^o^ 3. Közös munka gyümölcse ^o^

^o^

Így telt el a következő néhány nap. Jól elvoltunk. Már amennyire lehet jónak nevezni a kínos csendet, ami belengte a szobát, miközben dolgoztunk. Egyre többször lettem arra figyelmes, hogy csak bambulok, s álmodozom. Volt, hogy már rám szólt Piton, de nem törődtem vele. Ilyenkor elég furcsán nézett rám. De mit gondol? Az egész délutánom itt töltöm és még álmodoznom sem szabad?! Az volt a legnagyobb baj, hogy mindig ugyan azt álmodtam. Ráadásul, minden álom után egyre jobban megkedveltem tanárom. Amit persze tudom, hogy nem lehet. De hát mit csináljak? Vele vagyok órám, és este, ráadásul még álmomban is. Az lesz a legjobb, ha megmondom neki, hogy elegem van. Hogy hagyjon békén, készülnöm kell a vizsgáimra. Igen, ez lesz a megoldás, de…

- Ms McKenzi. Látom már megint ábrándozik. Lenne szíves elmondani miről? – kérdezte Piton

- Nem. Nem tartozik magára – mondtam hangosabban a kelleténél.

- Ez esetben ma este is várom. – vigyorodott el.

Na tessék. Már megint mehetek. Bár, ha jobban belegondolok, nem is olyan rossz. Mosolyogtam, miközben kiöntöttem a fiolába a főzetem, s kivittem a tanári asztalra. Piton felvont szemöldökkel nézett. Láttam rajta, hogy furcsának találja ezt az egészet.

Este már automatikusan indultam el lefele, a Bejárati csarnoknál azonban megtorpantam. Legszívesebben kimentem volna a friss hóba. De hát nem volt kivel. Így lassan, szomorkásan bandukoltam tovább. Majd bekopogtam.

- Jöjjön! Mi a baj?

- Hát, igazából csak annyi, hogy tanulnom kéne már a vizsgákra. Na meg, hogy kint van az a gyönyörű hótakaró a kertben és még nem volt időm kimenni. – mondtam lehajtott fejjel

- Látja! Nem kellett volna feleselnie. Akkor most nem kéne itt lennie.

- Igen, tudom. Sajnálom. –mondtam lehajtott fejjel.

- Hogy-hogy?

- Az igazságot akarja? – kérdeztem, miközben a szemeit néztem

- Igen

- Nos, akkor jól figyeljen. Jól érzem magam magával. Mert tanulhatok Öntől, még akkor is, ha nem ez volt a terve. De Belefáradtam, hogy minden estémet itt kell töltenem. Semmi mást nem csinálok egész nap, csak tanulok! Utána meg jöhetek magához.

- Rendben. – láttam elgondolkodik a dolgon - Akkor menjen. De ha maradni kíván azt sem bánom. Én is jól érzem magam az Ön társaságában.

- M-mi? – egy cseppet meglepődtem.

- Jól hallotta.

- A-azt hiszem én most elmegyek.

Azzal kirohantam és becsaptam az ajtót. Ezt most mire véljem. Nem jó vicc. Főleg, hogy folyton ő jár a fejemben, na meg az álmom is ott van. Az lesz a legjobb, ha kimegyek sétálni. Most, hogy nem kell lent „raboskodnom”. Legalább tudok gondolkodni.

^o^

Na ezt jól megcsináltad magadnak. Most vagy kirúgnak, vagy magában tartja és csak várhatom mi lesz ebből. Bár. Ezért még nem rúghatnak ki, hiszen nem történt semmi. Csak közöltem vele, hogy jól érzem magam a közelében. Ez még nem akkora nagy bűn. Ki kellene szellőztetnem a fejem. Igen, ez lesz a legjobb. Kimegyek sétálni kicsit. Talán sikerül lenyugodnom.

^o^

Nem tudom mitévő legyek. Egy tanár-diák kapcsolat nem vetne jó fényt az iskolára. De ha azt vesszük, hogy hamarosan levizsgázom és elmegyek akkor meg nem is olyan vészes. – felcsillant a szemem – Hmm…már csak arra kéne rájönnöm, hogy derítsem ki, milyen szándékai vannak Pitonnak. – elővettem egy darab pergament leültem a tó partjára, és írni kezdem, észre se vettem, hogy valaki közeledik felém.

- Nem gondolja, hogy nem helyes a hóban ücsörögnie?

- Ne ijesztgessen, ha megkérhetném. – mondtam fintorogva, de aggodalmat véltem felfedezni hangjában

- Nem állt szándékomban, de ha nem vigyáz még beteg lesz.

- Attól engem ne féltsen. Tudok magamra vigyázni. Különben is, mi köze van hozzá. Az én dolgom! – mondtam felemelt hangon

- Már mondtam magának, hogy így nem beszélhet velem! Azonnal menjen be a kastélyba!

- Ha nem akkor mi lesz? – ekkor már fel álltam és a szemeibe néztem

- Ne feleseljen vissza kisasszony, mert még megüti a bokáját!

- Majd pont magától fogok megijedni! Na ne viccelődjön már! – észrevettem, hogy a távolság közöttünk egyre csak fogyott

- Nocsak, egy harcos amazon, aki nem fél a tanárától.

- Ezt jól eltalálta! 

Ekkor elkapott a hév. Nem is tudom miért, de megcsókoltam. Először félénken, s mivel tiltakozás jelét nem véltem felfedezni egyre vadabbul. Meghitt pillanatnak éreztem, itt a hóesésben. Ám hirtelen eszembe jutott, hogy kis is az, akivel csókolózom, hírtelen ellöktem magamtól és elkezdtem felfele szaladni a kastélyba.

^o^

Furcsa, ilyet még nem éreztem senki iránt. A múltam kiölte belőlem a szeretet minden formáját. De úgy érzem, a mellette töltött idő megenyhítette sebzett szívem, s megéreztem milyen is igazán szeretni. Jaj már megint miről beszélek. Teljesen elvette az eszem ez a fruska. Na tessék, kint ül a hóban és firkálgat.

- Nem gondolja, hogy nem helyes a hóban ücsörögnie? – kérdeztem, cseppet aggódva

- Ne ijesztgessen, ha megkérhetném.

- Nem állt szándékomban, de ha nem vigyáz még beteg lesz. – milyen aranyos így ezzel a fintorgással az arcán

- Attól engem ne féltsen. Tudok magamra vigyázni. Különben is, mi köze van hozzá. Az én dolgom!

- Már mondtam magának, hogy így nem beszélhet velem! Azonnal menjen be a kastélyba! – parancsoltam rá

- Ha nem akkor mi lesz?

- Ne feleseljen vissza kisasszony, mert még megüti a bokáját! – végre megtisztelt azzal, hogy feláll. De nini, milyen szépek a szemei így a hóesésben. Csak úgy világít a kék szeme a nagy fehérségben.

- Majd pont magától fogok megijedni! Na ne viccelődjön már

- Nocsak, egy harcos amazon, aki nem fél a tanárától. – egyre közelebb értünk egymáshoz

- Ezt jól eltalálta

Megcsókolt! De milyen jó érzés. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Most meg eltol magától. - Néztem, ahogy felfele szalad a kastélyba és elindultam én is a pincetermem felé.