^o^ 8. Egymás karjaiban ^o^

Nem sikerült túl jól ez az óra. Kíváncsi vagyok milyen gyorsan fog a hír végigmenni a diákokon. Már csak az kéne, hogy elkezdjenek mindenféle sületlenséget összehordani. Már az ajtónál jártam, és láttam, amint Nicol felfele tart. Na tessék. Ez kellett nekem.

- Remélem tudod, hogy a barátnőd majdnem lebuktatott minket?

- De te meg undok voltál vele.

- Már nem azért, de ha nem kérdezi meg az egész osztály előtt, hogy mi van veled, nem lettem volna undok.

- Hmm…ezt az apróságot kihagyta.

- Valami nincs rendben a barátnőddel.

- Nem, nem érted. Nehezen fogadja el, hogy egy olyan valakibe vagyok szerelmes, akibe nem lenne szabad.

- Mit csinálsz? – néztem rá értetlenül

- Öltözködöm. Sokkal jobban érzem magam, és szeretnék sétálni a parkban egyet. Vagy talán nem szabad Professzor? 

Láttam rajta, hogy jobban van, s mivel viccelődni is van kedve, nem mondhattam nemet.

- Talán megengedem, hogy elhagyja a szobát Ms McKenzi.

- Köszönöm nagylelkűségét.

- Még nincs mit köszönnie.

Háttal odaálltam az ajtónak.

- Vámot kell fizetni! – mosolyodtam el

- Szóval vámot?

Odajött hozzám, majd megcsókolt.

- Megfelel a vám Professzor?

- Hát nem is tudom. – mondtam, s megcsókoltam.

Csókom követte még egy, s még egy. Nem tudtunk elszakadni egymás karjaiból. Végül felugrott az ölembe, s odavittem az ágyhoz, majd lefektettem. Elkezdte lehámozni rólam talárom, s én is róla az övét. Már fehérneműbe voltunk mind a ketten, amikor eszembe jutott, hogy ő esetleg még nem volt senkivel, na meg, hogy beteg is.

- Biztos, hogy ezt szeretnéd? –kérdeztem kissé aggódva

- Előbb, vagy utóbb úgyis megtörténne nem gondolod?

Közben elkezdte simogatni arcom, s mikor a számhoz ért keze, belecsókoltam. Majd levettem róla fehérneműjét, s megláttam testének eddig rejtett részeit. Gyönyörű teste volt. Elkezdtem csókolgatni nyakát, majd lejjebb vándoroltam melleihez. Hallottam kisebb nyögéseit, s csókokkal halmoztam el hasát, majd lejjebb mentem oda, hol még más nem járt. Kényeztettem, mígnem megsimogatta fejem, jelezve, hogy szeretne engem. Lehámozta rólam boxerem, s meglátta álló férfiasságom. Nem akartam elsietni az egészet, de már éreztem, hogy nem bírok magammal. Szerencsémre Christine is így lehetett, mert odahúzott magához, s tudtomra adta mit szeretne. Lassan, óvatosan hatoltam beljebb s beljebb. Nem akartam fájdalmat okozni kedvesemnek. Vártam picit, majd vágyaimmal nem bírva elkezdtem benne mozogni. Hallottam a halk nyögéseket, s éreztem teste minden porcikáját. Csókolgattam közbe nyakát, majd hirtelen elért a gyönyör, s követett kedvesem is.

Pihegve váltunk szét egymástól, s oda feküdtem mellé az ágyra. Ő pedig rádőlt a mellkasomra.

- Remélem nem bántad meg. – kérdeztem

- Nem, nem bántam meg.  

Odahajoltam hozzá, s csókot leheltem a homlokára.

Már este volt, amikor felébredtem. Hírtelen nem tudtam, mitől zsibbad annyira a karom, majd megláttam a mellkasomon szuszogó Christine-t. Megsimogattam arcocskáját, s ébresztgetni kezdtem.

- Kellj fel álomszuszék!

