Szerző megjegyzése: Légyszi, légyszi, légyszi! Írjatok kritikát!

Idézet: NOX: Örökkön-örökké

”Meghalok. Ennyi lenne az életem, a sorsom? Ennyire vagyok hivatva? Nincs tovább?” Bár a cellába egyetlen ablak sem volt, mely a külvilágba vezetne, Lily mégis megérezte: itt a hajnal. Az élete vége. Voldemort hamarosan újra betér hozzá, és megkérdi. Ő újra nemmel válaszol, és akkor nincs tovább. Vajon Piton hagyja, hogy meghaljon? Vagy ő is vele hal? Vagy mi lesz? ”Nem, ne haljon velem. Nem szeretem, vagyis, de... szeretem, csak, valahogy máshogy, vagyis... nem tudom!” Gondolatai folyton ekörül jártak, egészen addig, míg a felső ajtó ki nem nyílt. Lily ijedten a cella egyik sarkába hátrált, mikor meglátta a köpenyes alakot. Az arcát nem látta. Attól tartott, hogy most Voldemort elé viszik, mikor a csuklyás letolta a fejéről azt.
- James! - Arcán megkönnyebbülés és öröm futott át. A rácsokhoz sietett. - Hogy kerülsz ide?
- Jaik eljött szólni nekünk, hogy bajban vagy - suttogta, majd elővett egy kulcsot. - Csak engem tudott bejuttatni, Sirius, Remus és Mordon odakint várnak minket, távolabb a barlang bejáratától.
- De Vold...
- Tudom, Jaik lefoglalja. A lányát már kivittük innen, így segít. - Kinyitotta a cella ajtót. Lily kilépett.
- Hogyan tovább? - kérdezte.
- Tedd fel a csuklyát, és húzd az arcodba, hogy ne látsszon. Aztán csendesen gyere utánam. - A lány bólintott, és feltette a fekete csuklyát, majd a padlót bámulva elindult a már szintén csuklyában lévő James után. Lassan komótosan mentek végig a folyosókon, ahogy a többi szekta tag, vagy halálfaló. Nem keltettek feltűnést, ahogy a kijárat felé mentek.

Aztán kiléptek mind a ketten a barlangból, és letolták a fejükről a csuklyát, majd elindultak az erdő belseje felé.
- Még egyszer ide nem jövök – mondta Lily, majd elővette a cetlit, amin a neve volt rajta. - Köszönöm, azt hiszem megmentetted az életem. - Állította meg Jamest, aki visszafordulva elmosolyodott.
- Semmiség. Kicsi az esélye annak, hogy meghaltál volna. Piton biztos segített volna. - Lily meghökkent. Nem csak azért, mert James tudta, hogy Piton segít neki, és, hogy ott volt, hanem, mert a férfi hangjában egy csepp gúny, vagy irónia nem volt.
- Valószínűleg – válaszolta aztán, pedig egyáltalán nem volt ebben biztos. Újra rámosolygott a férfira. - Azért kösz... Remélem, majd meghálálhatom valahogy. - ”Egy romantikus vacsora mellett, teszem azt...” - Mondjuk, mit szólnál egy vacsorához?
- Persze – válaszolt a férfi. Aztán indultak volna tovább, de egy hang megállította őket.
- Lily! - A lány megállt, és hátranézett. Piton jött feléjük, s mikor meglátta Jamest, összehúzta a szemét. - Ezt itt hagytad – nyújtotta át a pálcát fagyos hangon. Lily átvette, majd bólintott.
- Kösz – mondta sután.
- Látlak valamikor? - kérdezte aztán. Úgy látszott, jobb szeretné, ha a másik nem lenne ott, de jobbat most nem tudott. Lily a földre tekintett, majd nemet intett a fejével. - Miért?
- Mert, majdnem ezért haltam meg odalent! Hiszen téged használt fel. Perselus, én élni akarok!
- Azt mondtad, hogy nem félsz a haláltól!
- Tévedtem – válaszolt a lány, majd hátat fordított, de Piton elkapta a kezét.
- Nem teheted ezt velem!
- Eressz el! - rántotta ki a karját, majd a pálcáját előrántó Jameshez lépett és lenyomta a kezét. - Kérlek, ne! - mondta neki, majd egy sóhajjal újra Pitonhoz fordult. - Kérlek, nem akarlak az Azkabanba juttatni!
- Tudod mit? - kérdezte dühösen és villogó szemmel. - Inkább vonulok be az Azkabanba, minthogy végignézzem, ahogy újra beleszeretsz! - Lily megszeppenve nézett rá. Kissé talán el is sápadt.
- Menjünk, kérlek! - szólt Jamesre, aki bólintott, de szemében látszott, hogy legszívesebben megátkozná Pitont. Hátat fordítottak a dühös férfinak, majd tovább indultak. Ekkor roppant valami mögöttük, James hátrafordult, majd éppen, hogy tudta védeni az átkot. - Perselus! Hagyd abba! - szólt rá Lily, majd lefegyverző bűbájt küldött rá. A pálca kirepült a férfi kezéből, és egy fa alá esett le. A férfi nézte egy ideig a kezét, majd felnézett. Szemében őrület csillant. A féltékenység őrülete. Közelebb lépett a pálcát tartó pároshoz, majd valahonnan előkapott egy pengét, és neki támadt Jamesnek. Ez mind olyan gyorsan történt, hogy varázslattal nem tudta megvédeni magát. Lily ijedten felkiáltott, majd James elé állt, aztán szúró fájdalmat érzett a szíve tájékán, és elsötétült előtte minden.

