Helyszín: A nappali

Csak, hogy mindenki tisztában legyen azzal, tulajdonképpen hol is vagyok. Mert, hogy aznap reggel, nekem fogalmam sem volt az ilyen alap dolgokról. Egyáltalán nem voltam kipihent állapotban. Alig bírtam kinyitni a szemeimet úgy be voltak dagadva.

A szoba gyönyörű látványt nyújtott így, napfényben úszva: törött Martinis üveg a földön,  tömény alkohol szag a levegőben, néhány cserép (ami az asztalon lehetett egykor) darabokban, mellettem egy pasi, kezemben egy....hééé vissza! Pasi? Mit keres itt? Persze nem mintha nem történt volna már ilyen, csak azért mégis csak meglepődik az ember, ha észrevesz maga mellett egy alvó férfit.

Ebben a pillanatban már minden kitisztult előttem és el is szörnyedtem, mert ezt a nagy pusztítást mind én csináltam. Tudom, elvesztettem teljesen a fejem. Emlékszem...Sírtam és ittam....Lehetetlen volt megfékezni, mindent a földhöz vágtam, ami a kezembe került. Igazságtalannak érztem az egész életet és végre egyszer ki akartam tombolni magam teljesen. Sikerült!

És Remus John Lupin végignézte, nem menekült el. Nem is bírtam ránézni a szégyentől. Inkább felkeltem a földről és kimentem a fürdőbe rendbehozni magam.

Persze a tükör se nyújtott szép látványt: hatalmasra feldagadt szemek, fekete haj (még ilyen se volt) és már félelmetesen fehér bőr. Röviden és a legnagyobb emberséggel írtam le magam. Ezt rendbehozni egy élet sem lett volna elég, nekem viszont volt öt teljes percem. A hajam két másodperc alatt visszanyerte rózsaszín színét, de meghagytam hosszúnak most kivételesen. Az arcszínemet is nagy nehezen halvány barnára sikerült változtatnom, de a szemeim....Nem kínlódtam vele tovább, úgyse tudom eltakarni minden szomorúságom.

Kiléptem a szobába. Remus még mindig aludt. Nem akartam felébreszteni, így inkább a takarítást elhalasztottam és felmentem az emeleti hálószobámba. Elterültem az ágyamon és bámultam a plafonra ragasztott ezer éves fényképeket. Teljesen elmerültem bennük.

- Jobban vagy már?

Felugrottam az ágyból, aztán ugyanazzal az erővel vissza is estem. Nem ájultam el hozzáteszem, csak fáradt voltam.

- Mi nevezhető jobbnak?...Miért jöttél át este? - fordultam hozzá fektemben.

- Hallottam, hogy mi történt. Tudom, hogy hülyén hangzik és nem is kellene itt lennem...De tudod miután elmentél, előszedtem Sirius leveleit megint és végigolvastam az összeset. Sokat írt rólad, rólunk...

- Áh értem! Változott a véleményed is vagy csak úgy bűntudatból látogattál meg?

- Változott is és ugyanakkor nem is. Nem tudom, ez az egész őrültség.

- Pont ez az egészben a jó. Annyira lehetetlen és mégis...Mitől félsz ennyire? Vagy egyáltalán miért féltesz engem ennyire?

- Mert...ez...elmondhatatlan. Az csak egy egyszerű szó, hogy szeretlek. Ez sokkal több, ez más és nem tudom leírni neked, hogy mi, egyszerűen csak jó....

Nem válaszoltam, nem is akartam. Lefeküdt mellém az ágyra. Hozzábújtam és elaludtunk.

****

- Tonks!!! Engedj be! Alszol? Mindegy! Addig úgyse megyek el innen, amíg ki nem nyitod az ajtót. Gondolj bele, lehet, hogy csak egy csontvázat fogsz itt találni pár nap múlva.

Nagy nehezen kikeltem az ágyból. Pontosan már nem tudom, hogy még miket mondott Ricardo, de az biztos, hogy amíg lesétáltam az ajtóig, folyamatosan beszélt megállás nélkül.

- Szia! - nyitottam ki lassan az ajtót.

- Na végre! Már azt hittem soha sem engedsz be! Öltözz és indulunk! - egy pillanatra megállt. - Jól vagy? Úgy nézel ki, mint egy mumus. Bár ez érthető is a tegnapiak után. De most már közel járunk a megoldáshoz, hidd el nekem. Minden ki fog derülni.

- Mi fog kiderülni? Csak lassan Ric! Mint látod most keltem fel és azt se tudom hol áll a fejem! Másrészről tényleg nem érzem magam túl jól.

