Szerző megjegyzése: Írjatok véleményt!

Idézet: NOX: Árnyék és fény

4. fejezet

- Köszi, hogy visszakísértél, de egyedül is hazataláltam volna, neked meg dupla út – mosolygott Lily a háza előtt. A vacsora Jamesszel jól sikerült, mind a ketten jól érezték magukat.
- Túlélem valahogy – bólintott a férfi egy mosollyal, Lily kinyitotta az ajtót és épp beinvitálta volna a férfit, amikor észrevette a szobában Pitont ácsorogni. „Lassan többet lesz nálam, mint a halálfalókkal!” Mordult fel gondolatban, majd megfordult.
- Beinvitálnálak, de annyira késő van! - mondta kissé zavartan.
- Semmi baj – mosolygott rá James, majd viccesen meghajolt és kezet csókolt a lánynak. - Holnap találkozunk szép hölgy! - mondta. - Szép álmokat.
- Neked is – mosolygott a lány, majd belépett a szobába és egyből elkomorult. Piton még mindig ott állt a szoba hátsó részében. - Most már minden nap látnom kell téged? - kérdezte jeges hangon. - Amikor jártunk, akkor nem láttalak ennyit! - tette hozzá gúnyosan. A férfi kilépett az árnyékból, majd egy pálcaintésére felgyújtotta a fényt.
- Mi ez a hirtelen ellenszenv? - kérdezte aztán felhúzott szemöldökkel. - Olyan jeges a hangod, mint az északi-sark.
- Jobb, ha megszokod – válaszolt a lány. - Ha megtudják, hogy nem adlak fel, az Azkabanba kerülhetek! Ráadásul van egy áruló a Rendben és...
- Félsz a haláltól? - kérdezte Perselus elé lépve és végigsimítva az arcát. A lány elfordította a tekintetét, majd hátat fordított a férfinak.
- Az Azkabantól félek – mondta. - A rabságtól, a szomorú emlékektől. A dementoroktól és az őrülettől.
- Bölcs dolog – fordította vissza a lányt. - De tőlem nem félsz, igaz? - kérdezte közelebb hajolva az arcához. Ajkuk összeért és csókban forrt össze, de aztán Lily hirtelen hátralépett.
- Mi már szakítottunk! - mondta felcsattanva. - Akkor, miért nem hagysz békét nekem? - kérdezte, miközben szemében megjelent egy könnycsepp, ami végiggördült az arcán. Piton letörölte a könnycseppet.
- Nem tudom – válaszolt aztán őszintén. - Talán, mert szeretlek.
- De én nem...
- Tudom – bólintott a férfi, majd újra megcsókolta. - De érzéketlen sem vagy irántam – mondta aztán. - Valami vonz téged hozzám, de te sem tudod mi az, csak érzed...
- Érzem... - suttogta a lány megbabonázva, aztán csak azt vette észre, hogy egyedül áll a szobában. Begyújtott a kandallóba, pedig már nem volt olyan hűvös, mint az előző esős napokban, majd langyos vízzel letusolt és leült a lobogó tűz elé egy pokrócba burkolózva.
- Nem értem – mondta magának. „Miért, mi vonz hozzá, mi ez az érzés, hiszen nem szerelem. Vagy mégis az lenne? Szeretem? De hát ő is megmondta, vonz valami hozzá, de mi? Mi van bennem, ami vonzódik hozzá?”

„Szívünkben ott él a két törvény
Árnyék, és fény,
Mindkettő szédítő széppel sújt,
Mert egy ösvényt jár két út.”

Másnap reggel, mint szokásosan, rohant a folyosón Mordon irodája felé. Amikor belépett az idősödő auror elmosolyodott.
- Vissza a régi a szokásokhoz?
- Ne haragudj, de későn feküdtem le tegnap – mondta a lány lihegve. - Mennyit késtem?
- Két teljes másodpercet – csóválta meg a fejét Mordon. Lily elmosolyodott. - De majd szeretnék veled négyszemközt beszélni.
- Miről? - húzta össze a szemöldökét a lány, közben egy intéssel köszönt a már mappák iratait olvasgató Jamesnek és Siriusnak.
- Valakiről, akit te ismersz, én meg nem. Valakiről, akitől információkat tudsz meg nekünk.
- Az informátorait nem adja ki az ember – válaszolta halkan a lány, majd lépett egyet hátra. „Lily! Ne csináld, nem akarsz az Azkabanba kerülni!”
- Egy halálfaló? - kérdezte az auror felállva. A lány elkomorodott, Jamesék pedig csodálkozva felnéztek. Lily nem válaszolt, csak állt. - Lily!
- Igen, halálfaló – mondta nagyot sóhajtva. Nehéz egy barátot feladni, még, ha többi is, mint egy barát, vagy nem több, mégis annak érzi az ember.
- Mi a neve? - kérdezte Mordon. Lily nemet intett a fejével. Ami sok az sok, Piton akkor is segített neki és mindent elmondott és... - Lily! Ugye tudod, hogy halálfaló bújtatásáért az Azkabanba kerülhetsz, mint áruló. - A lány gyomra összeszorult, arca elsápadt, szemei elhomályosodtak. „Ennyit arról, akit a barátomnak hittem. Alig derült ki, hogy egy halálfaló segít nekem, máris áruló vagyok.”
- Akkor zárj be, Mordon – mondta fagyosan elszánt pillantással, mire az öreg auror meghökkent. A lány sose szólította őt a vezetéknevén, ráadásul ez a fagyos hang, ez a sápadt arc.
- Lily!
- Segített nekem, ő mondta meg, hogy Voldemort tud a Rendről, ő mondta el, hogy Grime halálfaló, az életét kockáztatja, hogy segítsen. Csak azért elítélnéd, mert a kezén ott a Jegy? Nem, változhatnak az emberek, Mordon - mondta, azzal megfordult és kiment. Ha kell, úgyis feltartóztatják és az Azkabanba kerül. Akkor sem adja fel Pitont, ha árulónak tartják, ha kizárják a Rendből Nem, akkor sem.

