3. fejezet
Szerző megjegyzése: Hermione megpróbáltatásai folytatódnak...
3. fejezet
- Granger! – nyögte Draco még mindig csodálkozva az előtte álló lány jelenlétén. – Mit keresel te itt? - Társat keresek – felelte a lány nyugodtan, majd hozzátette – Hello, Malfoy! - Persze, bocsánat. Hello! – pótolta a fiú gyorsan az elmaradt köszönést. – Társat keresel? Minek? Mármint… én úgy tudtam, hogy Ron a barátod. - Másoknak keresek társat, nem magamnak – felelte Hermione, figyelmen kívül hagyva az utolsó megjegyzést. - Nem mondod, hogy te vezeted az irodát!? – kérdezte Draco teljesen letaglózva a hírtől. - De igen. Amint látod, nem egyedül, Luna a társam – mutatott a szőke lány asztala felé, újabb meglepetést okozva ezzel Dracónak. - Lovegood? Te itt? – kapkodta a fejét értetlenül egyik lányról a másikra. - Úgy tűnik, Draco – szólt Luna is nyugodt hangon, miközben látványosan végignézett a szőke fiú világos ingből és szintén világos nadrágból álló öltözékén –, hogy az elmúlt néhány évben inkább visszafelé fejlődtél, ami az elemi udvariasság szabályait illeti. Szia! - Szia – nyögte Draco. – Nem így van, csak… nem is tudom, azt hiszem, rátok számítottam itt legkevésbé. - Ha magadhoz tértél a meglepetésből, talán leülhetnénk megbeszélni, miért is vagy itt – javasolta Hermione. - Persze, hogyne – mondta Draco kissé zavartan, és elindult a lány után a különszobába vezető ajtó felé. Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, az asztalon ismét egy teáskészlet, és egy tál aprósütemény jelent meg. Leültek egymással szembe, és Hermione várakozóan nézett volt iskolatársára. - Nos, hallgatlak – szólt a fiúnak. - Jól van, pillanat, csak még nem vagyok teljesen kész. Ez tényleg a te irodád, Granger? – próbált Draco időt nyerni magának. - Igen, Malfoy, tényleg – bólintott Hermione, majd egy pillanatig gondolkodott, és ismét megszólalt. – Az a véleményem, hogy mivel már régen túl vagyunk az iskolán, és mindketten felnőttek vagyunk, talán jobban venné ki magát, ha nem Grangernek hívnál, Draco. - Tessék? – nézett rá kicsit értetlenül a fiú, majd hirtelen megvillanó tekintettel bólintott. – Persze, Hermione, azt hiszem, igazad van. - Akkor elmondanád, mit tehetek érted? - Értem igazából semmit – kezdte a fiú. – Valójában nem magamnak akarok keresni valakit. - Hanem mégis kinek? – kérdezte rosszat sejtve Hermione. - A keresztapámnak, Piton professzornak.
Hermione meredten ült a széken, mint akibe belecsapott a villám. Pár perccel korábbi félelmei öltöttek valós alakot az iménti kijelentéssel. Kellemetlen helyzetét az sem javította, hogy nem küldhette el a fiút azzal, hogy bocs, de nem vállalunk egymás háta mögötti szervezkedést, mivel a titoktartás miatt nem árulhatta el, hogy alig két órája Piton ugyanezt kérte tőle. Hogy a fene esne bele az összes mardekárosba, meg az örökös ravaszkodásukba… - gondolta, majd nagy levegőt vett, és megszólalt. - Tehát a professzornak keresel valakit. Miért, ha megkérdezhetem? - Nem is tudom… – felelte Draco elgondolkodva. – Talán azért, mert eléggé besavanyodott. Úgy értem, tudom, hogy soha nem volt senkije, de ez a háború alatt érthető is volt. Felesleges lett volna az ő helyzetében a saját életén kívül a családjáét is kockáztatnia. De hiába van vége az egésznek, ő mégis minden nyáron csak otthon kuksol, nem megy sehová, csak főzi a bájitalokat. Nem hinném, hogy késő lenne, hogy találjon magának valakit, de úgy, hogy ki sem mozdul, elég nehéz ismerkedni. És nem