Akaio: Szeret, nem szeret

Szerző megjegyzése: A szereplők listája nem teljes, de jelenleg még én sem tudom, hogy ki mindenki fog feltűnni ennek a történetnek a színpadán.
A 16-os korhatár a későbbi fejezetek kedvéért, biztos, ami biztos alapon:)

1. fejezet

Hermione Jane Malfoy egy alig hallható pukkanással hoppanált a Malfoy kúria bejáratához. Már hónapok óta ezt a házat kellett az otthonának neveznie, de leginkább még most is csak vendégnek érezte magát minden egyes alkalommal, amikor a munkából hazaért. Talán épp ennek a bizonytalan érzésnek volt köszönhető, hogy minden alkalommal úgy lopakodott be a házba, mint egy surranó tolvaj.
Ma is sokáig kellett dolgoznia a Minisztériumban, ahol a Varázslény Felügyeleti Osztályon dolgozott. Bár a háború utolsó nagy csatája óta eltelt már majdnem egy év, az osztálynak rengeteg fejtörést okoztak a Voldemort által teremtett és elszabadított sötét teremtmények. Már este hét is elmúlt, amikor eszébe jutott, hogy ideje lenne hazamennie.
Hiába volt kora este, a házat mégis teljes sötétség borította, ahogy csendesen belépett a hatalmas kapukon. Nem várta egy manó sem, mivel ez a megalázó és lealacsonyító rendszer ellen még mindig lázadt az elméje, ezért megtiltotta nekik, hogy minden nap készenlétben várják. Persze ezt csak akkor tehette meg, ha Draco nem volt otthon, csak úgy, mint most is. Épp a könyvtár nyitott ajtaja előtt haladt el a szobája felé, amikor egy elsuttogott varázsige fellobbantotta a tüzet az embernyi magas kandallóban, selymesen meleg fénybe vonva a csarnoknyi helyiséget. A hirtelen jött világosság úgy megbabonázta a fiatal nőt, hogy az meg sem bírt mozdulni, mikor egy vészjóslóan rekedt hang szólította meg bentről.
- Mégis, hol voltál? – Draco a könyvtárban elhelyezett két bőrkanapé egyikén ült, míg az előtte lévő mahagóni asztalkába épített kristály-ónix sakktábla közepén egy szinte teljesen üres Ogden-féle Lángnyelv Whisky üvege állt.
Hermionét fájdalmasan érintette a férfi hangjából sütő gúny és számonkérés, de ahelyett, hogy sarkon fordult volna, inkább bement a meleg könyvtárba a téli hideget árasztó folyosóról.
Nem akart ismét veszekedni Dracóval, túl fáradt volt hozzá. Ám egyedül sem akart lenni. Ahogy a férfi mellé ért, az ismét egy gúnyos megjegyzést akart tenni, de helyette csak döbbenten bámult fel a feleségére.
- Te meg, hogy nézel ki?
- Ó, neked is jó estét, Draco! Hogy vagy? Milyen volt az út?
Hermionénak valahogy nem volt kedve elmagyarázni, hogy az utóbbi egy hétben, míg Draco külföldön volt, addig ő alig aludt. Ellenben annyit dolgozott a Minisztériumban, mint egy házimanó, többek között. Így csak leült a Dracóval szemközti kanapéra és kinyújtóztatta a lábait, miközben hátradőlve a szemére tette a kezét. Pár pillanatnyi néma csend után volt csak hajlandó megszólalni.
- Nincs velem semmi különös, csupán túl sokat dolgoztam. Közeledik a karácsony, mi meg emberhiányban szenvedünk, és természetesen a legtöbben most mennek szabadságra is. Emellett Charlie-nak is szüksége volt egy kis segítségre Luna mellett.
Amikor a férje még most sem szólt egy szót sem, lassan kinyitotta a szemeit, hogy aztán annál gyorsabban vissza is csukja. Draco közvetlen ott ült előtte az asztalkán és egy pohár italt nyújtott felé. Ám a lány zavarát nem ez a gesztus okozta, hanem Draco izmos mellkasának látványa, amely zavarba ejtően vonzotta Hermione tekintetét a szétnyílt házikabát alatt.
- Szólhattál volna valakinek, hogy későn érsz haza.
- Miért, talán aggódtál értem? Meglepne. Ez nem volt része a megállapodásunknak – vágott vissza Hermione kissé erélyesebben a kelleténél.
- Biztos a kis Weasleynek volt szüksége némi extra segítségre – ahogy Draco száját elhagyták a szavak, már meg is bánta, de nem volt mit tenni és egy Malfoynak nem szokása bocsánatot kérni.
- Te!! – Hermione hangja alig volt hallható, de dühe látható jeleként megremegett a pohár a kezében.
Dracónak kétsége sem volt afelől, hogy a felesége apró darabokra átkozta volna, ha most a kezében lett volna a pálcája. Ehelyett csak az arcába loccsantotta a pohár tartalmát. A férfi még csak meg se rezzent, továbbra is jéghideg tekintettel nézett a nőre, miközben a whisky végigfolyt az arcán, meztelen mellkasára csepegve. Ekkor Hermione fáradt izmait meghazudtoló gyorsasággal felugrott és kiviharzott a könyvtárból.
Olyan dühös volt a fiatal boszorkány, mikor a szobájába ért, hogy csak fel-le masírozott és közben százszor is elátkozta a percet, mikor igent mondott ennek a beképzelt, arrogáns és túl szexi Draco Malfoynak.
Sokszor elgondolkozott azon, hogy miért is mondott igent a görénynek, jutott eszébe, miközben leült a hatalmas baldachinos ágya szélére. Ám ekkor ijedten ugrott egyet a háta mögül érkező mozgolódásra, de megfordulva teljesen megnyugodott, mikor meglátta a takaró alól kikandikáló platinaszőke hajjal borított fejecskét.
Hát, íme az ok! Az egyik legnyomósabb a „rengeteg” közül.