4. fejezet

Szomorú alkalom

Hermione egykedvűen díszítette a karácsonyfát december 24-én. Josh-nak vissza kellett utaznia Spanyolországba egy rövidebb megbeszélésre, de a nő ezt már megszokta.

Beth még alszik, de a fiatal anya szerint ez már nem lesz sokáig így. Lányának különös alvási szokása van, ezt valahogy még nem értette meg. Negyed órát alszik, aztán egy órát fent, amikor persze egyfolytában játszani kell vele, utána megint alszik negyedórát. Egyedül éjszaka képes négy, jobb esetben öt órát aludni.

Az elmúlt két hetén gondolkozott, mióta visszatért Angliába. Angela azóta rengetegszer meglátogatta, nem is értette, hogy Perselus miért engedi még el... A nap 16 óráját nála töltötte, reggeltől késő estig. Nem zavarta Hermionét, örült, hogy végre beszélhet valakivel, akinek kiöntheti a szívét, és az ifjabb Pitonban nagyon megbízott. Ez alatt a rövid idő alatt is nagyon jó barátnők lettek.

Sír. Hermione sóhajtva letette a piros gömböt és felment az emeletre. Beth a kiságyában játszott a kedvenc macijával. A nő elmélyülten figyelte, ahogy lánya észre sem veszi, csak mosolyogva bökdösi a szebb időket is megélt játékszert. Majd megunta, és könnyes szemekkel nézett körül, merre is lehet anyja, majd mikor észrevette, rávigyorgott.

Granger imádta kislányát, nem tudta, hogy mi lenne vele nélküle. Az élete részévé vált, belehalna, ha bármi baja is lenne.

- Gyere a mamihoz, törpe –szólt hozzá, s felvette.

Jobb ötlet híján levitte a nappaliba, és megkezdődött a játék. Előkerült a sípoló baba, csörgők, macik, és minden játék, ami a házban fellelhető volt. Fél óráig csendesen játszottak, amikor egy dörömbölés megszakította a családi idillt.

Hermione magához vette a pálcáját, és lányával együtt az ajtóhoz sétált, majd kinyitotta. Meglepve látta, hogy az ajtóban Angela áll sapkában és kipirult arccal.

- Angela, gyere be – szólalt meg a házigazda pár pillanat múlva.

A nő levetkőzött, és Hermione után besétált a nappaliba.

- Nem zavarok? Egyszerűen nem tudtam hova menni...

- Dehogy zavarsz! Josh nincs itthon, visszament egy kicsit Spanyolországba. A karácsonyfa félig készen, mert Beth egyfolytában felébred. De téged mi szél hozott?

- Összevesztem azzal az idióta, tökkelütött bátyámmal. Egy hatalmas barom – válaszolta dühösen.

- Arra már én is rájöttem. De mi történt? – kérdezte kíváncsian.

- Finoman próbált célozgatni, hogy mostanában túl sok időt töltök nálad. Először nem tudtam mire akar kilyukadni, míg világossá nem vált, hogy szerinte többet kéne otthon lennem, ahelyett, hogy itt vagyok.

- Csodálkozom, hogy eddig nem szólt – szúrta közbe Hermione.

- Aztán nem is tudom, miért, de ezen annyira feldühödtem, hogy nagyon csúnya dolgot mondtam neki... – Angela hangja elhalkult, a sírás kerülgette.

- Mit? – döbbent meg Granger. Rosszat sejtett....

- Azt vágtam a fejéhez, hogy nehogy már egy volt halálfaló tanítson illemre! – mesélte Angela.

- Angela! Ez... ezt nem szabadott volna mondanod!

- Tudom, de már nincs mit tenni!

- Dehogyisnem! Hazamész és bocsánatot kérsz!

- Megőrültél? Valószínűleg engem is megölne... – Nem tudta befejezni, mert egy kéz csattant az arcán.

