Szerző megjegyzése: Kellemes olvasást!

Idézet: Crystal: Volt egy lány

Később Lily átment az aurorparancsnokságra, hogy pár nap szabadságot vegyen ki, már, ha nem rúgták ki. Mikor belépett Mordonhoz az arca komoly volt, szeme semmi jót nem tükrözött. Csalódott az idős aurorba és félt attól, hogy sose tudja újra bizalmába fogadni. Mordon az íróasztala mögött ült és Remusszal meg Jamesszel vitatkozott valamin. A lány megköszörülte a torkát, mire a két férfi felé fordult, de Mordon továbbra is egy írást nézett, bár a mágikus szemét Lilyre emelte.
- Jó napot, Miss Evans! - köszönt Mordon hivatalos, kissé rekedt hangon. A lány elmosolyodott, bár kissé fancsali volt az a mosoly. „Miss Evans? Tehát így állunk.”
- Kaptam egy feladatot Dumbledore professzortól, csak szabadságot szeretnék kivenni, hogy véghez tudjam vinni, remélem tud adni számomra pár szabad napot – mondta fagyosan. Mordon meghökkenve nézett fel. Így még sosem beszélt vele.
- Lily... - mondta halkan. A lány arca még mindig komoly volt.
- Tehát? - kérdezte.
- Persze – dörmögte elkomorodva az auror. - Megkérdezhetem, hogy fogsz bejutni a szektába?
- Úgy, ahogy a halálfalók – válaszolta gúnyosan a lány. - Egy medállal.
- És hány ilyen medálod van? - kérdezte Mordon, még mindig rekedten.
- Egy se, de majd szerzek, legfeljebb elfogok érte egy halálfalót. Nem nagy ügy – mondta vállat vonva, majd el akart menni, de Rémszem nem engedte.
- Mond csak, az az ismerősöd nem tudna ebben neked segíteni – Lily, aki még mindig háttal állt az aurornak, elmosolyodott. Ez körülbelül egyet jelentett nála a bocsánatkéréssel. Komor képpel megfordult.
- Nem akarok tőle segítséget kérni, mert te már amúgy is mérges vagy, azért, mert az egyik barátom egy halálfaló.
- Lily, sajnálom. Nem kellett volna... végül is igazad volt. Tényleg sajnálom. Tehát?
- Ő hozza nekem – mondta a lány egy fél mosollyal, majd tovább indult kifele, aztán hazament.

