Fél óra múlva a társaság átköltözött az étkezőbe. Piton ugyan teljesen feleslegesnek tartotta a dolgot. De nem is miatta kellett átmenni, hanem a gyerekek miatt – ők még hittek a karácsony varázsában.

Az étkezőt – csakúgy, mint a nappalit – szintén ki kellett bővíteni, hogy mindenki kényelmesen elférjen. A hosszú tölgyfa asztalt is meg kellett nyújtani. Piton biztos volt benne, hogy Pad nem csak azalatt segédkezett az előkészületekben, amíg ő a melegházat permetezte. A csillár, a teremben keringő tűzgömbök, a székek… annyira az ő stílusát tükrözték. Persze azért mások is kivették a részüket a munkából. A bájitalmester egész biztos volt benne, hogy a háború végére a Black-házban nem maradt ennyi teljesen egyforma tányér. Ebben valószínűleg Fox keze volt. Az italokat és frissítőket Catsy vásárolta össze, de egészen biztosan magával vitte Harryt is… Másként nem juthatott volna hozzá egyetlen üveg orosz pezsgőhöz – eredeti orosz pezsgőhöz – sem, nemhogy hathoz.

– Egy kis figyelmet kérek! – emelte meg a hangját Fox. A teremmé alakult étkező elcsendesedett. – Hogy is kell ezt, várjunk csak… megvan! Jó étvágyat!

Piton forgatta a szemét, de aztán – nem minden kétség nélkül – az előtte lévő leveses tálhoz fordult. A szagából ítélve zöldségkrém leves volt. Felállt, és úgy tett, mintha szedni akarna, hogy belenézhessen a tálba. Zöldségkrém leves, omlós csirkehússal. Nem rossz… De nem ő készítette, sőt még csak nem is a roxforti házimanók.  

– Bocsánat… – Piton a hang irányába fordult. Kicsi, fekete bársonyruhás kislány állt mellette. – Ide ülhetek?

A kislány a Piton melletti helyre mutatott.

– Miért nem a szüleidhez ülsz? – tette fel a logikus kérdést Piton. A kislány arca kipirult.

– Mellettük már ülnek – mondta végül.

– Akkor ülj, ha akarsz. – A kislány boldogan elmosolyodott, és lehuppant a székre. A férfi nem értette. Abszolút nem. Miért akar ez a gyerek mellé, a mogorva, legkevésbé sem szimpatikus vénember mellé ülni, amikor még találhatott volna más helyet?

– Kérek szépen levest – nyújtotta a tányérját Piton felé a kislány.

– Szóval innen fúj szél! Leves kell neki… – morogta magában Piton, de elvette a felé nyújtott tányért, és teleszedte levessel.

– Köszönöm szépen!

– Szívesen – dünnyögte a férfi. A kislány meglepően jól nevelt volt. A többi gyerek már összeégette a száját a forró levessel, a lány viszont nem esett neki esztelenül a gőzölgő lének. Pitonnak halvány fogalma sem volt kié lehet. Ahogy végig gondolta a lehetőségeket, rá kellett jönnie, hogy azelőtt még soha nem is látta. Pedig egy ilyen gyereket megjegyzett volna. Hosszú, szépen göndörödő fekete haja volt, és nagy, okosan csillogó sötét szemei.

– A szülei igazán szerencsések – állapította meg magában a férfi. – Hogy hívnak?

– Katleen, uram.

– Csak Katleen?

– Az a lényeg, nem? – kérdezte Catsy, az asztal másik oldaláról. Vidáman rámosolygott a kislányra, majd visszafordult Padhez. Piton csak akkor vette észre, hogy a „kisebbik” fia mellett ugyanaz a fiúcska ül, kivel befalaztatta magát a kockavárba.

– Itt valami nincs rendjén… – dünnyögte Piton, mikor a levesestányérok eltűntek, és második fogás – sült húsok, párolt, sült és pirított zöldségek, és hat különböző mártás – került az asztalra, az italos asztali kancsók pedig szépen átlebegtek a tálak közötti résekbe.

– Uram? – kapta felé a fejét Katleen.

