Szerző megjegyzése: Ím a folytatás

Idézet: Crystal Mama

Lily a tükör előtt állt, hosszú fehér selyem ruhában. Igazából tetszett neki, hogy ilyen szép, de nem így képzelte el az esküvőjét, vagyis nem négy hónapos terhesként. De azért boldog volt. Nagyon boldog. Az édesanyja mellé lépett, kezében egy fejdísszel. Lassan rátette a nő fejére, majd elmosolyodott.
- Szép vagy.
- Köszönöm... - válaszolt Lily halkan, majd megsimogatta a hasát. - Úgy örülök, hogy az eltelt három hónapban semmi nem történt.
- Ó, leendő férj urad mindenre gondolt, és vigyázott rátok.
- Igen, sok múlott a renden is, és Jamesen is. De nyugodt napjaim voltak. Azt hiszem teljesen rendbe jöttem.
- Az jó! - szólt be egy hang. Lily megfordult.
- Sirius, tűnsz el, de rögtön! - szólt rá mérgesen, és csípőre tette a kezét. A férfi elvigyorodott.
- Igen, azt hiszem rendbe jöttél! - A lány elkezdett nevetni, majd miután az ajtó becsukódott megnézte magát a tükörben. Elragadó volt. Elkomolyodott, majd felsóhajtott, és az anyjára nézett.
- Félek.
- Az esküvőtől?
- Nem. Attól, amit utána jön.
- Lesz egy csodálatos életed, egy csodálatos férjjel, és egy gyermekkel.
- Talán. De én mástól félek.
- Egyelőre törődj az esküvővel – mondta a nő, majd átölelte a lányát. Valaki bekopogott. Majd szóltak, hogy lassan indulni kell. Lily felsóhajtott, majd megfordult.
- Na, jól nézek ki?
- Gyönyörű vagy! Ne aggódj, minden rendben lesz.

Az esküvő egyszerűen lezajlott. Kevés vendéggel, így kevesebb kockázattal. Csak egy-két Főnix rend tag és Lily anyja volt jelen, és utána se party, se semmi hasonló nem volt. Csak egy gyors, egyszerű, de annál szebb szertartás. A lány, amúgy is, hamar kifáradt. Este a kanapén üldögélve a hasát simogatta, közben dúdolt. James a lépcsőn ülve mosolyogva nézte. Nem akarta megzavarni ezt az idilli képe. De sajnos ez az idilli kép csak pár napig volt idilli kép, míg mind a ketten otthon voltak. De pár nap múlva Jamesnek vissza kellett mennie dolgozni.
- Csak ne erőltesd meg magad! - szólt rá feleségére, majd adott egy puszit a homlokára. - És ne aggódj miattam.
- De én már csak ilyen aggódós vagyok! - csattant fel a nő, majd elmosolyodott. - Mikor jössz?
- Amint tudok.
- Akkor aggódom, mond meg konkrétabban, mikor kezdjek pánikolni?
- Soha, de tudod mit? Legyen négy óra. Addigra biztos hazaérek.
- De aztán így is legyen! - A férfi adott még egy csókot a feleségének, majd elment. Lily felsóhajtott, majd leült a kanapéra. Mégis, hogy tudná magát elfoglalni? Felállt, majd felment az emeletre, és kinyitotta a vendég szobát. Eddig még nemigen volt használva, de jó állapotban volt. Gyerekszobának tökéletes lesz. Eővette a pálcáját, majd elővarázsolt papírt és tollat. Lássuk csak. Kipakolni mindent. Bútorokat valahova eltüntetni. Kifesteni a szobát, mondjuk... mondjuk sárgára. Az se nem fiús, se nem lányos. Aztán kellene ide egy kanapé, a fotel végül is maradhat. Az asztal nem kell. Az ablakot ki kell cserélni, venni kell elé függönyt. Babaágy, szekrény, valami puha szőnyeg a padlóra. Párnák, igen. Világítást meg kell csinálni, meg a fűtést. Ha, lesz nekem itt feladatom. Akkor...
- Irány London! - Fogta a papírt, amelyre felírta a dolgokat, majd felöltözött, és elment Londonba. Február lévén enyhe téli idő volt, de azért feltette a régi, Roxfortos vörös-arany sálát, melytől azóta se vált meg, és úgy hívta a Kóbor Grimbuszt. Nem szerette a járműt, de nem volt kedve hoppanálni.
- Londonba vigyen, a Foltozott üsthöz! - kérte, majd kifizette a jegyet. Alig telt el tíz perc, és már le is szállhatott. Innen nem az Abszol útra ment, hanem London belvárosába, bevásárolni.

