Szerző megjegyzése: Váratlan fordulat...
Továbbra is várom a véleményeket! Minden kritikának örülök! Kellemes Olvasást! Remélem tetszik!

5. A támadás

Alicia egész éjszaka Perseluson gondolkozott és azon, hogy mi történhetett 10 évvel ezelőtt. Így másnap reggel nagyon fáradtan ébredt. Szemei alatt karikák húzódtak, a feje pedig úgy sajgott mintha fejbe vágták volna. Miután felébredt sokáig forgolódott az ágyában, de aztán erőt vett magán. Kiment a fürdőszobába, lezuhanyozott, felvette az egyik kék talárját, majd haját egy gyors pálcamozdulattal kiegyenesítette. Így indult el reggelizni. Lassan, komótosan sétált végig a hosszú folyosókon. A nagyterembe érve nagy meglepetés érte. Minden tanár az asztalnál ült, kivéve egy embert.
- Hol lehet Perselus? - kérdezte magában miközben odasétált az asztalhoz és leült McGalagony mellé. - Biztos a Nagyúr hívatta - Alicia remélte, hogy nem lesz semmi baja. Bár tudta, hogy a férfi nagyon jól tudja titkolni az érzéseit. Ez mellett pedig kiválóan le tudja zárni az elméjét. Ennek ellenére nagyon aggódott a bájitaltanárért. Elmélkedéséből Dumbledore hangja zökkentette ki.
- Miss Stanford jól érzi magát? - kérdezte az Igazgató aggodalmas hangon.
- Persze, csak elbambultam - válaszolta Alicia, de tudta, hogy Dumbledore-t nem lehet becsapni.
- Jól sejtem, hogy Perselusért aggódik?
- Nem - vágta rá, de belül érezte, hogy Dumbledore átlát a szitán. Így rögtön folytatta. - Csak furcsálltam, hogy nincs itt. Gondolom a Nagyúr hívatta.
- Igen, korán reggel már el is ment, de ne aggódjon. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi baja. Ez csak egy egyszerű hívás volt.
- Értem - mondta Alicia, és hozzálátott, hogy elfogyassza reggelijét, de gondolatai egészen máshol jártak. - Miből gondolja, hogy aggódom Perselusért? Mikor az iskolába jártunk persze mindenki tudta, hogy jóban vagyunk, de semmi több nem volt köztünk. Vagy csak mi nem vettünk észre valamit?
A reggeli után Alicia visszatért a szobájába, hogy jegyzeteket készítsen az órákra. Az iskola kezdésig ugyan még volt 1 hét, de nem akart felkészületlenül bemenni az óráira, ezért tantervet csinált magának. Azt már előre látta, hogy a hetedikesekkel nagyon sok dolga lesz, hiszen ők ebben az évben teszik le a R.A.V.A.SZ.-t. Éppen az egyik könyvben keresett valamit, amikor egy bagoly kopogott az ablakon. Reydo volt az, Jennyfer baglya. Nagyon örült, hogy barátnője írt neki, de amit a levélben írt annak még jobban örült:

Kedves Alicia!

Ma délután én is elutazom a Roxfortba. Levélben sajnos nem közölhetem veled, hogy miért, de ígérem, hogy amint megérkezem mindent meg fogsz tudni!

Puszil:
Jennyfer

- Jennyfer is itt lesz? Tök jó! De vajon miért kell eljönnie otthonról? - Alicia nagyon örült, hogy barátnője is a Roxfortban lesz, de félt, hogy valami baj történt és ezért kell Jennyfernek a Roxfortba jönnie. És mint utóbb kiderült, félelme nem volt alaptalan.

A délelőtt gyorsan elment, és Alicia már az udvaron várta, hogy barátnője megérkezzen. Nem is kellett sokat várnia. Jennyfer pontban 14 órakor átlépte a Roxfort határát. Alicia arcán hatalmas mosoly terült szét látva, hogy barátnője sem pakolt be kevesebb cuccot mint ő.
- Szia Jenny!
- Hello Alicia! - azzal megölelték egymást.
- Annyira örülök, hogy itt vagy. De mond csak, miért kellett otthonról eljönnöd?
- Itt most inkább nem beszélnék róla. Kísérj fel Dumbledorehoz és meg tudsz mindent - mondta Jennyfer.
- Rendben. Várj, segítek vinni a cuccokat!

