Szerző megjegyzése: A rejtély egy kis részére fény derül:)

Castor és Pollux a görög mitológiában egy ikerpár. Pollux halhatatlan, Castor nem. Castor halála után Pollux annyira szereti testvérét, hogy megosztja vele halhatatlanságát, így felváltva élnek Hádészban és az Olümposzon.

2. fejezet

Pollux Malfoy volt az egyik nyomós ok azon a másfél évvel ezelőtti éjszakán, ami miatt Hermione belement abba a paktumba, amit Lucius Malfoy felajánlott a Rendnek.

Viharos októberi éjszaka volt, mikor Perselus két fekete köpenyes alakkal beállított a Grimmauld térre. A köpenyek csuklyája mélyen a jövevények szemébe volt húzva, így mindenki azt hitte, hogy Perselus két újabb menekültet hozott. Ez ugyanis mostanában jó szokásává vált. És bár nem is tévedtek olyan nagyot, a reakciók mégis elég döbbentek voltak.
A két csuklya alól ugyanis Lucius és Draco Malfoy beesett arca köszönt vissza rájuk. Mielőtt Remus és Bill elkezdték volna őket megátkozni, Piton lépett eléjük védelmezőn.
- Ne, várjatok! Már nem ellenségek. Voldemort megölette Narcissát és meghalt Castor is. Lucius hajlandó mindenben segíteni a Rend munkáját, ha cserébe befogadjuk Dracót és Polluxot.
Erre mindenki önkéntelenül is forgolódni kezdett, hogy ki is az a Pollux, tekintve, hogy más ismeretlen nem tartózkodott az előcsarnokban. Ekkor Draco hátra hajtotta a köpenye egyik szárnyát, felfedve a karjában megbúvó csendes kisfiút. Kék szemei és platinaszőke haja nem hagytak kétséget a felől, hogy ő is egy Malfoy.
Pollux és az ikertestvére Castor a Malfoy házaspár kései gyermekei voltak. Szüleik és bátyjuk szívből szerették a két kis életvidám, csibészes mosolyú fiúcskát, bár ezt el nem ismerték volna a nagyvilág előtt, hisz Voldemort követőinek az ilyesfajta érzelmek nem voltak megengedettek, pláne ha valakit Malfoynak hívnak. „Az ilyesmi csak gyengévé tesz”, tanította annak idején Dracót az apja.
Draco most mégis görcsösen ölelte magához egyetlen megmaradt testvérét, mikor Molly Weasley megpróbálta kihámozni a karjaiból a félálomban lévő fiúcskát.
- Nincs semmi baj, nem viszem messzire! Csak kap egy kis tejet, meg egy puha ágyat – suttogta az asszony. Erre az anyai gondoskodást ígérő hangra meglazult a fiatal férfi szorítása, és öccsét a tapasztalt asszonyi kezekbe helyezte.