Az első útja egy rövid árú boltba vezetett, új függönyért. Több is tetszett neki, végül egy fehér liliom mintás fátyolfüggönyt, és egy sötétkék, szép esésű sötétítő függönyt választott. Innen egy barkácsboltba ment. Vett szép aranysárga festéket, majd végül is vett pirosat is. Miért ne lehetne Girffendél ház hangulata? De a két festék már igen nehéz volt számára. Alig tudott velük a boltból is kimenni. Tudta, ha nem lenne London egyik legforgalmasabb helyén egy pálcaintéssel hazaküldhetné a nehéz csomagot, de nem mert kockáztatni.
- Lily! Lily Evans! - Hallatszott egy hang. A nő letette a két nehéz csomagot, majd megfordult.
- Hagrid! Istenem, de rég láttalak! Pedig nem egyszer voltam már a Roxfortban! - A félóriás odament, majd átölelte.
- Persze, mert elfeledkeztek rólam!
- Ez nem igaz! Csak idő hiány, tudod... De hogy, hogy nem vagy a Roxfortban?
- Dolgom volt, de most nézem... te, terhes vagy?
- Igen – válaszolta a nő mosolyogva. - És férjhez is mentem.
- És ki lett a szerencsés mázlista?
- James.
- Gondoltam – mosolygott Hagrid, majd a két nehéz festékre nézett. - Segíthetek?
- Elfogadom, köszönöm. Különben leszakadnának a kezeim. - A fél óriás fél kézzel, könnyedén kapta fel a két vödröt.
- Hova tovább?
- Még venni akartam egy szőnyeget. Azzal mára elég is. A többi elég lesz később.
- Rendben, vezess, nem ismerem nagyon a mugli területeket. - Lily elmosolyodott, majd kezében a függönyös szatyrokkal elindult, hogy találjon egy jó szőnyeget a gyerekszobába.

- Ezt mindent egyedül hoztad el? Lily, mondtam, hogy ne... - Lily elmosolyodott. James amint belépett, észrevette a szőnyeget, a két adag festéket, meg a szatyrot is.
- Csitulj! - szólt rá a férjére. - Nem egyedül. Hagrid hozott majdnem mindent. Én csak a szatyrot cipeltem, és nem haltam bele!
- Megnyugodtam – mondta, majd átölelte a nőt, és megsimogatta a hasát. - Nem tudom, mit tennék, ha bajotok esne.
- De nem esik.
- Különben meg, minek ez a sok minden.
- Hát, te dolgozol, engem meg esz itthon az unalom,úgy gondoltam, hogy öt hónap alatt megcsinálom a gyerekszobát. Csak fokozatosan és lassan. Holnap kipakolom a bútorokat, míg van erőm hozzá.
- Na, ne! Majd megcsináljuk Siriusszékkal délután.
- Nem vagyok se gyenge, se gyámoltalan! Különben meg jól bánok a pálcával, ha úgy hozza a szükség! - Lily csípőre tette a kezét, majd duzzogó tekintettel nézett rá. - Attól, hogy terhes vagyok, attól még nem vagyok szerencsétlen.
- Persze, hogy nem! Csak... féltelek. Olyan nagy baj ez?
- Nem, csak ne vidd túlzásba.
- Jól van, no! Ne harapd le a fejem – mondta humoros hangon, majd megcsókolta.
- Talán, de még meggondolom, édesem! - Lily megsimogatta a férje arcát, majd átölelte. - Szeretlek!
- Én is téged.