Szomorúan nyitotta ki a háza ajtaját. Olyan fura volt, nem telt el egy hét azóta, hogy megvette a házat és akkor még boldog volt. Örült az új háznak a függetlenségnek. Akkor, hat napja, meglátogatta Perselus, azóta semmi sem ment úgy, mint azelőtt. Talán fel kellett volna adnia? „Nem.” Válaszolta meg magának határozottan. Becsukta az ajtót. Kivételesen senki nem volt a házban, egyedül volt. Leült a kandallóval szembe a szőnyegre és könnyező szemmel összehúzta magát. Várta az eljövendőt. „Vajon tényleg az Azkabanba zárnak? Feltehetőleg indokoltan, végül is, ha nem is bújtattam..., de mit tehetettem volna ellene, azzal hogy megtudják a nevét, azzal nincsenek előrébb. Csak úgy felbukkan, majd eltűnik. Róla amúgy is mindenki tudja, hogy halálfaló. Akkor meg?” Hirtelen valaki kopogott.
- Miss Evans, itthon van? Dumbledore professzor vagyok.
- Nyitva az ajtó! - szólt vissza és maga is meglepődött milyen kétségbeesett a hangja. Összébb húzta magát és nem nézett az ajtóra. Azt se bánta volna, ha Dumbledore helyett Voldemort lép be és megöli. De az ajtó kinyílt, és tényleg a professzor lépett be rajta. Arcán megkönnyebbült mosoly látszott, mikor az összekuporodott lányra tekintett. Szeme ettől kezdve derűs volt. Egyedül jött. Becsukta az ajtót, majd megszólalt nyugodt hangján.
- Veszélyes nyitva hagyni az ajtót, ki tudja, ki jöhet be.
- Nem érdekel – mondta a lány a kandalló sötétjét bámulva. Dumbledore leült a kanapéra és elmosolyodott.
- Azt hiszem, Alastor kicsit túl lőtt a célon – mondta, mire a lány felé fordította végre az arcát. Az igazgató csak most látta a szomorú, kétségbeesett tekintetét, meg a lány könnyeit. Felállt, majd letérdelt a lány mellé. - Ne legyen így elkeseredve! Semmi rosszat nem tett, csak Alastor túlreagálta a helyzetet.
- Nem vagyok áruló és nem bújtatok halálfalókat sem – szipogta a lány. Az professzor elmosolyodott.
- Tudom. Azt is tudom, hogy Perselus Pitonnal a kapcsolata furcsa természetű.
- Hát ön tudja? - kérdezte csodálkozva. Megtörölte könnyező szemeit. A professzor bólintott.
- Nagyjából sejtem mit él át és tudom, hogy nem örül annak, hogy az említett halálfaló közel áll önhöz, mint barát. Ez a legnehezebb, főleg, ha az említett barát nem ad okot rá, hogy megutáljuk, vagy csak végleg elfelejtsük az iránta érzett szeretetet. Beszélek Mordonnal, hogy ne firtassa tovább a dolgot és úgy sejtem, hogy Mr Black és Mr Potter sem fogja senkinek megemlíteni. - A lány egy mosoly kíséretében bólintott. - Az Azkabant pedig felejtse el, higgye el, ha valaki oda akarná küldeni, előbb velem gyűlne meg a baja.
- Köszönöm, professzor!
- Nincs mit. És még valamit, amíg ez a baráti kapcsolat hasznos a számunkra és nem terhes önnek, addig ne bontsa fel. Egy barátra akkor is szükség lehet, ha látszatra nem mellettünk áll. - Azzal felállt és az ajtó felé indult. - Áh, majd elfeledtem – fordult vissza, majd átnyújtott egy dossziét. - Főnixes ügy, ha kérhetem nekem adja majd le. - Lily felállt elvette a dossziét, majd elköszönt a professzortól, aki távozott. Leült a kanapéra, majd kinyitotta a sárga mappát és kivette az első papírt.
„Az Skót-felföld titokzatos tájai közül talán legtitokzatosabb a legészakabbra lévő erdőség, mely mágikus állatok tömkelegével van teli. Az erdőben élnek vérfarkasok, unikornisok, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az erdőben van egy barlangrendszer bejárata is, mely barlangrendszert egy fekete mágus szekta használta éveken át. Mára már csak páran élnek a szektából, de mind erősek, nehezen legyőzhetőek...” Ez volt az első szövegtöredék. Sosem hallott még erről a szektáról és azt sem tudta, miért fontos ez a Rendnek, ezért fogta a következő papírt mögötte.
„Ricardo Palmer halálfaló kivallatásának, írásban benyújtott változatának részlete:
Nem tudom, valahova elvitte a Nagyúr, csak az azt őrző halálfalók tudják hova. Én csak annyit tudok, hogy az egyik társamat északra küldték, a Skót-felföldre valami, szektához. A tagok nem ismerik a halálfalókat, egy medál alapján ismerik fel őket. Nem tudom, hogy mit őriznek ott, de valami fontos a Nagyúr számára.” A részlet itt befejeződött és ezzel kezdett összeállni a kép. Már csak azt nem tudta, mit kell megtalálnia. Erre megoldást nyújtott a harmadik papír, bár ez nem írás volt, hanem egy kép. Kép egy aranyozott végű tőrről. „Dumbledore-nak kell a tőr és tudja, hogy Piton segíthet, hogy beépüljek a szektába. Ezért nem zavarja, hogy a barátom. De legalább megnyugtatott és ő később nem vonja vissza a szavát. Tudom...” Letette a dossziét az asztalra, majd végigdőlt a kanapén. De, hogy vegye fel a kapcsolatot vele? „Persze, hiszen ma is itt lesz, minden nap eljön, valamikor.” Lassan elnyomta az álom.

