után.

-Miss Westbridge!- vette észre a szőke alakot az egyik asztalánál egy könyv fölé hajolva. Odalépett hozzá és csendesen megszólította. –Mit csinál?

Diane annyira belemerült a könyv tanulmányozásába, hogy a mély hangnak köszönhetően annyira megijedt, hogy még a székről is felugrott.

-Jesszusom! De megijesztett! – válaszolta szapora lélegzetvétellel.

-Nem állt szándékomban! Dumledore beszélni szeretne Önnel!  -szólt az auror, miközben a csukott könyv fedőlapjára pillantott. – Az Ezer bűvös fű és gomba is a küldetéséhez kell?

-Nem! Csak gondoltam továbbképzem magam egy kicsit a bájitalok terén! – pirult el egy kicsit a lány. –Sosem lehet tudni mire lesz jó!

-Értem!- bólintott mosolyogva Mordon. – Nem tudom, mit akar Dumledore, de nagyon sürgősnek tűnt!

-Már mehetünk is!

-Mi volt ez az egész Perselus?- kérdezte az igazgató a férfire pillantva. Piton úgy állt ott előtte, mint egy vásott kisdiák, aki arra vár, hogy alaposan leszidják.

-Nem értem, mire gondol!  -válaszolta a tanár bizonytalanul.

-Tudja jól, mire gondolok!- az idős mágus a fiatal varázsló szemébe nézett félhold alakú szemüvege mögül. Pillantása most nem tükrözött jó indulatot, inkább számonkérő volt és szigorú. – Miért rohan ki minden egyes alkalommal Miss. Westbridge ellen? Még egyszer kérem, ha van valami amiről úgy érzi tudnom kéne, kérem szóljon! – mondta kicsit szelídebben.

-Nincs semmi!- habozott a férfi. – Illetve… mégis csak lenne itt egy apróság!

-Hallgatom!

-Már régóta szerettem volna beszélni Önnel! Azt hiszem van egy kis félreértés kettőnk között…