– Hangosan gondolkodtam – legyintett Piton. A kislány gyorsan visszafordult a tányérjához, Piton viszont elhatározta, hogy akár illendő, akár nem, alaposan szemügyre veszi, és csak azért is kitalálja, melyik kölyökhöz tartozik.

– Lássunk csak… – A bájital mester igyekezett a lehető legkevésbé elfordítani a fejét, és feltűnés mentesen vizslatni kis szomszédját. – Fekete haj. Ezzel Ted, Fox és Wulpus kizárva. Sötét szemek – Potterék is. Akkor maradt Falco. – Piton gondolatban megrázta a fejét. Catsy révén tökéletesen tisztában volt vele, hogy az ifjú Denem ugyanúgy nem kötelezte el magát, mint világ megmentője Potter, és egyelőre nem is akartak függésbe kerülni senkitől. Talán ezekhez a Malcomékhoz tartozik? Végül is, nem lehetetlen. Még az is lehet, hogy Ted barátnőjének valami előző kapcsolatából van.

Piton elégedetten dőlt hátra. Aztán összevonta a szemöldökét.

– Mi olyan vicces? – kérdezte a szélesen mosolygó párostól az asztal szemközti oldalán.

– Semmi – válaszolta gyorsan – túl gyorsan – Pad és Catsy. – Csak jókedvünk van.

– Aha.

A vacsora további részében Piton gyanakvó tekintete ingaként járt a két fia között. Egyszerűen nem tudta hova tenni a viselkedésüket.

Aztán, mikor Pad felállt, hogy – úgy, mint előtte már a felnőttek többsége, köztük Piton is – „kimenjen egy kicsit” (szóval a fa alá tegye az ő, és Catsy ajándékait), Catsy pedig segített leszedni, és újrateríteni az asztalt, Nicol Malcom lépett a Piton-család feje mellé.

– Leülhetek? – kérdezte kedvesen, Katleen ideiglenesen megürült székére mutatva. Piton, habár a legkevésbé sem vágyott a nő társaságára, bólintott. – Eddig nem volt szerencsénk beszélni egymással, ugye?

– Valóban nem – ismerte el Piton.

– A férjem és én nagy csodálói vagyunk a munkásságának – folytatta a nő. – Az ön által továbbfejlesztett farkasölőfű-főzet rengeteget segített a kislányunknak.

– A fejlesztés jórészt a fiam érdeme – hárított Piton. A nő szeme felcsillant.

– Valóban, most, hogy mondja emlékszem, mintha még Merlin-díjat is kapott volna.

– Kapott, de azt egy másik bájitalért.

– Ennyi fejlesztés mellett nem sok ideje lehet menyasszony után nézni. – Piton gúnyosan elmosolyodott. Meglepte, hogy a nő ilye gyorsan a tárgyra tért. Talán attól fél, hogy valami félbeszakítja a „beszélgetésüket”, és ezáltal eleshet egy számára előnyös ajánlat kicsikarásától. Nem mintha Pitonnak szándékában állt volna bármelyik fiát, annak tudta nélkül, elígérgetni. Jó lett volna, ha végre megállapodnak, és erre egyszer fel is hívta a figyelmüket (megjegyzendő, hogy azóta sokkal kevesebb időt töltöttek otthon, és – ami a legmeglepőbb volt Piton számára – gyakran fordult elő, hogy Catsy és Pad egymástól teljesen függetlenül jött-ment az országban). De hogy kényszerítené őket? Nem, az teljességgel kizárt.

– Kevés ideje van, igaz, de eddig még midig tudott szakítani magának annyit, hogy jelöltek után nézzen.

– Na és a másik fia? Ő mivel foglalkozik?

– Sirius? – A nő bólintott. – Nos, ő a minisztériumnak dolgozik. Példának okáért ő felügyeli az auror-képző edzőtermeinek bűbájait. Tavaly pedig felkérték, hogy legyen tagja a Roxfort RBF és RAVASZ vizsgabizottságának.

Mrs. Malcom szeme mohón felcsillant.

– Hát igen, nem mindenkiből lesz huszonhét éves korára roxforti vizsgabizottsági tag. – Piton ilyenkor mindig dagadt a büszkeségtől. Catsytől nem volt annyira elájulva, hogy tanárként elpocsékolja a tehetségét a sok kis hülye között, de ha neki így jó, mit tud vele csinálni? Pad viszont… Pad egyértelműen alárendelte magát az apai akaratnak. Mindent megtett, hogy Piton véletlenül se érezze úgy, hibát követett el, amikor örökbe fogadta.

