Strange Love

^o^ 1. Az álom ^o^

Egy gyönyörű teremben voltam. Mindenhol dísz, s halk lágy zene szólt. Furcsa volt így látni a Nagytermet, de nagyon jól éreztem magam. Egy sötétruhás férfi elém állt, s táncra hívott. Gondolkodás nélkül kezem a kezébe raktam, majd a táncparkettre mentünk. Egyik kezében a kezem volt, pont bele illet. Másik kezét a derekamra tette, én pedig az ő vállára. Lassan felvettük a zene ritmusát, s csak táncoltunk, mintha csak mi ketten lettünk volna. Kicsit elhúzódtam, hogy a szemébe nézhessek. Megbűvöltek azok a hatalmas fekete szemek. Éreztem, hogy beleborzongok a pillantásába. Lassan közeledni kezdett az arcunk egymáshoz, majd gyengéden megcsókoltuk egymást.

- Christine! Christine kellj fel! – ébresztgette szoba társa.

- Jaj hagyjál. – majd a másik oldalára fordult

- Na jó, te akartad! – elment, majd egy pohár vízzel a kezében tért vissza, s barátnőjére öntötte.

- Megörültél Nicol? – sikított fel

- Nem dehogy! – kacagott – De ha nem öltözöl fel, akkor lemaradunk a reggeliről

- Már ennyi az idő? – hüledezett, s elkezdett kapkodva felöltözni – Miért nem szóltál hamarabb?

- Azt hiszed nem próbáltam? De mintha meg sem hallottad volna. Viszont mosolyogtál álmodban.

- Tényleg? – pirult el

- Kivel álmodtál?

- Hát, az-az igazság, hogy nem emlékszem az arcára. De itt voltunk a Roxfortban és egy bál volt itt. Felkért táncolni, és …

- És mi? – kérdezte izgatottan

- Hát, megcsókoltuk egymást – érezte, hogy libabőrős lesz

- Jó kis álom lehetett. Kár hogy nem tudod, ki az a titokzatos lovag -kacsintott

- Na igen, de most már menjük reggelizni! Nincs kedvem elkésni bájitaltanról

Bájitaltanon végig az a fekete szempár lebegett előttem. Így észre se vettem, amikor Piton hírtelen berobbant a terembe. A hatalmas ajtó csapódásra lettem figyelmes, majd a katedrára néztem, s láttam, hogy a tanár nincs a legjobb kedvében.

- Mindenki fogjon hozzá a főzet készítéséhez. Óra végén begyűjtöm őket. – azzal egy pálcaintéssel felkerült a táblára az elkészítési mód, s minden hozzávaló.

- Pszt, Chris! Szerinted mi baja lehet Pitonnak?

- Nem tudom. De…

- Ms. McKenzi, ha társalogni akar, azt tegye meg a szünetben. De amíg az én órámon van fogja be a száját és koncentráljon a munkára, megértette? 5 pont a Griffendéltől.

Erre a Mardekárosok elkezdtek röhögni, Piton meg mosolyra húzta a száját.  

- Mostmár csendet kérek! Folytassa mindenki a munkát!

- Hogy fulladna meg – mondta Chris miután elment az asztaluktól – Mit képzel magáról? A mardekárásoktól bezzeg nem vont le, mert röhögtek!

- Megszokhattad volna már 6éve, hogy igazságtalan.

- Látom nem értette meg amit mondtam Ms McKenzi. Büntető munkát kap. Este 8kor legyen a teremben!

- Tudja, hogy igazságtalan? – kérdeztem tőle

- Mit képzel kivel beszél? Nem vagyok a társalgónője! 10 pont a Griffendéltől. Ha még egyszer megszólal kizavarom és elégtelen lesz az órai munkája. Várom este!

- Igenis Professzor – mondta csüggedten.

Ezt a szemétséget. Heted éves vagyok és büntető munkára megyek. Remélem nem kell túl sokáig maradnom. Szeretnék megint azzal a különös férfivel álmodni. Szeretnék rájönni vajon ki is lehet az.

- Ms McKenzi! Ha nem figyel nem fog sikerülni a transzformáció! Kérem, mutassa meg, hogy tudja a feladatát.

- Igenis Professzor asszony.

- Koncentráltam a feladatra. Hisz én voltam a tanárnő büszkesége. Nem akartam elszomorítani! Bár nem voltam biztos magamban, mert nem figyeltem oda óra elején. Elvégeztem a pálca mozdulatot, majd kimondtam a varázsigét, s meglepetésemre a székemből egy macska lett.

- Na ez igen! Látják! Így kell ezt csinálni. 5 pont a Griffendélnek. – mosolygott – majd felém fordulva hozzátette – Ügyes volt, de azért arra kérném ne az én óráimon ábrándozzon.

- Rendben tanárnő – mosolyogtam Amint kimondtam ki is csengettek. Nagyon örültem, hisz nem tudtam figyelni.

Mielőtt beléphettem volna a nagyterembe, Piton fekete talárja siklott el mellettem. Kicsit meglepődtem. Majdnem fellököt. Mikor beértem Nicolt kezdtem el keresni szemeimmel, ő észrevett s intett nekem. Odamentem hozzá, s egy nagy sóhajjal leültem mellé.

- Mi a baj? Csak nem feladtad a keresést?

- Jaj nem dehogy. Csak tudod a drágalátos Bájital tanárunk majdnem fellökött, amikor jöttem befelé. – szúrós pillantással ránéztem a tanárra, s meglepődtem, mert ő is pont engem nézett. Felhúzta szemöldökét és én gyorsan elfordítottam a fejem.

- Mi a baj?

- Semmi, ránéztem Pitonra, de ő is pont engem nézett.

- Lehet tetszel neki – kacagott Nikol

- Fúj! Menj már! – Megint a tanárra néztem, ő még mindig nézett. De ha jobban belegondolok, nem is olyan csúnya. Csak az a mogorva arc és a folytonos gonoszkodás.

- Chris! Egyél már.

- Mi? Ja, elbambultam kicsit – éreztem, hogy elvörösödöm.

- Azt észrevettem – kuncogott

^o^

Mi a frászt képzel magáról. Csak úgy elállja az utat. Kis fruska, nem tudja, hogy nem bámészkodni kell az ajtóban, hanem átmenni rajta. Most meg mit néz rajtam? Na tessék, most meg röhögcsél a barátnőjével. Nem lenne szabad egymás mellé engedni őket. Csak rossz hatással vannak egymásra. Tuti nem engedem őket az órámon egymás mellé ülni. Már megint engem néz. De most nem fordította el a fejét. Furcsa. Szép kék szemei vannak az tény. De mér bámul még mindig.- Perselus. Tán nem éhes – kérdezte tőlem Minerva

- Tessék? –fordultam oda

- Azt kérdeztem, hogy nem éhes?

- De igen, csak elgondolkodtam.

- Na és vajon min? – mosolyodott el

- Tudja, van két lány a csoportomban, akik nem bírnak magukkal az óráimon. Természetesen a maga házából – elengedtem egy gúnyos mosolyt, mire Minerva arca megfeszült

S- zabad tudnom kikről lenne szó?

- Ó, hát persze. – majd rámutattam a két nevető lányra

- Már megint mit csináltak? – kérdezte sóhajtva

- Engedély nélkül beszéltek, S Ms McKenzi vissza is beszélt.

- Ohh..

- Hát igen. Nem lehetünk örökké büszkék a tanítványainkra. –mosolyodtam el, majd hozzá fogtam az ebédhez