- Azt hiszem nem értett meg, Miss Evans! - szólt az előtte álló James. Arcán tettetett düh látszott. A lány érezte, hogy dühös, és tudta, hogy vörös az arca.
- Mit kellene megértenem? - kérdezte tajtékozva. A fiú nem válaszolt, csak megcsókolta, majd a csók után tett egy lépést hátra. Lily megszeppenve vett egy mély levegőt, majd meg akart szólalni, de egy hang se jött ki a torkán. A fiú kíváncsi tekintettel nézte a reakciót. Valami hasonlót várt.
- Hm?
- Ezt, ezt... hogy merészelted ezt, Potter?! - kérdezte aztán, közben úgy vette a levegőt, mintha sokat futott volna. James nem válaszolt, hanem még egyszer megcsókolta, de most már nem lépett hátra. Lassan átölelte a lányt, aki hagyta magát. Majd ajkaik újra elváltak. - Hogy merted? - kérdezte megint Lily, de hangja már lágyabb, megtörtebb volt. Aztán feltűnt valaki a folyosón.
- Lám, lám, a sárvérű és a váráruló! - szólt gúnyosan Piton. Lily elvörösödött, és el akart menni, de James nem engedte.
- Nana! Nem szöksz sehova! - mondta neki, majd Pitonra nézett. - Zavar valami, Pipogyusz? - A fiú arcán düh futott végig, de mivel egy tanár épp arra tartott, tovább ment. Miután elmentek, a folyosó újra kihalt lett. James még mindig fogta a lányt, bár ő többször is megpróbálkozott a szökéssel.
- Nem engednél el? - kérdezte Lily dühösen. Legalábbis dühösen akarta kérdezni, de nem sikerült. Amúgy is tudta, semmit nem érne el vele, már lebukott...
- Most? Na nem! - hangzott a fölényes válasz. - Ideje lenne beismerned valamit!
- Hogy te milyen... - lökte el magától a fiút.
- Jóképű, aranyos, okos? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, egy lépést téve hátra.
- Nem! - csattant fel a lány. - Arrogáns és nagyképű vagy. Öntelt és... és... - nem mondta tovább, hanem hátat fordított neki, és elindult a klubhelyiség felé.
- Nagyon jól csókolsz! - szólt utána a fiú. Lily megdermedt, és érezte, hogy elönti a forróság. Tudta, hogy megint elpirult. Nem szabad megfordulnia, tovább kell mennie, szuggerálta magát, majd lépett még egyet. - És nagyon szép a szemed, ha boldog vagy... - Lily megfordult, teljesen vörösen.
- Na idefigyelj, Potter – emelete fel a mutató ujját, de James hozzálépett, majd megint megcsókolta. Három csók öt perc alatt!
- James – mondta a fiú. - Ez a nevem – magyarázta.
- Tudom... - válaszolt Lily beletörődő hangon, s immár ő csókolt vissza...