utolsó sorban akkor talán elég elfoglalt lenne, hogy abbahagyja az én terápiás kezelésemet. - Igen, értem – bólintott Hermione. – És milyen elképzeléseid vannak a hölgyet illetően? - Semmi extra. Legyen szép, okos, kedves, és mondjuk, nem árt, ha türelmes. Piton nem arról híres, hogy könnyű vele kijönni, de ha van elég időd kivárni, akkor felenged, és tök normális tud lenni. Persze azt nem tudom, hogy egy nővel milyen lenne… - Ennyi? Semmi más elvárásod nincsen? - Hát, talán a kora még kérdéses lehet, de nem tudom… Azért ne legyen túl öreg, de túl fiatal se. - Mi az alsó korhatár? – kérdezett tovább Hermione. - Jókat kérdezel… Hát, mondjuk, nálunk ne legyen fiatalabb. Az még belefér, azt hiszem. - Rendben. Más? - Mire gondolsz? – kérdezte Draco. - Nos… – kezdte Hermione kissé zavartan – igazság szerint a származásra gondoltam. Ne kapd fel a vizet, Draco, de nem tudom, hogy most mi a véleményed erről a kérdésről, és ez is fontos lehet. - Értelek – bólogatott a fiú. – Szerinted vannak még előítéleteim? Mit gondolsz, Hermione? - Nem tudom – mondta türelmetlenül a lány –, nem találkoztunk az elmúlt három évben. - Akkor elárulom, mivel úgy tűnik, magadtól nem jössz rá. Nincsenek előítéleteim. Ha lennének, azonnal kifordultam volna innen, amikor megláttalak, és nem ülnénk most itt. Azt hiszem, ez elég egyértelmű. Hermione oldalra billentette fejét, szemeit kissé összehúzta, és elgondolkodva figyelte az előtte ülő fiút. Igazat mondana? Tényleg nem érdeklik már olyan dolgok, mint a származás? Ha minden úgy van, ahogy Draco mondja, akkor a másik ügy is könnyítést nyert valamelyest, de ezzel még ráér foglalkozni később is. - Jól van, elfogadom, hogy igazad van – bólintott Hermione. – Akkor a származás nem lényegi kérdés. Menjünk tovább: külső megjelenés? - Mindenkitől ennyit kérdeztek? – vigyorodott el a fiú, de azért válaszolt is a kérdésre – Lássuk csak… legyen nőies, szerintem Piton is azokat a nőket kedveli, akiknek mindene a helyén van. A haj és a szem színét illetően nem tudok mit mondani, szerintem ez lényegtelen. Valamivel alacsonyabb legyen mint ő, mondjuk egy fejjel, az még pont kényelmes, azt hiszem. Mondjuk, olyan magas, mint te. - Kedves vagy! – jegyezte meg epésen Hermione – Ne jelentkezzek esetleg én is a hirdetésre? - Miért ne? – vigyorgott még mindig a fiú, ahogy látványosan végigmustrálta az előtte ülőt. – Jól van, csak vicceltem – visszakozott gyorsan, látva az elsápadó lányt. – Mi tartozik még ide? - Egyenlőre szerintem ez elég a külső megjelenéshez – szólt kissé nyugodtabban Hermione. – Feltételezem, nem egy kirakati babát szánsz a professzornak, tehát a nőies jelzőt, azt hiszem, el tudjuk bírálni. Nézzük tovább: anyagi helyzet? - Merlinre, ha én ezt tudom előre… – sóhajtott Draco a hajába túrva. – Nem hinném, hogy veszettül gazdagnak kellene lennie, de azért ne legyen nincstelen se… Komolyan mondom, még az a mázli, hogy nem magamnak kell nőt keresnem…
- Nem hinném, hogy neked problémáid lehetnek ezen a téren – próbált puhatolózni a lány. – Úgy emlékszem, igencsak szép számmal akadtak rajongóid a Roxfortban. - Hát, igen, akkor szinte válogathattam a lányok között – halkult el a fiú hangja, de hamar magára talált. – Igaz, meg is tettem, bár ma már más szempontok alapján válogatnék, mint akkor. De ezt inkább hagyjuk, ha kérhetem. - Rendben, nem akartam tolakodni – kért elnézést Hermione. – Akkor foglaljuk össze! Olyan 24 és 40 év közötti hölgyet keresünk, aki megjelenésében