– Egy ilyen jóképű, tehetséges fiúnak biztos nem jelent gondot a lányok befűzése.

– Minden bizonnyal nem jelentene, de mi családilag ellenezzük az érzelmekkel való játékot.

– Becsületre méltó dolog. A mai világban csodaszámba megy az ilyesmi.

– Maga már csak tudja – gondolta Piton, miközben helyeslően bólogatott. A nő zavartalanul folytatta.

– A régi rendszer híve vagyok, amikor még a szülők döntöttek a gyermekeik jövőéről. Megfelelő párt választhattunk, és nem kellett amiatt aggódnunk, hogy fiaink és lányaink arra méltatlanokkal kötik össze magukat.         

A nő éles pillantást vetett a Lupin fiúval nevetgélő Tedre.

– Nem rossz fiú – mondta Piton.

– Nem rossz, de nem az én lányomnak! – köpte Malcomné. Egyébként szép arca eltorzult az undortól. – Rühes vérfarkas…!

Csatt!

A nő elnémult az ütéstől. Egyrészt azért, mert váratlanul érte, másrészt azért, mert Piton meg sem mozdult. Egy nagyon hosszú pillanatba tellett mire rájött: az ütés mentálisan érte.

– Ha még egyszer szidalmazni meri a jelenlévők bármelyikét, nem törődöm majd a látszattal – sziszegte összeszorított fogakkal Piton. Sötét szemei összeszűkültek, haja előre hullott, vérengző ragadozó külsejét kölcsönözve a bájitalmesternek.

– Én nem tudtam, hogy maga… – próbált mentegetőzni a nő. Piton vészjósló mosolyra húzta a száját.

– Ó, én nem is – mondta mézes-mázasan. – De a fiam igen.

Az asszony elsápadt a rémülettől.

– De hát…

– Elég! – az asszony elhallgatott. – Ez itt egy nagy család. Egy család, amit nem a vér, hanem az érzések tartanak egyben. A család úgy döntött befogadja a lányukat. De ebből nem következik, hogy magukat is be kell fogadni. Nem. Épp ellenkezőleg. Ha a társaság bármelyik tagja kényelmetlenül érzi magát a maguk jelenlétében, a többiek éreztetni fogják magukkal, hogy nem szívesen látott vendégek.

– Hogy meri…

– Maga itt vendég. Ha nem tetszik valami, tűnjön el. Nem hinném, hogy bárki marasztalná. De azt semmiképpen nem tűrjük, hogy beszennyezze az ünnepet. Most pedig, ha megkérhetem, tűnjön a kisasszony helyéről, mert nem óhajtom lecserélni a vacsora szomszédomat.

Miután Mrs. Malcom sértődötten elvonult, a felnőttek visszaszivárogtak a terembe, és a gyerekek is felmásztak a helyükre, Ted felállt, és megkocogtatta a poharát. A kitágított szoba hamar elcsendesedett. Mrs. Malcom hallgatott el utoljára, mert a Pitonnal folytatott „beszélgetésről” tartott beszámolót a férjének.

– Mielőtt nekilátnánk a desszertnek, két bejelenteni valóm lenne – kezdte.

– Halljuk, halljuk! – biztatta Wulpus, szélesen vigyorogva.

– Persze – gondolta Piton. – A fiúk már rég tudják, mit akar. Ez a bejelentősdi csak udvarias gesztus azok felé, akik nem tartoznak a telepatikus kötelékbe.  

– Először is, Anne és én… Úgy gondoljuk, az együtt járás már nem fejezi ki eléggé egymás iránti elkötelezettségünket, ezért úgy döntöttünk…

– Hogy nem együtt, hanem jegyben jártok? – kérdezte vigyorogva Falco. Ted elpirult.

– Nem egészen így akartam mondani.

– Félre a semmitmondó csevegéssel! – korholta őket Narcissa. – Mikor lesz az esküvő?

