7. Anyja lánya és a nagy balhé
A cím
mindig sokat mesél...
Anyja
lánya
- El ne
mondd a mamának! Oké? Beszélhetsz bármiről, csak a mai napról ne! Rendben? -
Jó, papa… de miért? - Mert, ha a mama megtudja, hogy mi történt, ezer és egy
százalék, hogy azon nyomban megöl. - Jaj, apa! Ne beszélj hülyeségeket! -
Hü… hülyeségeket?? Te hol tanultad ezt? - Apa! Emberek közé járok, ha nem
tudnád! - Emberek közé?? Hat és hét éves GYEREKEK közé jársz! - Miért, a
gyerekek nem emberek? - De… de… de a gyerekek CSAK gyerekek… és… és… - Ne
aggódj, apa, a suli nem zárda, és Johnny sem papnak készül. Nyilván tud mást is
a „szent szövegeken” kívül… - Ezzel azt akarod mondani, hogy attól a kis…
szóval tőle tanulod ezt a szöveget? - Nem, papa, a mami lánya vagyok. -
Nna ez az egy, amit tőlem hallottál… anyád lánya vagy. A férfi arcán büszke
mosoly suhant át – már nem volt meglepődve a
hallottakon.
Anyja
lánya II. – A Nagy Balhé I.
- Tehát,
ismételjük át! Bemegyünk szépen a házba, és úgy teszünk, mintha… - Mintha mi
sem történt volna, tudom. - És, ha a mami kérdezi, minden rendben volt-e, mi
azt mondjuk… - Azt mondjuk, igen, minden a lehető legnagyobb rendben volt.
Nem volt semmi gubanc, nem vesz… - Hé! Ezt máris felejtsd el! Ezt már nem
mondod a maminak. - Miért? Ha azt mondom, hogy nem veszte… - Nem! Susan!
Kicsim, figyelj rám. Ez már túl átlátszó lenne. Kérlek, nagyon kérlek, ne áruld
el a papát, rendben? - Rendben. A kis vöröske boldogan ugrált be otthona
ajtaján, göndör fürtjei csak úgy lobogtak utána. Apja feszülten követte, majd,
mikor az meglátta feleségét, mosolyt erőltetve arcára imádkozni kezdett, hogy ne
bukjon le. - Szia mami! – köszönt a kislány, s édesanyja nyakába ugrott. -
Szervusz kincsem! Hol voltatok ilyen sokáig? – kérdezte az anya lányát
ölelgetve. - Képzeld, a papa elvesztett az
áruházban!
A Nagy
Balhé II.
- Te
elvesztetted a lányunkat abban a hatalmas áruházban?? – üvöltött magából kikelve
Miriam. - Úgy, ahogy mondod: hatalmas! A lányod pedig kicsi! - Ó, szóval
ilyenkor csak az én lányom? Hogy mered ráterhelni a felelősséget? Te voltál
vele, neked kellett volna vigyáznod rá! - Én vigyáztam is! - Igen, épp az
előbb hallottam az eredményét! - Mami! - Maradj ki ebből kicsim. -
Papa! - Susan, menj a szobádba. - Ne, Susan, inkább nézd meg a
testvéreidet, alszanak-e még. - De mami… - Susan! Menj! - Mami a
világért sem akarom megzavarni kettőtök bájos csevelyét, de mi lenne, ha végre
én is mondhatnék valamit? A két szülő szájukat tátva mered a kislányra. Hét
évesen máris olyan, mintha… - Látszik, hogy a te lányod… - mondták egyszerre.
Nem tudták megállni, hogy egy röpke mosolyt el ne engedjenek, ám az rögtön
tovaszállt, s ismét próbálták demonstrálni komolyságukat, és kitartásukat
véleményük mellett az üggyel kapcsolatban azzal, hogy ismét felöltötték
haragosan komoly álarcukat. - Mielőtt egymásnak esnétek, ugye elmondhatom, mi
történt? Miriam és Perselus rosszat sejtettek. Várjunk csak! Susan
Miriam lánya… Miriam állandóan bevitt az erdőbe valamivel…
nanneee! Perselus sem volt különb ezen a téren… bár őt mindig is
könnyű volt átejteni – azaz csak nekem volt könnyű… és Susan az én lányom… jaj
ne… - Kicsim! Ugye nem… ?
- Mami,
papi, de.
A kislány édes
kacajjal szaladt ki a nappaliból, tudván, sikerült rászednie szüleit. Remek
ötletnek tartotta, hogy otthagyta édesapját a hatalmas szupermarketben, s mikor
látta, hogy már eléggé kiidegeskedte magát, és saját maga felakasztását kérte
minden járókelőtől - mielőtt még a felesége tenné meg -, „feladta” magát a
vevőszolgálaton, s megvárta, míg apja érte siet. Alig várta, hogy hazaérjenek,
és kinevethesse magát. Mára elég volt gondolta
mára…
|