nőies, okos is, legalábbis nem üresfejű, átlagos anyagi helyzettel, kedves és türelmes. Szerinted. - Igen, szerintem. Miért, ez így nem jó? – értetlenkedett Draco. - Nekem jó lenne, de van bármi közös az általad leírt nő, és egy Pitonnak biztosan tetsző nő között? – nyomta meg a jelzőt a lány. - Úgy érted, lehet, hogy nem is ilyen nőre vágyna? – kérdezte a fiú. Látva Hermione bólintását, kicsit elbizonytalanodott. – Nem is tudom… Szerinted milyen nőt akarna magának? - Fogalmam sincs. Lehet, hogy a teltebb nőket kedveli. Vagy akik olyan lobbanékonyak tudnak lenni bizonyos esetekben, mint ő is. Az is lehet, hogy csak olyannal hajlandó szóba állni, aki kedveli a bájitaltant. Vagy aki kitűnőre vizsgázott. Vagy aki pipázik, nem tudom. Ezernyi lehetőség van, és mindegyik esélyes. - Van benne valami. Ezek szerint még több információ kell. - Igen, az nem ártana – helyeselt Hermione. – Ha megtudtál valamit, gyere vissza, és akkor talán össze tudjuk hozni a hirdetést. Gondolkodj a jeligén is. - Jelige? Az is kell? - Természetesen. Mit gondoltál, mit szólna Piton, ha a Reggeli Prófétát lapozgatva a saját neve nézne rá vissza a társkereső rovatban? Ezen kívül a jeligével elkerülhető a diszkrimináció is. - Való igaz, nem szeretnék a közelében lenni, ha meglátná a nevét – húzta el a száját Draco. – Rendben, gondolkodok azon is. Elég, ha baglyot küldök, hogy mikor jövök? - Igen, elég, a többit intézem. - Remek. Akkor, szia, Hermione. - Szia, Draco – köszönt el Hermione megkönnyebbülten. Kikísérte a fiút, aki most már illedelmesen elköszönt Lunától is.
Amikor bezárult az ajtó az ifjú Malfoy mögött, Hermione fáradtan nézett a szőke lányra, akinek az arcán feszült kíváncsiság tükröződött. Ő csak vágott egy fintort, lassan az egyik fotelhez sétált, és szinte belerogyott az ülőalkalmatosságba. Luna csak nézte őt, és várta, hogy a lány beszámoljon a beszélgetésről, de nem azok a szavak hangzottak fel először, amikre ő számított. - Haza akarok menni… – nyögte Hermione fáradtan, miközben halántékét masszírozta. - Mindjárt megyünk, csak előbb még mesélj – nógatta barátnőjét Luna. - Csak annyit tudok mondani, hogy nem mondok semmit. Azon kívül még azt is elmondhatom, hogy ha ezt a két ügyet túléljük, akkor… akkor nem is tudom, mi lesz. Elmegyek nyaralni… - Ennyire zűrös? – kérdezte hitetlenkedve Luna. - Még annál is jobban. - És mi lesz, ha kudarc lesz? - Akkor azt hiszem, egyedül fogod az irodát továbbvinni – felelte a lány elgyötörten. – Már ha még lesz mit. Biztos vagyok benne, hogy ha a két ügy valamelyike is befuccsol, ránk fogják átkozni az egész irodát. Arra nem is gondolok, hogy mi lesz, ha mindkettővel zátonyra futunk. Illetve csak én. Azt hiszem, Luna, ez túl komoly ahhoz, hogy beavassalak. Most még, legalábbis. - Hogy érted ezt? – nézett értetlenül a szőke lány. – Még nem volt ilyen, hogy valamiből kihagytál volna… - Sajnálom, de meg fogod érteni, mert el fogom mondani, ha már nem tartok veszélytől. De, most még, muszáj, hogy titkoljam. Kérlek, értsd meg, és ne haragudj! - Rendben van – adta meg magát Luna, bár látni lehetett, hogy megsértődött. – Azt hiszem, mára ennyi volt. Menjünk haza. - Igen, menjünk haza – kapott a lehetőségen Hermione. A két lány szinte némán szedte össze a holmiját, és rakott rendet a két asztalon. Egy-két bűbájjal tisztává tették a helyiséget, majd kiléptek a kellemes nyári estébe. Az ajtót bezárták a két külön zárbűbájjal, majd elbúcsúztak egymástól, és hazahoppanáltak.