Úgy tűnt, az alvó gyermek elég bizalmat ébresztett a többi felnőttben ahhoz, hogy végighallgassák a két szőke mondandóját.
Fagyos csendben, de legalább már rájuk szegezett pálcák nélkül ültek le a szalonban a Malfoyok a Rend tagjaival szemben. Remus, aki Dumbledore halála óta átvette a Rend irányítását; Perselus, Bill, Charlie, Tonks és Hermione kétkedő pillantásaitól kísérve kezdett el Lucius beszélni.
Ahogy egyre többet mondott el az utóbbi napok tragédiájából, úgy oldódott fel az ellenséges hangulat is. A két férfi immár nem ellenfél volt, hanem sorstárs. Bár Lucius nem mondott el minden apró részletet, de az is elég volt ahhoz, hogy a jelenlevők keze ökölbe, szíve pedig görcsbe ránduljon.
- Nem érdekel, hogy és milyen áron, de holtan akarom látni azt a férget! – hörögte végül a magából teljesen kikelt, zaklatott Lucius. – Megadok bármely információt és támogatást Potternek, de vannak feltételeim. Az én hitelességemet szavatolja, hogy magukra bízom Polluxot. Mindezekért cserében azt kérem, hogy védjék meg, fogadják be Dracót is!
- Ez teljesíthető – bólintott Remus.
- De ez még nem elég. Mivel viseli a Sötét Jegyet, a Wizengamot el fogja ítélni a háború után. Már csak azért is elítélnék, mert az én fiam – itt megrándult az idősebb férfi arca. - Ezért azt akarom, hogy biztosítsák neki az ártatlanságot, hogy megtarthatja a családi vagyont és, hogy meg sem próbálják elvenni tőle Polluxot, ha velem történne valami… - itt megbicsaklott egy pillanatra Lucius hangja, de egy perccel később már határozottan mondta ki utolsó szavait. – Ezért azt akarom biztosítékként, hogy Hermione Granger menjen feleségül a fiamhoz.
A kijelentést néma csend követte. Ha valaki akkor belép a szobába, azt hihette volna, hogy egy néma film forgatásába csöppent. Ám a kezdeti döbbenet gyorsan utat engedett Tonks, a Weasleyk és még Piton heves tiltakozásának is. Csak Remus, Hermione és Draco ültek némán a körülöttük tomboló viharban.
Draco tulajdonképpen meg sem szólalt az óta, hogy megérkeztek. Csupán bámult maga elé, ökölbe szorított kezeit combján nyugtatva. Míg szőke haja csapzottan hullt a szeme elé, melyben, most hiába kereste volna bárki, szikrája sem lobbant a Malfoyokra jellemző erőnek és ravaszságnak. Lényegében úgy ült ott, mint egy tökéletesre faragott márványszobor a falfehér bőrével. Ezt a mozdulatlanságot Hermione közbeszólása tudta csak összetörni. Mikor kimondta: „Megteszem” Draco testén remegés futott végig és most először fájdalom jelent meg a tekintetében. Az első jele annak, hogy tudatában van annak, ami körülötte történik.
"Ennyire azért ne örülj. Elvégre én megyek férjhez 22 évesen egy görényhez" – gondolta magában a lány. Ám tovább nem jutott, mert bejelentését követően több dolog is történt egyszerre.
Remus alig hallhatóan kifújta az addig visszatartott lélegzetét, miközben lehunyta a szemeit. Piton ellenben tágra nyílt szemekkel forgatta a fejét Hermione és Draco között. Tonks haja a megszokott pinkről lángnyelveket idéző vörössé változott, tudattalanul is tükrözve viselője véleményét. Mialatt Lucius most először nyugodtan dőlt hátra a székben, amibe leült és ajkaira kiült a régi fensőbbséges mosoly.
Ebbe az állóképbe lépett be két új szereplő.
- Mégis mit teszel meg? – kérdezte Harry vészjóslón, miközben Ron gyilkos tekintettel fürkészte mellőle a két betolakodót.

A nő mostanra megnyugodva simogatta az ágyban fekvő kisfiú fejét, mialatt mindezt végig gondolta. Nem fért hozzá kétség, hogy Hermione észérvek alapján döntött, mikor igent mondott erre az abszurd leánykérésre, de nem volt tisztában azzal sem, hogy mit is vállalt magára. Férjhez ment egy exhalálfalóhoz, a háború végéig Rend kémhez, aki hideg, mint a kő. Emellett anya lett, bár még sosem volt férfival…

Draco leejtette a kopogásra emelt kezét a felesége ajtaja előtt. Szívesen kért volna tőle bocsánatot mindazért, ami az elmúlt tizenhat hónapban történt. Jó lett volna, ha gondolkodás nélkül benyithat hozzá, ha olyanok lettek volna, mint egy tényleg szerelmes házaspár. Jó lett volna… de neki nem ezt szánta a sors.
Ezzel megfordult és belépett a saját lakosztályába, ami a felesége szobájával szemben nyílt. Hisz a látszat minden.