Szerző megjegyzése: Ím a folytatás!

Idézet: Crystal: Most úgy ölelj!

James megdöbbenve nézte a papírt, majd a nőre nézett, miközben magában számolgatott. Három hete. Négy hete rabolták el Lilyt, tehát a gyerek...
- Jézus – mondta megdöbbenve. A nő tőle volt terhes.
- Most mire gondolsz? - kérdezte komolyan Lily.
- Nem tudom, semmire, mindenre... - mondta, majd elhallgatott. Sóhajtott egyet, majd rámosolygott Lilyre. - Mindenesetre, ez egy érdekes fejlemény.
- Nem Pitoné – mondta a nő komoran.
- Tudom – bólintott a férfi, majd a háló felé indult. - Ne haragudj, de most...
- Persze... - James megfordult, majd eltűnt az egyik szobában. Lily egy ideig nézett utána, majd leült a kanapéra, és megsimogatta a hasát. Lesz egy kisbabája. Elmosolyodott, pedig James reakciója aggasztó volt. De nem érdekelte, akkor is felneveli a gyereket, ha egyedül kell megtennie, amiben nem hitt. Valaki úgyis mellé áll. Felállt, majd a konyhába ment főzni egy kávét. Fáradt volt. Az egész nap olyan volt, mint valami rémálom. Miután megitta a kávét a hálóba ment. James már aludt, biztos ő is fáradt volt. Lefeküdt az ágyra, és gyorsan elnyomta az álom.

Másnap Lily korán felébredt. Egy picit rosszul is volt, meg valahogy nem hagyta nyugodni a tegnapi dolog. Valahogy... James még aludt, de nem is akarta felébreszteni. Letusolt, felöltözött, majd hagyott egy cetlit, hogy hova megy, és elment. Az anyjához. Látni akarta. Valahogy most úgy érezte, szüksége van rá. Ő mindig ott volt, ha kellett, mindig segített neki, és most kellett. Szüksége volt rá. Elment a godric's hollowi buszmegállóba, majd várt a buszra. Mugli módon akart utazni, mint kislány korában. Felszállt a buszra, majd elindult. Tudta, háromszor kell majd átszállnia, és sétálnia is kell majd, hogy odaérjen a házhoz, de nem érdekelte. Helyre akarta tenni a gondolatait, az érzéseit. Már szerette azt a lényt, ami benne fejlődött, a kisbabát. Az ő kicsi... ”Vajon fiú lesz, vagy lány? Vajon milyen lesz a szeme, a haja? Vajon fog rám hasonlítani, vagy Jamesre?” Ez járt a fejében végig. Minden alkalommal, ha eszébe jutott terhessége elmosolyodott. Úgy örült a várandóságának. Leszállt a buszról, majd várta a következőt. ”Vajon James milyen gondolatokra jut majd? Azt mondta, nem megbocsáthatatlan, amit tettem. Akkor pedig szeret. És, ha szeret, nem fog elhagyni. Végeredményben az ő gyermeke. De nem vonhatom felelőségre. Ha nem történik meg az a dolog Pitonnal, akkor most biztos örülne, de így? Nem tud bennem bízni, vagyis csak nehezen. De most már van ami erőt adjon. Megerősödöm. Az aurorképző óta olyan furcsa vagyok. A Roxfortban mindig én voltam az erős jellem, akit nem, vagy nehezen lehetett betörni. Én védtem mindig mindenkit, legyen az mardekáros, griffendéles, kicsi, nagy. Aztán elgyengültem. Piton miatt, vagy a szakítás miatt. Mikor otthagytam Jamest. Talán ott kezdődött... Nem, hiszen az aurorképzőben még semmi nem volt velem... Utána. A csalódás, hogy Piton halálfaló lett. Igen attól lettem gyenge. De most pár hét, és újra az a Lily Evans leszek, aki voltam. Erős, határozott vidám. A én kicsim segít nekem. Kicsim. Ez jó, amíg nem tudom fiú vagy-e vagy lány, addig az én Kicsim leszel.” Elmosolyodott, és megsimogatta a hasát.