- Most nincs idő erre. Megyünk Dumbledorehoz. Öltözz fel és siess!

- Miért mennénk mi hozzá? Nem beszélnél kicsit érthetőbben, hogy én is képes legyek felfogni?

- Majd ott megbeszéljük, csak öltözz már!

- Jó, jó! Megyek már!

Visszasétáltam a szobámba és kinyitottam a ruhás szekrényem. Aztán elképedve fordultam meg. Semmi különöset nem lehetett észlelni, csak azt, hogy egyedül vagyok. Remus eltűnt. Vagy csak álmodtam volna az egészet? Csak a Martini káros hatása lett volna ez a szép álom? De olyan valóságosnak tűnt.

- Héé Tonks! Bulit csaptál az este?! Szerintem hívj egy takarítót, mert ezt nehéz lesz egyedül feltakarítanod! - kiabált fel Ricardo. Ezekszerint rátalált az este művelt kitörésem nyomaira. A pusztításom! Az valódi! Akkor nem csak álmodtam, és ha azt nem álmodtam, akkor Remust sem én képzelhettem ide. De akkor hová lett?

Elvetettem most ezt az elméletet és gyorsan magamrahúztam valami ruhát. Már indultam volna, de ekkor megcsapott saját magam bűze. Az alkohol és a tegnapi nap szaga. Inkább kértem még pár percet és lezuhanyoztam, mert a végén még Dumbledore elájul a szagomtól.

- Na végre! Már azt hittem soha sem készülsz el! De most komolyan! Mit csináltál te az este?

- Vígan mulattam hulla részegen és tányérdobálással szórakoztattam magam. Később pár szomszédom is csatlakozott a "ház romboláshoz".

- Komolyan? Pedig elég szomorúnak látszottál...- mondta vigyorogva, majd hangnemet váltott. - Tudom, hogy most rossz, de majd jobb lesz. Kinyomozzuk ki tette ezt vele! Már közel járunk és Dumbledore tud valamit, ebben biztos vagyok.

- Remélem igazad van! De már nem is arra vagyok kíváncsi, hogy ki tette, hanem hogy miért tette.

****

- Kopogtassak? Vagy most mi legyen? Csak úgy nyissak be?

- Szóltál neki, hogy jövünk, nem? NEM??! Ric! Lehet, hogy itt sincsen.

- De soha sem tudjuk hol van. Nem is szoktam látni. Mikor szólhattam volna neki?

- Küldhettél volna baglyot!

- És mire elolvassa az üzenetet vagy egy hónap eltelik! Nincs erre idő - azzal bekopogtatott az ajtón.

- Tessék! - jött benttről a felelet. Ric benyitott, én pedig utána mentem.

- Jó napot professzor! Elnézést, hogy most zavarjuk, de fontos dologról lenne szó.

- Áhh! Ricardo és Nymphadora kisasszony. Foglaljanak helyet. Nincs túl sok időm, de ha tényleg nagyon fontos és nem tűr halasztást, akkor hallgatom önöket.

- Köszönjük. Akkor bele is vágnék. Amy Kingről lenne szó. Nem tudom hallott e róla. Tonks egy régi barátnője, ide járt a Roxfortba...Tegnap volt a temetése, uram.

- Hallottam az ügyről. Őszinte részvétem - mondta szelíd hangon.

Lehajtottam a fejem.

- De tudja, professzor...Elég furcsa ez az egész eset. Amyt egy barlang mellett találták meg. Ott végzett kutatásokat.

Majd szépen elmesélte az egész történetet Dumbledorenak, aki figyelmesen végighallgatta.

- ...Véleményünk szerint halálfalók voltak. Valami lehetett abban a barlangban, vagy Amy tudhatott valamit. Mindenesetre meg kellett szabadulniuk tőle - fejezte be a beszámolót.

A professzor nem szólalt meg rögtön. Nagyon elgondolkoztatták az előbb hallottak. Aztán felnézett ránk.

- Köszönöm, hogy elmondta ezeket az információkat. Máris sokat segített vele. Most viszont mennem kell, ha nem bánják. Még elég sok elintéznivalóm van. Mégegyszer köszönöm.

Magára hagytuk Dumbledoret és visszamentünk a lakásomra.

- Tudja...Vagy legalábbis sejti, hogy mi történhetett. Rá fog jönni mindenre, csak idő kérdése - szólaltam meg végül.

- De miért nem mondta el, mire gondol?

- Sosem szokta elmondani, hogy mire gondol. Rájöhettél volna már.

