2. fejezet
Átok rátok, Harper –lányok!

Florence döbbenten állt Mordonnal szemben. Nem értette az egész helyzetet. Az elmúlt napok annyira zűrösek voltak és annyira kimerítették, hogy ereje sem volt arra, hogy végiggondolja a dolgokat. Először a nagyapja halála, ma a temetés, Perselus felbukkanása és még ez az őrültség is…

- Miket beszél?! – hitetlenkedett a nő, mintha csak egy viccet hallott volna. Egy meglehetősen rossz viccet! – Ugye… ugye most csak viccel?

- Attól tartok nem, Miss Harper – hangzott a teljesen komoly felelet  az idős auror szájából.

- De… de hát… hogy lehet ez? Hiszen én… Nem értek semmit – válaszolt idegesen a lány és mikor kezét felemelte, hogy kisimítson az arcából egy kóbor hajtincset, a keze megremegett és érezte, hogy a rosszullét kerülgeti, lábai elgyengülnek és ha Perselus nem lép oda mellé olyan gyorsan és nem ülteti le abba a fotelba, ahol eddig ő foglalt helyet, minden bizonnyal összeesik.

- Legjobb lesz, ha most leülsz – hallotta férje bársonyos hangját és érezte karján kezének érintését, de jelenleg kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy azokkal az érzésekkel foglalkozzon, melyeket a férfi kiváltott belőle. – Nymphadora, hozz egy pohár vizet!

- Én mondtam, hogy még túl korai- suttogta feszülten Mordon McGalagonynak, aki aggódva pillantott a holtsápadt nő felé.

- Itt a víz! – jelentette be a kékhajú Tonks, aki átnyújtotta a poharat Pitonnak, de a bonyolult művelet közben mindent lesodort a mellette lévő kisasztalról.

- Idd ezt meg!

A barnahajú nő átvette a férfitől a poharat és remegő kezével a szájához emelte. Amint érezte, hogy a víz lemegy a torkán, rögtön tapasztalta, hogy megszűnt az eddigi kellemetlen fülcsengése és a szédülés is alább hagyott.

A vele szemben állók pedig megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy Florence arca kezdi végre visszanyerni eredeti színét.

- Jobban vagy? – kérdezte Perselus csendesen és óvatosan megérintette felesége ujjait. A nő bólintott és elhúzta a kezét.

- Szóval, mi ez az egész? – préselte ki magából ezt a néhány szót, de még ez is nehezére esett. Remélte, hogy ez az egész csak egy rossz álom és ő hamarosan felébred, hogy megpillantja szeretett nagyapját abban a hintaszékben, ami a kedvence volt és most olyan elhagyatottan állt a sarokban. Reményei azonban gyorsan szertefoszlottak, mikor meghallotta McGalagony hangját közvetlenül maga mellett.

- Ez igencsak bonyolult és kissé ijesztő is – nézett rá kedvesen az idős boszorkány. – Elég erősnek érzi magát, hogy megtudja az igazat?

Florence bólintott.

- Hát jó, legyen – folytatta McGalagony és elhelyezkedett a nővel szemben. – Jelenleg egyetlen ember van, aki ezt a szövetséget teljessé teheti, mert akkora erővel rendelkezik, mint Albus rendelkezett. És ez maga.

- Én?! De hát… az én varázserőm addig terjed, hogy az alap varázslatokat tudom, semmi mást! – győzködte a szobában lévőket Florence. – Még az RBF és a RAVASZ vizsgáimon is éppen csak átcsusszantam és mindezt annak köszönhettem, hogy a nagyapám volt az igazgató. Erre most azzal akarnak megetetni, hogy hatalmas erőm van?! Ugye ezt maguk sem gondolják komolyan?! Arról nem is beszélve, hogy mióta végeztem, nem is varázsoltam!

- Miss Harper, nem a múlt számit! Itt senkit nem érdekel, hogy mit tett vagy mit nem tett a múltban. Csak az a fontos, hogy mit tehet a jövőben. És a kérdés innentől kezdve az, hogy most akar-e tenni valamit a jövőért?

- Ez nagyon patetikusan hangzik, de azt hiszem, ennél azért több magyarázatot érdemel! – jegyezte meg gúnyosan Piton.

- Most az egyszer egyet értek Perselusszal! – bólogatott lelkesen Lupin, aki eddig a szoba egyik távolabbi pontjából, csendben figyelte az eseményeket. Arról nem is beszélve, hogy őt is érdekelte az indoklás.