– Márciusra terveztük…

– Remek! – bólintott az asszony. A nő viselkedése letaglózta Malcomékat. Egészen biztosak voltak benne, hogy az idősödő nő ugyanolyan józan gondolkodású, mint ők, és csak az örököse követelésére jelent meg a farkas-tanyán. – Ha javasolhatom, legyen mindjárt elsején, a tavasz első napján.

– Erős szimbolikus értelmet kapna – fűzte hozzá Hermione. Fox helyeslően bólogatott mellette.

– A második dologról… – Ted Padék felé pillantott – amit, ha minden igaz, már nem én fogok bejelenteni.

– Ó, igen! – pattant fel Catsy. – A második bejelenteni való, hogy nem csak Anne-t köszönthetjük a családban. 

A társaság nagy része izgatott suttogásba kezdett.

– Csak nem…?

– Vajon ki a szerencsés?

– Szerintem Catsy egyik főzete félre sikerült…

– Kösz – vetette oda a férfi, de izgatott boldogsága visszatért, és újult lendülttel folytatta. – Tehát nem csak Anne lépett a család körébe, hanem…

– De ne rohanjunk annyira előre! – Pad jó erősen oldalba boxolta testvérét, és egy rosszalló pillantás kíséretében átvette a szót. – Szóval… Kezdjük az elején…

– Jaj, Pad, ha lehet csak Kaintól, jó? – nyögte közbe Wulpus. – Ádámot már úgy unjuk…

– Az egész múlt tavasszal kezdődött – emelte meg a hangját Pad. – Egész pontosan áprilisban, egy szombati délutánon.

– Ez hosszú lesz – suttogta oda Hart Ginnynek. A lány elnyomott egy mosolyt.

– Mikor a mi drága édesapánk leültetett minket – Catsyt és engem – hogy, úgymond komolyan elbeszélgessen velünk…

Piton lehunyta a szemét. Nagyon is jól emlékezett arra a beszélgetésre… Életében először tényleg úgy érezte, hülyét csinált magából. Azon a napon látott napvilágot a – fent említett –Szombati Boszorkány meglehetősen alacsony színvonalú száma is.

A szóban forgó áprilisi szombaton…  

Kedves Olvasóink!

2008. április második heti számunkban:

• Horoszkóp 4. oldal
• Bájolj bájt! 6. oldal
• Készülj karácsonyra! 8. oldal
• Igaz történetek 15. oldal
• Kérdezz, mi felelünk! 18. oldal
• Mágikus menta 20. oldal
• Extra! A Brit varázslótársadalom legpartiképesebb agglegényei! Talán az egyikük szíve érted dobog?

1. Harry James Potter

életkor: 27 év

csillagjegy: oroszlán

foglalkozás: auror

évi party meghívások: PARTY FOREVER!

ismerősei között számon tartott hírességek: James H. Potter, Lucius W. Malfoy, Albus F. Dumbleore, és még sokan mások!

A kis túlélő, Tudjukki legyőzője még mindig facér! Lányok, akcióra fel! Lehet, hogy épp te leszel a kiválasztott kiválasztottja!

2. Perselus C. Piton

életkor: 27 év

csillagjegy: bak

foglalkozás: roxforti bájitalmester, valamint a Piton&Piton egyik alapító tulajdonosa

ismerősei között számon tartott hírességek: a varázsvilág színe-java, például a Potter testvérek, Lucius W. Malfoy, és Tom F. Denem!

A nemzetközileg elismert bájitalmester is az igazira vár még! Ha szolid, de…

Perselus Piton felnézett a Szombati Boszorkányból – amit a mentás cikk ellenőrzése végett vett meg – komótosan széttépte, majd bedobta a tűzbe.

– Ezt a szennyet! – dühöngött, miközben felállt kedvenc foteljából, és átsétált az étkezőbe. – Ráadásul Paddyt meg sem említik! Micsoda diszkrimináció! És mindez csak azért, mert havonta egyszer kicsit nagyobbak a körmei, meg a fogai. Az, hogy szőrösebb, mint általában az igazán nem számít – van olyan nő, akit egyenesen vonz a hosszú szőrzet…

– Jó reggelt! – lépett a konyhába Catsy. Ezen a reggelen, hétvége lévén, egyszerű pizsamában és bolyhos papucsban tette mindezt, a szokott tanári cihája helyett. Ásított, majd leült az idősebb Perselus baljára.

