|
11. fejezet
11. A tizenegyedik
- Marta, biztos, hogy nem akarsz még maradni egy kicsit? - kérdezte anya reménykedve.
- Biztos, Angie! Holnap este hazautazok.
- Haza?
- Igen. Legalább tíz éve nem jártam ott, ideje felkeresni a régi házat!
- Nem tudom, jó ötlet-e...
- Marta néni! Hogyhogy te még nem voltál otthon? - kérdeztem egy ártatlan gyermek kíváncsiságával. Kíváncsi lettem az óta a beszélgetés óta!
- Kerry! Ne légy tapintatlan!
- Nem, Angie! Szívesen válaszolok. Tudod, amikor elmentem világot járni, nem volt kedvem hazamenni, annyi mindent láttam! De aztán, elkezdett hiányozni Matt, meg a szüleim, és végül már minden az otthonomra emlékeztetett. De valahogy akármikor is akartam hazamenni, mindig közbejött valami! Újabb barátokra tettem szert, és voltak, akik tőlem függtek, ezért nem hagyhattam ott mindent. És úgy telt el ez a tíz év, hogy én nem tudtam eldönteni, melyik az igazi otthonom. De most végre hazamegyek! Egyébként is, öreg vagyok már az utazgatáshoz!
- Dehogy vagy, Marta! Még csak harmincöt leszel!
- Az már öregnek számít! Haza kell mennem - tette hozzá kissé vágyakozón. Abban a tekintetben mintha még az is benne lett volna, hogy: Belefáradtam, Angie!
- Marta néni! Neked mikor van a szülinapod? - ugrott be váratlanul a kérdés.
- Amikor apádnak. Pontosan egy évvel voltam nála idősebb - húzta ki magát.
- Oké, akkor ígérd meg, hogy apa szülinapján visszajössz!
- Megígérem, Kerry! - mosolygott rám őszintén. Tehát nem biztos, hogy visszajön.
Ez volt Marta néni utolsó vacsorája nálunk az indulása előtt. Nem akartam, hogy elmenjen, de én mindig így éreztem vele kapcsolatban.
A vacsora további része némileg oldottabb hangulatban telt, de valami mély szomorúság mardosta a szívem. Mintha Marta azért menne el, mert a beszélgetés anyával elindított benne valamit. Nem tudom, mit, de semmi jóval nem kecsegtetett!
Lefekvéskor még megkérdeztem Marta nénit, hogy nem akar-e egyszer ideköltözni. Lesújtó volt a válasz:
- Nekem nem itt van a helyem! Meglesztek nélkülem! De szeretlek titeket! - Mintha búcsúzkodna!
- De... mi is a családod vagyunk!
- Tudom, de biztosan várnak már... És most alvás! - azzal leoltotta a lámpát.
Hogy érti azt, hogy várják? Honnan tudják, hogy Marta indulni készül? Sehogy sem értettem, de nem tudtam tovább foglalkozni ezzel, mert elnyomott az álom.
* * *
Finom illatokra ébredtem. Csak nem? Ha Marta főz, biztos, hogy nem lesz okunk panaszra!
Kikászálódtam az ágyból, felkaptam valami ruhát, és elindultam lefelé, ám valaki elállta az utamat.
- Nem-nem! Erre most útlezárás van! Kérem, forduljon vissza! - viccelődött Marta.
- Marta néni! Nem te főzöl?
- Óh, kedvesem, azon már túl vagyok! - legyintet, de csak nem akart leengedni. O- hó- hó! Itt meglepetés van készülőben!
Csalódottságot színlelve kullogtam vissza a szobámba, és levetettem magam az ágyra. Augusztus 3-a. A születésnapom. A tizenegyedik születésnapom! Ennek különlegesnek kell lennie!
Nox felhuhogott, mire odakaptam a fejem.
- Ki akarsz menni? - kérdeztem, mivel a párkányon ült. Még egyet huhogott, mire kinyitottam az ablakot, de mielőtt kirepült volna, megsimogattam a fejét. Jó bagoly! Okos is, kedves is, és nem csap nagy zajt éjjelente.