- Nos, rendben – sóhajtott egy nagyot McGalagony és hangja határozottan csengett. – Dumbledore ugyan a lelkemre kötötte, hogy soha senkinek nem fogom elmondani, de ha ez kell ahhoz, hogy meggyőzzem, Florence, ám legyen! De meg kell ígérniük, hogy ami itt most elhangzik, nem jut ennek a szobának a falain kívülre! Jól van! – folytatta, miután a többiek beleegyezően bólintottak. – Régen, nagyon régen, még az Ön születése előtt, Florence, Dumbledore említést tett egy… úgymond látomásáról, mely megjövendölte a halálát. Igen érdekes volt és akkor nem is tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, de Albus igen. Sőt, jobbnak látta óvintézkedéseket tenni. Bár, akkor még Tudjukki nem volt ereje teljében, mégis úgy gondolta, a jövőben számolni kell majd vele.

Dumbledore nem tudta, mikor fog bekövetkezni a halála, ezért úgy döntött, azonnal végrehajtja az átkot.

- Átkot? Miféle átkot? – kérdezte Remus, aki már ott állt McGalagony mellett és feszülten figyelte, ahogy a többi, szobában tartózkodó is.

- Megátkozta a vérét – folytatta az idős boszorkány és mikor látta, hogy Florence elsápad, Piton, Lupin és Tonks pedig eltátja a száját döbbenetében, gyorsan folytatta. – Van egy ősi igézet, mely arra szolgál, hogy egy varázsló vagy boszorkány a halála után átruházza az erejét valamelyik utódjára. Tehát, nem fekete mágiáról van szó, nyugodjanak meg! Tudomásom szerint, Dumbledorenak két leány gyermeke volt. Az Ön nagynénje és az édesanyja, Miss Harper.

- De a nagynéném nagyon korán meghalt – szólalt meg Florence és úgy érezte, lassan kezd mindent megérteni.

- Úgy van, még jóval az Ön születése előtt. Ezért az átok csak egyetlen személyre szállhatott, az Ön édesanyjára, akinek már akkor két lánya született. Ön volt a harmadik, kedvesem. Az édesanyja egy muglihoz ment hozzá, bizonyos Jeremy Harperhez, így a varázserő nem mindegyik lányon jött ki. De így is biztosítva volt az erő átadása, hiszen, bár Ön még akkor nagyon kicsi volt, a nagyapja rögtön tudta, hogy boszorkány lesz magából és Sara, a nővére is rendelkezett varázserővel. Így valamelyest megnyugodott. Mikor a szülei és nővérei meghaltak abban a tragikus balesetben, Albus nem csak lányát és két unokáját, hanem erejének két örökösét is elvesztette. Enyhítette azonban Dumbledore gyászát, hogy maga, Florence, csodával határos módon életben maradt…

- Te jóságos Ég! – suttogta maga elé a nő. – És biztosak benne, hogy én… hogy valóban akkora erőm van, mint hiszik? – kérdezte kétkedve. – Mi van… mi van akkor, ha tévednek?

- Nem tévedünk – nézett rá az idős boszorkány mosolyogva, majd tekintete a lány mellett álló fekete taláros alakra tévedt.

Perselus gondterhelten nézett maga elé. Tökéletesen megértette a felesége lelkében dúló érzelmeket, hisz ő is tudta, milyen az, ha az ember akaratlanul része lesz egy jóslatnak vagy bárminek. Cefetül rossz érzés tudni, hogy nem tehet semmit a sorsa ellen. Ez van megírva és kész!

- Hát ez… ez most nagyon rosszul érintett – sírta el magát Florence. Nem csak az elmúlt órák történései, hanem az elmúlt néhány nap feszültségei miatt is. – És mégis, miféle erőkkel rendelkezem?

- Hatalmasakkal. Olyanokkal, melyeket el se tud képzelni! – szólalt meg Mordon.

- És mit kell tennem a szent cél érdekében?

- Visszajön velünk a Roxfortba.

- De hát, minek?!

- Azért, mert, ha Tudjaki tudomást szerez arról, hogy ki is Ön valójában, könnyen veszélybe kerülhet az élete.

- Ha egyszer akkora varázserőm van, mint mondják, akkor meg tudom magam védeni.

- Megint tévedsz! – emelkedett szólásra Piton. – Lehet, hogy az erőd hatalmas, de nem tudod irányítani.

