|
10. fejezet
10. Titkok
Marta néni első útja a patikába vezetett. Megkért, hogy várjak odakint, mert a baglyommal nem férnénk el. Hát, hiba volt előbb az én ajándékomat elintézni!
Mindegy, vártam. Kintről nézegettem a polcokat, hordókat... Imádtam ezt a helyet! Bár kevésszer jártam itt, de ha kérdeztem, mindig szívesen válaszoltak! Érdekelt, hogy mi mire való, és láthatóan örültek ennek.
- Na, indulás!
- Hova? - kérdeztem pusztán csak a tájékozottság kedvéért.
- Enni! Te még nem is reggeliztél!
- Jó ötlet! És hol kajálunk?
Természetesen, ahol mindig: az Ezüst Üst -ben. Imádtuk ezt a helyet, mert jól főztek, és hangulatos volt. Emlékszem, egyszer anya, apa, Marta néni és én itt ebédeltünk, és Martanak annyira ízlett az étel, hogy képes volt bemenni a konyhára, hogy megkérdezze: mi a trükkje?
Egy kiadós reggeli után már indultunk is tovább. Marta azt mondta, van egy kis dolga, addig én menjek be a könyvesboltba és nézzek körül. Pénzt is adott arra az esetre, ha megtetszene valami, aztán betessékelt az ajtón. Persze, a baglyot magával vitte, nehogy megrójanak miatta.
Kénytelen-kelletlen bementem, de még utoljára kinéztem, és megláttam, hogy Marta a Zsebpiszok köz felé tart. Tehát van egy kis dolga. Érdekes...
Marta utólagos engedelmével megvettem a Vérengző Fenevadak- avagy mivel vigyázz? című könyvet. Martanak nem tetszett, de mivel ő mondta, hogy ami tetszik, vegyem meg, ezért nem szólt bele.
A könyvesbolt után bementünk Ollivanderhez- Marta pálcája kicsit rosszalkodott. Ollivander persze rögtön elkezdte mondogatni, kinek milyen pálcája volt a családból, és mikor apához ért, felkaptam a fejem.
- Hm... Bizony! Mahagóni, tizenkét hüvelyk, hajlékony, sárkány-szívizomhúr maggal... Neki lesz? - nézett aztán rám.
- Nem, nem! Majd augusztusban! Az én pálcámat kellene megvizsgálni! - kezdte Marta - Valami nincs vele rendben... - de még szinte be sem fejezte, Ollivander máris kikapta kezéből a pálcát.
- Hm... Főbenjáró átkok? - nézett rá Ollivander szigorúan.
- Nem! - hökkent meg Marta.
- Reméltem, hogy ezt válaszolja! Akkor csak egyetlen baja lehet!
- Kerry kimennél, és vigyáznál a baglyodra? - fordult felém váratlanul Marta. Nem feleltem, csak halkan kibattyogtam, kezemben a kalitkával.
- Persze! Kerry kopj le! Ez nem tartozik rád! - morogtam. Eleve az a Zsebpiszok közös eset is! Elintéznivaló, mi? Fogadok, hogy ő is használja a fekete mágiát, csak nem vallja be!
- Mindegy! Ezen már nem változtathatok... - motyogtam lesújtva, és nekidőltem a falnak.
Elment előttem pár vidám srác néhány lány társaságában, de nem nagyon törődtem velük. Néhány öregasszony, meg egy-két kis család is elvonult az üzlet előtt, én meg egyre csak azon gondolkodtam: miért nem rohangálhatok erre a saját barátaimmal, vagy a saját kis családommal?
Persze, a válasz magától értetődő! Nincsenek barátaim, és a családom is megfogyatkozott.
- Hjaj! De jó is lenne, ha végre Roxfortban lehetnék!
- Szia! Bocs, de véletlenül hallottam, hogy Roxfortról beszélsz! - köszöntött egy vidám hang. A hang irányába fordultam, és megláttam egy szőke srácot, ezerkarátos mosollyal a képén.
- Henrik Westein!- nyújtott kezet.
- Kerry Drawn - köszöntem én is.
- Figyu, te tudod, hol lehet baglyot venni? Asszem, szükségem lesz rá a suliban.
- Uklopsz Bagolyszalon, arra! - mutattam.
