9. Eltiltás

Hát, mit cifrázzam? Eltiltottak Perselustól. Mikor Marta néni hazajött, nagyon mérges voltam rá. Hiszen átment Perselusékhoz!
Óriási szerencséjére csak Edna volt otthon, és Perselus nyitott ajtót - hallottam, mikor anyának mesélte -, így nem lett baj. Még! De ez hülyeség volt! Nem kellett volna átmennie! Most elindíthatott volna egy lavinát, és akkor mi...
A lényeg, hogy megkapta a könyvet, és hatalmasat esett pofára, mert az tényleg csak egy bűbájgyűjtemény! Ettől függetlenül megtiltották, hogy beszéljek Perselusszal. Én meg lázadni kezdtem! Nehogy már!
- Kérlek, kicsim! Ne duzzogj! És engedd be Marta nénédet, a holmijáért legalább!
- Anya! Ha nem tudnád, el vagyok tiltva attól, hogy kimenjek! Tehát ez a szobámra is vonatkozik!
- Ne csináld a hisztit! - Nem feleltem. Azon gondolkodtam, hogyan juthatnék ki.

Nos, a megoldás kézenfekvő volt, csak azért nem jöttem rá hamarabb, mert nem sikerült megszoknom, hogy működik az ablak.
Halkan kinyitottam, és lenéztem. Hm... Ha a gázcsövön le tudok mászni, akkor nyert ügyem van!
És természetesen ki is próbáltam. A cső szerencsére kibírt - nyilván varázslat védte -, de a kezem nem. Kicsit már fájt a kapaszkodás, így az utolsó métert esve tettem meg. Nem baj! Tovább!
Természetesen hoztam magammal a levelet is. Elosontam a kukához, felnyitottam, és a szemét tetejére tettem a levelet. Aztán Perselus ablaka alá mentem, és egy követ dobtam felé. Hangosan koppant, mire elrohantam. Egy fa mögül figyeltem, ahogy alakja feltűnik az ablakban, majd kitárja azt és lenéz. Igen, a kuka a megoldás! Forró nyomon jársz!
Aztán becsukta az ablakot, és eltűnt. Pár perc múlva nyílt a bejárati ajtó, és Perselus kidobott valamit. Amikor be akarta csukni az ajtót, észrevettem, hogy tekintetével engem keres, de aztán elzárta tőlem az ajtó.
Hm. Vajon hogy’ fog válaszolni? De inkább nem filóztam ezen, hanem elindultam a szurdik felé. Biztos nem jön utánam! Rosszak a tapasztalatai! Hú, a francba! Vajon mikor veszik észre, hogy leléptem?
Azzal sietősebbre fogtam. Ahogy jobban belegondoltam, ebben a tervben sokkal több volt a buktató, mint eddig bármelyikben! Vegyük például azt, ha Perselus nem tud lelépni! Vagy ha Marta néni utánam jön! Könnyen lehet, hogy megunják a ˝hisztimet˝ és Marta néni leszedi az ajtót - vagy valami ilyesmi.
Bele sem mertem gondolni, mi lesz, ha nem találnak otthon!