Másnap Lily, révén, hogy nem bírta kézzel a bútorokat kivinni, így kilebegtette őket az ajtón. Három napot dolgozott azzal, hogy kitakarítsa, és előkészítse a festési műveletekhez a szobát. Csak délelőtt dolgozott tizenegy óráig, akkor elkezdett ebédet főzni, amit az ebédtől függően egy és három között kész is volt, aztán, míg James haza nem ért, folytatta a gyerekszoba kialakítását.
- Nah, olyan, mint új korában! - mondta James, mikor benézett a levert vakolatú, felszedett padlójú szobába. Lily csodálkozva nézett rá.
- Tudod, ilyen volt a mi házunk új szobája is, mikor megcsinálták.
- Nem mondod!
- De igen, csak aztán... - sóhajtott a férfi.
- Aztán?
- Aztán kifestették! - Lily elkezdett nevetni.
- De humoros vagy. Akkor az történt vele, ami ezzel is történni fog. Ha nem jön közbe semmi, holnap felviszem az első réteget.
- Az elsőt?
- Igen, aztán még kettőt. A harmadik lesz a végleges. Előtte meszelem, ma vettem fehér meszet. Azzal fogom befesteni holnap, majd a sárgával, kétszer.
- És a vörös?
- Ha lesz még kedvem, akkor díszítő jelleggel festem föl, negyedik rétegként.
- Jézus, és ezt mind egyedül? - hűlt el James. Lily elmosolyodott, majd átölelte.
- Vegyél ki szabadságot, és segíts... nehogy megerőltessem magam – boci szemekkel, hízelgő hangon és megsajnálni való, lekonyult ajkakkal mondta mindezt.
- Majd megpróbálom – válaszolt a férfi, majd megcsókolta. - Nem bírom, ha így nézel rám.
- Tudom! - Azzal elengedte a férfit, majd lement a konyhába.

Másnap reggel neki is kezdett a festésnek, de sajnos nem tudta befejezni, mert nem várt vendége érkezett. Valaki csengetett. Lily letette a széles ecsetet, majd a meszes vödör tetejét lezárta, hogy a mész ne száradjon be, majd lement a nappaliba, és ajtót nyitott.
- Petunia! - szólt meghökkenten. A húga, aki szintén terhes volt, melegen felöltözve állt az ajtóban, vörös szemekkel. - Gyere be! - állt félre. A nő bejött. Lily segített neki levetkőzni, ő már a hetedik hónapban volt. A lány leültette a kanapéra, majd főzött neki teát. Mikor már mind a ketten egy-egy csészét fogtak. Csak akkor kérdezte meg a lány, hogy miért jött a húga.
- Akkor te még nem értesültél, ugye? - kérdezte a másik szipogva. - Anya tegnap kórházba került. De már nem élte túl az estét. Nekem is csak nemrég szóltak. - Lily a szája elé kapta a kezét, szemében könny csillant.
- Nem... - suttogta. - Ne lehet! - Az arcát a tenyerébe temette. A húga mellé ült, majd átkarolta a vállát.
- Az volt az utolsó kérése, hogy béküljünk ki. - Lily nem tudott válaszolni. - Átölelte a testvérét, és sírt.

”Áll-e még a régi ház
Vár-e rám sok hosszú év után
Mint a füst a szélben ott fenn
Sok régi perc mind úgy lett emlékké

Visszatér ezernyi kép
Mindez álom már, de így is szép
Sötét kút az éj, és kint süvít a szél
Bár itt lennél

Annyit adj, hogy úgy legyen, mint rég
Hozd el azt az édes érintést
A becéző szót, az esték csöndjét,
Mama, kérlek, mondj még egy mesét
Annyit adj, hogy úgy legyen, mint rég
Hozd el azt az édes érintést
A becéző szót, az esték csöndjét
Mama, kérlek, mondj még egy mesét

Hozzád bújtam kislányként
Bárcsak átölelnél úgy, mint rég
Mint a napfény, úgy ragyogsz fenn
Szívemben csak így látlak én

Lásd, most is hívlak én
És bár fájt, hogy elmentél
Mindig bennem élsz
S nem bánod tán
Hogy százszor mondom
Bárcsak itt volnál”