Hatalmas csörömpölésre ébredt fel. Felült, majd előkapta a pálcáját, de csak Piton volt a szobába és megpróbálta csendben visszatenni a lelökött vázát a kandalló tetejére. Háttal állt a lánynak, így nem tudhatta, hogy ébren van. Lily eltette a pálcát, majd hátradőlt. Jól sejtette, hogy eljön. Kinézett az ablakon. Kora délután volt, tehát nem aludt sokat.
- Már ébren vagyok – szólt, mikor látta, hogy a férfi nem boldogul a tárgy visszahelyezésével. Perselus megfordult, majd elmosolyodott és a vázát a kis asztalra tette. Nem ült le a lány mellé, csak a dossziéra tekintett.
- Milyen ügy? - kérdezte rekedtes hangon.
- Aurori, de kellene hozzá segítséged – mondta nyugodt, szomorkás hangon. Mintha azt bánta volna, hogy a férfi segítségét kell kérnie.
- Miről van szó? - kérdezte bólintva.
- Egy szektáról az északi erdőségben. Róluk kell megtudnom többet. Valahol a Skót-felföldön élnek és sok kárt okoznak az ott lakó mugliknak, meg varázslóknak – füllentette. Piton még így is összehúzta a szemöldökét, majd a lány szemébe fúrta a tekintetét. Legilimentálni próbált, de a lány ezt jól védte.
- És mibe tudnék segíteni? - kérdezte aztán elfordítva a tekintetét.
- Gondoltam, hátha tudsz valamit róluk, hogyan tudnék beépülni a szektába, vagy valami – mondta a férfi arcát fürkészve.
- Tudnék egy módot, de veszélyes – töprengett a férfi, majd közelebb lépett a lányhoz.
- Vállalom, muszáj. Mordon tudja, hogy egy halálfaló segít nekem.
- Kiadtál? - lépett hátra a férfi meghökkenve.
- Nem, épp ezért bajban vagyok – mondta a lány. - Bár Dumbledore mellettem áll, szerintem, ő is inkább csak azért, mert tudja mit segíthetsz a Rendnek, ha nekem segítesz. Persze velem senki nem törődik... - Piton megkerülte a kis dohányzóasztalt, majd letérdelt elé.
- Engem érdekel – mondta, majd megsimogatta a lány arcát.
- Segítesz? - kérdezte Lily, egy pillanattal később. A férfi bólintott, a lány elmosolyodott. Egy pillanatig attól félt, hogy Perselus azt hiszi, csak kihasználja a lány.
- Halálfalókat is beengednek, ha viselnek egyfajta medált. Tudok neked szerezni, egy feltétellel.
- Mi az? - kérdezte a lány. Piton megcsókolta az ajkait gyorsan, hogy ne tudjon ellenkezni, majd felállt.
- Én is veled megyek. - Lily végigsimította az ajkait és bólintott.
- Oké, de a csókot innentől kezdve felejtsd el, nem vagyunk együtt – mondta a lány. - Lehet, hogy érzelmileg a padlón vagyok és kihasználhatónak tűnök, de a pofonom még olyan, mint régen. - Piton elvigyorodott, majd távozott. Csak a pillantása árulta el, hogy benne van az egyességben.