8.

       Egy ellenségben bízva

Bliss dühöngve indult vissza a szobájába. Persze Frics miatt megint kénytelen volt egy sötétebb folyosót választani, és a pálcáját sem gyújthatta meg a lebukás veszélye nélkül, úgyhogy a sötétben botladozva haladt előre. Közben Piton professzort mondta el mindenféle utolsó gazembernek gondolatban, és saját magát szidta, amiért egy másodpercre is eszébe jutott, hogy megcsókolja. Próbálta meggyőzni önmagát, hogy csak a fogadás miatt akarta megtenni, de az a baj a hazugsággal, hogy az ember a sajátját nem veszi be.

Az egyik koromsötét folyosó közepén tartott, mikor valami nagy erőből a karjának ütközött, és a földre döntötte. Érezte, hogy egy ember a teljes súlyával rázuhan, majd mindketten dulakodni kezdtek a másikkal. Végül Bliss előkapta a pálcáját, de egy kéz a csuklóját a földre szorította, így nem tudta a támadójára irányítani. Annyit azért megtehetett, hogy elmormolt egy lumost, mire a pálca halvány fényt varázsolt a lány köré.

- Mi a fenét csinálsz?! Szállj le rólam! – kiáltott fel Bliss, és letaszította magáról a híres-neves Harry Pottert.

- Te mit csinálsz?! – pattant fel a földről Harry, és leporolta magát.

- Semmi közöd hozzá! – csattant fel mérgesen a lány hangja, majd hirtelen döbbenten elhallgatott, és végignézett Harryn. A fiú egy pillanatra elpirult. – Istenem, ti férfiak mind egyformák vagytok! – húzta el a száját gúnyosan Bliss, mikor meglátta a fiú zavarát. – Csak azért néztelek, mert fél ember vagy! – magyarázta, mire Harry lenézett magára. A lába és a felsőtestének egy része nem látszott. – Láthatatlanná tévő köpönyeg? Hol szerezted? – kérdezte a lány.

- Mi közöd hozzá? – vágta oda neki Harry, majd tovább indult.

- Tudod mit, pukkadj meg! – morogta magában Bliss, és elindult az ellenkező irányba. – Nincs időm ilyen idiótákra! – dühöngött félhangosan.

„- Mit hisz ez a senkiházi, hogy nincs jobb dolgom, mint vele beszélgetni? De igenis van! Meg kell mentenem Őt!… Igen, ez az! Meg kell mentenem!” – világosodott meg, és hirtelen megtorpant. „- Hát persze! Nem a kulccsal kell foglalkoznom, hanem ki kell szabadítanom!”

- Potter! – kiáltott a fiú után Bliss. Harry lelassította a lépteit, majd végül hangosan felsóhajtva kelletlenül megállt. – Mit akarsz? – kérdezte a mellé érő lánytól.

- Ugye sosem hagynád, hogy egy ártatlannak baja essen? – nézett a fiúra Bliss reménykedő szemekkel.

- Mit akarsz? Ez valami csapda? – nézett rá Harry bizalmatlanul.

- Csak válaszolj a kérdésemre…, kérlek! – tette hozzá Bliss nagy nehezen.

- Nem hagynám. – válaszolta meg a kérdést a fiú.

- Sosem hittem, hogy valaha ezt fogom mondani neked Potter, de könyörgöm, segíts!

Harry Potter olyan bamba képpel nézett Blissre, hogy azt Ron Weasley is megirigyelhette volna tőle.

- Hogy mit mondtál? – kérdezett vissza.

- Jól hallottad! Ne várd, hogy még egyszer megismételjem, mert inkább leharapom a nyelvemet! – válaszolta türelmetlenül a lány. – Segítesz vagy nem? Egy gyerek élete veszélyben van!

- Mondj el mindent! – bólintott végül Harry. A lány gyanakodva körülnézett a folyosón. – Rendben – értette meg a fiú Bliss reakcióját. – Tudok egy helyet, ahol nyugodtan beszélhetünk. Gyere!

Határozott léptekkel elindult a folyosón Blisszel a nyomában, majd párpercnyi gyaloglás után megálltak egy falikárpit előtt, amin trollok balettoztak. Harry lehunyta a szemét, és háromszor elsétált a fal előtt, mire Bliss legnagyobb döbbenetére a semmiből megjelent egy ajtó.

- Ez a Szükség Szobája! – lépett be Harry egy üres helyiségbe. – Itt beszélhetsz, senki sem hallgathat ki!

- Honnan tudod? – kérdezte a lány hitetlenül.

- Onnan, hogy a Szükség Szobája mindig olyan helyet teremt az embernek, amilyenre éppen szüksége van. Nekünk pedig, egy olyan szobára van szükségünk, ahol senki sem hallhatja, amit beszélünk. – magyarázta Harry. – Szóval, ha tényleg azt akarod, hogy segítsek, tudni akarok mindent!

- Két napja megölték a szüleimet… - kezdte Bliss, de összeszorult a torka, ahogy kimondta a tényeket. Most először mondta ki hangosan… Most először tudatosult benne, hogy tényleg megmásíthatatlanul igaz…

- Hallottam. Sajnálom! – nézett rá szánakozva Harry. Legalábbis Bliss szánalomnak vélte az együttérzést, és ez segített neki, hogy összeszedje magát. Nem lehet elesett egy Griffendéles előtt! Bólintott, amolyan köszönetképpen, majd folytatta:

- Azért ölték meg őket, mert nem voltak hajlandóak csatlakozni Tudjukkihez, és mert nem adtak át neki valamit…

- Mit? – kérdezte most már kíváncsian Harry. – Ha nem mondasz el mindent, nem segítek! – tette hozzá, mikor látta, hogy a lány habozik.

- Egy aranykulcsot – nyögte ki végül Bliss.

- És miért kell nekik az a kulcs? – érdeklődött tovább a fiú.

- Nem tudom. Tényleg nem! – mondta újra a lány, mikor Harry elindult az ajtó felé. – Esküszöm!

- Rendben – fordult vissza a fiú. – Folytasd!

- Tegnap megkeresett Lucius Malfoy, és megfenyegetett. Meg kell szereznem neki a kulcsot!

- És miért tennéd ezt meg neki?

- Mert fogva tart valakit, aki fontos számomra – szorult ökölbe Bliss keze.

- Kit?

- Én… - kezdte Bliss dadogva.

- Azt kérdeztem, kit? – kérdezte meg újra Harry, majd fenyegetésképpen tett egy lépést az ajtó felé.

- A lányomat! A kislányomat… - válaszolta Bliss, és nagy erőfeszítésébe került, hogy ne sírja el magát.

- Mi? – nézett döbbenten a lányra Harry.

- Tizenöt évesen megismertem valakit…, és terhes lettem. Ennyi. Van egy gyermekem.

- Én…, nem is tudtam – dadogta még mindig a meglepetés hatása alatt a fiú.

- Senki sem tudja. Csak a szüleim tudták… És ha elmondod valakinek…! – nézett fel fenyegetően Bliss.

- Tőlem senki sem tudja meg! – ígérte Harry. – De miért nem látszott rajtad az iskolában, és egyáltalán mikor szülted?

- A szüleim egy bűbájjal eltüntették a hasamat, és a nyári szünetben született, júliusban – mosolyodott el halványan az emlékre a lány, majd rögtön el is komorult az arca. – Segíts nekem visszaszerezni Malfoytól!

- Persze, hogy segítek! – bólintott Harry.