Hermione egy halk pukkanással érkezett meg a szomorúfűz mellé. Érkezésének hangjára egy hisztérikus nyávogás volt a válasz, ami macskájától származott. Csámpás ugyanis épp a fűzfa földig érő ágai alatt heverészett a legnagyobb nyugalomban, amikor gazdája minden előzetes figyelmeztetés nélkül felbukkant mellette. A lány egy simogatással igyekezett megnyugtatni a sokkos állatot. - Nyugi, Csámpás, csak én vagyok – motyogta neki. – Már annyiszor mondtam, hogy ne itt lustálkodj, mert a végén még egyszer rád fogok érkezni. És az fájni is fog… Csámpás csak egy halk, morgásra emlékeztető hangot hallatott, amit Hermione elnézően inkább dorombolásnak vett, majd elindult a ház felé, nyomában kedvencével. Belépett az ajtón, táskáját az előszobában lévő asztalkára ejtette, egyedül pálcáját vitte magával a konyha felé. Néhány perc alatt valóra váltotta délutáni ábrándjainak egy részét: elkészítette kedvenc gyógyteáját, amit kedvenc bögréjébe töltött, és a bögrével a kezében elindult a nappali felé. Belépve a tágas helyiségbe, a nyári meleg dacára pálcájával a kandallóra mutatott, és tüzet gyújtott. Széleskörű olvasottságának köszönhetően olyan tüzet is elő tudott idézni, ami nem ad meleget, és nincs füstje, egyszerűen csak lobog, és fénybe vonja a környezetét. Hermione kedvelte ezt az illúziót, ami egyrészt a téli esték meghitt hangulatát idézte elő, másrészt ilyenkor eszébe jutottak iskolás évei. Bekucorodott kedvenc foteljébe és csak nézte a tüzet, de most nem tudott emlékeire figyelni, hiszen olyan feladat szakadt a nyakába, amit soha nem gondolt volna. Gondolatai még a kaotikus állapotok stádiumában voltak, és arra vártak, hogy a lány rendezze őket. Hermione hamar belátta, hogy ezt sem lesz könnyebb megoldani, mint a problémát, amiből ezek a gondolatok fakadnak. Teáját kortyolgatva futott neki mégis a feladatnak. Először is meg kell találni a módját, hogy a két ügyfél semmilyen körülmények között ne szerezzen tudomást a másikról. Aztán el kell érnie, hogy a lehető leggyorsabban megoldódjon mindkét eset, mert az időhúzás nem lenne jó taktika. Helyzete csak annyiban mondható szerencsésnek, hogy lehetősége van az információk egy részének megszerzésére, amivel segítheti az ellentétes ügyek előrehaladását. Ezzel csupán annyi a probléma, hogy sem Piton, sem Draco nem jöhet rá, hogy neki honnan vannak érdemi információi. Kész összeesküvés-elmélet. Örülhet, ha a végére még eligazodik a sok hazugság, titok, és ármánykodás között. Hát hiányzott ez nekem?, gondolta, és fáradtan sóhajtva elindult a szobája felé, hogy végre lezuhanyozzon, és lefeküdjön aludni.
Hermione hosszan folyatta magára a vizet, és közben folyamatosan zakatolt az agya, hogy miként is kezelje a két ügyet. Mindezek tetejére még ott volt Luna is, aki szemmel láthatólag vérig sértve indult haza. Ismerve a lányt, Hermione tudta, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgokat, és igyekszik majd minél több információt megtudni a két esetről. Belegondolt, hogy kinek a helyzete is a leghálátlanabb? Pitoné, aki egy fiatal fiúnak keres barátnőt, titokban? Dracóé, aki egy meglehetősen zsémbes férfit akar kirángatni a magányból, szintén titokban? Az övé, aki ismeri mindenki titkát az üggyel kapcsolatban, és közben úgy kell lavíroznia, hogy minden titokban is maradjon? Esetleg Lunáé, aki csak annyit tud, hogy mindenki roppant titokzatos? Hermione úgy érezte, hogy ha most jönne valaki, és egy titkot akarna rábízni, kiátkozná még az utcából is. Egyetlen napra elég ennyi titok, nem akar többet, talán még könyvét sem veszi kézbe, mert abban is csak azokról olvashatna. Egy határozott mozdulattal elzárta a csapot, majd a törölközőért nyúlt, amit maga köré tekert, és visszament a szobába. Miután megtörölközött, felvette hálóingét, egy pálcamozdulattal kioltotta a fényeket, és lefeküdt. Lassan húzta magával az álom, és a nappalhoz hasonlóan az éjszakája is nyugtalanabb volt, mint azt szerette volna. Nem is sejtette, hogy aznap este két férfi gondolatait is ő töltötte ki.