- Te hülye vagy – Hermione próbált nyugodt maradni, bár nehezen ment. – Vigyázott rád annyi éven keresztül, az életét veszélyeztette miattad, és te azt hiszed, hogy megölne csak azért, mert mondtál pár... nem szép dolgot? Vigyázz Beth-re, majd én elmegyek hozzá – majd választ sem várva a kezébe adta a csöppséget, felöltözött, és már ment is.

O|o.o|O

Hermione idegesen lépett be a kunyhóba. Az ajtót nyitva találta, a lakásban senki sem volt. Jobb ötlet híján elindult az erdőbe, a kitaposott ösvényen keresztül a tengerpart felé, remélve, hogy ott találja Perselust.

Nem csalódott. A férfi a parton állt, és eltűnődve nézte a lassan lenyugvó Napot.

- Még mindig gyönyörű – szólalt meg rövid idő múlva.

Perselus összerezzent a hang hallatán és hátrafordult. Kifejezéstelen arcával próbálta eltakarni összes fájdalmát és szomorúságát, de Hermione átlátott rajta.

- Mit keresel itt? – kérdezte a szokásos, rideg hangján.

- Téged. Angela nálam járt.

- Igazán? Most te is szeretnél hasonló dolgokat a fejemhez vágni? – kérdezte cinikusan.

- Nem, ellenkezőleg.

- Na ne mondd!

- De, igen. Angela mindent elmondott, és én pofon vágtam...

- Te megütötted a húgomat?

- Igen, megütöttem. Felőlem, te is megüthetsz, hogy kiegyenlítsd a számlát.

- Nőket nem bántok – felelte a tanár kimérten.

- Na látod, ez egy oltári nagy hazugság, Perselus Piton – lépett hozzá közelebb Hermione. – Lehet, hogy fizikailag nem bántod őket, de olyan jól a lelkükbe taposol, mint senki más! - Granger próbálta visszafogni dühét, s nem ordítani.

- Valóban? Kacagnom kell, Hermione! Én taposok mások lelkébe? Nem, te vagy. Te hagytál itt minden szó nélkül. Semmi levél, vagy valami.

- Mintha érdekelt volna!

- Hidd el, érdekelt, hogy mégis miért tűnél el azután a nap után! – Perselus visszavett a hangjából. Hermione azonban nem engedett. Tudnom kell...

- Mintha olyan sokat töprengtél volna! – vágott vissza.

- Sokat töprengtem.

- Miért hinném el? El akartál üldözni egy épeszű indok nélkül! Lehet, hogy csak egy újabb trófea voltam, semmi több! – Granger hangja már-már hisztérikusan csengett.

- Te sem hiszed el, amit mondasz! Trófea? Fontos voltál nekem... fontos vagy – tette hozzá magában a férfi, és elindult hazafelé.

Hermione döbbenten nézett maga elé. Tehát szeretett...

- De akkor miért? - csúszott ki a száján.

- Miért? Mert fontos lettél nekem, noha nem lett volna szabad. Mellettem nem lett volna életed. Újságok kereszttüzébe élted volna le az életed. Garrett mellett van jövőd, és én örülök ennek. Jobb embert érdemeltél nálam.

- Mindenben egyedül döntöttél! Engem ez az egész nem érdekelt, te is tudod!

- Tapasztalatlan és fiatal voltál. Egy 19 éves nő előtt ott az egész élet, míg nekem ki tudja mennyi jut.

- Szerettél? – Hermione Perselus előtt állt. Egymás szemébe néztek, s a férfi úgy válaszolt:

- Ne nézz hátra. Ezt a mondatot követtem aktív halálfaló tevékenységeim idején. És én nem néztem hátra. Magam mögött hagytam a múltamat. Mindez már nem számít, Hermione. Légy boldog a férjeddel és a kislányoddal. De soha ne nézz hátra – s Perselus eltűnt a sötét erdőben.

Hermione sírva hagyta el a birtokot. Perselus szerette, ebben biztos volt. De már elfelejtette, és neki is ezt tanácsolja. Nem ment még haza, céltalanul bolyongott Roxmorts utcáin, remélve, hogy minden megoldódik.

[kritikának örülnék:)]