A bagolyról eszembe jutott Perselus és a tervem. Hm. Vajon mi lehet Perselusszal? Napok óta nem gondoltam rá! Önző vagyok, végig csak az abszol úti látogatás járt a fejemben! Mondjuk, Marta és anya elfeledtették velem, hogy szobafogságban vagyok, de néha szívesen kimentem volna a szabadba! De ettől függetlenül egyszer sem gondoltam Perselusra!
És ekkor berepült az ablakon Nox. Elsőre nem figyeltem fel rá, de mivel mindig utánam jött, kénytelen voltam tudomást venni róla.
- Mi a baj? - fordultam felé, mire csak fojtottan huhogott egyet. Hát persze! A csőrében egy levél volt!
- Nahát! Senki sem tudja, hogy itt lakom! - vettem kezembe a borítékot, mire észbe kaptam! Dehogynem tudja! Perselus!
Mielőtt kinyitottam volna a borítékot, becsuktam az ajtót. Leültem az ágyamra és felbontottam a levelet. Kivettem a pergament, szétnyitottam, és... Semmi. Tök üres volt az egész! Naná! Okos. Nem felejtette el! - Ellentétben velem, aki még róla is megfeledkezett! - róttam meg saját magam. Mérges voltam, hogy így elfelejtettem őt!
Ráfektettem a tenyerem a levélre, és erősen koncentrálva elmondtam a varázsigét:
Avatott kéz, avatott szem, jelszavamra nyílj meg pergamenem! - majd a jelszót: Kerry Drawn!
Csak tippelni tudtam. A könyv szerint ajánlott két személy közt mindig ugyanazt a jelszót használni, mert így könnyebb felnyitni a levelet.
A jelszó, természetesen, jó volt, bár lehet, hogy csak a Kerry kellett belőle...
Mindegy! A lényeg, hogy a pergamenen szépen kanyarított betűk jelentek meg, amit persze rögtön olvasni kezdtem.
Kedves Kerry!
Tizenegyedik születésnapod alkalmából szeretnélek köszönteni a mellékelt aprósággal!
Boldog szülinapot!
Perselus
Tömör, rövid, lényegre törő. Mit várjunk Perselustól? De milyen apróságról beszélt?
Belekukkantottam a borítékba, és csak akkor vettem észre, hogy maradt még benne valami. Fejjel lefelé fordítottam, mire kihullott belőle Perselus ajándéka.
A lélegzetem is elakadt! Egy ezüstlánc volt, rajta egy zöld, levelet mintázó medállal. Igazi ezüst? Mennyit költhetett rám? De nem filóztam tovább: azonnal feltettem a nyakamba. Hát tényleg ez a legkülönlegesebb szülinapom!
És ezzel a boldog gondolattal dőltem végig az ágyon. Hát persze! Mikor jöjjön vízió, ha nem most? De már bele is csöppentem:
Egy pályaudvaron állok. Körülöttem nyüzsgő diáksereg, mellettem senki. Hallom, ahogy megosztják egymással a nyári élményeket, ahogy bohóckodnak... Keresek valakit, de nem látom sehol. Megszólal a sípszó - mennem kell! Elindulok a vonat felé, de minden lépés nehéz. Hátranézek, anya sehol. Nem tétovázok tovább, fellépek a lépcsőre, és magam után cibálom a holmimat is...
Váratlanul tértem magamhoz. Mi a fene? Magammal még soha nem volt vízióm! Ez fura... Eleve, olyan rég volt már utoljára! Amikor Perselust megismertem... Lehet, hogy őt kerestem?
Inkább hagytam a fenébe, és elindultam a fürdőbe, hogy bevegyek valami fájdalomcsillapítót. Nagyon fáj a fejem!
* * *
Mikor Marta néni feljött, nem vett észre semmit. Sem a nyakláncot, sem azt, hogy tíz perccel ezelőtt egy vízióból ébredtem.
Ez még szerencse is, mert ő azt hiszi, hogy véget értek a ˝furcsaságok˝ körülöttem, ám az még nagyobb szerencse, hogy egy igen jó hírrel tért be hozzám:
- Kész az ebéd! Gyere le enni!
- Nem azt mondtad, hogy már túl vagy a főzésen?
