12. fejezet

Tiszta lebukás!

Florence megkövülten állt Perselus ajtaja előtt.

Erre nem számított! Azt hitte, ha felfedi a férfi előtt, hogy tudja, ki is ő valójában, majd elkezd magyarázkodni és a bocsánatáért esedezik! Ehelyett fogta és halálos nyugalommal kiterelte őt a szobájából. Hú, de félreismerte! Perselus az évek során nagyon megváltozott és be kellett ismerni, hogy bizonyos fokig tetszett neki ez az új Piton. Sokkal határozottabbnak tűnik, mint régen.

Na, de az azért már mindennek a teteje, hogy csak úgy kidobja őt! Hiszen a felesége vagy mi az ördög! Csak úgy nem rakhatja ki, mint egy elhasznált bútordarabot! Na, megállj csak Perselus Piton! Ezt még visszakapod!

Másnap Perselus, még mindig megőrizve inkognitóját, a tanári szobában ült és bőszen mosolygott, ha eszébe jutott a tegnapi bűbájos jelenet Florence és közte. Akkor megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a nő már régóta tudta, ki rejtőzik az álarc mögött és így tudta azt is, hogy kit csókol azon az éjszakán!

Elégedetten dőlt hátra székében és élvezte, hogy az égegyadta világon semmi gondja! Szereti Florence-t, Florence is szereti őt, csak ezt még valószínűleg önmaga elől is titkolja, de ami késik nem múlik!

- Látom, jó kedvedben vagy  -hallotta meg háta mögül az ismerős hangot és látta, mikor Lupin lehuppan a mellette álló üres székre.

- De még mennyire! – mosolygott elégedetten a férfi, majd látva társa értetlen arckifejezését, úgy döntött, ideje hosszabban kifejtenie öröme okát. – Ma végre megtörtént: bevágtam az első B-t egy griffendélesnek!

- Gratulálok – fintorgott Remus. – Milyen kicsinyes vagy! Na és, ki a szerencsés?

- Kettőt találhatsz – nézett rá sokat sejtetőn Piton és szája gúnyos mosolyra húzódott, amiből Lupin azonnal levonta a következtetést.

- Harry? Te Harrynek adtál egy B-t?!

- Most mit vagy úgy felháborodva?! Teljesen jogos volt! Ha valaki összekeveri a csalánlevelet meg a hárs virágját, azt jobb napjaimon még az óráról is kivágom!

Lupin egy pillanatig gyanakodva mérte végig a férfit, majd úgy gondolta, eltereli a témát más vizek felé.

- És Florence? Beszélt veled? – Piton bólintott. – Na és, nagyon lehordott?  -mosolygott kárörvendően.

- Eléggé, de ő húzta a rövidebbet.

- Mit csináltál vele?!

- Én? Semmit. De tudod, milyen kibírhatatlan vagyok, ha minden ok nélkül felhúznak. Kicsit meglepődött, mikor kitessékeltem a szobámból  - válaszolta közömbösen, tudomást sem véve arról, hogy Remus vajon honnan tud az esetről.

Lupin meglepődve nézett rá. Cseppet sem érdekelte, hogy a nő vajon mit mondott a férfinek. Eddig. Most azonban igencsak furdalta az oldalát a kíváncsiság, de inkább hallgatott.

Papírjai fölé hajolt és csak szeme sarkából figyelte a még mindig nyugodtan, csukott szemmel, melle előtt összefont karokkal ülő Perselust. Ez a nyugalom, azonban borzaszóan zavarta.

- Hogy a fenébe tudsz ilyen nyugodt lenni? – csapta le pennáját dühösen, mire a mellette ülő férfi szemei felpattantak és értetlenül néztek Lupinra.

- Miért, mi van?

- A fele… Florence gyűlöl téged  -vette halkabbra a hangját Remus. – Gyűlöl, amiért átverted.

- Ezt nem hinném!  -mosolyodott el magabiztosan Piton. – Szeret.

- Fogalmam sincs, mi történt tegnap köztetek, de fenekestül felforgattok itt mindent, azt remélem tudod!

- Nem érdekel.

- És ha Mordon…

- Mordon sem érdekel, sőt Voldemort sem érdekel!

- Az isten szerelmére – csitította Perselust Remus, hiszen már mindenki őket nézte. – Te még soha nem mondtad ki a nevét – suttogta fojtott hangon.

- Tényleg – szólt közömbösen a szőke férfi.  – Kiszaladt a számon, bocs, Nagyuram! – nézett az egyik sarok felé Piton, mintha ott állna a mágus, majd mikor meglátta Lupin ijedt pillantását, elnevette magát.  – Ugye nem hiszed, hogy ott van?! Be sem tudná tenni a lábát a Roxfortba!