- Kösz!- mondta, és elindult a mutatott irányba, de pár méter után visszaszólt: - Találkozunk a suliban!
- Bizonyára... - motyogtam magamnak.
- Na, megvagy? - lépett ki Marta néni az üzletből.
- Meg.
- Valami baj van?
- Semmi!
- Akkor jó, mert a következő állomásunk...
- Csak nem egy könyvesbolt?
- Nem! Florean Fortescue Fagylaltszalonja!
- Király! - csillant fel a szemem. Hát mégsincs elszúrva a nap?
* * *
Nem volt. Ki gondolta volna, hogy egy fagylaltkehely képes minden gondot eltűntetni? Hát én!
Négy körül értünk haza, jól megrakodva mindenféle holmikkal. De minek ennyi minden Martanak? Csak nem akar megint elmenni?
- Marta! Nehogy azt mondd, hogy ezt mind Kerrynek vetted! - szólt anya, ahogy meglátott minket.
- Dehogy! Ő a baglyot kapta!
- Meg fagyit, meg ebédet, meg egy könyvet... - tettem hozzá halkan, de fülig érő vigyorral a képemen.
- Bagoly? De, nem arról volt szó, hogy...
- De belegondoltam, és a suliból hogy’ tudna üzenni nekünk?
- Erre nem gondoltam... - vallotta be anya.
- És megígérte, hogy nem levelezget azzal a... kölyökkel!
- Remélem, be is tartod! - szólt anya figyelmeztetően.
- Persze! - mondtam, de közben keresztbe tettem ujjaim. Ez lett volna a terv, nem fogok lemondani róla!
Miután ezen sikeresen túlestem, felküldtek a szobámba, hogy rakjak rendet, és csináljak helyet a bagolynak. Anya még feljött utánam, és hangszigetelte a szobát, nehogy a mugli szomszédok meghallják a baglyot.
Mindent úgy tettem, mint ahogy az a jó kislányokhoz illik, nehogy akár egyetlen rossz szavuk is legyen!
A nagy rendrakás után lehuppantam az ágyamra, hogy szemügyre vegyem új szerzeményem. Nos, rémisztőbb volt, mint vártam! Valódi fotókat raktak bele, nem illusztrációkat! Rémisztő, hatalmas agyarakkal megtoldott szörnyetegekről, vámpírokról (igen, akkor még őket is egy kalap alá vették a fenevadakkal), vérfarkasokról, és még számtalan borzalmas lényről írtak benne- de nem akartam rögtön kiolvasni, így hát beraktam a párnám alám, és lekászálódtam az ágyról. Lekocogtam a földszintre, és célba vettem a kertet.
Ahhoz, hogy a kertbe jussunk, át kell vágni a konyhán, ugyebár. A probléma csak az volt, hogy anya és Marta néni fojtott hangon beszélgettek odabent, így nem sok esélyem lett volna arra, hogy észrevétlen kijussak. Illetve, semmi esély nem volt rá!
Ezért úgy döntöttem, hogy egy jobb elfoglaltsággal ütöm el az időm: hallgatózok.
- Szerinted létezik, hogy beleesett abba a gyerekbe? - kérdezte Marta. Témánál vagyunk!
- Nem tudom. Amikor kiderült, kik költöztek ide, azt hazudta, hogy a fiú belé van zúgva. Tudom, hogy csak meg akart nyugtatni, de kezdek megijedni, hogy igazad van!
- És ha manipulálták?
- Nem hinném. Kerry pontosan ugyanolyan, mint amilyen eddig volt. Ugyanolyan makacs, önfejű, furfangos és bolond.
- Azért nem árt az óvatosság - felelte Marta sötéten. Ne szívassanak már! Hogy’ lennék ˝beleesve˝ Perselusba? Ez színtiszta hülyeség!
- Akkor maradsz?
- Ahogy megígértem: a szülinapjáig. De aztán elmegyek. Fontos dogom van.
- Mint mindig. De azt ugye tudod, hogy nálunk mindig otthon vagy?
- Persze! Ismerlek, Angie, tudom, milyen jó vagy másokhoz!
- Marta... Csak szeretném meghálálni, hogy annyit segítettél! Azt hiszem, nélküled nem sikerült volna Kerryt a helyes irányba terelgetni...