***
Draco még éppen időben érkezett haza ahhoz, hogy keresztapjával közösen költse el a vacsorát. A férfi már az asztalnál ült, amikor a fiú belépett az étkezőbe, és éppen egy pohár vörösbort kortyolgatott. Draco köszöntötte Pitont, majd leült vele szemben, szintén töltött egy pohár bort, és élvezettel belekortyolt a vérvörös nedűbe. Némán fogyasztották el az ételt, amit Piton egyetlen házimanója készített számukra. Draconak olykor, az étkezések alkalmával eszébe jutott a Roxfort. Pitonnál is ugyanúgy jelent meg az ennivaló az asztalon, mint az iskolában. Erről hirtelen eszébe jutott a Granger lány, és a házimanók felszabadításáért szervezett mozgalom, ami csúfos kudarcot vallott. Vajon mit szólna a lány, ha tudná, hogy Pitonnak házimanója van? Igaz, a manó jó körülmények között volt, nem bántották, és nem kellett magát sem büntetnie. Ez nyilván enyhítő körülménynek számítani, amikor kérdőre vonná Pitont, vagy felhívná figyelmét az elnyomott varázslények jogaira. Talán egyszer meg kéne hívni a lányt ebédre, vagy vacsorára, biztosan érdekes lenne, mosolygott magában a fiú. Draco olykor magán érezte keresztapja kutató tekintetét, de hát ez már máskor is előfordult. Biztosan csak azért érzi most kellemetlenül magát emiatt, mert most valóban rosszban sántikál. Bár… nézőpont kérdése. Lassan elfogyasztottak mindent, amit Lizzy, a házimanó feltálalt nekik, majd a vacsora végeztével, poharaikkal a kezükben, a szalonban telepedtek le. Piton újra kezébe vette a délutáni bájitaltan szaklapot, míg Draco az Esti Prófétát lapozgatta. Úgy gondolta, hogy talán a társkereső rovatban talál néhány ötletet, a jeligét illetően. - Van benne valami érdekes? – szólt hirtelen Piton mély hangon. - Semmi különös – felelte Draco nyugodtan, pedig úgy érezte magát, mint aki máris lebukott, így inkább gyorsan tovább lapozott. – Hát, azt hiszem, én inkább lefekszem – döntött hirtelen, és sietve állt fel a fotelból. – Jó éjszakát, Perselus! - Jó éjszakát, Draco – nézett fel a professzor a lapból, és elgondolkodva figyelte a távolodó fiút.
Lassan becsukta az újságot, és borospoharával ő is a hálószobája felé indult. Az egész vacsora alatt keresztfiát figyelte, hogy elárulja-e vajon magát, merre is járt. Nem akart rákérdezni a dologra, mert Draco sem ostoba, biztosan gyanút fogna, és azzal csak az akció sikerét kockáztatná. Szobájába érve leült az egyik fotelbe, és továbbra is Dracon gondolkodott, hogyan is szerezhetné meg a szükséges információkat a hirdetéshez anélkül, hogy a fiú megsejtené valódi szándékait. Sorra jöttek az egyszerűbb és vadabb ötletek, és ő ugyanabban a sorrendben el is vetette mindet. Valami olyan kell, ami egyszerű, és nem kelt gyanút. Belekortyolt a borba, majd bevillant az isteni szikra, és már tudta, hogyan fogja megtudni, amire szüksége van. Amint megvan az információ, értesíti Miss. Grangert, és már megy is, hogy a hirdetés részleteit megbeszéljék. Miss. Granger… Piton még mindig csodálkozott, hogy itt találja a városban, ráadásul ilyen munkakörben. Ahhoz képest, hogy auror, eléggé eltávolodott a hivatásától. Hirtelen eszébe jutott, ahogyan az irodához érve meglátta az út túloldaláról, a nyitott ablakon keresztül. A csinos, de üresfejű nő… Pitonnak be kellett vallania, hogy tévedett. Az említett fiatal nő nem volt üresfejű. Ellenben csinos volt. Még soha nem gondolt egyetlen volt, nőnemű tanítványára sem nőként, akik kikerültek az iskolából. Igazából nem is nagyon találkozott velük, miután elhagyták a Roxfortot. Ők nem jártak vissza az iskolába, és ő sem nagyon mutatkozott az emberek között, csak ha feltétlenül muszáj volt.