- Te nem vagy normális! Úgy viselkedsz, mint egy őrült!

- Lupin, lazíts már! Na, ilyet se mondtam még. Akinek itt félni valója van, az én vagyok… Mindkét oldalról üldöznek és igen nagy esélyem van arra, hogy még az előtt elpatkoljak, hogy betölteném a harmincnyolcat! Neked semmi félni valód. Én már azt tehetek, amit csak akarok.

- Sirius is ezt hitte – suttogta maga elé Remus, úgy hogy senki ne hallja. Pontosan tisztában volt vele, hogy mi Perselus küldetése, de egy cseppet sem volt ínyére a dolog.

 - Halljuk, ki járt ma rosszul? Mert ha az én férjemnek jó kedve van, akkor ma valaki pórul járt   - csendült fel Florence hangja a hátuk mögött és leereszkedett a Piton másik oldalán álló üres székre.

Barna, hullámos haját laza kontyba kötötte, ügyelve arra, hogy a rövidebb tincsei egyformán elrendezve lógjanak szabadon arca mindkét oldalán. Világoskék talárja remekül kihangsúlyozta szeme színét és bőre makulátlanságát.

Perselus egy darabig nézte feleségét, majd elfordította a fejét és szemöldökét felhúzva, hamis mosollyal az arcán sokat sejtetően Lupinra nézett.

- Mi az? Feladtad a Nagy lebuktatás – hadműveletet, szívem? – felelte gúnyosan a szőke férfi, rá sem pillantva feleségére.

- Nem kell ahhoz hadművelet, le tudsz te bukni egyedül is  - érkezett a válasz és Remus arca egy egész kicsit megrándult.

- Az első menetet elbuktad, hercegem!  -súgta oda bizalmasan Perselusnak, de úgy, hogy lehetőleg még Florence is meghallja és az utolsó szóra elnevesse magát. Ismerte ő is a Félvér Herceg történetét, hogyne ismerte volna, hiszen Piton felháborodva mutatta neki a könyvét, amibe az volt beleírva, hogy: Ez a könyv a Félvér Herceg tulajdona.

- Jól van! Nevessetek csak! De mindketten pontosan tudjátok, hogy Lily – nek köszönhetem ezt a gúnynevet! – válaszolta felháborodottan a bájitaltan tanár.

- Nem kellett volna lesárvérűznöd!

- Nem kellett volna piszkálnotok és akkor nem sárvérűztem volna le!

- Ebből elég, fiúk! – állította le őket Florence, majd Perselus felé fordult. – Amennyiben felséged ideje engedi, elindulhatna, hogy átadja tudását a nebulóknak! – fejezte be kajánul mosolyogva.

- Csak nehogy szétrepedjen a csinos arcodon a bőr, attól a gonosz vigyortól  - érkezett a válasz és Piton hóna alá csapva jegyzeteit, igencsak feldúlt állapotban elhagyta a tanárit. 

Piton kelletlenül, ugyan, de megtartotta a bájitaltan órát az elsősöknek. Van, ami soha nem változik. Ilyenek voltak az elsős griffendélesek is. Bár megtehette volna és úgy alázhatta volna őket, mint régen! De erre sajnos nem kerülhetett sor. A kicsik is hallottak már Perselus Piton válogatott kegyetlenségeiről felsőbb éves társaiktól, így nem kockáztathatta, hogy lebukjon.

Óra végeztével igencsak kellemes meglepetésben volt része.

Éppen bezárni készült az ajtót, mikor szembetalálta magát Florence – szel.

- Van egy kis időd? Gondoltam, ebéd előtt beszélgethetnénk egy kicsit – kérdezte csilingelő hangján és Perselus bólintott. Már hogy ne bólintott volna! Ő is úgy érezte, ideje már egy kicsit elbeszélgetniük és nem úgy, mint két idegennek, hanem, mint egy valódi házaspárnak.

Mivel odakint már igen csak tombolt a tél, jobbnak látták, ha inkább egy nyugodt, semleges helyen beszélik meg problémáikat. Így lyukadtak ki McGalagony professzor irodájánál, aki egy rövid időre rendelkezésükre bocsátotta a helyiséget, feltéve, hogy nem amortizálják le a berendezést.

Ugyan sem Florence, sem pedig Perselus nem fűzött vérmes reményeket egy komoly társalgáshoz, de azért mégis belevágtak. Leültek egymással szemben és egy ideig némán figyelték egymást, míg végül a fiatal nő törte meg a csendet.

- Legalább arra a kis időre visszaváltozhatnál, amíg beszélgetünk!

- Hiányzik a régi arcom, Florence? – mosolygott gúnyosan Perselus.

- Jobb lenne a férjemmel beszélgetni, mint egy idegennel…

- Még mindig nem válaszoltál.