- Én túl is vagyok rajta, de anyád még robotolt egy kicsit. Na gyere! - azzal karonragadott, és levonszolt a földszintre.
Ínycsiklandó illatok töltötték be az egész nappalit, és ahogy közeledtünk a konyha felé, még fenségesebbnek hatottak.
- Boldog szülinapot! - kiáltott anyám, mikor beléptem. Az asztal nagy részét egy hatalmas torta foglalta el, aminek egyetlen hibája, hogy rózsaszín cukormázzal volt leöntve. De amúgy nagyon étvágygerjesztő volt!
- Köszönöm! - öleltem át anyát, majd Marta nénit.
- De előbb az ebédet! - szólt Marta, és kivezetett a kertbe.
- Itt eszünk? - képedtem el.
- Miért ne?
- Azt hittem, nem mehetek ki! - csipkelődtem.
- Hát, ez egy kivételes nap! - mosolygott cinkosan Marta. Nyoma sem volt a tegnapi szomorúságának!
- Jó étvágyat! - mondta anya, miután mind helyet foglaltunk.
Nekiláttunk a fejedelmi lakomának, de nekem elkalandoztak a gondolataim. Tehát innen tudta Perselus, hogy mikor van a szülinapom. Látta anyáékat készülődni! Agyafúrt! De kedves tőle, hogy írt... Lehet, hogy válaszolnom kéne?
- Kerry! - szólt rám anya - Megint elkalandoztál? Mindig ez van!- magyarázta Martanak.
- Miért? Miről maradtam le? - ocsúdtam fel.
- Semmiről, csak megtárgyaltuk az ajándékodat... - rántotta meg a vállát Marta néni nemtörődöm módon.
- Ne csináljátok! Mondjátok el!
- Nem mondjuk! Inkább mutassuk meg! - nézett anya Marta nénire.
- Rendben! - állt fel az asztaltól Marta, és anyával együtt elindultak befelé.
Én ottmaradtam, de alig bírtam egy helyben ülni, olyan izgatott voltam! Vajon mi lehet az, amihez két ember kell? Lehet, hogy nem is kellenek hozzá mindketten, csak így jobban húzhatják az idegeimet!
De aztán egyetlen kérdés sem maradt válaszolatlanul: megjelent anya és Marta néni. Először nem láttam, mit hoznak, de anya jött elől, és Marta hátul. Aztán Marta anya mellé lépett, és így már sikerült kivennem, hogy amit szorongatnak, az egy hosszú, barna papírba csomagolt tárgy. Egy seprű?
Mint akibe villám csapott, úgy pattantam fel!
- Csak nem...?
- De bizony! De ne feledd: itt nem használhatod!
- Hú! Anya! Marta néni! Nagyon köszönöm! - azzal átvettem a csomagot, de ki nem bonthattam, bármennyire is szerettem volna.
- Majd odafönt - súgta Marta, látva vágyakozó tekintetem.
- És milyen típusú?
- Majd te kielemzed!
Az ebédet hamar befejeztük, és én már alig bírtam megmaradni egyhelyben.
- És most jöjjön a torta! - jelent meg anya a nagydarab tortával, melyen a tizenegy gyertya már égett - És most! Fújd el a gyertyát! De előbb kívánj valamit! - és úgy tettem. Hogy mit kívántam? Magától értetődő... Hogy végre jöjjön rendbe az életünk!
- Kedves ünnepelt! Kérem, vágja fel a tortát! - adta a kezembe a kést Marta - Csak óvatosan, meg ne vágd magad!
- Ne segítsek? - ajánlkozott anya rögtön.
Természetesen nem vágtam meg magam. Mindenkinek egyenlő nagyságú szeleteket szeltem – mindig is tudtam bánni a késsel -, majd jól befalatoztunk a tortából. Tényleg nagyon finom volt, csak elsőre taszított a rózsaszín... Szóval, már csak egyetlen feladat várt rám!
- De király! Egy Nimbusz 1001-es! Nagyon köszi! Egy vagyonba kerülhetett! - néztem anyára csodálattal tele.
