A/N: Az Írónő elfelejtette kategorizálni a történetét: HP/ PP/ HG/ DM/ RW/ AD/ GW/ BL/ V/ D/ RH (nem feltétlenül ebben a sorrendben), WIP történet, AU, nem SLASH, (kivéve, amikor Harry jobbára hugrabugos rajongói megfeledkeznek erről.)

Az, hogy a rókamanguszta kivel fog összejönni, maradjon titok.

2. fejezet

Amiben Piton persze felfogta, hogy Albus nem csak az édességraktár kirámolásában bűnös, hanem egy majdnem két évtizedes titok elhallgatásában. Valójában az öregnek csak most jutott eszébe ez az apasági ügy, de Albus ugyebár sokmindent elfelejtett az évek során.

Például, időben meghalni.

--------------------------------------------------------------------------

- Mi volt ez az egész őrület Potter apjáról? – förmedt rá Piton az igazgatóra.

Dumbledore éppen az Örömódát énekelte, két szólamú kánonban, német és egy skandináv nyelven. Amikor oroszul is csatlakozni akart saját magához, kicsit összezavarodott.

- Ó, hogy az? Megbocsáthatatlan ügy, megbocsáthatatlan – ez a szó nagyon tetszett az ősz varázslónak, mert elmondta még kétszer, és fel is írta egy rózsaszín illatozott papírra, hogy el ne felejtse.

Piton arca zöldülni kezdett.

- Azt kérdeztem, hogy mit tudsz Potter apjáról?!!

- Áh, felülmúlhatatlan tehetségű varázsló, felülmúlhatatlan –
mosolygott az öreg, majd egy darabig ízlelgetve a szót ezt is ráírta a rózsaszín papírra. Az első elé, ábécésorrendben. Majd a cetli felső sarkába odakanyarította, hogy SZÓTÁR, és elégedetten nézte az eredményt.

Piton érezte, hogy a beszélgetés fonala kezd kicsúszni a kezéből.

- POTTER. APJA. KICSODA? – tagolta türelmesen, mert tisztában volt vele, hogy mennyi jár az Azkabanban hirtelen felindulásból elkövetett emberölésért.

- Hány P-vel írják azt, hogy APJA? – nézett fel tűnődve Dumbledore a Szótár szerkesztéséből.

Piton nem válaszolt, hanem ingerülten kivillantotta az igazgatóra a sárgás fogait. Ez általában mindenkinél bejött, kivéve Albus Dumbledore-t. Képtelenség egy olyan embert megfélemlíteni, akinek minden testnyílásából cukorka szivárog, és képes hat teljesen különböző P betűt írni egészen váratlan helyekre az „apja” szóba.

- Válaszolj, VÉN MARHA! – pótolta az önbizalmát Piton pár megatonnányi gorombasággal.

Dumbledore azonban már másra figyelt. Éppen megpróbált rágógumi-buborékot fújni az orrából kilógó, erre teljesen alkalmatlan gumicukorból.

Amikor sikerült neki, Piton szeme alatt rángani kezdett egy ideg.

- Mit is kérdeztél, édes fiam? – fordult felé az öreg joviálisan az orrlyukán csüngő rózsaszín gömb mögül. Piton örült, hogy aznap nem
reggelizett.

- Hogy érted azt, hogy én vagyok az apja??!

A buborék kidurrant, egyenletesen beterítve Dumbledore arcát a ragaccsal. Atyaian elmosolyodott, és lelkének minden szeretetét a másik varázsló fel irányította.

- Nahát, Perselus! Végre te is apa lettél? Igazán gratulálok!

- Arrrggghhh!- üvöltötte Piton artikulálatlanul, de mielőtt átkot küldhetett volna az igazgatóra, az hoppanált.

Piton megborzongott. Tudta, hogy a Roxfort területén nem lehet hoppanálni.

Úgy döntött, hogy most szépen kisétál, és úgy tesz, mintha nem látná az ablakon keresztül a Tiltott Rengeteg virágait porzó Dumbledore-t.

Pedig még azt is hallotta, hogy közben Shakespeare szonetteket szaval.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Nos, Dumbledore a látszat ellenére nem volt őrült. Csupán briliáns agyának csaknem minden sejtjét egy, a háború szempontjából fontos kvantumelektrodinamikai probléma kötötte le.

A szabadon maradt három agysejtje viszont tökéletesen alkalmas volt az iskola és a világ irányítására.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Perselus Piton úgy suhogott végig az alagsor folyosóján, mint egy sötét felleg. Egy sötét, rosszkedvű, és „széttéplek-ha-hozzám-szólsz”-felleg. Páran nem vették az adást a diákok közül, és a látóterébe kerültek, de ezek hamar a gyengélkedőn végezték.