Florence dühösen fújt egyet, majd hirtelen felpattant a helyéről.

- Hiba volt idejönni! Azt hittem, végre meg tudjuk beszélni kettőnk dolgát, de…

- Meg sem próbáltuk!

- Veled nem is lehet! Egyfolytában gúnyolódsz és kellemetlen helyzetekbe hozol! – kiáltotta a nő, de máris megbánta, amit mondott, mert a férfi arca gúnyos mosolyra szaladt. Tudta, hogy feldobta neki a labdát és Piton nem fog habozni, hogy lecsapja azt. Nem kellett csalódnia férjében.

- Tehát szerinted ez egy kínos helyzet? Kedvesem, szeretném, ha tudnád, hogy minden ilyen nemű cselekvés idegen tőlem  - fejezte be színpadias hangon és közelebb lépett feleségéhez. – Ellenben, nem tudom, mióta zavar téged egy ilyen szituáció, ugyanis, ismereteim szerint te minden helyzetből kivágod magad, méghozzá irigylésre méltóan jól.

- Én mindössze annyit akartam mondani, hogy… ha túlleszünk ezen az egészen és még mindig komolyan gondolod a válást, akkor…

- Válást?! – csattant fel a férfi. – Te el akarsz válni?! Én egyszer sem mondtam, hogy el akarok válni, te elakarsz?

- Ennek a kapcsolatnak már nincs értelme… - kezdte volna Florence fejét lehajtva, de Piton közbevágott.

- Ami azt illeti, nem kellett különösebb erőszakhoz folyamodnom sem amiatt a bizonyos éjszakai csókunk, sem pedig a tegnapi … miatt!

- Az csak… - próbált volna szabadkozni a nő, de aztán észbe kapott. – Már megbocsáss, de a Nagy leleplező – hadművelethez, ahogyan te nevezted, mindent be kellett vetnem. Még… azt is.

- Tényleg? Akkor bizonyára megbocsátasz, ha most  - azzal magához rántotta feleségét és olyan szenvedélyesen csókolta, hogy Florence azt hitte, menten a férfi karjaiba szédül. Kezdeti ellenállása semmivé foszlott és úgy simult Perselus karjaiba, hogy az ember azt hihette volna, ők a világ legboldogabb szerelmespárja.

A férfi néhány pillanat múlva elengedte és elnevette magát.

- Na, erről van szó! Te szeretsz engem!

- Nem, én nem – tiltakozott a boszorkány és legszívesebben egy hatalmas pofont adott volna férjének.  – Te támadtál le! Az nem ugyanaz. 

- Mondd ki és békén hagylak, megígérem! – fogadkozott Perselus és pálcáját fejéhez érintette, mire a szőke haj eltűnt és helyét hosszú, hollófekete haj vette át. Florence hitetlenkedve nézte a jelenetet és ahogy Piton visszanyerte eredeti alakját, erős késztetést érzett arra, hogy a képébe ordítsa: Igen, szereti! – Florence! – hallotta saját nevét és hirtelen visszazökkent a valóságba. Érezte, ahogy a férfi keze az övéhez ér, ő pedig végre belenézhetett azokba a feneketlen fekete szemekbe. Ajkait résnyire nyitotta és Piton ezzel megkapta az engedélyt, hogy ismét birtokba vegye a nő száját.

Egy pillanatra úgy tűnt, minden a legnagyobb a rendben köztük, de akkor kinyílt az iroda ajtaja és ők ketten úgy rebbentek szét, mint a madarak, ha meghallják a puska hangját.

- Mi a jó fene folyik itt?!  -hallatszott Mordon recsegő hangja. – Piton, mit keres maga itt?

A zajra McGalagony professzor is belépett és mikor meglátta, hogy Mordon milyen szemekkel néz Perselusra, jobbnak látta közbe lépni, de az idős auror nem hagyta.

- Minerva, maga tudott erről?! Mégis, mit képzel magáról?! – fordult ismét a most már fekete hajú férfi felé. – Hogy merészelt visszajönni?! Elment a maradék józan esze?! Van fogalma róla, mi lett volna, ha nem én, hanem mondjuk valamelyik diák lép be ide?! Vagy a Mágiaügyi miniszter! Magyarázatot követelek, most! – Mordon szinte tajtékzott a dühtől és Perselus most az egyszer úgy érezte, hogy ez az ember még Voldemortnál is félelmetesebb. – Melyikük akarja kezdeni?! Mert van egy olyan érzésem, hogy mindhárman alaposan benne voltak a dologban!