- Tudod, mennyire utálom a halálfalókat... De Matt... Ő nem azért állt be, mert... Szóval nem annak az idiótának az elveiért, hanem mert minden fiúgyermeknek ez a sorsa!
- És te? - kockáztatta meg anya remegő hangon.
- Rólam... Talán nem lenne jó, ha rólam beszélnénk... De neked elmondhatom. Az aranyvérű családokban a lányok sorsa az volt, hogy más aranyvérű családból választanak nekik férjet. Engem kilenc évesen jegyzetek el az idősebb Regulus Black-kel. Mindenki úgy tudja, hogy Voldemort parancsára ölték meg. Mindenki, kivéve engem - és most téged. Nem egy halálfaló ölte meg, hanem én - megfagyott bennem a vér. Anya szóhoz sem jutott. Hogy Marta néni gyilkos legyen? Kizárt! Vagy... mégsem...? - Egy mocskos halálfaló volt, semmi több! Az igaz, hogy ezzel jó szolgálatot tettem Voldemortnak, de... nem az ő kedvéért tettem! Megérdemelte az a szemét! Kegyetlen volt, de gyáva, egy gyilkos, aki teljesíti a parancsot, amíg saját érdekei ezt diktálják! És persze, a feleségével sem volt túl ˝kedves!˝ Persze, ez érthető. Tudta, hogy gyűlölöm, de mivel kitartottam mellette (hivatalosan), és mivel senki sem tudta, hogy én végeztem vele, így békén hagytak. Igaz, volt pár jelentkező, de szép udvariasan visszautasítottam őket, arra hivatkozván, hogy szegény megboldogult férjemet senki sem pótolhatja. Simán átláttak a szitán! Ezért is tűntem el nyomtalanul két teljes évre. Még Mattnek sem írtam, azt akartam, hogy ne tudjanak rólam. És számításom bejött! Sehol sem szálltam meg annyi ideig, hogy megjegyezzenek, és sehol sem használtam az igazi nevemet. Tökéletes álca egy olyan nőnek kiadni magad, aki nem szerepel a nyilvántartásban, csak egy apró falu ezeréves történelmében...
- De hát... Szóhoz sem jutok... Képes voltál megölni egy embert?
- Nem volt ő ember! Egy gyilkos, egy mocskos halálfaló! Ne védd, nem tudod, milyen volt vele élni! És ezek még azt remélték, hogy az utódaink tovább viszik a Black nevet... Ha! Nevetnem kell!
- Utódok? Ugye nem azt akarod mondani, hogy...
- Nem, dehogy! Soha nem ölnék meg csecsemőt! Egyszerűen csak eljátszottam, hogy meddő vagyok - vágta rá büszkén Marta, én meg már nem voltam képes több információt befogadni: kirohantam.
Előszoba, bejárati ajtó, postás. És persze a lépcső.
- Ezen a levélen nincs bélyeg, nem kézbesíthetem. És legközelebb vigyázzon! - azzal távozott a Mogorvaképű - így hívtam -, én meg felkászálódtam, és leporoltam magam.
- Nincs bélyeg? Nem is akartam feladni semmit! - morfondíroztam hangosan, de aztán megfordítottam a borítékot, és minden világossá vált.
- Anya!!! - kiáltottam fel izgatottan, és berohantam.
- Anya! Marta néni! Végre itt van!
- Mi van itt?
- Megjött a levél! Itt van! - azzal ledobtam magam az egyik székre, és bontogatni kezdtem.
- Tisztelt Drawn kisasszony! Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány - és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten... Király!
- Már éppen ideje volt! Mindjárt itt az augusztus!
- Gratulálok! - mosolygott rám Marta néni. Egy pillanatra leolvadt a mosoly az arcomról, de észbe kaptam, és visszamosolyogtam. Nehogy gyanút fogjon!
- Hú, ez nagyon klassz!
- Mutasd csak a listát! - mondta anya, mire átnyújtottam a mellékelt pergament - Jó, elteszem, és majd bemegyünk Londonba, és megvesszük, ami még szükséges!
- Jó, köszi! - azzal feliszkoltam a szobámba, hogy kitomboljam magam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