- Jaj ne már. Olyan jó így.

- Az egy dolog. - Bújtam ki az ágyból. – De nekem, nem lenne szabad itt lennem.

- Mintha az imént mást gondoltál volna.

Láttam, ahogy mosolyra húzódik a szája. Csak úgy ragyogott a boldogságtól. Közben felöltöztem s odaléptem hozzá. Megcsókoltam, majd elindultam kifele.

- Legjobb lesz, ha felöltözöl. - mondtam

- Inkább elmegyek lefürdök.

Felcsillant a szemem.

- Én is mehetek? – kérdeztem kapva a lehetőségen

- Nem, hisz neked menned kell.

- Már megint játszadozik velem Ms McKenzi.

- Maga is Professzor.

Magamba nevetve kimentem a folyosóra, s átmentem a szobámba. Én is elmentem lezuhanyozni. Utána bementem a dolgozó szobámba, s összeállítottam a házi feladatokat Christine számára. Hiszen hamarosan vizsgázik, és le van maradva. Nem szeretném, ha a legjobb diákom leszerepelne.

^o^

Néztem, ahogy Perselus elhagyja a szobám. Nem is tudom mikor voltam ilyen boldog. Felpattantam az ágyból, s elmentem lefürdeni. Zuhanyzás közben jutott eszembe, hogy mennyi óráról maradtam le, és hogy milyen sokat kell pótolnom. Na meg, hogy a vizsgák is a nyakamon vannak.

- Remélem számíthatok Nicolra a többi tantárgyat illetően. Gondolom Perselus segít bájitaltanból.

Kimásztam a zuhany alól, felöltöztem, s elindultam a könyvtár felé.

- Ms McKenzi! Látom már jobban éri magát. – kérdezte McGalagony

- Igen tanárnő. Csak sajnos nagyon sok pótolni valóm van.

- Hát igen. Sokáig betegeskedett. Pár hónap múlva kezdődnek a vizsgái.

- Lehetne egy kérésem?

- Attól függ mi az

- Szeretnék külön készülni a szobámba. Úgyis le vagyok maradva. Nicol és Pe.. Piton professzor segíteni fog.

- Hát, ha úgy gondolja, hogy így sikerülni fog a vizsgája, akkor legyen. Néha én is meglátogatom.

Rám mosolygott, majd tovább ment. Én pedig folytattam utam a könyvtár felé.

Jó sok könyvet összegyűjtöttem magamnak, Madam Cvikker meg is lepődött.

- Nem lesz ez kicsit sok Cristine?

- Nem, mert egyedül készülök fel a vizsgákra, és szükségem van a könyvekre.

- Még senkinek nem adtam ki ötnél több könyvet. Remélem bízhatok benned.

Intett, hogy vigyem nyugodtan a könyveket, én pedig nehéz könyveimmel elindultam a szobám felé. Lent a pincetermek felé már nagyon elfáradtam a sok könyv alatt. Szerencsémre Perselus ekkor jött velem szembe.

- Te jó ég! Minek neked ennyi könyv? – kérdezte, s kivett a kezemből egy adagot.

- Megbeszéltem McGalagonnyal, hogy egyedül fogok készülni a vizsgákra.

- Biztos, hogy ez jó ötlet?

- Már így is le vagyok maradva. Nicol majd segít, és hát, gondoltam te is fogsz.

- Természetesen segítek.

Kinyitottam a szobám ajtaját, s lepakoltuk könyveim a kandalló melletti asztalkára.

- Jut eszembe, ez a tiéd!

- Mi ez? – kérdeztem, s megnéztem a pergamentekercseket

- Lemaradtál, gondoltam összeírom, miket vettünk.

- Köszönöm. – mondtam hálásan, s a nyakába ugrottam majd megcsókoltam.

- Ne haragudj, de most mennem kell. Tudod nekem órám van.

- Tudom. – mondtam kissé szomorúan

- Jaj ne vágj ilyen szomorú arcot. Szívesebben lennék itt veled, de nem tehetek mást.