- Igaz. Akkor most vége? Itt megakadtunk? Csak várunk, hogy mikor derül ki minden?

- Igen. Csak várunk és várunk.

- Hát ez csodálatos! Én nem hagyom annyiban. Megértem, hogy nagyon el vagy szomorodva, de a  tétlen várakozással nem oldunk meg semmit.

- Tudom. De mit tehetnénk? Nem tudunk tovább lépni sehova sem.

- Majd valamit kitalálunk, ne aggódj - mondta, majd pár perces csönd után újból megszólalt. - Azt hiszem most megyek. Jut esszembe! Bill meghívott estére az Odúba. Nagy vacsorát csinálnak. Ott lesz Fleur, a weasleyi kölykök, Mordon, Charlie, Kingsley és Lupin. Szerintem gyere el! Biztos jó lesz, főleg, hogy Fleur és Molly össze lesznek zárva. Csak képzeld el!

- Rendben. Ott leszek.

***

Igaza volt Ricardonak. Ahogy beléptem az Odú ajtaján, Molly és Fleur veszekedése ütötte meg a fülem.

Bementem a konyhába és megálltam az ajtóban.

Ron tátott szájjal bámulta a magából kikelt Fleurt. Harry próbálta magához téríteni barátját. Mellette Giny és Hermione csak forgatták a szemüket. Az asztal másik végén Kingsley, Mordon, Bill és Lupin súgdolóztak komoly ügyekről. Ricardo is eljött. Charlieval beszélgettek éppen valamiről, de a hangos kacagásukból ítélve, nem lehetett túl komoly témájuk.

- Ülj le valahova!

- Köszönöm, Arthur - mondtam és leültem Ricardoval szembe.

- Áhh Sziiiiiaaaa! Hát mégis eljöttél. Már jobban nézel ki, mint reggel. Igaz még elég sápadt vagy és a szemeid is...

- Nah jó! Elég! Megértettem - állítottam le Ric szóáradatát.

- Hello Tonks! Újra a régi rózsaszín divat! Nagyszerű, így sokkal jobb!

- Mani! Hát te meg, hogy kerülsz ide?

- Szerintem csak az asszonytól szökött el!

- Héé! Egyébként is! Nem tudom ki ment esti látogatásra tegnap! - vágott vissza csípősen bátyjának.

- Ejnye Ric! Merre jártál te az este? Új lány a láthatáron? - kérdeztem mosolyogva. Már sokkal jobb volt a kedvem.

- Valami Hanna, ha jól emlékszem.

- Hanna? - esett le az állam. - huhh! Erről nem is tudtam!

- Ugye? Furcsa volt ez a tegnap este! Engem is meglátogatott Bill az éjszaka közepén. Neked nem érkezett váratlan látogatód?

- őőő...Mi? Ja! Nem! - fordítottam el zavartan a fejem oldalra, ahol találkozott a tekintetem Remuséval. Ő is zavarban volt. Szerintem hallhatta a beszélgetést, ezért inkább visszafordult Mordonékhoz.

- Tonks! huuuuuúúú! Itt vagy még? Látom még nem vagy teljesen józan!

- Mi? Jajj! Hagyd már abba! Csak elbambultam. Nem aludtam túl sokat az este.

- Szerintem igyál egy pohár hideg vizet, az jót fog tenni - javasolta Charlie. - Ha jól emlékszem a pincében van egy flakonnal behűtve.

- Köszi. Mindjárt jövök. - Felálltam és otthagytam a többieket.

A pincében nagyon hideg volt, úgyhogy próbáltam sietni a kereséssel. Szerencsémre az egyik sarokban meg is találtam a flakont. A magammal vitt poharat pedig tele is öntöttem a hideg, frissitő vízzel. Nagyot kortyoltam belőle. Ne ítéljetek el, nem vagyok egy részeges alak. Egész életemben hármszor voltam részeg, de ezt most nem mesélem el inkább, talán majd máskor. (Nem igazán szép emlékek kötnek hozzá.) Szóval jól esett a tiszta víz.

Egyre jobban fáztam így inkább visszafordultam és elindultam felfelé a lépcsőn.

- Ne haragudj!

Vagyis csak az első fokig jutottam el, ahol Remus megállított. (Jobban mondva nekimentem, mert a földet bámulva lépkedtem előre.)

- Miért kéne haragudnom?

- Hogy egy szó nélkül eljöttem reggel. Csak egy kicsit egyedül akartam lenni.

- oh! Nem baj. Túléltem. És még mindig egyedül szeretnél lenni?

- Nem, már nem....