– Jó reggelt Catsy! – Piton összehúzta a szemöldökét. – Pad?

– Jön – intett a konyhaajtó felé a férfi. – Fogat mosott.

– Azt neked sem ártott volna.

– Én mentem először.

– Áh, értem. – A kandallóban fellobbant a tűz. Aztán egy kanna kirepült a szekrényből, a mosogatóba. A melegvizes csap elfordult, majd miután a kanna megtelt, lassan elzárta magát. A teli teáskanna továbblibbent a kandallóig. Ott megállt, és óvatosan leereszkedett a tűz fölé helyezett rácsra. Catsy megbűvölve nézte a folyamatot.

– Jó reggelt fiam! – nézett ki Piton a havi bájital magazinból, a jobbjára huppanó Padre.

– Szia papa! – Catsy áthajolt az asztalon, és kisöpörte Pad szeméből a belelógó, ezüstösen csillogó hajtincseket. – Kösz.

– Jól aludtatok? – kérdezte Piton, miközben három tányér, és ugyanannyi csésze röppent ki a szekrényből az asztalra. Catsy bólintott.

– Jól. És te?

– Tűrhetően. –  Piton felemelte csészéjét, mire a kanna odaröppent a tűzhelyről, és forró teával töltötte meg először az idősebb, aztán az ifjabb Perselus, majd végül Pad csészéjét.

Piton elgondolkodva nézte, ahogy két fia néma egyetértésben kitölti a Reggeli Próféta keresztrejtvényét.

– Egyvalamiben mégis igaza van annak a szennynek – morogta magában. – Tényleg ideje lenne már tenniük valamit az utódlás érdekében. Várjunk csak… Lehetséges, hogy ők…? Szóval, még… Nincsenek felvilágosítva?

Perselus Piton megrázta a fejét.

– Már miért ne lennének! Elvégre a Malfoy fiúnak már két fia is van… Persze az is lehet, hogy őt Narcissa homályosította fel… Igen, az elképzelhető. Tehát elképzelhető, hogy az én fiaim még nem tudják.

Piton tekintete Padre vándorolt. Aztán Catsyre. Olyan boldogok voltak együtt, és Perselus sokszor úgy érezte, két fia még az elválás gondolatától is irtózna, nemhogy megkísérelné azt.

– És akkor mi lesz, ha P… Ha egyikőjük megh…, hömm, eltávozik? – kérdezte magától már ezredszerre. – Akkor a másik itt marad teljesen egyedül. Nem, ezt nem nézhetem tétlenül!

– Fiúk! – Catsy és Pad kérdően néztek fel a rejtvényből. – Azt hiszem ideje beszélnem veletek. – Itt megakadt. Két fia várakozva figyelte.

– Menjünk át a nappalba!  Addig legalább átgondolhatom, mit is akarok mondani…

Már legalább öt perce ültek néma csendbe burkolózva, mikor Piton végre összeszedte a gondolatait, és megszólalt:

– Kezdjük a futóférgekkel…

– … a felvilágosítás után apa kimenekült a szobából, mi viszont összedugtuk a fejünket, és elgondolkodtunk, vajon mit is akart ezzel mondani. – Pad halálosan komolynak szánta a beszámolót, többen kuncogni kezdtek.

– Végül arra a megállapításra jutottunk, hogy édesapánk a karácsonyi kívánságát próbálta burkoltan a tudtunkra adni – vette át a szót Catsy. – Így hát azon kezdtünk töprengeni, vajon honnan szerzünk neki unokákat – alig kilenc hónap alatt?

Piton elkerekedett szemekkel nézett hol Padre, hol Catsyre.  

– Pár nappal később a Reggeli Próféta leközölt egy cikket a farkasölőfű-főzetről, amelyben a londoni árvaház igazgatója is nyilatkozott. Abból a pár mondatból sütött, hogy semmit sem tud a főzet előállításáról, ezért – mint bájitalmester – jogos felháborodásomban írtam neki egy felhomályosító levelet. – Catsy elvigyorodott. – Lehet, hogy egy kicsit túllőttem a célon, mert másnap az igazgató hivatalosan bocsánatot kért, és privát levélben meghívott az intézetbe egy csésze teára. Mivel úgyis Londonba kellett mennem, elfogadtam a meghívást. Elmentem, teáztam, és ott találkoztam Katleennel. Azt hiszem egy percig sem volt kérdéses, hogy nem az volt az utolsó találkozásunk. Csak legközelebb már Padet is vittem. Katleen pedig bemutatta nekünk a kisöccsét, Thomast.