- Ez a túlóra jutalma! - mosolygott elégedetten. Életem egyik legszebb ajándéka!
- Mikor próbálhatom ki? - kérdeztem.
- Hát, attól tartok, csak Roxfortban. Hacsak nem tudsz egy helyet, ahol a muglik nem láthatnak - vetette fel anya.
- Akkor azt hiszem, várnom kell Roxfortig...
- Ne keseredj el! Nincs az olyan messze! - vígasztalt anya.
- Ez az! Már csak három hét, és indulás! - kurjantott Marta, mire mind felnevettünk. Jaj, Marta néni! Te még nálam is bolondabb vagy! - mosolyodtam el.
* * *
Késő délutánig szórakoztunk Martaval a szobámban. Beszámoltam neki a legújabb fejlesztésű seprűkről, meg mindenféle apróságról, amiről tudni lehetett. Nagy seprűbolond voltam! Marta még azt is megkockáztatta, hogy majd ha elég idős leszek, a házam kviddicscsapatában is játszhatok. Reméltem, hogy igaza lesz!
De aztán a beszélgetésnek is vége lett, mert Marta órája sípolni kezdett.
- Itt az idő! Indulnom kell! - tápászkodott fel az ágyamról.
Óvatosan leraktam a seprűt, és utána mentem. A földszinten értem utol. Ő már az ajtóban állt, és bőröndjét készült kitoligálni, mikor elértem.
- Marta néni! Köszönök mindent! - öleltem át.
- Ugyan, Kerry! Veled minden nap egy izgalmas kaland!- búcsúzott kedvesen.
- Vigyázzatok magatokra! - szólt még anyának címezve, majd megfordult, és bőröndjével együtt kiállt a járda szélére. Előhúzta pálcáját, kinyújtotta a kezét, mire hatalmas dörrenésekkel megjelent a Kóbor Grimbusz.
- Jó utat, Marta! Remélem, nem lesz semmi baj! - szólt utána anya.
- Viszlát! - köszönt még el Marta, és felszállt a buszra. A kalauz feladta neki a bőröndjét, majd becsukódott az ajtó, és a busz hasonlóan nagy dörrenéssel, mint amekkorával érkezett, eltűnt.
- Kár, hogy elment - sóhajtottam.
- Kár - mondta anya is, majd vállamra tette kezét, és bevezetett a házba.
- Menj, fürödj meg, és feküdj le!
- Ilyen korán?
- Ha akarsz, fürdés után még játszhatsz egy kicsit - rántotta meg vállát anya, majd bement a konyhába.
Felmentem az emeletre, lefürödtem, majd pizsamába bújtam - de nem mentem aludni. Előhalásztam egy üres pergament, egy pennát és egy üveg tintát, és megírtam a levelet Perselusnak.
Megköszöntem az ajándékot, bocsánatot kértem, amiért elfelejtkeztem róla, írtam a ˝sétánkról˝ az Abszol úton, a szülinapról, a seprűről, és úgy mindenről, ami fontos és most történt. Jó terjengős lett, de mindent sikerült összefoglalnom. Még egyszer bocsánatot kértem, majd lezártam a levelet. Mielőtt odaadtam volna Noxnak, így szóltam hozzá:
- Figyelj! Ha észreveszed, hogy valaki figyel, ne Perselusékhoz menj. Tegyél egy kerülőt! Vagy ha jobbnak látod, akár most is megteheted! Repülj körbe a háztömb körül, és csak aztán vidd el a levelet Perselusnak! Rendben? - kérdeztem még, mire beleegyezően huhogott egyet.
Odaadtam neki a levelet, és kinyitottam az ablakot. Nox kitárta szárnyait, és zuhanórepülésben célba vette a postaládát, majd az utolsó pillanatban irányt változtatott, és elrepült az egyik fa csúcsa felé. Onnan már nem láttam, merre ment, de tudtam, hogy megbízhatok benne.
A sikeresnek elkönyvelt akció után úgy döntöttem, mégis lefekszek aludni. Bebújtam az ágyamba, és eltöprengtem a mai napon. Hát, nem akármilyen volt, azt meg kell hagyni! Nem mindennapi születésnap, ez a tizenegyedik!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