- Már vártam, mikor szólalsz meg!

- Perselusnak igaza van! – vette át a szót McGalagony. – Velünk kell jönnie, hogy megtanítsuk, hogyan kezelje a…

- Ugyan, hisz nagylány vagyok már, meg tudom magam védeni! – tiltakozott Florence. Esze ágában sem volt visszamenni a katélyba. Mikor végzett, örült, hogy szabadult és hogy nem kell oda visszatérnie. Nem valami sok kellemes emléke fűződik ahhoz a helyhez.

- Nincs időnk veszekedni, Miss Harper – jegyezte meg Mordon szigorúan és a lány mellé lépett. – Most azonnal indulunk. Már így is sok időt elvesztegettünk. Rég a Roxfortban kéne lennünk! Jöjjön!

- Na, hé… hó, álljon már meg! – emelte fel hangját tiltakozón a nő és felpattant a fotelból. – Nem megyek innen sehova! Menjenek, ha akarnak, de engem hagyjanak békén. Majd indulok, ha jónak látom!

- Akarják, hogy elkábítsam? – ajánlotta fel Perselus. Nagyon elege volt már Florence hisztijéből. Nem nőtt ő még fel ehhez a feladathoz!

- Próbáld csak meg és én leátkozom a fejed! – sziszegte gyűlölködve a lány és kék szemeit a férfi éjfekete szemeibe fúrta. Ami ekkor történt, az teljesen megdöbbentette a barnahajú lányt, férje ugyanis alig láthatóan elmosolyodott majd teljes nyugalommal megszólalt:

- Ne akard kihúzni a gyufát, Florence!

És egy laza mozdulattal ellépett a nőtől, szája szegletében még mindig azzal az aprócska mosollyal.

- Remek előadás volt – ütötte össze tenyerét Mordon gúnyolódva – de most ideje indulnunk. Gyerünk, Miss Harper, különben kénytelen leszek élni Piton ajánlatával!

- Hagyjanak engem békén és kopjanak le mindannyian! – kiáltott fel indulatosan a lány és hátrább lépett a közeledő aurortól.

- Ebből elég volt! Látja, Minerva, mondtam, hogy még nem elég érett hozzá, de maga csak erősködött! Várnunk kellett volna még…

-…legalább ötven évet – fejezte be gúnyosan Perselus Mordon mondatát, amivel csak annyit ért el, hogy Florence neki ugrott és teljes erejével püfölni kezdte férje mellkasát, amiből ugyan a férfi alig érzett valamit, de a lány cselekvése mosolyra késztette. Mikor pedig a többiek odaugrottak, hogy félrevonszolják a nőt, Piton csak elutasítón felemelte a kezét. – Hagyják, mindjárt túl lesz rajta! Kissé hisztis a drága!

- Ne drágázz engem! – kiáltott fel Florence, mikor már feladta tevékenységét és dühösen hátralépett. – És nem is vagyok hisztis!

- Látod, többek közt az erőnléteden is javítani kéne! Gyenge vagy, mint a harmat!

- Na jó, ebből elég! – ugrott közéjük Lupin és próbálta lecsillapítani a lányt. – A helyzet az, hogy mindkettőtökre szükségünk van, úgyhogy ha lehet, inkább később nyírjátok kis egymást! Florence, kérlek gondold át! -  fordult szelíden a nő felé. –Ha most nem jössz velünk, akkor Voldemort előbb utóbb megtalál és nem is kétséges, hogy mi lesz a sorsod. Arról nem is beszélve, hogy igencsak fontos része leszel egy szövetségnek, ami jó célt szolgál. Na és persze nem szabad kihagynunk a pakliból a hírnevet és a népszerűséget sem – mosolygott rá Remus kedvesen. Úgy tűnt sikerült őt meggyőznie az igazáról, ám ekkor hangos csattanás hallatszott a konyha felől.

- Mi volt ez? – kapta fel a fejét ijedten a kandallónál álló Tonks, mire a többiek mind Florence mellett termettek és előrántották pálcáikat.

- Lebuktunk! – suttogta maga elé Mordon. – A halálfalók…

- Honnan tudja, hogy nem Perselusért jöttek? – kérdezte gyanakodva a kékhajú boszorkány, de teljes figyelmével az ajtóra összpontosított.

- Tudod – hallatszott Piton hangja – lehet, hogy minisztérium emberei teljesen hülyék, de azért annyira nem, hogy egy muglik lakta környéken hoppanáljanak.