Felidézte magában azt az időszakot, amikor még a lány is Roxfortban tanult. Az egyik legjobb tanítványa volt pályafutása során, aki szép eredményeket érhetett volna el a bájitaltan területén. Ehhez persze előny lett volna, ha a Mardekárba jár, de sajnos így nem tehetett érte semmit. Akkor még elvárták tőle a szülők, hogy saját házának diákjai közül válassza ki azokat, akiket évről évre beajánl valahová kiemelkedőnek minősített bájitalfőzői képességeik alapján. Ha most lenne a diákja, minden további nélkül felajánlaná neki a lehetőséget. Előhívta emlékeit az utolsó évről, hogy milyen is volt akkor Hermione Granger. Látta maga előtt a magas, kissé kócosnak ható frizurát viselő lányt, amint a vállát lehúzó táskájával belép a pinceterembe, mögötte Potter és Weasley. Elhelyezkednek a szokásos hátsó asztalnál, előkészítik a felszerelésüket, és szó nélkül várják, hogy az óra elkezdődjön. Nem beszélgetnek, elejét véve az esetleges indokolatlan pontlevonásoknak, és büntetőfeladatoknak. Aztán látta, amint egy szombat reggel Roxmortsba készül társaival, egyszerű, mugli öltözékben, farmert, és pulóvert viselve. Talár nélkül már ekkor is látni lehetett, hogy csinos lány lett belőle. Mosolyogva, vidáman csillogó tekintettel várakozik a hatalmas tölgyfaajtó előtt, hogy elinduljon a tömeg a közeli faluba. Újabb emlékek, ezúttal már csak három évvel korábbról, amikor a háború idején ők is a Renddel dolgoztak együtt. Már végzett az aurorképzőben, megfontoltabb, és határozottabb lett. Alakja még nőiesebb lett, a haja már nem kócos, sokkal rendezettebb, így kölcsönözve komolyabb külsőt viselőjének. Ha bevetésre készült, mindig szorosan összefogta, hogy ne zavarja az esetlegesen kialakuló párbajban, de egyébként mindig kibontva viselte. Majd újabb képek, közvetlenül a győzelem utáni időszakról, ahogyan átveszi társaival a Minisztériumban a kitüntetést, mellette Weasley és Potter, és a vörös hajú fiú boldogan szorítja a lány kezét.
Piton lassan visszatért emlékeiből, felkelt a fotelból, és a fürdőszoba felé indult, hogy átöltözzön. Gondolatai visszatértek a néhány szobával távolabb lakó fiúhoz, és háta mögött bonyolított akcióhoz. Csak remélni merte, hogy jól sül el a dolog, hiszen Draco sem az a fajta férfi volt, aki szó nélkül tűri, hogy bárki is a magánéletébe avatkozzon. Ha érdemi tudásanyag kerül a birtokába a fiút illetően, és már valóban nincsenek előítéletei a származás tekintetében, talán még Miss. Granger is szóba jöhetne, mint jelölt. Persze ez lehetetlen, hiszen a lány a Weasley fiúval jár, talán már össze is házasodtak. Bár arról azért hallott volna ő is… Minden esetre, kizárhatja a lehetséges jelöltek listájáról. Miután felvette a pizsamaként kijelölt vékony pamutnadrágot, és trikót, visszament a hálóba, és a fáklyákat eloltva aludni tért. Ismét egy olyan dolog, amiről a Roxfortban senkinek nem volt tudomása. Gyűlölte azokat a hálóingeket, amiket az iskolában használnia kellett, de hát a tradíciók ellen nem szállhatott harcba még ő sem. Ötletei körvonalazódni kezdtek, és elégedetten engedett az álmok hívó szavának.
