4. A balhé

- Valami baj van? - zökkentett ki gondolatmenetemből Perselus.
- Mi? Ja, semmiség! - legyintettem. Na persze! Majd akkor lesz semmiség, ha már túléltem!
És könnyed léptekkel neki is indultam. Perselus mögöttem jött pár lépéssel, és hallgatásba burkolózott. Merre menjünk? - törtem a fejem - Nem kéne elrontani a napot egy kis verekedéssel! Arról nem is beszélve, hogy Perselust még nem is ismerik! Bizonyára ő is számíthat egy kis meglepetésre… De hát, Ő akarta!
Befordultunk a kapunál jobbra, és ugyanabban a nyugodt tempóban folytattuk néma utunkat. Sokat segítene, ha mondjuk, megszólalnál! Min töröd egyáltalán a fejed? De nem kérdeztem meg.
Eközben elértük a deszkával elzárt járdarészt, úgyhogy kerültünk egy csöppet - pechemre! Abban a szent minutumban kiszúrtam Seant és ˝kis˝ barátait. Az italbolt előtt ácsorogtak, és láthatóan nem voltak épp jó hangulatban! Nem csoda, 14 éveseknek még nem adnak el szeszes italt… - gondoltam elégedetten és egy kicsit el is mosolyodtam.

Ami nem tarthatott sokáig, mert az a hülye kis mitugrász Dan szintén észrevett engem, és nem mulasztotta el tájékoztatni a főnököt. Sean megfordult, Perselus meg nekem jött, ugyanis túl hirtelen álltam meg. A rangidős kiadta a parancsot, én meg elkezdtem rohanni az ellenkező irányba, mielőtt Perselus akár egy szót is szólhatott volna. Szinte láttam, ahogy a bandatagok követik példámat…
Hátra sem pillantva rohantam vissza a park felé, habár tisztában voltam a helyzettel. Túl messze van! Nem fogom elérni! Valószínűleg ők is így gondolták; elég magabiztosan loholtak a nyomomban! A francba! Vajon mi lett Peselusszal? Őt csak úgy simán otthagytam! Hátrapillantottam, de nem láttam sehol. Ellenben Dant, Ricket és Samet igen! Irtó közel voltak, alig tíz méterre. Gyorsan visszafordultam, de már késő volt.
Pont most kell itt is betonozni! De még csak el sem jutottam idáig, már át is estem az egyik lécen. Még szerencse, hogy ez csak a széle! Ugyanis még éppen, hogy nem estem bele!
Gyorsan feltápászkodtam, és már indultam is tovább, de nem voltam elég fürge: utolértek. Pontosítás: Charles-azaz Füge- ért utol. Kellemetlen, ha egy csaknem 100 kilós kölyök ráugrik az emberre! És hát, bevallom, én is ember vagyok, ennélfogva elég rosszul vettem, hogy rajtam döglik és majd szétlapít!
De hát, van isten a földön – pardon: égben. Megérkezett a felmentő sereg! Meg ahogy azt az én naiv kis fejemmel elképzeltem… Az igaz, hogy Füge leszállt rólam, de ezzel még nem úsztam meg!
- Nocsak, nocsak… - hallottam meg Sean kellemes csengésű, de igen undok hangját.
- Én is örülök, hogy találkoztunk! - szóltam be egyből. Sam és Rick felrántott a földről, és kétoldalt közrefogtak.
- Sok borsot törtél már az orrunk alá! - tért a tárgyra Sean. A többiek hallgattak. Akárcsak a Halálfalók!
- Tudom! És képzeld: büszke is vagyok rá! - vágtam tovább magam alatt a fát.
- Hm. És gondolom, tudod, hogy mi jön most… - hagyta függőben a mondatot. Én meg, persze, értettem a célzást. Tehát fizessek… Meg még mit nem!
- Beképzelt ficsúr!- válaszoltam helyette.
- Ha nem fizetsz, azt meg kell torolnunk! Így is túl sokáig használtad ingyen a területünket!
- MI?! Mert átmentem a parkon?! Meg vagy húzatva, drága barátom!
- Így is jó. Charles!
- Ne! Inkább ne!
- Akkor, elő a pénzzel!
- De…
- Ne húzd az időt! - csattant fel Sean.
- De nincs nálam pénz! - ellenkeztem. Intett, mire Charles elkezdett kutakodni a zsebemben.
- Tényleg nincs nála semmi - állapította meg.
- Mintha én is pont ezt mondtam volna… - morogtam az orrom alá, amit persze Sean meghallott. Visszakézből egy akkora pofont kaptam, hogy felrepedt a szám! Ez persze váratlanul ért, bár koránt sem volt meglepő reakció…
- Nos, kitalálhatunk mást is. Tudod, enyhén bepöccentünk, mikor a múltkor beköptél minket a dirinél, és ha jól számolom, ez már a harmadik dobásod volt. Ezt már nem úszod meg!
Egyre dühödtebb lett. Vigyázni kell Sean haragjával! – ugrott be. Ez igaz. Már csak meg kéne nyugtatni…
- Hányszor mondjam még, hogy nem én voltam? Figyelj, én nem akarok balhét! Engedjetek el, úgysem árulnálak be titeket! - győzködtem. Tuti, hogy nem jön be, de addig húzom az időt, amíg lehet! Elvégre, mindjárt besötétedik, és ilyenkor nehezebben találnak meg a városban…
- Ki más lehetett volna? Nem etetsz be minket! - ordított le Rick.