Megcsókolt, s kiment. Én pedig hozzá láttam a könyveim olvasásához.

Így telt el másfél hónap. Ha épp nem olvasgattam, a tanult varázslatokat gyakoroltam. Nicollal tanultam, vagy Perselussal készítgettük a különböző bájitalokat. Ám zárt ajtók mögött nem csak tanulás folyt. Többször estünk egymásnak heves csókok közepette. S volt, hogy elragadott minket a hév, s egymáséi lettünk a tanterembe. Egyiknap azonban ismét rosszul lettem.

- Szép jó reggelt! – mondta miután felébredt. Én azonban már nem voltam az ágyban. – Christine!

- Jövök! – mondtam, majd odabotorkáltam hozzá az ágyhoz.

- Nem festesz a legjobban. Mi a baj?

- Azt hiszem elrontottam a gyomrom. – mondtam

- De hát nem is ettünk este semmit.

- Ez igaz. – tűnődtem el, majd hirtelen Perselusra néztem, s ő is rám. Valószínűleg ugyan arra gondoltunk.

- Csak nem? – kérdeztem

- Erre hamar rájöhetünk.

Gyorsan felöltözött, s kiviharzott a szobámból. Én addig visszamásztam az ágyba, s ott vártam. Pár perc múlva már meg is jelent, egy bájitallal a kezében.

- Ezt idd meg!

Szó nélkül megittam. Melegség járta át a testem, ezen kívül nem vettem észre semmit, ám Perselus elkerekedett szemmel figyelte a hasam.

- Te jó ég! Világít a hasam!

- Igen. – mondta – És ez csak egyvalamit jelent.

- Áááááááááááááááááá – sikítottam, s a nyakába ugrottam.

- Ennyire örülsz ennek? – hallottam hangján, hogy kicsit megkönnyebbült

- Hát, az-az igazság, hogy azon aggódtam, hogy elveszíthetlek. De most már nem választhat el minket egymástól semmi.

- Hogy gondolhattál ilyet?

Kicsit elpirultam, de nem érdekelt. Anya leszek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar felnövök, de boldog vagyok, és csak ez számít.

- Ugye azért így tudsz a vizsgákra készülni? – kérdezte aggódva

- Hát persze – legyintettem Így még jól is jön, hogy nem járok be órákra.

- Na igen, nem kell órákról kirohangálnod, ha rosszul leszel. Mindenesetre ezt fogadd el.

Felém nyújtott egy dobozkát. Kérdő tekintettel fogtam meg, s nyitottam ki. Egy gyönyörű ezüst nyaklánc volt, szív medállal.

- Perselus, ez gyönyörű!

- Ha bármi baj van, ez majd jelzi nekem. Kérlek, legyen nálad mindig!

- Rendben, és köszönöm.

Megcsókoltuk egymást, ekkor belépett Dumbledore a szobába. Mi gyorsan szétváltunk, s én pirulva fogadtam szobámban az igazgatót.

- Semmi baj kedves barátaim. – mosolygott

- Elnézést a rendetlenségért, de sokat tanulok és…

- Nem számít. Nálam sem volt mindig akkora rend. – huncut mosoly jelent meg az arcán, majd komolyan hozzá tette – Hamarosan itt vannak a vizsgák. Hogy érzed, rendesen felkészültél rájuk? Vagy majd jövőre szeretnél vizsgázni? 

Kicsit meglepett a kérdés, de magabiztosan válaszoltam.

- Úgy érzem sikerül rendesen felkészülni. Barátnőm Nicol és Perselus segítségével nem nehéz. – mosolyodtam el

- Hát igen, jó is, ha az ember számíthat a barátaira. Perselus barátom, neked mi a véleményed?

- Bájitaltanból tutira jól fog neki sikerülni. Sok főzetet készítettünk el, s gyakoroltunk.

- Helyes. Akkor semmi akadálya. Felírom önt is a vizsgázók közé

- Köszönöm Igazgató úr!