- Teljesen egyet értek magával – lépett előre Piton és még önmaga is meglepődött saját szavain, nemhogy Mordon. – Felelőtlen vagyok, tudom. De most az egyszer, tényleg nagyon óvatos voltam! Senki még csak nem is sejti, hogy itt vagyok. Remek álcám van, higgye el és…

- Álca, mi?!  -kiáltott rá az auror. – Noulsiep professzorhoz van szerencsém, ha nem tévedek! Azt már meg sem  kérdezem, hogy Miss Harpernek mi köze ehhez az egészhez! Hogy jutott eszükbe…? Itt csókolózni…

- Mi nem csókolóztunk!  - szólt közbe most már Florence is, tőle szokatlan szemtelenséggel. – Csak megbeszéltünk ezt-azt…

- Láttam, egymás szájába adták a szavakat! Kisasszony, kifelé! Beszédem van a fiatalúrral!

Piton arca magrándult az utolsó szóra! Úgy beszél vele az auror, mint egy taknyos kölyökkel!

Florence viszont engedelmeskedett a felszólításnak és távozott.

Mordon szikrázó szemekkel nézett az előtte álló fekete hajú férfira, aki állta a pillantását. Az auror körbe – körbe sétált a szobában, mint a vadászkutya, mielőtt ráveti magát a vadra.

- Minerva, tudott arról, hogy ez a méregkeverő visszajött?

- Méregkeverő?!  - háborodott fel Perselus, de az öreg csendre intette. Most az egyszer pedig jobbnak látta, ha hallgat.

- Igen, de csak nem rég tudtam meg én is – hangzott az idős boszorkány válasza.

- És nekem miért nem szólt róla?

- Szándékomban állt, Alastor, de úgy gondoltam, jobb, ha senki nem tudja, hogy itt van. Azzal csak növelnénk a lebukás veszélyét és ami igaz, az igaz, remek álcát talált magának, hiszen még Ön is megtévesztette.

Pitont kissé kezdte zavarni, hogy úgy beszélnek róla, mintha ott sem lenne, de úgy döntött, nem rontja tovább amúgy sem rózsás helyzetét, inkább hallgat. Pedig megtudta volna magát védeni, de úgy érezte, azzal csak olajat öntene a tűzre. Előbb- utóbb úgyis rákerül a sor, nem kell siettetni.

Mordon továbbra is megingathatatlanul rótta köreit a szobában és egyre inkább úgy tűnt, haragja nem csillapodik.

Perselus egyre kelletlenebbül érezte magát. Nem volt ő ahhoz hozzászokva, hogy rajta kapják, ráadásul most  egyáltalán nem érezte jogosnak az auror dorgálását a csókot illetően, hiszen csak készültek rá, de nem tették meg. A fene esne belé!

- Az álcája valóban nem volt utolsó, Piton! – hallotta meg Mordont. – De a legnagyobb felelőtlenséget követte el, azzal, hogy engedély nélkül visszatért a kastélyba. És mégis mit csinált azzal, akinek a bőrébe bújt? – kérdezte rosszat sejtve.

- Elkábítottam és kitöröltem a rövidtávú memóriáját – válaszolt a fekete hajú férfi. majd hozzátette.  – Kutya baja! Nem jelent veszélyt ránk. Nem emlékszik arra, hogy a Minisztériumban dolgozott.

Az idős auror továbbra is gyanakodva nézett rá, majd hirtelen McGalagonyra pillantott és bólintott. Úgy tűnt, Perselusnak sikerült meggyőznie őt.

- Most az egyszer, talán tényleg okosan cselekedett. De ez nem menti fel az alól, hogy meggondolatlan volt! Úgy tűnik, Florence azért valamennyivel jobban reagált az ügyre, mint én.

- Ne higgye! Kicsit  talán rosszabbul jöttek ki a lapok nála, mint most Önnél. Itt legalább a pofont megúsztam.

- Hajszál választotta el tőle, remélem tudja! A lényeg: ha jól sejtem, rajtam kívül már szinte mindenki tudja, hogy itt van. Az inkognitóját mindenféleképpen őrizze meg! És, ha legközelebb csókolózni támad kedvük, azt lehetőleg valami mindenkitől elzárt helyen tegyék. Javaslom erre a szobájukat!

- Erre a közeljövőben nem fog sor kerülni, abban biztos lehet! Florence jelenleg még egy légtérben sem kíván velem tartózkodni. Amit látott, az csupán a… véletlen műve – majd gyorsan hozzátette.  –Lett volna, ha bekövetkezik. Bár fogalmam sincs, hogy miért mondom el ezt pont Önöknek, amikor semmi közük hozzá. Talán valami őszinteségi roham tört rám vagy mi…

- Piton, elmehet! Menjen már! A legkevésbé sem vagyok kíváncsi a szerelmi életére! Gyerünk, kifelé!

Alig telt bele néhány pillanat és a fekete hajú férfi kint találta magát az iroda ajtaja előtt. Elkerülendő a lebukást, gyorsan felvette Noulsiep professzor alakját és ment a dolgára.