Már késő éjjel volt, de a bájital tanár még nem tudott aludni, ingujjban üldögélt a hideg kandalló előtt. Hiányzott neki kedvese közelsége. Egyre türelmetlenebbül várta a tanévzáró napját, ami végre felszabadítja őket a nyomasztó titkolózás alól.

Általában nem gondolkodott a jövőjéről, főleg nem közös jövőről, néha mégis azon kapta magát, hogy elképzeli milyen lenne együtt élni, minden este összebújni, reggelente együtt ébredni.

Sosem beszélt erről a lánynak, mert úgy érezte még túl korai. Ő még csak most kezdi az életét, tovább fog tanulni, még óriási kihívások állnak előtte. Kicsi a valószínűsége, hogy azonnal össze akarná kötni az életét valakivel. Az ilyesfajta gondolatokat azonban mindig elhessegette, mert bizonyos volt benne, ha van nő, akire még várni is érdemes, akkor az Nymphadora Tonks.

Valaki halkan kopogott az ajtaján és ő úgy pattant fel, mint akit bolha csípett. Biztos volt benne, hogy kedvese szökött le hozzá. Bár ezt nem szabadott volna a saját érdekükben, mégis módfelett boldoggá tette volna vele.

Az ajtóban azonban nem Nymphadora állt.

-          Leyton! Mit keres itt ilyen későn? – érdeklődött hidegen.

-          Beengedne Piton professzor? Úgy talán jobb lenne… - felelte Denise

A tanár kelletlenül félreállt, mire a szőke lány kecsesen belibegett és bezárta maga mögött az ajtót.

Se szó, se beszéd, Pitonhoz lépett és kis kezével végigsimított az arcán.

-          Maga megőrült, vagy bevett valamit? – a férfi alig jutott szóhoz a döbbenettől.

A szőke diáklány szemében furcsa, őrült láng lobogott, ahogy a férfi megragadta a kezét.

-          Dehogy! – kacarászott. – A professzor úrral akarom tölteni ezt az éjszakát. Ne mondja, hogy nem örülne neki!

-          Kisasszony! – sziszegte Piton – Az lesz a legjobb, ha most szépen elmegy a gyengélkedőre és megvizsgáltatja magát Madam Pomfreyval. Attól tartok magának elment a józan esze.

-          Ugyan tanár úr, ne játssza az ártatlant! Biztos forrásból tudom, hogy egyáltalán nem veti meg a fiatal lányokat.

-          Mi a fenéről beszél itt nekem? Egyáltalán, honnan veszi magának a bátorságot, hogy ilyen hangot üssön meg! Nagyon ajánlom, hogy ne hozzon ki a béketűrésből! – üvöltött most már magából kikelve a tanár.

Denise csak elhúzta szépívű ajkait, majd egyetlen vállmozdulattal ledobta magáról a talárját. Alatta egy leheletvékony, fekete hálóing simult hibátlan alakjára.

A ruhadarab gyomorfogatóan ismerős volt a tanár számára. Értetlenül nézett a diáklányra.

-          Tonkstól kaptam kölcsön. Azt mondta, ez biztosan beválik, sőt, hogy egyenesen bevadult ettől a cucctól.

-          Ezt nem hiszem el! Evett valamit Zonkó Csodabazárából?

Piton még mindig nem akart hinni a saját szemének, pedig nagyon is jól ismerte az összetéveszthetetlenül kacér kis ruhadarabot.

-          Tonks figyelmeztetett, hogy nem adja magát egykönnyen – vihogott fel a lány -, de azt is mondta, hogy itt – ezzel odalépett a tanárhoz és finoman a fülcimpájába harapott – és itt – kezét becsúsztatta az inge alá -, na meg itt – másik kezével megragadta a nadrágját – könnyen meg lehet győzni.

Piton dermedten állt, egy ideig még hagyta, hogy a lány végigsimítsa testét, majd hirtelen hátrahőkölt.

Csak az járt a fejében, hogy Nymphadora, az egyetlen nő, aki képes volt elrabolni a szívét, becsapta. Csak szórakozott vele unalmában, vagy a trófeát látta benne. Denise olyan pontosan tudta, hogy miként lehet fellobbantani a vágyait, hogy az egyszerűen nem lehetett véletlen. A hálóingről nem is beszélve. A lány, akivel az életét akarta megosztani – mert most már biztos volt benne, hogy akárhogy is igyekezett saját magát is bizonytalanságban hagyni, mégis tudat alatt egészen biztos elképzelése voltak a jövőjüket illetően – egyszerűen megunta és tovább akarta adni, mint egy közönséges használati tárgyat.

Soha, Voldemort egyetlen Crutiatusa nem okozott ekkora kínt, mint ez a tudat. Szenvedett, mint egy halálra ítélt állat, ugyanakkor iszonyatos gyűlölet borította el minden porcikáját.