5 perc múlva már Dumbledore irodájában álltak.
- Üdvözlöm Miss Black! - mosolygott az igazgató.
- Jó napot Dumbledore professzor!
- Nos, örömmel látom, hogy épségben megérkezett.
- Épségben? Miért? Valami baj van? - kérdezte Alicia meglepetten és aggódóan.
- Igen! Sajnos, baj van. Black kisasszonyt tegnap megtámadta 2 halálfaló az otthonában. Sajnos nem tudni, hogy pontosan kik voltak a támadók, de már dolgozunk az ügyön. Még jó, hogy Remus Lupin éppen akkor ment át hozzá.
- De miért tették?
- Pontosan nem tudjuk. Csak annyit tudunk, hogy Sirius-al kapcsolatos dologról van szó, és hogy a halálfalók kerestek valamit - mondta Dumbledore. - Így Miss Black mostantól a kastélyban fog élni. Nem kockáztathatunk!
- Értem professzor úr - mondta Alicia
- És még annyit szerettem volna mondani Miss Black, hogy a tanév kezdete után sajnos, nem nagyon mutatkozhat a diákok előtt, ezért nem igen hagyhatja majd el a szobáját, de amint elmúlt a veszély, visszatérhet az otthonába. Sajnos sok olyan ember gyereke tanul nálunk akikről feltételezhető, hogy halálfalók és nem szeretném, ha ennek következtében bármi baja esne önnek vagy akár másnak az iskolában.
- Értettem. Ez csak természetes.
- Köszönöm! Akkor egyenlőre ennyi. Miss Stanford, Black kisasszony szobája közvetlenül a magáé mellett van. Kérem kísérje őt el oda!
Alicia és Jennyfer a szobáig vezető úton a történtekről beszélgettek.
- Nem tudom elhinni, hogy ez történt. Hála Istennek, hogy nem esett semmi bajod! - mondta Alicia.
- Igen, Remusnak köszönhetem, hogy most itt beszélgetek veled, EGY DARABBAN - mosolygott Jenny.
- Ez egyáltalán nem vicces. Meg is ölhettek volna.
- De nem öltek meg, és ez a fontos.
- Most pontosan úgy viselkedsz mint Sirius - mosolygott Alicia.
- Tudom. Pont ez volt az egyik dolog ami minket összekötött. Bár nagy volt köztünk a távolság, míg iskolába jártunk, nem tagadhattuk le, hogy rokonlelkek vagyunk. Én nem azzal törődöm, hogy mi lett volna ha. És Sirius is ilyen volt - mondta szomorúsággal a hangjában Jenny.
- Az biztos. Ezt le sem tagadhatta volna - nevetett Alicia.
Éppen ráfordultak volna arra a folyosóra ahol a szobáik vannak, mikor beleütköztek egy magas fekete ruhás férfibe.
- Szervusz Perselus - köszönt Alicia érzelemmentesen.
Piton meglepődött a hirtelen változáson, hogy a lány így beszél vele, de gyorsan reagált.
- Jó napot - felelte a férfi, majd tekintette a másik nőre siklott - Önben kit tisztelhetek?- kérdezte ridegen.
- Jennyfer Black. Örvendek!
- Úgy szintén - felelte Piton, furcsa csillogással a szemében amit csak Alicia vett észre. Azzal Piton megkerülte őket, és néhány perc múlva eltűnt a lányok szeme elöl.
- Ki volt ez a gyászhuszár? - kérdezte nevetve Jennyfer.
- Perselus Piton. Emlékszel, írtam neked róla a Beauxbatonsba, mikor hetedikesek voltunk.
- Jah, már emlékszem. Sirius is írt róla, de kicsit sem olyan hangnemben mint te - nevetett Jenny. - Te nagyon bőbeszédűen írtál róla- mondta egy széles mosoly kíséretében.
- Jaj, menj már! Csak barátok vagyunk, illetve már csak voltunk - hajtotta le a fejét Alicia.
- Hogy-hogy csak voltatok? Mi történt?
- Igazából nem tudom. Az egész nagyon zavaros. Amikor hetedikesek voltunk ő megtámadta Siriust a folyosón. Sirius a gyengélkedőre került. Én levelet írtam Perselusnak, hogy nem haragszom és jogosnak tartom a támadást, de ő soha nem írt vissza, pedig többször küldtem neki levelet. És most olyan rideg velem, mint egy jégkocka.
- Úristen! - állt meg Jenny.
- Mi a baj?- kérdezte Alicia meghökkenve.
- Azt mondod, hogy levelet küldtél neki?
- Igen. Miért? Ez akkora nagy baj?
- Ha igaz amire gondolok akkor igen.
- Miért? Tudsz valamit ezzel kapcsolatban? - kérdezte egyre nagyobb kíváncsisággal a lányt.
- Menjünk be a szobámba és elmesélem - mondta Jenny és megszaporázta lépteit.