Draco a gyertyafényben még mindig az Esti Prófétát lapozgatta, ötleteket gyűjtve. A hirdetések között akadt néhány pikánsabb is, amelyeknek már csak a jeligéi is arcpirítóak, és mosolyra késztetők voltak. Bevackolta magát az ágyba, és szabadjára engedte legvadabb fantáziáját, segítségül hívva iskolás éveit, és az akkor annyira gyűlölt griffendélesek megjegyzéseit a Bájitalok Mesterére. Ha tőlük kellene segítséget kérnie, biztosan jobbnál jobb javaslatokkal állnának elő, az infarktusig bosszantva ezzel a professzort. Lehetne akkor a Pince réme, vagy felhasználva az oly sokszor hallott jelzőt, valami denevéreset is kitalálhatna, ami jellemezné Pitont valahogy. De milyen denevér lehetne? Mogorva denevér, vagy Szárnyaszegett denevér? Ennek az utóbbinak ugyan sok értelmét nem látta, de egy mosolyt megért. Vagy valami bájitaltannal kapcsolatos dolog, mondjuk Az üstök ura, vagy lehetne talán Főzetek őre? És akkor mi lenne, ha Piton egy pikáns hirdetést adna fel? Kondér-kandúr? Valahogy mind olyan komolytalannak tűnt, hogy egy vigyornál többre nem is méltatta őket, és belátta, hogy ez is nehezebb feladat lesz, mint amilyennek először látszott. Draco azon kezdett gondolkodni, hogyan is tehetne szert az őt érdeklő információkra. Nem lesz egyszerű, tekintve, hogy keresztapja szinte soha nem beszél ilyen jellegű dolgokról. Neki azonban meg kell találnia azt a módszert, amivel kiszedheti belőle, amire szüksége van. Tudta, hogy csak simán rákérdezni értelmetlen és szinte öngyilkos ötlet lenne, és valami mást kell kitalálnia. Összehajtotta az újságot, és letette maga mellé az éjjeli szekrényre, majd kezébe vett egy kifejezetten varázslóknak szóló magazint, amiben csinos boszorkányok képeit láthatta különféle helyzetekben. Szórakozottan lapozgatta a magazint, mígnem az egyik oldalon szinte ölébe hullott a megoldás. Szélesen elvigyorodott, majd letette a lapot, és eloltotta a gyertyákat. Kényelmesen elhelyezkedett, és elkezdte kidolgozni terve részleteit a sötét szobában.
Ez remek megoldás lesz, és amint megtudta, amit kell, már indulhat is Hermionéhoz. Elgondolkodott a lányon, akire egyáltalán nem számított az irodában. Tagadhatatlanul csinos volt, és talán még azt is mondta volna, hogy illene Pitonhoz, ha a lány nem vágott volna olyan fancsali képet, amikor viccelni próbált. Meg persze ott van Weasley is, akivel már évek óta járnak, és aki mellől Draco szerint hat hippogriffel sem lehetne elmozdítani. Mindig úgy szorongatták egymás kezét, hogy rossz volt nézni. Draco úgy gondolta, hogy a lány jobbat érdemelne, valakit, aki érdemi társa lehetne minden téren. Ezen azonban kár volt agyalnia, hiszen nem valószínű, hogy a lány potenciális jelölt lehet ebben a dologban. Elmosolyodott a gondolatra, hogy ha a lány mégis összejönne a keresztapjával, és még össze is házasodnának, akkor Hermione lenne az ő keresztanyja. Igencsak szép kilátások… Vajon mit szólna a lány, ha hirtelen nem csak egy férje lenne, hanem egy vele egykorú keresztfia is? Ezt feltétlenül elmondja neki alkalomadtán, ha olyan hangulatban találja Hermionét, mivel nem akarta, hogy a lány egy rosszul időzített poén miatt visszadobja a megbízást. Lassan elnyomta az álom őt is, miközben gondolatai már messze előre jártak az időben, és az információszerző-haditerven dolgozott.
Tudjátok! Véleményt kérek! :)
|