A kisfiú elpirult, és befúrta a fejét Pad mellkasába.

– De, mint azt a mellékelt ábra mutatja, nem én lettem a kedvence – húzta el a száját Catsy. – Komolyan mondom, kezdek féltékeny lenni.

– Kire? – kérdezte kajánul Wulpus, de Narcissa leintette.

– Azt hiszem, innét már egyértelmű – mondta az idős asszony, és gyengéden hozzátette: – Sok boldogságot kívánok mindannyiótoknak!

– Akkor emeljük poharunk Anne-re, és Tedre, valamint Katleen és Thomas Pitonra! – nevetett Hart. És így tettek.

Piton még jó darabig nem tudott megszólalni. Nem tudta elhinni, hogy Pad és Catsy tényleg örökbe fogadtak volna két gyereket. Az ő kedvéért. Olyan… irreális volt. Csak az ő kedvéért.

– Apa? Jól vagy?

Piton felnézett, és látta, hogy Pad aggódó arccal guggol mellette, mint ahogy azt is, hogy már csak ők vannak az étkezőben. A többiek már valószínűleg az ajándékaikat bontogatták a szalonban.

– Paddy, én… nem tudom, mit mondjak – nyögte végül. – Én nem így akartam…

– Igen, ha másból nem az arckifejezésedből leolvashattuk – mondta csalódottan a fiú.

– Nem, nem, félre értesz – rázta meg a fejét Piton. – Nem miattam kellett volna, hanem miattatok. Azt akartam, hogy legyen valakitek. Hogy biztos lehessek benne, hogy nem maradtok egyedül. Sem te, sem Catsy.

– De papa, mi sosem vagyunk egyedül. – Piton szíve összeszorult. Épp ezt akarta elkerülni. Pad sóhajtott. – Nem érted? Nekünk ez így jó.

– De mi lesz, ha egyikőtök előbb elmegy? – bökte ki Piton a Kérdést, ami már évek óta nem hagyta nyugodni. Döbbenetére, Pad szomorúan elmosolyodott.

– Azt hiszed, én nem gondolok erre? – kérdezte halkan. – Mert akkor tévedsz. Minden nap ezzel a gondolattal kelek fel, és fekszem le. Hogy mi lesz, ha én halok meg elsőnek? Hogy mi lesz Catsyvel? És a válasz, amit kaptam tőle – habár megegyezik az enyémmel – nem túl megnyugtató.

– Ti ezt megbeszéltétek?

– A téma azóta esedékes, mióta vérfarkas lettem – vont vállat Pad. – De nem kell aggódnod. Még kihúzom egy darabig. Harminc év? Negyven? Talán tovább is, ki tudja? Addig felesleges ezen őrölnöd…

– Szóval itt vagytok! – lépett az étkezőbe egy elég vészjósló tekintetű Catsy. – Már mindenki csak rátok vár! Ráadásul a két kicsi is teljesen odáig van, hogy nem örültél nekik!

– Dehogy nem örülök – Piton feltápászkodott. – Csak megleptetek…

– Mondhatnánk sokkoltunk – Pad rákacsintott Catsyre. – Minden oké, tényleg örül.

– Jól van, na, csak gyertek már! – könyörgött Catsy, és kiterelte őket a folyosóra.

– Te is szeretnél már ajándékot bontani? – nevetett Pad.

– Minden vágyam – húzta el a száját Catsy. – De a te ajándékodra tényleg kíváncsi vagyok. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy nem mondtad meg!

– Te sem.

– Az más.

– Miben?

– Hagyjál. – Catsy az apjához fordult. – Igaz is, miről beszéltetek olyan elmélyülten Lupin professzorral?

Piton szája gonosz mosolyra húzódott.

– Semmi különösről.

– Na persze, én meg Madam Malkin vagyok.

