Mélyen a szemébe nézett. - Hermione, lehet, hogy én egy őrült vagyok. Lehet, hogy elment az összes eszem. De mentségemül mondom, szerelmes vagyok. Más oka nem lehet annak, hogy egy ilyen idegesítően mindentudó, minden lében kanál Griffendélessel szóba állok. Ha józan ésszel gondolkodtam volna, messzire futok előled, és a bozontos, göndör kóc elől, ami a fejeden van. A minden határt túllépő idegesítő kíváncsiságod elől. A tanítványom vagy, fele annyi idős, mint én. A józan ész azt diktálná, hogy rád se nézzek. De ez is miattad van: eddig nem voltam ilyen. Eddig megfontolt voltam és távolságtartó. De, mint mondtam, szerelmes vagyok, és nem tehetek róla. Szóval: hozzám jönnél feleségül? Persze ha igent mondassz az nem jelenti azt, hogy engedély nélkül hozzányúlhatsz a könyveimhez. És nem, nem fogok az íróasztalomról elpakolni, és nem fogok segíteni takarítani. De ha jó leszel, egy fiókot ürítek neked a szekrénysoromban. - Hát Perselus - jelent meg a bájitaltanár feje mellett egy ősz szakállú varázsló képe a tükörben - ha én boszorkány lennék, most egész biztosan a nyakadba vetném magam, és az oltár elé vonszolnálak. Ha rám hallgatsz, gyakorolsz még.