„Potter”- dühöngött Piton magában – „Bárki, csak ne Potter”

Irritálta még a gondolat is. Potterbe a diákok kilencven százaléka halálosan bele volt esve. Ami elég zavaró, figyelembe véve, hogy a Roxfortban a nemek aránya az egészséges ötven-ötven százalék körül mozgott.

Remegő kezekkel becsapta maga mögött a lakosztályának ajtaját, és nekitámasztotta a hátát a tölgyfa lapnak.

Itthon kellemes oxigénmentes levegő és félhomály fogadta. Mélyet szippantott a megnyugtatóan steril, formalinszagú levegőbe.

Óvatosan belenézett a tükörbe, és meglátta a saját elgyötört arcát.

Máskor talán megállapította volna, hogy hatvan… izé, negyvenéves kora ellenére remekül néz ki, de most semmi bíztatót nem tudott mondani magának.

Az általa ismert világ összeomlott körülötte. A rémálmainak legrosszabbikja kezdett valóra válni, és képtelen volt elhinni. Ha ez a DOLOG kiderül, akkor néhány biológiában jártas Roxforti diák (vagyis úgy kettő-három) elkezd gyanakodni, hogy valaha, legalább egyszer az életben hozzányúlt egy nőhöz.

Olyan ideges lett, hogy már-már majdnem újból lezuhanyzott. Aztán ez az ötlete is rémülettel töltötte el, ugyanis erősen helytelenítette, hogy az egészséges bőrbaktériumflórát heti egy alkalomnál többször víz érje.

Az ajtóra záróvarázslatot küldött, majd hangszigetelőt, szagszeparálót, riasztóbűbájokat, és pár nagyszerű ártást, amivel direkt Dumbledore-t tartotta kordában. Aztán elkezdte betolni a mágikus reteszeket, acélpántokat és a vasrácsot. Majd kissé zihálva nézett a művére.

Nem érezte biztonságban magát.

Gyorsan felvett még egy talárt.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Eközben

Hermione Granger órán ült. Előpakolta a több mint negyven kiló könyvet a retiküljéből (Bronstejn-Szemengyajev: Értelmetlen Szimbólumok Táblázata két példányban is ott virított) és két oldalra felpakolta az asztalára.

Remélte, hogy senki sem látja.

Persze mindenki őt bámulta. De csak azért, mert Harry épp nem volt jelen. Annak ellenére, hogy Hermione idegesítően okos volt, és mindent megtett azért, hogy a haja fésületlen benyomást keltsen, egyszerűen elképesztően szexin nézett ki.

És ahogy múltak az évek, egyre jobban hasonlított Britney Spearsre.

Ez oly mértékben frusztrálta, hogy elkeseredett lépésre szánta el magát. Pár pillanatig még a mágiatörténet veszett jegyzetelését is felfüggesztette, hogy jól kifundálhassa az egészet.

Össze kell jönnie valamelyik undorító alakkal, hogy végre békében tanulhasson. Egy olyan valakivel, akitől mindenki viszolyog, a népszerűségi indexe a mínusz tartományokban van, és soha, semmilyen körülmények között nem akarna évi egy alkalomnál többször megérinteni egy másik emberi lényt.

Töprengett.

Potter ekkor zuhant be az ajtón. Egészen úgy nézett ki, mint aki most gurult le egy lépcsőn. Lerogyott Hermione mellé, és zihált.

- Piton az apám – nyögte elkeseredetten.

- Igeeen? – csillant fel Hermione szeme, és alig vette észre, hogy szőke hugrabugosok sikításától kísérve Harry ájultan terül el a földön.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Miután Piton végzett a szobájának hermetikus lezárásával, megkönnyebbülten lerogyott a fotelébe. Nemsokára azonban megérezte, hogy valaki kaján vigyorral figyeli minden mozdulatát. Lassan hátrafordult, és egy sárgán megvillanó szempárral nézett farkasszemet a bájitalos szekrények felől.

- Tűnj innen, Macska! – mordult rá Piton a fekete, cakkos fülű állatra. A Macska elégedetten dorombolni kezdett, aztán mintha röhögött volna, ahogy elnyúlt a dobozában.

Most mindenki megdöbbent, ugye?

Hát igen. Perselusnak van egy macskája, bármennyire is tagadja, és hiába tartja a bájital-hozzávalók közt.