És igaza volt. A nappali ajtaján hirtelen három csuklyás alak ,,robbant” be, pálcájukat a lány felé tartva és röpültek is az átkok, célba véve Florencet, aki kezét feje elé tartva próbált védekezni.

- Ez kevés lesz! – kiáltotta oda neki Perselus. – Boszorkány vagy, az Istenért, varázsolj már!

- De könnyen beszélsz! Nincs is pálcám, ezek meg már legalább tízen vannak!

Ám ekkor egy halálfaló hátulról nekitámadt Pitonnak és a lány hiába próbálta volna figyelmeztetni. Összeszedte minden erejét és ekkor valami olyasmi történt, amit legmerészebb álmaiban sem képzelt el soha: a halálfaló csak úgy felrobbant.

Hirtelen minden leállt egy pillanatra és mindenki a nő felé nézett, aki szintén döbbenten állt az eset előtt.

Perselusnak még a lélegzete is elállt meglepetésében. Nem tudta eldönteni mi döbbentette meg jobban: az, amit látott vagy, hogy a lány megmentette az életét.

Azonban nem sok ideje maradt töprengeni, ugyanis úgy döntött, kihasználja helyzeti előnyét és egy gyors átokkal leterítette ellenfelét. Erre már a többiek is észbe kaptak.

- Minerva, vigyék el a lányt! – adta ki a parancsot Mordon és a következő pillanatban Tonks és az idős boszorkány kézen ragadta Florencet és hoppanáltak vele a Roxfort védelmező falai közé.

Éppen csak beértek Dumbledore egykori irodájába, nem sokkal később már Mordon, Lupin, Hagrid és Piton is hoppanáltak.

- Perselus megsérült! – közölte a helyzetet Remus és valóban, a fekete hajú férfi vállán egy hatalmas, vérző seb tátongott.

- Kutya bajom! – tiltakozott a bájitaltan tanár. – Tegyük fel a védőbűbájt, mielőtt még a halálfalók rájönnek, hogy a Roxfort teljesen védtelen!

Egy nagy lépéssel McGalagony és Florence mellett termett.

- De nekem, nincs pálcám! – kiáltott fel a lány, mikor meglátta, hogy két társa már elővette varázspálcáját.

- Neked nem is kell!

- Csak mondja ezt a szöveget, kedvesem, de úgy, hogy senki ne hallja! – utasította McGalagony a nőt, miközben átadott neki egy viasszal lepecsételt borítékot. Florence felbontotta és elolvasta a pergamenen álló egyetlen mondatot.

- Mi az ördög ez?

- Olvasd már, az Ég szerelmére! – kiáltott rá türelmetlenül Piton, mire a lány szája hangtalanul mozogni kezdett és mellette álló két társa a pálcájával bonyolultnak tűnő mozdulatokat végzett.

- És most? – kérdezte Florence bizonytalanul, mikor úgy érezte, teljesítette feladatát. - Sikerült? Fent van az az izé?

- Igen – szólt a rövid felelet McGalagony szájából. – Úgy tűnik igen. Perselus, menjen a gyengélkedőre, Madame Pomfrey majd ellátja!

- Mondtam már, hogy semmiség! – tiltakozott hevesen a férfi. – Magától is begyógyul. Szereztem én már ennél súlyosabb sérüléseket is!

- Pedig jobb lenne, ha… - kezdte a barnahajú lány, de Piton nem hagyta befejezni.

- Köszönöm, jól vagyok!

- Ahogy gondolod! – vonta meg vállát a nő és távolabb sétált Perselustól. Először és utoljára volt vele ilyen kedves, az biztos! – szögezte le magában.

- Még jó, hogy megtudod magad védeni – vetette oda feleségének gúnyosan a férfi. – Sikítani már remekül tudsz!

- Fogd már be! – duzzogott Florence és karját dühösen összefonta, majd hátat fordított férjének és Mordon felé fordult. – Azt, ami ott történt… az a robbantásos izé… azt én csináltam, ugye?

- Azt hiszem, igen – válaszolta az auror.

- Értem – bólintott a nő.

- Látja, nem tudja, hogyan használta az erejét, hisz azt sem tudja, mire képes – szólt barátságosan McGalagony. – Most már érti, miért volt fontos, hogy velünk jöjjön?

- Szóval, mikor kezdjük a felkészülést?