Már csak egy sarok... - gondoltam magamban, és lelassítottam lépteim. Szerencse, hogy még délelőtt van! Így legalább sikeresen elkerülhettem a találkozást Seanékkal...
Megálltam a korlátnál, kicsit kipihentem magam, aztán leültem, és figyeltem a környéket. Vajon Perselus eljön? Nagyon ideges voltam!
Aztán eltelt kb. fél óra, de Perselus sehol. Persze, hogy hamarabb értél ide! Hisz futottál, meg előbb is indultál! De aztán eltelt még egy fél óra. Nem tudtam eldönteni: maradjak még, vagy már nem érdemes várni?
És aztán persze vártam még egy fél órát, de mivel Perselus nem jött, így elindultam hazafelé. Te jó ég! Hogyan mászok vissza? Akkor tutira kiszúrnak, és leshetem, hogy kitehessem a lábam a házból a vonat indulásáig!
Hát, ezt jól megcsináltam! De mi lehet Perselusszal?
És még ki sem gondoltam, máris nekimentem valaminek. Jól el is zakóztam, és mikor felnéztem, akkor vettem csak észre, hogy nem valaminek, hanem valakinek ütköztem...
- Hogy’ a fenébe kerülsz te ide?
- Hívtál, jöttem - rántott fel a földről Perselus. Most őszintén, lehet ekkora mákom?
- Kösz. Mázli, épp hazafelé tartottam.
- Azt hiszem, lebuktál...
- Mi? - szóltam közbe, de ő megakadás nélkül folytatta:
- ..., de sikerült elintézni, hogy ne jöjjenek utánad.
- Hogyan?
- Természetesen nálunk kezdték volna, de megkértem anyát, hogy fedezzen minket.
- Mit mondtál neki? - ámultam el.
- Majd később megbeszéljük, most inkább mondd el a terved, vagy amit akartál!- indult el, én meg követtem.
- Nos, engem eltiltottak egész nyárra - szerintem. Ezen tuti, hogy nem tudok változtatni, mert Marta néni nem olyan, akit csak úgy le lehet rázni, ezért arra gondoltam, hogy... Ne beszéljünk a szünet hátralévő részében!
- Aha - reagálta le - És hol van ebben a turpisság? Nem hiszem, hogy olyan könnyen feladnád!
- Nem is! Jövő héten elvisz magával Marta az Abszol útra, hogy vegyen valamit a szülinapomra. Arra gondoltam, hogy baglyot kérek - vagy ha azt nem vesz, akkor macskát - és így tudunk levelezni! Mit szólsz?
- Ahogy elnézem, a primitívebb megoldásokra törekszel. De tetszik az ötlet!
- Klassz! De addig sajnos nem állhatok veled szóba.
- Kibírod! - rántotta meg a vállát, és befordultunk a sarkon - Szóval! A hivatalos verzió szerint, te vissza akartad szerezni a könyvet, ezért kimáztál a szobádból. Én meg azt mondtam neked, hogy a könyvet elrejtettem valahová. Mire te meg akartad keresni, ezért elindultunk, hogy visszaszerezzük. Jó lesz így?
- Ennél nagyobb kulimászba úgysem kerülhetek... - hagytam rá, és megpróbáltam elképzelni, milyen is lesz a pokolban.

Nah, már csak azt kellett valahogyan elintézni, hogy a könyvet felmutathassuk, ha anyáék váratlanul rajtunk ütnének. De hogyan?
- Perselus! Mi lesz, ha azt akarják, hogy mutassam meg a könyvet?
- Mi lenne? Hát megmutatod!
- De hol van?
- Mindjárt meglátod! - mondta sejtelmesen, majd befordultunk az utolsó sarkon.
Innen már a házunkat is látni lehetett, nem volt olyan messze. Hát futásnak eredtem, és meg sem álltam Perselusék házáig. Ott aztán elbújtam a reggel kiszemelt fa mögött, és bevártam őt is. Könnyed léptekkel sétált oda hozzám, majd félrelökött!
- Hé!
- Nyugi, csak a könyv kell - azzal benyúlt a fa üregébe és kivette a könyvet. Ez is egy okos ötlet volt! - dicsértem meg magamban.
- Na! Akkor most fogod a könyvet, visszamászol a szobádba, és úgy teszel, mintha nem készítettelek volna fel anyád meglepetésére!
- Jó, és... Köszi!
- Menj!
És mentem. Azért, nem volt olyan könnyű egy könyvvel a hónom alatt felkapaszkodni a csövön, de nekem még ez is ment! Mért ne ment volna, hisz apám lánya vagyok!
Nagy nehezen felértem, lehuppantam az ablak másik oldalán, és...
- Hol jártál, báránykám? - köszöntött Marta néni.
- Öhm... én csak...
- Hallgatunk! - lépett be anyám is.
- Csak... Na jó! Vissza akartam szerezni a könyvet. Légy szíves ne vegyétek el! - szorítottam magamhoz az imént említett tárgyat.
- Minek az neked? - kérdezte ridegen Marta.
- Csak... kell!
- Na jó! Látom, ezzel semmire sem megyünk! Angie!
- Szobafogság a nyár végéig! - suttogta anyám dühvel teli hangon. Nem is számítottam másra.