Újabb átszállás következett, ez volt az utolsó. ”Mit teszek, ha mégis egyedül maradok? Nem akarok tovább dolgozni. Nem kísértem a veszélyt. Azt hiszem, akkor anyához költözöm, ha nem leszek a terhére, és segítek neki. Igen, ez lesz a legjobb. Visszavonulok a világtól, amíg meg nem születik, aztán, majd meglátjuk mit hoz a jövő: életet, vagy halált.”
Leszállt a buszról, majd elindult az anyja háza felé. De jó lesz belekóstolni a teába, a régi ízekbe. Még azelőtt látta az édesanyját, hogy megvette a házat, de az már olyan régen volt. Hamarabb el kellett volna jönnie. Tíz perc séta után meglátta a házat, ami előtt egy vörös hajú nő dolgozott a kertben. Mikor észrevette felállt, majd elkezdett integetni. Lily visszaintegetett, majd gyorsabban folytatta az utat.
- Anya! - ölelte át az édesanyját.
- Drága Lilym, azt hittem elfelejtettél.
- Soha! - nevetett a nő, majd elengedte az anyját. - Úgy hiányoztál, de annyi minden történt.
- Mesélj!
- Hát, hol kezdjem? - kérdezte, miután bementek, és egy csésze tea mellé leültek.
- Például, hogy, hogy jutott eszedbe öreg édesanyád...
- Kétségbe vagyok esve, mármint nem vagyok, de lehet, hogy leszek – mondta őszintén, egy mosollyal.
- Miben lehetek szolgálatodra?
- Terhes vagyok.
- És az apja nem akar...
- De, mármint... Uh... hát az úgy történt, hogy vele jártam már régebben, a Roxfortban, és most újra összejöttünk, és szeretjük egymást, csak nekem volt egy... egy baklövésem, és félek, emiatt...
- Értem. Egy baklövés. Lily...
- Sok minden közre játszott. Sok gonoszság, meg gyengeség. Ne láss bennem bűnöst. Csak hibáztam.
- Szakított veled?
- Nem, azt mondta, nem megbocsáthatatlan, meg, hogy egy ideig nem tud bennem bízni, de, de velem maradt. De most... Kicsit félek, amellett, hogy boldog vagyok. Lesz egy kisbabám. A gyermekem, és ennek örülök. Nem tudok nem örülni.
- Ez természetes – mosolygott a nő, majd felállt. És újabb adag teát készített. - Ha úgy hozná a sors, tudod, hogy rám mindig számíthatsz, kincsem. De akkor is, ha nem úgy hozza a sors.
- Köszönöm, anya.
- És, most valami vidámabb témára. Petunia is terhes!
- Nem!
- De, a harmadik hónapban van. Ha jól tudom. És fiú lesz. Dudley lesz a neve.
- Ha nekem fiam születik, akkor, akkor talán James, vagy... tetszik a Harold is. Apa után. De lehetne valami különleges is.
- Ha fiú lettél volna, Harry lettél volna.
- Harry? - kérdezte a nő, majd elmosolyodott. - Tetszik. James vagy Harry, vagy mind a kettő. Ez az apjától is függ.
- És, ha lány?
- Hát nekem tetszik a Rose, Natalie...
- Gabrielle?
- Túl franciás! - nevetett fel. - Bár nem rossz, de akkor már a Kateline vagy a Katerine, vagy simán Kate?
- Nymphadora?
- Na nem! - mondta Lily. - Bármi, csak az nem! - A másik nő elkezdett nevetni.
- Látod, máris jobb kedved van!
- Imádlak! - mondta a másik, majd elmosolyodott. - Süti van?
- Van...

Az utca már sötét köpenyébe burkolózott, mikor Lily belépett a ház ajtaján. James a kanapén ült, és olvasott.
- Szia – köszönt, majd levette a kabátját. A férfi felnézett, majd elmosolyodott. - Sajnálom, hogy ilyen sokáig maradtam, de muszáj volt kiszellőztetni a fejem. És erre az anyám teája és süteménye a legjobb.
- Mint szellőztető? Mit csinálnak? Lyukat a koponyán?
- Kackac! Azt hiszed vicces vagy? - kérdezte a nő, majd odament a kanapéhoz, és elkezdte csikozni a másikat, de az lefogta.
- Nem – válaszolt amaz. - Tudom, hogy humoros vagyok!
- Ó! Hogy ez mennyire James Potteres volt!
- És? - James megcsókolta a nőt, majd leültette maga mellé. - Gondolkoztam – mondta aztán komolyan. Lily elkomorult. Jöhet a ítélet.
- És mire jutottál?
- Hogy szeretlek, és ezen semmi, és senki nem változtathat, és... - Elengedte a lány karját, majd a zsebébe nyúlt. - És szeretném, ha hozzám jönnél – azzal kinyitotta a kis dobozt, ami a kezében volt.

„Árnyékok nélkül mit ér a fény?
mit ér a holnap, ha nem melletted ér?
Új álmok nélkül nincs már remény,
egy utolsó percre még légy enyém.

Emlékek nélkül, mit érek én?
Nem hittem volna, mindez véget ér.
Ábrándok nélkül lelt rám az éj
Egyetlen percig még légy enyém”