^o^ 7. Rossz napok, jó napok ^o^

Másnap reggel először nem is tudtam, hol vagyok, de utána eszembe jutott a tegnap este. Körbenéztem az új szobámban, s megakadt a szemem egy fekete kupacon az ágyam végénél. Felültem, s megsimogattam Perselust. Ő álmosan felnézett rám, s felült mellém az ágyra.

- Hogy érzed magad?

- Jobban vagyok. –mosolyogtam – Főleg, hogy itt lehetek a közeledben.

- Álmodban megint sírtál.

- Csak rosszat álmodtam – fordítottam el tekintetem.

Közelebb jött hozzám, s átölelt.

- Még mindig nem szeretnél róla beszélni?

- Nem az, hogy nem szeretnék, csak félek, hogy beteljesül.

Jó volt érezni közelségét. De a meghitt pillanatot ajtókopogás zavarta meg. Egyből szétrebbentünk.

- Ki az? – kérdeztem, de válasz helyett berontott látogatóm

- Jaj Chris, úgy aggódtam érted!

- Nicol! De jó újra látni.

Míg egymást öleltük, Perselus kisomfordált a szobából, s becsukta maga mögött az ajtót.

- Mióta vagy itt?

- Tegnap előtt mentem McGalagonyhoz bejelentkezni, s ő mondta, hogy rosszul lettél a bálon.

- Hát igen. Kicsit megfáztam a hóban. – mondtam lehajtott fejjel

- De legalább jobban vagy! Jut eszembe, sikerült kideríteni ki is az álom pasid? – kacsintott rám

- Hát…ööö…- éreztem, hogy elvörösödik a fejem

- Naaaa, mond már!

- Ígéred, hogy nem fogsz gúnyolódni meg semmi ilyesmi?

- Talán.

- Ígérd meg! – mondtam határozottan

- Rendben.

- Piton az. – mondtam kissé bátortalanul

Láttam, ahogy barátnőm meglepődik, majd hatalmas nevetésben tört ki.

- Na ne viccelődj már! Még, hogy Piton!

- Ez nem vicc. Ráadásul a bál előtti nap, megcsókoltam.

- Miiiii????

- Nemtudommiütöttbelémdejóvolt!- hadartam el gyorsan

- Hát te nem vagy normális! Lehet, ezért álmodtál Pitonnal.

- Nem, mert mielőtt elmentél volna, már akkor tudtam. De mivel nem volt megfelelő alkalmam elmondani…

- De hát halálfaló volt!

Ekkor azonban belépett Perselus.

- Ms Stanford, ha kérhetném, fejezze be a beteg látogatást. Pihenésre van szüksége.

Közelebb jött, s odaadta aznapi orvosságom. Engedelmesen megittam, majd elköszöntem barátnőmtől.

- Szerintem jól gondold át az egészet! – mondta, s kiment

Könnyek szöktek a szemembe. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rosszul fogadja ezt az egészet. Perselus leült mellém, s letörölgette arcomról a könnycseppeket, majd gyengéden megcsókolt. Nagyon jó érzés volt. Éreztem, hogy testem elönti a meleg. Megsimogattam arcát, miközben csókolóztunk. Hátradőltünk, de nem engedtük, hogy szánk eltávolodjon egymástól. Már vadul csókolóztunk fekve az ágyon, amikor eltoltam magamtól, s elkezdtem köhögni.

- Christine!

Egyből lepattant az ágyról, s hozta a gyógyszerem. Amikor már nem köhögtem bevettem, s hanyatt feküdtem.

- Ne haragudj, az én hibám. - mondta

- Ne hibáztasd magad. Mind a ketten hibásak voltunk – mosolyogtam rá

A legjobb lesz, ha most pihensz. Ha nem érzed jól magad, vagy valamire szükséged van, mond ki a nevem, és jövök amint tudok.

Puszit nyomott a homlokomra és kiment. Visszagondoltam az előbb történtekre, s mosollyal az arcomon aludtam el.

*

Szobámban ülve azon tűnődtem, hogy vajon mi történt volna, ha nem kezd el köhögni. Számon egy mosoly terült el. Boldog voltam. Úgy éreztem, végre igazán szeretek valakit. De féltem szegényt. Már meg kellett volna gyógyulnia.

Nem volt túl sok időm töprengeni, mert mennem kellett órára. Sajnos pont Christine csoportjával. „Felvettem” megszokott állarcom, s beléptem a terembe.

- Ma egy igen nehéz bájitalt fognak elkészíteni. A százfűlé főzetet A hozzávalókat, és az elkészítési módot a táblán találják. – fejeztem be mondókám, ám eszembe jutott még valami – jut eszembe, ne próbáljanak eltenni belőle, mert nagy bajba kerülhetnek.

- Professzor!

- Igen Ms Stanford?

- Hogy van Christine?

Erre a kérdésre mindenki abbahagyta tevékenykedését, s mind felém fordultak. Hülye liba. Mért nem lehet személyesen megkérdezni?

- Beadtam neki a gyógyszerét, s most pihen. És ha lehet, ne pazarolja ilyen kérdésekkel az időmet. – mondtam gorombán