Lassan telt az idő és a lány csak vár és várt. Délután hat óra volt már, mikor valaki kopogott az ajtaján. Lily felkelt a kanapéról, majd ajtót nyitott. Már meg sem lepődött, mikor meglátta Jamest az ajtó túloldalán. Elmosolyodott.
- Szia, hát te? - kérdezte.
- Tudni szerettem volna, itthon vagy-e még... - válaszolt a férfi és feljebb tolta az orrán a szemüvegét.
- Amint látod itthon – válaszolt mosolygósan. - Más valami? - kérdezte és vidáman beharapta az alsó ajkait.
- Nincs kedved sétálni? - kérdezte.
- De van – lépett ki az ajtón, majd becsukta maga mögött. - Merre?
- Sose láttam még Godric's Hollow-t, hol van valami érdekesség? - Lily megrántotta a vállát.
- Jó ég tudja, a fél életemet Londonban töltöm – válaszolta mosolyogva, majd elindultak a város vége felé. - Egy jó ideje, hogy újra találkoztunk, de még nem igazán tudtunk beszélgetni. Milyen volt az elviselhetetlen két év?
- A szakítás utáni két évre célzol? - kérdezte a férfi, majd eltűnődve elmosolyodott. - Nehéz.
- Megértem, nekem se volt könnyű – komorodott el, majd az azóta ismert összes személy az eszébe jutott.
- Veled kellett volna mennem, túl éltem volna. - Lily elnevette magát, majd egy intéssel szabadkozott, főleg, mikor James sértődötten megállt.
- Félre ne értsd, nem a túlélési képességeidet becsülöm alá. Nem volt nehéz, bármelyikőtök megcsinálta volna, ellenben elég szigorú iskola volt magatartásilag.
- Azért hetedik év végére, már nem voltunk mi olyan szörnyűek – kulcsolta össze a kezét a férfi. Lily megint elkezdett nevetni.
- Nem, valószínűleg azzal se lett volna baj – mondta gyorsan. - De tudod, volt ott valaki, akit nem tudtatok volna elviselni – komorodott el a lány. Eszébe jutott az első gondolata, mikor meglátta Pitont.
- Ki? - húzta össze a szemét James elgondolkodóan.
- Perselus Piton – válaszolt fürkésző pillantással.
- Piton? - hökkent meg a férfi. - Egy aurorképzőben?
- Taktikai szempontból nagyon okos tett volt. Ismerd ki az ellenséget – vonta meg a vállát a lány, majd tovább indult. James utána. - Akkor még amúgy se volt halálfaló, ebben biztos vagyok.
- Csak nem barátkoztál vele össze? - torpant meg a férfi.
- De igen – vont vállat Lily. - De mondom, akkor még nem tudtam, hogy halálfaló lesz. Azt hittem, áh, amúgy is kicsit naiv vagyok.
- Kicsit? - kérdezte gunyorosan James, majd elmosolyodott.
- Na, jó! Nagyon, de csak ritkán vagyok ilyen, túl jóérzésű vagyok! - mondta mosolyogva, majd lassan beértek egy erdőségbe, mely a falu mellett volt. - De hisz te ezt pontosan tudod, ha nem lennék naiv jóérzésű lány, akkor össze se jöttünk volna.
- Mindjárt gondoltam – mosolygott. Lily kissé elbűvölve nézett rá, majd elkomolyodott. „Mi van velem? Csak nem szeretek bele újra? Nem is lenne rossz, csak hát, vajon ő... Jaj, Lily lehetnél bizakodóbb, folyton a társaságod keresi. Különben is, mi az, hogy újra, inkább... még mindig...”
- Valami baj van? - kérdezte James
- Nem, semmi semmi! Csak elgondolkoztam.
- Miről? - kérdezte rálesve.
- Nem akarod tudni – mosolygott a lány, majd kinyújtotta a nyelvét. - Magán ügy! - Ekkor egy csuklyás alak lépett ki a fák mögül. Az arcát eltakarta a fekete csuklya, mely talárjához tartozott.
- Remélem nem zavarom meg ezt a romantikus sétát – mondta rekedtes hangon, de Lily még így is felismerte Perselus hangját. Egyből megfordult, ahogy James is aki előkapta a pálcáját, de a lány leintette. - Itt a medál – nyújtott át egy fekete bársonyzacskót. Lily elvette, majd kissé elszomorodva nézett a halálfalóra. Piton hangjából sértettség és bánat tükröződött. - Holnap reggel hatkor mennek be az új halálfalók – folytatta a köpenyes. - Akkora legyél az északi erdőben, ezen a helyen. - Átnyújtott egy térképet is. - Fekete köpeny és csuklya legyen rajtad.
- Rendben – mondta Lily, majd mire felnézett az köpenyes már el is tűnt. Kinyitotta a fekete bőrzacskót, majd kiöntötte a tartalmát. Egy nagy, nehéz vörös rézmedál esett a tenyerére, ami a Sötét Jegyet ábrázolta. A lány elfintorította az arcát.
- Ez volt a a barátod, aki segít?
- Igen – válaszolta a lány, majd visszatette a medált a bőrerszénybe, onnan a zsebébe a térképpel együtt. - Azt hiszem vissza kellene mennem, felkészülni.
- Visszakísérlek – mondta a férfi, majd még egyszer hátranézett. Valahogy úgy érezte nézik és igaza volt. Az egyik fa mögül Piton követte nyomon lépteiket. - És mond – fordult Lilyhez. - Mennyire letettek jó barátok Pitonnal? - Lily elvörösödött. „Miért kell ezt megkérdeznie?”
- Miért érdekel? - kérdezte nem nézve rá.
- Csak úgy érdeklődtem – mondta a férfi elmosolyodva. - Tehát?
- Jó barátok voltunk, ha erre célzol, sosem voltam bele szerelmes...
- Tehát együtt voltatok? - torpant meg James kicsit csodálkozó arccal. Lily még mindig vörösen megfordult.
- Aha – mondta gyorsan, majd gyors léptekkel folytatta az útját. El tudta képzelni, James most mit gondol. Piton az egyik legnagyobb ellenfele volt a Roxfortban, erre...
- Komolyan mondod? - kérdezte utolérve a lányt.
- Igen, mi olyan hihetetlen benne? Egész normális is tud lenni, sőt. Nagyon kedves volt. - Odaértek a házhoz, Lily kinyitotta az ajtót. - Nagyon kellemes volt a séta, jól esett.
- Nekem is – válaszolta a férfi. - Remélem legközelebb egy vacsoránál kérdezhetlek ki...
- Majd meglátjuk, egyáltalán nem tudom, ez a küldetés meddig fog tartani.
- Sok sikert és szia – köszönt el James. Lily elmosolyodott, majd ő is elköszönt. Becsukta az ajtót, majd összekészített mindent ami a küldetéshez kell.

Korán feküdt le, hogy korán is ébredjen fel. Álmában visszatért a Roxfort utáni első nyárhoz, amikor még Jamesszel együtt voltak, mikor megkapta a levelet, hogy felvették a másik aurorképzőbe. Az szakítás, ami után végigsírt három napot... Aztán a kép változott. Ott állt az aurorképző parkjában az egyik fa mellett.
- Szia! - köszönt neki, egy ismerős hang. Megfordult.
- Áh, Perselus, szia – köszönt a fiatal fiúnak, majd elmosolyodott. - Hát te? Már azt hittem kerülsz engem.
- Nem, dehogy... - mondta gyorsan, majd leült a a fa alá. Lily szintén leült. - Csak valahogy rosszul jött ki a dolog.
- Nekem akkor is úgy tűnt, hogy kerülsz – mondta a lány, majd elmosolyodott. Perselus is, és csillogó szemmel végignézett a lányon.
- Jól nézel ki.
- De nem jobban, mint tegnap – heccelte, majd a parkot kezdte nézni. - Mi van Leával?
- Nem érdekel Lea – válaszolt a fiú, majd a lány felé fordult. - Te érdekelsz! - Lily ránézett és megérezte a fiú hideg kezét az arcán. - Lily, én szerelmes vagyok beléd!
- Furcsa... - válaszolt a lány elmosolyodva. Láthatóan egyáltalán nem lepődött meg. - Te is tetszel nekem... vonzódom hozzád, de nem tudom miért. - Perselus nem mondott többet. Odahajolt a lányhoz, majd gyengéden megcsókolta. A csók után Lily elkezdett nevetni.
- Miért nevetsz?
- Csak eszembe jutott, mit szólna ehhez James... - Piton elkomorult, de Lily elmosolyodott. - De már nem érdekel. - Pedig, dehogyis érdekelte. Bármit megadott volna azért, ha nem Pitont csókolhatja meg, hanem James Pottert. Bármit...

„A sűrű éjben fény leszek
Mi távolból hozzám vezet
És többé nem félek, ha karjaidban ébredek
Ha szomjazol, én víz leszek
S ha átölel majd két kezed
Bármi lesz, bármi vár
Tudom, nincs, mi tőlem elválaszt már”