Már épp készült távozni, amikor utána szóltam.

- Dumbledore professzor. Szeretnénk magának valamit bejelenteni! – mondtam vidáman. Láttam azonban Perselus meglepődött arcát.

- Á, és mi lenne az?

- Kisbabánk lesz! – vette át a szót tőlem Perselus

- Gratulálok – mondta, s odajött megölelt, s megpuszilt, majd megölelte Perselust is. – Gondolom ez sem lesz akadály a vizsgáira nézve?!

- Ugyan, dehogy. – legyintettem.

Még egyszer ránk mosolygott, majd kiment.

- Nem ért volna rá később elmondani neki?

- Nem, nem ért volna rá. Ha nem emlékszel, akkor neki köszönhetően vagyunk most itt, s tartunk ott ahol.

- Igazad van. De még fel se fogtam teljesen és már az iskola igazgatója is tud rólunk. – Jut eszembe, 8kor kérlek, gyere át a szobámba.

- Miért is? – néztem rá kérdő tekintettel.

- Ne kíváncsiskodj – kacsintott – mindenesetre csinos légy.

Mondta majd kiment. Kicsit meglepett ez a kijelentése. De örültem is neki.

Hétkor elkezdtem készülődni. Elmentem lezuhanyoztam, megmostam a hajam, s törülközőbe burkolózva kiterítettem ágyamra a szilveszteri ruhám. Nem akartam ugyan abba menni, úgyhogy változtattam rajta: a ruha színe mély bordó , pántnélküli ruha lett, melynek hosszú uszálya volt hátul, s egy hozzá passzoló stólát varázsoltam elő, amely halvány rózsaszín volt.

- Így ni! – mondtam, s megszárítottam a hajam, majd hullámokat varázsoltam kusza tincseimből, s hátul felfogtam hajam. Felvettem a Perselustól kapott nyakláncot, s elindultam.

Nyolckor az ajtó előtt állva még egyszer végig néztem magamon, majd bekopogtam.

- Gyere be!

Beléptem, és meglepődtem a látványon. Perselus megbűvölte szobáját. Az egész szobában csak egy asztal állt, romantikus fény lengte be a szobát, s könnyed dallam szállt a pinceszoba falain.

- Gyönyörű vagy – mondta, majd magához térve hozzá tette - Mivel nem sikerült túl jól az első bálunk, gondoltam megleplek eggyel.

- Ohh, Perselus. – pár könnycsepp gördült végig az arcomon.

Odalépett hozzám, megfogta kezem, a szoba közepére vitt, s elkezdtünk táncolni. Jó volt így kettesben lenni vele. Felnéztem rá, s megcsókoltam. Soha nem voltam még ilyen boldog.

- Na gyere, együnk egy pár falatot.

Leültünk, s megvacsoráztunk. S mivel már sötét volt, kimentünk a holdfénybe sétálni. Csendben lépkedtünk egymás mellett, majd Perselus megtörte a csendet.

- Tudod, még sohasem voltam ilyen boldog, mint most, melletted. Örülök annak, hogy rád találtam.

- Én is így vagyok ezzel. – mondtam, s egy puszit nyomtam az arcára. – Menjünk most már be, kezdünk fázni.

- Kezdünk? Jaaa, hogy te és a pici! – nevetett saját butaságán. - Gyertek kedveskéim, bemegyünk.

Ezen már én is elnevettem magam. S ilyen boldogságban sétáltunk vissza a kastélyba. Perselus szobája visszaváltozott, de a fények ugyan olyanok maradtak. Perselus készült levetkőzni, de megállítottam.

- Csak nem képzeled, hogy megúszod egy kép nélkül? – mondtam csípőre tett kézzel.

- Nem szeretem a fotózkodást.

- Nincs kifogás – mondtam, s húztam oda a kandallóhoz

Elővarázsolt egy fényképezőgépet, majd lefotózott minket.

- Most már mehetünk aludni.

The End