– Csak megkérdeztem tőle, hogy testelné-e a legújabb fejlesztésemet.

– Miért mit fejlesztettél? – kérdezte Pad.

– A farkasölőfű-főzet ízesített változatán dolgozom – felelte Piton. – Gyerekeknek.

– Szent lombik… Ezt nem mondhatod komolyan.

– Egész jól haladok vele…

– Nem arra gondoltam – legyintett Catsy. – De te ezt tényleg a professzoron fogod tesztelni?

Piton bólintott.

– Szadista – nyögte Catsy. Perselus Piton arcán elégedett mosollyal lépett be a nappaliba.

– Daddy… - suttogta Tom, miközben óvatosan meghúzta Pad talárjának ujját. – Oda szabad adni az ajándékot a… nagypapának?

– Oda, persze! – bólintott Pad, majd megnyitotta elméjét az apja felé. – Úgy becsüld meg, hogy ők, maguk csinálták!

– Mit? – kérdezte vissza Piton. Pad nem válaszolt, csak a gyerekek felé biccentett, akik már megközelítették a férfi fotelját.

– Boldog karácsonyt, uram! – mondta Katleen, és átnyújtotta a zöld csomagolópapírral borított csomagot, majd arrább lépett, hogy az öccse is odaférjen.

– Boldog karácsonyt, uram…

– Az idő az én szívemet is kikezdte – állapította meg Piton. Félre tette a dobozokat, és ügyetlenül átkarolta a gyerekeket. Rövid ölelés volt, de megtette a hatását. Katleen szégyenlősen elmosolyodott, Tom pedig úgy tűnt tovább is el tudta volna viselni az érintést. – Merlin, mit meg nem teszek…

– Bele ne rokkany – mondta Catsy. – Bontsd ki!

Piton nekilátott kibontani újdonsült unokái ajándékát, akik időközben elszaladtak, hogy a férfi többi ajándékát is összeszedjék a fa alól.

– Nem rossz ötlet ez a csomagolópapír-kód – mondta Harry egy vörös, cikeszes papírba csomagolt ajándékot bontogatva. – A kicsik nagyon élvezik, hogy mindenkiét megismerik…

– Na egen, de rém komplikált – dohogott Wulpus. – A professzor zöld papírját például kész horror volt megvenni. Négy órán keresztül álltunk sorba azzal az egy tekercs csomagolópapírral.

– De csak azért tartott olyan sokáig, mert már csak hárman voltak előttünk, mikor bezárt a pénztár – magyarázta Ted. Catsy és Pad homlokráncolva nézett rájuk. – Mi van?

– Hol vettétek?

– Egy mugli boltban, miért? – kérdezte gyanakodva Wulpus.

– Semmi, semmi, de miért nem rendeltétek meg bagolypostával? – kérdezte Pad. – Három órán belül kihozták volna… Ted, jól vagy?

Nem, Ted nem volt jól. Fogát csikorgatva meredt Wulpus sápadó arcába.

– Te…! – sziszegte halkan, hogy csak ők hallják.

– Teddy, kérlek…

– Te hülye barom…

– Ted, nem tudtam…

– Megöllek!

– Ugyan már, Ted, a karácsony a szeretet ünnepe – nyugtatta a barátját Pad. – Megvettétek, kész. Túlélted, nem?

– Négy órát álltunk sorba! Négyet!

– De milyen szép papírt vettetek!

– Ugyan olyant, mint a tiétek!

– Látod, mondom, hogy szép…- Ted erőltetetten felnevetett. Wulpus pedig megkönnyebbülten.

– Nehogy azt hidd, hogy megúsztad… Ezért még számolunk. – Wulpus gyomra összerándult Ted hangjára. – Csak vicceltem.

Wulpus mérges pillantást küldött már bájosan mosolygó barátja felé.

Pár hónappal később…

– Apa, nem láttad az új fogkefémet?

– A mosdó alatti szekrényben van!

– Apa, nem tudod, hol van a múlt havi bájital szaklap?

– Gondolom a szobátokban.

– Nagypapa, kizártad a cicust!

– Katleen, kérlek, nyisd ki neki az ajtót!

– Nagypapa, kérek szépen tejet!

– Mindjárt megyek Tom!

Vége