- Te csak fogd be! A bandavezérrel beszélek, ha nem zavar! - acsarogtam.
- Kuss! - dörrent rá Sean is - Nos… Mit ajánlasz a sértetlenségedért cserébe?
Ezen kicsit eltöprengtem. Se pénzem, se protekcióm. Mi a fenét csináljak? Ezek elevenen megnyúznak! Sean lassan mosolyra húzta száját. A rohadék! Rájött, hogy nem tudom lefizetni őket!
- Hát így állunk… De tudod, mit? Kompromisszumot ajánlok - csakhogy lásd, kivel van dolgod! - Nahát, milyen nagylelkű!
- Mi lenne az? - néztem rá gyanakvón, és már igazán zavart, hogy még mindig tartanak kétoldalt.
- Megkapjuk a heti zsebpénzed, és akkor nem esik semmi bajod.
- És azt várod, hogy ezt elhiggyem. Ennyire hülyének nézel?
- Azt hiszem, éppen elég méltányos, amit eddig ajánlottam! - kapott bele a hajamba - Örülj neki, hogy egyáltalán leálltunk alkudozni veled!
- De mi a biztosíték? - nyögtem fájdalmamban.
- Biztosíték? Biztosíték? Mégis, mit képzelsz te magadról? - ordított a képembe, majd vonásai megenyhültek, és gonosz mosolyra húzta a száját - Elegem van - vigyétek!
- Hé-hé! Ezt nem kell úgy elkapkodni!- kezdtem, amint bemozdultak - Ettől most jobb lesz nektek?
- Lényegesen. Meg aztán, jól jön egy kis edzés a fiúknak… - zárta le a vitát Sean.
És már vittek is - el, a park felé.
- Hé, nem lehetne ezt valahogy megbeszélni? - persze válaszul ütöttek. Először arcon, aztán gyomron. Gratulálok, Kerry! Kellett ez neked? - gondoltam magamban egy halk nyögés után - Azért, jobb, mint a Halálfalók!
Egy- két erősebb ütéstől eltekintve túlélhetőnek állapítottam meg a helyzetet, de aztán…
Előbukkant egy kés. Irtóra berezeltem! Az első vágás a karomat érte - szintén túlélhető. A második már egy mélyebb volt, és ettől már komolyan meg is ijedtem! Ezek felszabdalnak!
- Hé, ti idióták! Nem azt mondtam, hogy nyírjátok ki! - kiáltott fel hirtelen Sean, és már rohant is hozzám - Te idióta kretén! Honnan szedted ezt? Nem megmondtam, hogy semmi ilyesmi, amíg nem tisztázzuk magunkat? Rács mögé akarsz kerülni? - ordította le Fügét, majd hozzám fordult - Fordulj meg!
Nos, ez nehezen sikerült. Pontosítás: abszolút nem ment! Ezt látva maga a bandavezér fordított hanyatt, és megvizsgálta a vágást az oldalamon.
- Mázlid volt, mert ha elpatkol, keresni kezdenének! - mondta Fügének.
- Támasszátok az egyik fának!
- Áh, hagyjuk itt! Nem lesz semmi baja! - vetett ellent Dan. Amatőr!
- Megvesztél? - szólt rá Rick.
Felköhögtem - asszem, jött egy kis vér is, mert a szám még az elején felrepedt-, és persze minden szempár rám irányult.
- Na jó! Lábra tudsz állni? - vette át ismét az irányítást Sean. Bólintottam.
- Füge, Rick! Segítsetek neki! - és sikerült! Csodás az élet, én állok a lábamon, és minden szép - csak ne fájna ennyire!
- Na! Most ezt rákötjük a sebedre - vette le a kendőjét-, eltámogatunk addig a fáig, és te senkinek sem szólsz egy büdös mukkot se’ erről! Világos? - megint köhögtem egyet, és a maradék vér is kifolyt a számból.
- Ha nem mondtad volna… akkor sem beszélnék!
Azzal elvezettek egy fához, lerogytam oda, és Rick – a nagy elsősegélyes - befedte a sebet, majd egy kapoccsal – ami csak úgy díszből a nadrágján csüngött - összetűzte. Klassz! Tehát ezt is megúsztam!
- Na, kislány! Így már jó lesz? - kérdezte.
- Szerintetek, belehal? – hallatszott egy vékonyabb hang. Megpróbáltam felnézni, de nem látszott a többiektől az ismeretlen.
- Ian, tűnés! - oldotta meg a rejtélyt Sean - Ez nem neked való!
- Ki az az Ian? - kérdeztem. Persze, megint mindenki engem bámult.
- Semmi közöd hozzá! - mordult rám Sean – És valaki vigye már el innen! - utasította, mire Rick és Füge elvezették a valakit. Mért most sötétedik? Miért nem húsz perccel ezelőtt kezdte?
- Ezt veheted figyelmeztetésnek! - sziszegte még Sean, majd eliszkolt.