„Meghaltam? Nem akkor nem fájna mindenem” Lily Evans felébredt. Bár mozdulni sem bírt, szemét se tudta kinyitni. Nem is ébredt fel, csak tudatánál volt. ”Mi történt? Ja, emlékszem, Perselus, a kés, a fájdalom... leszúrt? Meghaltam?” Érezte, hogy valaki megfogja a kezét, de a szemét nem tudta kinyitni. Beszélni sem tudott... Csak gondolkodni. Perselus. Állítólag szereti őt. Tudnia kellett, hogy nem fogja engedni, hogy megölje Jamest. Valahogy megakadályozza. Valahogy... Nem akart élni. Meg akart halni. A szíve sajgott, és ez nem fizikai fájdalom volt, hanem a csalódás mérhetetlen tőrje, mely belemart a lelkébe... Meg akarok halni!

James, Sirius, Remus és Mordon ott ültek a Szent Mungo várótermében. Sirius a barátját nyugtatta, míg Remus idegesen, aggódva körbe-körbe járkált. Mordon csak fáradt, meggyötört arccal ült, és nézte műlábát. Aztán kilépett a doktornő az egyik kórteremből. Mind azonnal odasiettek hozzá.
- Hogy van? - kérdezte James.
- Rosszul. Én, nem tudom. Nincs rá nagy esély, hogy túlélje az estét. - James elsápadt, majd a tenyerébe temette az arcát. Sirius megszorította barátja vállát, bátorítóan. Remus elkeseredetten megdörzsölte a homlokát.
- De mi a baj, csak egy seb, azt be lehet gyógyítani.
- Igen, de attól tartok, valami olyan élmény érte, hogy nem akarja túl élni – válaszolt. James felnézett. Nem gondolta, hogy Lilynek ekkora csalódást jelentett Piton tette. Hiszen olyan szánalmas volt. Remegett a keze, és könyörgött Jamesnek, hogy ölje meg, azok után, amit tett. Teljesen kiborult, de ki törődött már akkor vele?
- Bemehetek hozzá? - kérdezte felnézve. A gyógyító bólintott, majd beengedte.

James belépett a szobába. Lily fehér párnákon, fehér ágyneműk között feküdt, és holtsápadt volt. Vörös haja körülfonta az arcát. Leült mellé a székre, majd megfogta a lány márvány fehér és hideg kezét.
- Lily – suttogta halkan. A lány szeme megmozdult, de nem nyílt ki. - Lily, nem halhatsz most meg... - mondta, majd felállt, letérdelt az ágy mellé, és mindkét kezével megfogta a lány kezét. - Nem is tudom elmondani, mennyire örültem, mikor megláttalak az aurorképzőben újra. Azt hittem, hogy három év alatt túl tettem magam azon, ami köztünk volt, de tévedtem. És ez egyre nyílván valóbb lett számomra az elmúlt hetekben. - Egy pillanatig csendben maradt. Szeme elhomályosodott, és egy könnycsepp folyt végig az arcán. - Szeretlek! - mondta. - Még mindig. Teljes szívemből szeretlek. Nem akarlak elveszteni. Nem érdekel, hogy kivel vagy, de ha nem hallhatom a hangod, nem láthatlak, abba belepusztulok. Kérlek, ne halj meg. Megmentetted az életem, ha itt hagysz, hogyan hálálom meg. Meg aztán a vacsora. Emlékszel mit ígértél nekem? Nem halhatsz meg...

„Miért sírsz, miért bánt,
Hisz vár majd rád!
Elveszi léted fájdalmát.
Feloldozás, fény ragyogás
Vár csak rád!

Szép fényünk tovaszáll,
Végül minden lélek hazatalál.
Létezünk örökkön-örökké,
Csillagsorsunk az Övé... „