Piton jókedvének cseppet sem használt a Macska látványa. Valahol a tudatának legmélyén érezte, hogy olyan dolgok történnek vele, amiknek a megtörténését nem igazán akarja. Pont, mint amikor ez a fekete szőrgolyó először feltűnt az életében.

Piton váltig állította, hogy csak azért tartja magánál a Macskát, mert egy tisztességes fekete kandúrért rettenetes összegeket kérnek a Zsebpiszok-közben. Pokolian drágák ott a bájital- hozzávalók.

Ha valaki azt merte volna mondani, hogy Piton szereti ezt az állatot, valószínűleg halálra átkozza. Előtte persze azért meggyőzi az illetőt, hogy a puha párnák és a macskajátékok csupán a bájital-alapanyag állagmegőrzésének érdekében vannak a dobozban, és felettébb bosszantja ez a helyzet, de mostanság egy olyan főzetet sem kellett készítenie, amibe macskamáj került volna.

Pitont halálosan feldühítette Macska fixírozó pillantása. Ingerülten felpattant, és hogy elüsse az időt a következő órájáig, automatikusan rendezgetni kezdte a bájital-hozzávalóit.

Az ábécésorrendben elhelyezett alapanyagoknál meglepően gyorsan eljutott az M-ig, és kritikus pillantást vetett az afrikai Mabogo-fű és a Macskagyökér között elhelyezkedő hozzávalóra.

Macska visszanézett rá.

Piton felvett egy sárkánybőr kesztyűt, és megbökdöste.

Macska vigyorogva dorombolt, és a hátára fordult. Tudta, hogy mi következik most.

A bájitaltanár kelletlenül vakargatni kezdte a hasát - természetesen csak hogy serkentse a vérkeringést. A macskavér megfelelő oxigéntartalma nagyon fontos egyes elixíreknél. A fekete kandúr elégedetten morgott, és úgy érezte magát, mint a világ teljhatalmú ura.

Piton gondolatai közben elkalandoztak. Szinte érezte, hogy
tehetetlenül sodorja az ár, és valami Nagy Terv részese. Az pedig felettébb aggasztotta, hogy ezt a Nagy Tervet minden bizonnyal Dumbledore eszelte ki.

Kényelmetlenül feszengett. Valamit tennie kellett. Már-már azon volt, hogy sort kerít egy kiadós hajmosásra, amikor az ajtaja a bűbájok ellenére döngve beszakadt.

Ami ekkor feltűnt, leginkább egy hegyre hasonlított, de a szaga inkább trágyázott hegyre utalt.

Gumicsizmában.

Az illető tíz döglött csirkét, öt nyulat és egy majdnem döglött lovat hozott a hóna alatt, mögötte pedig egy nagyobb disznócsorda pislogott.

Sár és egyéb barna dolgok csöpögtek Piton ragyogóan tiszta padlójára.

- N ’pot Piton ’sszór! – szólalt meg Hagrid, az iskola méltán nagyrabecsült professzora - Gyüjjön gyórsan, Harry életveszélybe’ van!

Piton ellenállt a gyilkosság hirtelen rátörő vágyának.

Igazából nem lepte meg a hír. Potter évente legalább egyszer halálosan megsérül, vagy meghal, ez igazán nem számított újdonságnak.

- És mi van Albussal ilyenkor? – kérdezett vissza hidegen, miközben legalább húsz disznó és egy félig döglött ló fixírozta. Hagridról nem is beszélve.

- Hát tuggya ő aszonta, hogy még dóga van az orkideákkal – dörmögte kényelmetlenül az óriás.

Piton káromkodott. Albus átlag heti egy alkalommal meg szokta menteni Harry életét, de sohasem a megfelelő pillanatban. Harry például már alig mert vécére menni.

- Rendben. Véget vetek ennek - mondta vészjóslóan Piton. A disznók boldogan röfögtek, a ló reményteljesen nyerített, Hagrid pedig vigyorgott.

- Ez ’gyon kedves magátul! – véleményezte az óriás, de rögtön elkomorult, amint Piton hátrafordult a fekete kandúrhoz.

- Ezeket meg intézd el! – parancsolta a bájitaltanár, és elviharzott.

Macska vigyorogva kiugrott a dobozából, és szemrevételezte az idegesen pislogó disznócsordát, lovat és Hagridot. Érezte, hogy remekül fog szórakozni.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

A/N: Na, ez a folytatás. Hát, ez már tényleg nem vicces, inkább csak enyhén szórakoztató. Na pussz mindenkinek.