-          Ha így állunk Denise – nézett hidegen az ibolyakék szempárba -, rajta, vetkőzzön!

A lány diadalittas mosollyal arcán, minden szégyenérzet nélkül dobta le magáról, az amúgy is kevésnek mutatkozó ruhadarabot és ott állt pucéran a tanár előtt.

Agyában már lezajlott a párbeszéd, amiben elmeséli, annak a hülye kis Tonksnak, hogy milyen könnyedén csábította el élete szerelmét.

A férfi lehajolt, fölvette a földről a semmi kis holmit és arcához szorította. Mélyet lélegzett, még érezte rajta Nymphadora illatát.

-          Rendben. Akkor most mehet is – szinte úgy köpte a szavakat az értetlen lány arcába.

Denise először nem akart hinni a fülének, de Piton arckifejezése meggyőzte arról, hogy teljesen komolyan beszél.

A tanár nagyon remélte, hogy ezt a megaláztatást sosem fogja elfelejteni a kis liba.

Denise magára kapta a talárját és könnyek között rohant ki az irodából.

Piton egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt, fel-le járkált, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, olykor magához szorította a kis ruhadarabot és gondolatban milliószor elátkozta a pillanatot, mikor szemet vetett arra a kis csitrire, aki képes volt így elbánni egy hozzá hasonló, érett és tapasztalt férfival.

A másnapi óráin szinte minden diákot vérig sértett, megalázott és a földbe döngölt.

Tonks érezte, hogy valami nincs rendben, de még akkor sem gyanakodott, mikor aznap estére igen durva hangon osztotta be büntetőmunkára.

Lélekszakadva rohant a jelzett időpontra és bekopogtatott a bájital tanár irodájába. Csak akkor döbbent meg igazán, mikor az gyűlölettől izzó tekintettel nyitott neki ajtót.

Mikor becsukta maga mögött az ajtót a férfi az íróasztalhoz sétált és kiismerhetetlen arckifejezéssel előhúzta a fiókból a lány hálóingét, majd elé hajította a földre.

-          Mond csak, te tényleg ennyire ostobának nézel engem? – üvöltötte torkaszakadtából, mire a lány ijedten rezzent össze.

-          Van is mitől félned – folytatta a tanár -, remélem nem hitted, hogy büntetlenül szórakozhatsz velem!

-          Nem… nem értelek Perselus! Mi történt, az ég szerelmére! És nagyon kérlek ne üvölts, egészen megrémítesz! – Tonks válla megrázkódott és hangtalanul törtek elő a könnyei.

-          Neked Piton professzor, megértetted? – rivallt rá ismét. – Meg akartál osztani a kis barátnőddel, hát ne aggódj megtörtént és örömmel közölhetem, hogy sokkal jobb numera volt, mint te! – már nem volt megállás.

Gyötörni, kínozni akarta a lányt, beletaposni a lelkébe, ketté hasítani a szívét, ahogy ő tette vele.

-          Miről beszélsz, nem értelek…

-          Nekem ne add az ártatlant, Denise eldicsekedett vele, hogy mindenről kioktattad velem kapcsolatban!

-          De én nem beszéltem… mi soha nem beszélünk Denise-zel, nem is kedveljük egymást.

-          Nekem ne hazudj, mindent tudott kettőnkről és nem tőlem, azt elhiheted! Ócska kis lotyók vagytok mindketten!

Egy pofon sem fájhatott volna annyira a lánynak, mint ezek a szavak, a gyűlölet mely belőlük áradt és a tudat, hogy szerelme ilyesmit feltételez róla. Hangosan felzokogott, majd feltépte az ajtót és vaktában végigrohant a folyosón. Senki nem furcsállotta, aznap nem ő volt az egyetlen, akit Piton halálra mart.

A férfi még sokáig vergődött kínjában, összejött néhány üveg whiskyvel is, de a tényeken az mit sem változtatott, sőt még a feje is belefájdult.

A saját pokoli csapdájába esett, mert bármerre nézett a hálószobában, az irodájában, a szertárban és még a tanteremben is, mindenütt a lány izgalomtól kipirult arca, szenvedélytől csillogó szemei és vágytól reszkető teste köszönt vissza rá és ugyanez állt a saját házára is. Az iskolában még elfoglalta magát a tanítással, úgy ahogy, de az otthonában semmi nem tudta elterelni a figyelmét. Úgy lett, ahogy akarta - mindenhol a lány testét látta.

Perselus Piton ezért aztán, hosszú évekig szinte át sem lépte a saját háza küszöbét, az sem érdekelte volna, ha valaki felgyújtja azt az átkozott putrit.

Mogorvább és zárkózottabb lett, mint valaha és egyetlen örömét a kegyetlen, hideg és hajmeresztően gúnyos megnyilvánulásaiban lelte.

És még vagy tíz évig nem ejtette ki a száján azt, hogy Nymphadora. 

Vége